• A modern festészet lexikona

    0

    Amikor a Hazan kiadó lexikonát a magyar közönség elé bocsátjuk, azt reméljük, hogy tovább törlesztjük a modern művészet ismertetésében túlságosan felgyülemlett adósságot. A kötet címében benne foglaltatik a „lexikon” szó. Mégis figyelmeztetni szeretnénk az olvasót, hogy ez a könyv erősen eltér a lexikális egzaktságtól, és a népszerűsítő-ismeretterjesztő irodalomhoz közelítő, átmeneti műfajt képvisel. S ha feltétlenül javára válik is, hogy az elmúlt száz esztendő legnagyobb művészeiről közvetlen, érzékletes képet ad, közvetlen kárára történik. A kötet továbbá egyoldalúan nagy teret szentel a francia művészeknek, különösen elhanyagolja a kelet-európai művészeket. Így például magyar festők közül csak az szerepel benne, aki élete nagy részét külföldön töltötte. Mégis, mindazok az érdemek, amelyeket maga az eredeti mű kiadója is felsorol, többet nyomnak a latban, mint a korlátok és hiányok. Az eredeti kiadvány egyik mulasztását úgy próbáltuk korrigálni, hogy a megfelelő, tehát az 1850-től 1950-ig terjedő időszak legjelentősebb magyar festőinek, illetve irányzatainak, folyóiratainak a technikai lehetőségek szabta egészen rövid terjedelmű cikkekben ugyan, de helyet szorítottunk. Az összefoglaló címszavak technikai okokból a francia kiadás sorrendjében, sőt részben franciául szerepelnek – ilyenkor azonban zárójelben mindig feltüntettük a fogalom magyar nevét.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern háziasszony

    0

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A modern kémia

    0

    A kémia tudományában a német nemzet vezet, a vegyészeti ipar Németország «nemzeti ipara». Nem utolsó sorban ezeknek a tényeknek köszönheti e hatalmas nemzet nagyságát, erejét a népek versenyében, békében és háborúban egyaránt. Talán éppen ezért irta angol ember a modern kémiáról a legvonzóbb könyvet a művelt nagyközönség számára; hogy érdeklődést ébreszszen honfitársai széles körében e tudomány iránt, fájdalmasan tapasztalván, hogy az angol vegyészeti gyáriparosok kényelmes maradisága elragadni engedte az elsőség pálmáját nemzetétől, melynek fiai között pedig számos halhatatlan név akad a kémia tudománya és a vegyi-ipar megalapozói sorában. A mesélve-tanítás művészetével megirt munka magyar fordítását igyekeztem úgy megalkotni, hogy belőle semmi el ne veszszen, s az Ismeretterjesztő Könyvtár eddigi köteteihez méltó legyen. Budapest, 1915. évi augusztus havában. Dr. Unger Emil.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A modern kor és a tradíció

    0

    5 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A modern kor és tradició

    0

    Jelen kötet a René Guénon ugyanitt megjelent előző kötetéhez – az 1924-es Kelet és Nyugat-hoz – tematikájukban kapcsolódó folyóiratcikkeket közöl, melyek két és fél évtizedet fognak át, és több helyen árnyalják, kiegészítik az abban foglaltakat. Több tanulmány ezek közül – más fordításban – már megjelent magyarul, ugyanakkor mégis az együttes közlés mellett döntöttünk, hogy egy kötetben hozzáférhetők legyenek az azonos tárgyú írások… „A Modern Kor és Tradíció” című eme kiadványt az arab író munkásságával, szemléletével ismerkedni akaró olvasóknak ajánlott, aki az egyetemességében vett spirituális és metafizikai Tradíció restaurációjának, valamint a világnézetfeletti tradicionális létszemlélet megalapozásának legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb jelentőségű alakja. Életművével valódi és univerzális távlatokat nyitott meg a modern világ egyre súlyosabb válságában még eszmélni képes jelenkori ember számára…

    5 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A modern kor. A 20. század igazi arca

    0

    „A húsz fejezetből álló könyv részletesen elemzi a század meghatározó eseményeit, különös tekintettel a totalitárius államok működésére, a bolsevik és a fasiszta típusú államrend kialakulására. Vizsgálódásai az egész világot érintő jelenségekre vonatkoznak, nem szűkülnek Európára. Külön elemzést szentel az Egyesült Államok huszadik századi történetének, az európai politikában játszott szerepének, és természetesen sem az afrikai, sem az ázsiai változások nem maradnak ki az analízisből. Paul Johnson műve nagyon sok információt tartalmaz, de stílusa révén mégis élvezetes, emészthető olvasmány. Aki ezt a művet türelmesen és figyelmesen végigolvassa, talán felelősségteljesebben fog viszonyulni a huszonegyedik századhoz.” (Körmendy Zsuzsanna)

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A modern lawn-tennis sport

    0

    Kelemen Aurél a Magyar Országos Lawn-Tennis Szövetség alelnöke, a Magyar Athletikai Club ügyvezető alelnöke

    3 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern metropolisz

    0

    A városok növekedése, amely a múlt század folyamán az iparosodás, a kereskedelem fellendülése s a nemzetek egységesülése révén oly látványos gyorsasággal ment végbe, világvárosi központok kiterjedt hálózatát hozta létre. Az 1800-ban még mindössze 54,000, majd száz év múltán immár 732,000 lakosú Budapest gyarapodása csupán egyike a modern urbanizáció megannyi, főként Nyugat-Európában és Észak-Amerikában szembetűnő példájának, melyek rendre előrevetítették, párhuzamos jelenségként kísérték, sőt nem egy esetben jócskán túlhaladták a magyar főváros dinamikus fejlődését. Ehelyütt elég csupán néhány nagyváros példáját idéznünk. London lélekszáma e száz év leforgása alatt 1,117,000-ről 6,586,000-re, Berliné 172,000-ről 1,189,000-re, míg a semmiből egyszeriben Amerika közép-nyugati metropoliszává lett Chicagóé a nulláról 1,100,000-re emelkedett! Ezzel együtt azon országokban, ahol e fenti városok találhatók, a városlakók össznépességen belüli aránya is érzékelhető növekedésnek indul. A tanulmánykötetünk által vizsgált korszak küszöbén, 1900-ban még csupán Angliában találunk jelentékenyebb (8,2%-os) arányban nagyvárosi (esetenként legalább százezres lélekszámú) népességet. Ám alig egy évtized múltán, 1910 körül ugyanez az arány Nagy Britanniában immár 40,7, Németországban 21,3 míg az Egyesült Államokban 22,1%-ra rúg. [1] A huszadik századi népességszaporodás lelassultával a városok növekedése is csökkent. Ezt követően a világháborús felfordulás és a nemzetközi vetélkedés zavarta meg az urbanizáció távlatosabb trendjét. Az 1945-től napjainkig tartó időszak folyamán jónéhány amerikai nagyváros, mely korábban prominensnek számított, lélekszámát tekintve folyamatos apadást mutat. Közülük talán Detroit a legfigyelemreméltóbb példa, az a város, amelynek sorsa szorosan egybefonódott az amerikai autóipar fénykorával és hanyatlásával. Hiszen míg Detroit lakossága 1940-ben, tetőzése évében 1,623,000 embert számlált, mára alig valamivel haladja meg az egymilliót. Másutt ugyanakkor – főként az Egyesült Államok „napövnek” nevezett déli és nyugati vidékén – újabb, kevésbé centralizált, az autóhasználathoz jobban kötődő, ám a régieknél nem kevésbé nagyvárosi jellegű központok kerültek előtérbe – elég csak néhányukra: Atlantára, Hustonra, Phoenixre, vagy éppenséggel Los Angelesre gondolnunk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern művészet és irodalom eredete

    0

    Hauser Arnold életművének kiadása keretében A művészettörténet filozófiája című kötet után a magyar olvasóközönség most a szerző nagyszabású monográfiáját kapja kézbe a manierizmus átfogó történetérő. A művészet és irodalom társadalomtörténetén kívül talán ez a világhírű magyar származású művészetszociológus legnagyobb visszhangot kiváltó műve,mely első, 1964-es német nyelvű kiadása óta szinte valamennyi európai nyelven több kiadásban is megjelent, s a témának mindmáig elismerten legteljesebb feldolgozása. A mű első részében a szerző a manierizmus fogalmának körülhatárolására tesz kísérletet, a manierizmust egy meghatározott történelmi kor termékének tartja. A reneszánsz és a barokk határán álló, alapvetően antiklasszikus művészeti irányzatként jellemzi, amelyben kiteljesedik a harmonikusnak tartott reneszánszban már benne rejlő válság. A mű második része a manierizmus irodalmának és képzőművészetének részletes és virtuóz leírását tartalmazza, rendkívül árnyalt és találó jellemzésekkel és elemzésekkel.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern szobrászat

    0

    Herbert Read elméleti és kritikai munkássága végigkísérte a XX. századi művészet fejlődését, ő volt az egyik első összefoglalója a jelenkor festészeti és szobrászati törekvéseinek. A modern szobrászat – A modern festészet társkötete – a múlt század végétől a legújabb időkig követi nyomon a szobrászat új útjait, és rendszert igyekszik teremteni a korszak gomba módra szaporodó stílusainak és műfajainak első pillantásra áttekinthetetlennek tűnő szövevényében. Elöljáróban ismerteti Rodin, Maillol és két festő: Degas és Matisse szobrászi munkásságát. Majd ismét festő kövekezik: Picasso, aki a szobrászatban is egy sor új törekvés elindítója volt. A könyv megvilágítja a kubizmus, a futurizmus, az expresszionizmus és a szürrealizmus hatását a szobrászat alakulására, és mélyrehatóan elemzi néhány eredeti, nagy egyéniség – Brancusi, Giacometti, Gabo, Moore és mások – munkásságát. Read mélységesen szerette a modern művészetet. Bensőséges barátság fűzte Henry Moore-hoz, Barbara Hepworthöz és több más szobrászművészethez. Talán ezzel is magyarázható, hogy míg a festészet történetét nagyobb tárgyilagossággal és átfogóbban vizsgálta, a mai plasztikáról és annak kialakulásáról írott könyve személyesebb hangot üt meg. Ez a könyv nem törekszik a XX. századi szobrászat átfogó történetének megalkotására, és nem is nyújtja a világ mai szobrászatának hézagtalan körképét (hiszen Kelet-Európa vagy a „harmadik világ” művészetéről alig esik szó). Read az általa legjellemzőbbnek és legújszerűbbnek ítélt nyugati stílusáramlatok és egyéni törekvések szerint tekinti át a modern szobrászat csaknem évszázadnyi történetét, így több ponton is kielégítetlenül hagyja vagy vitára készteti a mélyebb elemzést, teljesebb társadalmi-történeti háttér felderítését is igénylő olvasót. Az általa kiemelt irányzatok és életművek bő terméséből viszont szigorú kritikával, biztos ízléssel és egyedülálló tárgyismerettel válogatta össze a legkvalitásosabb műveket. Ezek alkotják a kötet gazdag illusztrációs anyagát: 48 színes és 291 egyszínű reprodukciót.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern táncművészet útján

    0

    Öt tanulmányt foglal magában Körtvélyes Géza kötele; mind az ötöt egy célkitűzés vezeti: különböző oldalakról megvilágítani a táncművészet XX. századi fejlődését, felvázolni azokat az eszméket, törekvéseket és eszközöket, amelyek ezt a fejlődést világszerte elindították. Tehát megmagyarázni: mit nevezünk korszerűnek, modernnek a tánc, a balett területén. Körtvélyes a komplex munkamódszer híve. Ezért tanulmányai is sok oldalról közelítenek a problémához, a táncművészetben jelentkező új vonásokat a színpad, a muzsika és a képzőművészet századunkbéli fejlődésével összefüggésben vizsgálja. A kötet első két tanulmánya komplex vizsgálati módszert mutatja be, egy-részt a drámaiság, a zene és a tánc általános esztétikai kapcsolatainak megvilágításával, másrészt a század első felében felbukkant nyugati képzőművészeti, zenei és táncbéli stílusirányzatoknak tárgyalásával. Hasonló elvek alapján mutatja be a szerző a korai szovjet balett modern irányzatait ebben a tanulmányban számos eddig ismeretlen vagy kellően figyelemre nem méltatott összefüggés villan fel és lényegében ez a módszer hat-ja át a Csodálatos mandarinról szóló két tanulmányt is.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A modernizmus sorskérdései. Válság és megújulás a 19. és a 21. század festészetében

    0

    Ki, milyen alapon, honnan „számítja” a képzőművészeti modernizmust? Szabadi Judit minden témában megtalálja azt a pontot, ahonnan ő másként látja, és teszi mások számára is beláthatóvá a már ismert vagy eddig még ily módon fel nem tárt művészettörténeti tényeket. Alkotói életútjának legfontosabb darabjait tartalmazó, szépirodalomként is olvasható könyve a modernizmus sorskérdésit koherens egységben láttatja. Egyedi szemléletét esszéisztikus stílusban fogalmazza meg, s tanulmányai továbbgondolásra késztetnek minden olvasót, legyen az „laikus” avagy szakember. A magyar századelő és az európai modernizmus egybejátszatása, egymásra-montírozása a korszak izgalmas aszimmetriája ellenére is megteremti az egységet a tanulmánykötet két ciklusa között. A könyvet olvasva talán lehetőség nyílik majd arra is, hogy tovább töprengjünk a magyar és az egyetemes festészet korrelációjának máig megoldadan kérdésein. A kötet az 1969 és 2005 között keletkezett, e kiadás számára kiegészített, nem egy esetben újrafogalmazott írásai egy gazdag tudományos pálya ívét rajzolják meg. Egy tudományos pályáét, mely önmagában is tananyag lehetne.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A mongolok titkos története

    0

    A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott ránk, és mindmáig teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. Nem tudjuk, mikor írta meg e művet a mongol Anonymus. Hallatlanul izgalmas olvasmány, mert – a szerző szándéka ellenére – leplezetlenül feltárja, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnök fia, Temüdzsin, s mint lett Temündzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világbirodalom.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Montenegroi Fejedelemség története. A legrégibb időtől fogva az 1852-ik évig. Számos kegylevéllel, ukázzal, manifestummal, kiáltványnyal, fermannal s egyéb okiratokkal, egy, a Balsidákat és a Carnojevic családot leszármaztató függelékkel

    0

    A szlávok által ünnepelt hős és költő Jellacic bán szerint minden egyes nép történetét bizonyos tekintetben az illető nép keresztlevelének tekinthetjük. Amint az egyes embernek keresztlevele bizonyítványul szolgál arra nézve, hogy melyik társasághoz tartozik, úgy minden egyes népnek története a bizonyítvány azon helyre nézve, melyet azon nép az emberiség nagy társaságában elfoglal. A történelem az emberiség oktatója.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A morál genealógiája

    0

    Nietzsche egyik fő műve, melyben elemzi az általa „főellenségnek” tekintett újkori morált, annak kialakulását, s máig ható érvényű megállapításokkal szolgál a modern korról. A kötetet a fordító tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus is segíti az olvasót.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A mórok

    0

    711-ben arab seregek özönlöttek keresztül a Gibraltári-szoroson, s ezzel kezdetét vette Spanyolország muszlim megszállása. A félsziget csak 1492-ben szabadult fel, amikor a keresztény királyok az utolsó mórokat is kiverték Granadából. Az iszlám Észak-Afrikában és az Ibér-félszigeten több mint ötszáz évig uralkodott. Az iszlám vallás és kultúra rendkívüli erejének és szívósságának titka ebben rejlett, hogy képviselői rendíthetetlen meggyőződéssel vallották: hitük és szokásaik felette állnak az összes többinek. Költészetük fénye, kerámiaművészetük és fémművességük művészi tökélye, de legfőképpen csodálatos és páratlan építőművészetük egy olyan kultúra hagyományait idézi, amelynek ma is óriási a hatása ezeken a területeken. Michael Brett felidézi a nagy dinasztiák és birodalmaik felemelkedését, lehanyatlását, bemutatja, milyen volt az emberek mindennapi élete, s arról is szól, hogy mit köszönhet nekik az asztronómia, a filozófia, a természettudomány. A 13. századig mindeme területeken jóval az európai társadalmak előtt jártak és a modern ismeretek alapjait jelentős mértékig ők rakták le. A szerző bepillantást nyújt az arab gondolkodásba, a muszlim társadalom bonyolult szövetét is megvilágítja. A leírást Werner Forman evokatív fotográfiái teszik szemléletessé, elénk varázsolván a táj megejtő szépségét és a mór művészet csodálatos alkotásait.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A most hatalma a gyakorlatban

    0

    A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: „Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben.” E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket, s világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött. Ez mind a mi kezünkben van. Fedezzük fel a most hatalmát!

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A mozaik

    0
    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A múlt arcai

    0

    A ​múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs örök időkre és mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Bár a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így. Ez a kötet a magyar történelem 9 folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be. Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A muravidéki magyar könyvek világa

    0

    „A kisebbségi irodalom elsődleges funkciója, hogy megőrizze, ápolja az anyanyelvet, az anyanyelvi kultúrát. A muravidéki magyar irodalom más nyelvi és társadalmi közegben formálódott, mint a magyarországi, s eltérő jellegzetességei voltak, de a magyar kultúra része volt.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A Muravidéki magyarság 1918-1941

    0

    A szlovéniai Muravidék magyar közössége a Magyarországgal szomszédos hét országban élő magyar kisebbségek közül a határon túli magyar” világon belül sohasem tartozott az elkényeztetettek közé. A két világháború közt, majd a második világháború után is a délszláv állam arra törekedett, hogy felgyorsítsa az asszimilációs folyamatokat, a határmenti helyzet pedig egészen a legutóbbi időkig elsősorban szintén kizárólag hátrányok forrása volt a magyar közösség számára. Az anyaország figyelme is érthető okok miatt sokkal inkább a nagy lélekszámú erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar kisebbségekre irányult. Ilyen és hasonló történeti okok miatt hosszú évtizedeken keresztül peremhelyzetben élő „peremmagyarokként” éltek a muravidékiek.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A must és a bor egyszerű kezelése

    0

    A szerző munkássága felöleli a szőlőfeldolgozás és a borkezelés különböző területeit.
    Könyvében a helyes borkészítés alapjait mutatja be a legkorszerűbb ismeretekkel és mindenki számára érthető, egyszerű formában. Útmutatásai alapján – a szürettől a borkészítésig és kezelésig – a legkisebb szőlőmennyiséggel rendelkezők is jó bort készíthetnek.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig

    A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig

    0

    Ez a csaknem négy évtizedes könyv háromszoros értelemben is alapmű. Egyrészt azért, mert az első modern leírása az iszlám kultúra fénykorának, másrészt azért, mert kulcsszerepet játszott a második világháború után, az úgynevezett „arab kérdés” kiéleződésének alakításában, harmadsorban Mazahéri műve lenyűgöző vallás-, nemzet-, világrész- és korközi példázat az emberi civilizáció sokféleségeken túli egységéről.

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • A művelt leány

    0

    Az ember megműveli a földet, hogy így táplálja a belévetett magot és termést hozó növénnyé fejlessze.
    De művelheti az ember a lelkét is, hogy abból gazdag, értékes életet fejlesszen. A tudás magában még nem műveltség, csak a lélekbe vetett mag. Hogy mivé fejlődik, az a lélektől függ.
    A műveltség emberi méltóságunk tudata, mely minden cselekvés előtt elsősorban arra gondol: Illik-e ez az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberhez vagy sem?
    A műveltség tehát voltaképen nem más, mint a tágabb értelemben vett illendőség.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A művészet birodalma

    0

    Bő Yin Râ, a német Joseph Anton Schneiderfranken (1876-1943) festőművész és író lelki-szellemi neve. Aschaffenburgban (Bajorország) született és Luganóban (Svájc) halt meg, ahol 1924-től élt családjával. Festői képzését, többek között, Bécsben, Münchenben, Berlinben és Párizsban kapta. Ezt a könyvét a festőművész tapasztalataiból írta meg, de a szobrászat és, kisebb mértékben, a nagy európai zene is tárgyát képezi fejtegetéseinek. Kiderül, hogy miben is áll, túl minden elméleten és irányzaton, az igazi, a valódi művészi alkotás értékadó, idő-feletti eleme. A szerző nyelvezetéből – amely a német eredetiben fenségesen művészies nyelvezet – a szellemileg alkotó és teremtői művészi erő érezhető ki. A szerző ezt a kötetet nem sorolja „szellemi tanítói művéhez”, amely 32 kötetet ölel fel, habár itt is ősi szellemi tudás és megismerés tárja fel önmagát a művészetek iránt érdeklődő, lelkileg fogékony olvasó előtt. A kötet minden egyes tanulmánya remekmű, páratlan úti kalauz a művészet birodalmát mélyebben megérezni akaró ember számára. Nagy haszonnal forgathatják művészek, műbarátok és a művészetek iránt érdeklődők egyaránt.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A művészet története

    0

    Bevezetés (részlet): Az ókor kezdetei a történelem előtti idők homályába vesznek; elmosódottak és határozatlanok, s ilyen a kép is, amelyet az ember legrégibb művészeti tevékenységéről rajzolhatunk. A történelmi időket megelőző korszakot őskornak szoktuk nevezni; határtalan fogalom, időtlen idő, amely évszázezredeket ölel magába, az emberiség történetének legnehezebb éveit, annak a heroikus küzdelemnek korát, amelynek során az ember kiemelkedik az állatok közül s megalapozza az emberi művelődés csodálatos épületét. Az őskor kezdeteire soha többé nem fog fény vetődni; – vége a történelmi idők kezdeteivel keveredik.

    24 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A művészet története (reprint)

    0

    Az ókor kezdetei a történelem előtti idők homályába vesznek; elmosódottak és határozatlanok, s ilyen a kép is, amelyet az ember legrégibb művészeti tevékenységéről rajzolhatunk. A történelmi időket megelőző korszakot őskornak szoktuk nevezni; határtalan fogalom, időtlen idő, amely évszázezredeket ölel magába, az emberiség történetének legnehezebb éveit, annak a heroikus küzdelemnek korát, amelynek során az ember kiemelkedik az állatok közül s megalapozza az emberi művelődés csodálatos épületét….

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A Művészi Ipartól az Ipari Művészetig

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A múzsák neveletlen gyermeke

    0

    A színház ősi szimbóluma két maszk: az egyik sír, a másik nevet. Az előbbi a tragédiát, az utóbbi a komédiát jelképezi, de a maga módján mindkettő a való élet problematikáját viszi színpadra és oldja meg. Az irodalomtörténet túlnyomórészt a tragédiára összpontosítja figyelmét, jóllehet a mindennapi élet sokféle fonáksága, az emberi élet tömérdek apró mozzanata a nagy néptömegek vágya, óhaja, gondolkozása és főként a felszabadító nevetés csak a komédiában nyerheti el valóságos helyét. A tragédia fennkölt apostolai azonban szemmel láthatólag más véleményen voltak; ezért minden úton-módon, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták megakadályozni fejlődését, terjedését. A könnyű zenés színház és közönsége azonban erről alig, vagy egyáltalán nem vett tudomást és így a műfaj mint valami „Keljfel-jancsi”, fejét újból és újból felemelve adott életjelt magáról. A könnyű zenés színpad kétezer esztendő óta folyó lét-küzdelmeiről ad fordulatos, lebilincselő képet Gáspár Margit írónő.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A muzsikáról

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom