-
-
-
-
A sárkányölő
01 800 FtSkandináv krimi. A Linda-gyilkosságban megismert Bäckström felügyelőt újabb rejtélyes emberölés foglalkoztatja, melyet a stockholmi repülőtér közelében követtek el. Mindemellett Bäckström életét az orvosa is igencsak megnehezíti, aki szigorúan figyelmeztette, hogy ha nem hagy fel egészségtelen életmódjával, annak nagyon hamar igen rossz vége lesz.
-
A Sárkányos Rend
06 500 FtA Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen. Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi székesegyházban őrzött Szent László-ereklye körül, melyet csak a beavatottak ismernek. Gabriel válaszút elé kerül: beletörődik, hogy csupán báb a hatalmasok játékában, vagy sikerül saját kezébe vennie sorsát? Udvari kötelességeit kiválóan teljesíti, ellenfeleivel ravaszul szembeszáll, és tevékenyen részt vesz a Sárkányos Rend megalapításában. A lovagrendében, melynek a „hivatalos” történetírás szerint Zsigmond király támogatóinak összefogása lett volna a rendeltetése, az „árnyéktörténelem” azonban másképp emlékezik róla…
-
-
-
A selyemhernyó
01 000 FtNagy munkában van egy kis dél-kínai falu: most gubózik a selyemhernyó. Ez foglalkoztatja a falu apraját-nagyját, hiszen ez ad nekik dolgot és gondot, hiszen a finom selyemfonálon függ az életük. Az idén végre kitűnő termés igérkezik, az emberek úgy érzik, munkájuknak meglesz az eredménye. S ekkor történik valami, messze tőlök, távoli nagyvárosokban, s a kis falu álmai, reményei egycsapásra semmivé foszlanak.
-
-
A semmi
02 000 FtAndrea, a regény ifjú főszereplője nagy reményekkel érkezik Barcelonába, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait. Azonban hamar kénytelen megtapasztalni, hogy életigenlő természete, függetlenségvágya nem talál lelkes fogadtatásra a nagyanyjánál uralkodó feszült családi légkörben, ahol lakni kénytelen. Andrea maga meséli el az első egyetemi éve történetét, s hogy miként ingadozott folyton a viszolyogtató hangulatú otthona és a törékeny barátságokon nyugvó egyetemista társaság között. E két világot túlfűtött érzelmek finoman gombolyított szálai fűzik lassan össze, pergő, drámai párbeszédben.
Az egyszerű regényszerkezet, a friss nyelvezetű, közvetlen hangvételű próza, a finom érzékenység, a jól megrajzolt regényalakok teszik oly kivételes alkotássá ezt a művet, mely a polgárháború utáni nehéz történelmi időszakban új távlatokat nyitott a spanyol irodalom előtt. -
-
-
A séta
03 000 FtOlvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig. A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket. A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
-
A Shaolin-kolostor Chin na technikái
02 400 FtA Chin Na már a kezdetek óta a kínai harcmûvészetek része. Védések és támadások széles skáláját tartalmazza a legalapvetõbbektõl a bonyolultabbakig. Az alapvetõ technikákat bármely harcmûvész elsajátíthatja, sõt, az átlagember által is megtanulhatók. Ezek az alaptechnikák könnyen átvihetõk más harcmûvészetekbe is, mint például a cselgáncsba, a birkózásba, a karatéba vagy a Tae Kwon Dóba, hogy szélesítsék a technikai repertoárunkat. Ha valaki mestere lesz az alaptechnikáknak, elkezdheti a haladó Chin Nát, ami olyan mélységû, hogy több, mint húsz évbe telik az elsajátítása. Vég és határ nélküli tudás ez.
-
A Short History of Nearly Everything
01 500 FtBill Bryson describes himself as a reluctant traveller, but even when he stays safely at home he can’t contain his curiosity about the world around him. A Short History of Nearly Everything is his quest to understand everything that has happened from the Big Bang to the rise of civilization – how we got from there, being nothing at all, to here, being us. The ultimate eye-opening journey through time and space, revealing the world in a way most of us have never seen it before. New York Times Book Review: „Brims with strange and amazing facts… destined to become a modern classic of science writing.”
-
-
A Simeon Ház – A második leány
0800 FtAz ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.
-
A skót felvilágosodás
04 000 FtA pezsgõ szellemi életérõl nevezetes 18. században is kiemelkedett annak a néhány írónak a teljesítménye, akik az Edinburgh, Glasgow, Aberdeen háromszögben nevelkedett, s akiknek közösségi alkotását nem is olyan régóta illetik a történészek a „skót felvilágosodás” kifejezéssel. Boswell, Ferguson, Hume, Robertson és Smith neve ismert a művelt magyar olvasóközönség elõtt. Valamennyien közös nemzeti vállalkozás résztvevõi voltak: annak a célkitűzésnek az élharcosai, amely az 1707-ben elvesztett politikai szuverenitásért cserébe gazdasági és kulturális felemelkedést ígért a skót polgároknak. A szöveggyűjtemény e korszak legfontosabb morál-, politika- és történetfilozófiai szövegeit állítja egymás mellé.
-
A skythák
01 000 FtA századfordulós magyar történettudomány kiváló képviselője volt Nagy Géza, akinek szkítákról szóló vékony könyve ma is antikváriumok keresett darabja. Az 1909-ben megjelent akadémiai székfoglaló értekezés szorosan kiegészíti a szerző korábbi tanulmányát, mely A szkithák nemzetisége címmel jelent meg 1895-ben. Nagy Géza munkája ahhoz a korabeli vitához szól hozzá, mely a szkíták iráni, avagy turáni, más szóval belső-ázsiai eredete körül zajlott. A szerző utóbbi mellett érvel az ókori források alapos nyelvészeti, kultúrtörténeti kritikája, néprajzi, vallás-, gazdaság- és társadalomtörténeti összehasonlító elemzések segítségével, természetesen érintve a magyar őstörténettel való kapcsolódásokat (pl. a szkíták lehetséges finnugor-szláv keverék etnikai összetételét).
-
A sógun I-II.
02 400 FtEurópai – németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt. Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ezt ők természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Mi lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbbet azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy kevésbé rendkívüli európairól, akiből szamuráj lett.
-
A Sólyom országa
02 400 FtEgyiptom a Fény országa, hiszen Ré, a Nap, a Hórusz Sólyom és az általa megjelenített erők azok, amelyek Egyiptom vallási életét és a fáraók uralmát végigkísérik. Egyiptom a Nap útját, a Világosság útját járta, ahol a Fény még fény és nem keveredik a sötétséggel, és itt talán még van lehetőség elmenni mai világunk kezdetéig. A fáraó uralmát az Égi Sólyom szentesíti – akárcsak a Turuldinasztia hatalmát, amely Sólyomtól származó uralkodóház és ez az egyik vonulat, ami miatt érdemes Egyiptom gondolatvilágával bővebben megismerkednünk. Érdeklődésünkre tarthat számot az egyiptomi hatalmi rend, ahol a trónörökös neve Árpad, a hadsereg parancsnoka Hor Aha (Horka), és uralkodóinak színei – akár az Árpád-háznak – a vörös és az ezüst. Más megközelítésben: Egyiptom Ízisz országa – Magyarország Szűz Mária országa. Egyiptom uralkodóit Ízisz, a Nagy Anya ültet;i trónra – a magyar királyokat az Ég Királynőjének (Boldogasszony, Szűz Mária) Koronájával koronázták. Ízisz, karján a gyermek Hórusszal, Szűz Mária ábrázolásának előképe. Egyiptomból ered a kenyérrel és borral való áldozás a meghaló és feltámadó Isten tiszteletére, ez Ozirisz misztériuma, amely Jézus történetében él tovább. Szent Pál, az egyiptomi Királyok Völgyében élt thébai remete a magyar pálos rend névadó őse. A könyv az egyiptomi hagyománnyal való magyar kapcsolat lehetőségére kívánja felhívni a figyelmet, bár a felvetés szokatlan a témát nem ismerők számára. Ha nem is bizonyítható egyelőre a vérségi rokonság, a jelképek, a szimbólumok, a nyelvi kifejezések és jelentésük sok esetben meglepő hasonlóságot mutatnak.
-
-
-
-
-
A sorsdöntő államalapítás
02 400 FtAz államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megközelítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az államalapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolkodásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Korona Tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona Tan szerint a Szent Koronában testesül meg a történelmi alkotmányosság, az alkotmányos államhatalom.
Ez a könyv nem vád! Célja: a történelmi Igazság tanítása.
Ismét a vérünkkel testé lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta: Az igazság tesz szabaddá benneteket!
De ennek a visszája is érvényes. Ezt bizonyítja ezeréves múltunk…, így mondva és élve: a hamisság tesz szolgává benneteket! -
A sorsunk a számokban
06 500 FtHogyan lesz a Karthago együttes basszusgitárosából elismert numerológus? A Sors intézte, mert így kellett lennie. Hosszú és érdekes út vezetett idáig. Eljött az ideje, és Zéro beleásta magát a numerológus, magyarul a számmisztika sok ezer éves tudományába. Ez a tudás segítette abban, hogy legelőször is önmagával nézzen szembe. Meg tudta tenni ezért megváltozott az élete. Mert ő is képes volt változni. Megváltoztathatja Ön is az életét, ha megismerkedik a számokkal, melyek személyiségét és életét alakítják. A szerző kristálytiszta, logikus, az élet minden területére vonatkozó értelmezéseivel lehetővé teszi a számmisztika fantasztikus tudományának elsajátítását és gyakorlati alkalmazását. Egyedülálló könyvének az a része, amelyben – kivétel nélkül – mindenki útmutatást kaphat a születési számai alapján a párkapcsolati és üzleti, társulási lehetőségeit illetően Ismert közéleti személyiségek képletének elemzésével – Müller Péter, Vágó István, Stohl András, Sebestyén Balázs, Kovács „Kokó” István, Presser Gábor – is segíti a szerző a numerológia szimbólumrendszerének a megértését, használatát. Hiánypótló könyvet tart kezében kedves Olvasó, melynek segítségével nagyon őszinte és szigorú tükröt tarthat önmaga elé. S hogy miért érdemes belenézni? Mert a megoldásról szól. Mindenki magára ismerhet, és másokat könnyebben megérthetünk.
-
A sötétség kora I-II.
04 500 FtEgy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban csak halál és pusztulás jár, ezért felvetődik a kérdés: ő még mindig ugyanaz a hős, aki egykor letörte a láncait, vagy a helyét hamarosan át kell vennie valaki másnak? Lysander au Lune, a Lune-ház száműzetésben lévő örököse visszatért a Magba. Eltökélt célja, hogy helyreállítsa a rendet, és ismét elhozza a békét az emberiségnek. Ehhez azonban előbb az irányítása alá kell vonnia – vagy legalább egyesítenie – a Mag hűtlen Arany családjait, majd szembe kell néznie Darrow-val a rettenetbe borult Merkúr ege alatt. De a világ jövője nem csak az ő sorsukon múlik. Virginia, a Köztársaság uralkodója egyesíteni próbálja a házakat, és felsorakoztatni őket Darrow mögé. Vajon képes-e megmenteni őt, miközben politikai bűnözők és gyilkosok közt kell neki is életben maradnia? Lyria, az egykori Vörös menekült árulás vádjával néz szembe. Az egyetlen reménye, ha sikerül elmenekülnie a váratlan helyekről felbukkanó, új szövetségesekkel együtt. Pax és Electra a Köztársaságra leselkedő egyik új fenyegetés áldozataiként fogságba kerültek. Nincs más választásuk, mint megbízni a tolvaj Ephraimben, aki a megmentőjükké válhat – és egyben számára is ez lehet az esély a megváltásra. Ahogy a különböző szövetségek változnak, felbomlanak, majd újraformálódnak, és ahogy a hatalom egyre kiszámíthatatlanabbul tömörül, minden oldal nagy veszélynek van kitéve ebben az egyre véresebb galaktikus háborúban, aminek a végkimenetele könnyedén elhozhatja újra a sötétség korát.
-
-
A stabil-gőzgépek szerkezete és kezelése
012 000 FtHarmadik bővített kiadás
1137 szövegábra, a táblák különállóak -
-