-
Turisták lapja XLVIII. évfolyam 1936
02 500 FtAz első hivatalosan szervezett hazai turista alakulat, a világ hetedik turista klubja, a Magyarországi Kárpátegylet 1873-ban alakult meg Tátrafüreden. Már az alakuló közgyűlésükön kimondták, hogy működésükről évente egy-egy évkönyv formájában számolnak majd be, és ezt az elhatározást tartva 1874-ben ki is adták az elsőt. Viszont „az évkönyvrendszer a fejlődő turistaszellem megnyilvánulásával járó igények kielégítésére egészségesnek nem bizonyulván, rövidebb időközökben megjelenő lapra volt a turistaközönségnek szüksége”. A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) Budapesti Osztálya az 1888. december 28-án történt második megalakulásakor „működése egyik legfőbb tényezőjéül s eszközéül egy turistalap megindítását tekintette, amelynek hiánya hazánkban nagyon érezhető volt”. Az új választmány első ülésén eldöntötte, hogy a „turistaság és a honismeret terjesztésére” kiad egy folyóiratot. Vállalkozásukat teljes siker koronázta: a Turisták lapja első száma dr. Téry Ödön és dr. Thirring Gusztáv szerkesztésében 1889. február elején jelent meg. 1891-ben a Budapesti Osztály kivált az MKE-ből, és Magyar Turista Egyesület néven önálló szervezetként folytatta munkáját, így a Turisták lapja kiadását is. A leghosszabb ideig azonos néven megjelent magyar turista folyóirat a több mint fél évszázada alatt „hatalmas missziót végzett a magyar turistairodalomban. Feltárta hegyvidékeinket, ismertette azok turistaértékeit és ezzel elszórta a lekekben a turistaságnak apró magvait, amelyek ma már szemünk előtt terebélyes fákká nőttek.”„Lapunk programmja marad a régi, azaz a turistaságnak hazánkban – annak javára – való fejlesztése és terjesztése. Törekvésünk oda terjed, hogy a lap keretét kibővíthessük s hogy az eddigi honismertető tendenczia fenntartása mellett a gyakorlati turistaságot is kiváló figyelemben részesítsük. Ezért külön rovatokat nyitunk a hazai közlekedésügynek, az elszállásolásnak, a kalauzügynek, turistai építkezéseknek, átjelzéseknek s a már 3 évvel ezelőtt közölt Kirándulók Kalauzát folytatjuk, hogy annak rendszeres közlésével megbízható és teljes hazai turistakönyv alapját megvessük, aminek hiányát már oly régóta érezzük. Kiváló figyelemmel fogjuk kísérni a hazai és a külföldi turistaegyesületek működését s általában a turistaság körébe vágó minden mozzanatot. Végül igyekezni fogunk, hogy képmellékleteink is minél számosabbak és sikerültebbek legyenek.” – írták 1892-ben. Képein, érzékletes leírásain keresztül a hazai tájak mellett a világ számos országának turisztikai értékei elevenednek meg, egy akkor még a maihoz képest romlatlan természeti és kulturális környezet örök szépségei tárulnak a mai olvasó elé.
-
Turisták lapja XXXIV. évfolyam 1922
04 500 FtAz első hivatalosan szervezett hazai turista alakulat, a világ hetedik turista klubja, a Magyarországi Kárpátegylet 1873-ban alakult meg Tátrafüreden. Már az alakuló közgyűlésükön kimondták, hogy működésükről évente egy-egy évkönyv formájában számolnak majd be, és ezt az elhatározást tartva 1874-ben ki is adták az elsőt. Viszont „az évkönyvrendszer a fejlődő turistaszellem megnyilvánulásával járó igények kielégítésére egészségesnek nem bizonyulván, rövidebb időközökben megjelenő lapra volt a turistaközönségnek szüksége”. A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) Budapesti Osztálya az 1888. december 28-án történt második megalakulásakor „működése egyik legfőbb tényezőjéül s eszközéül egy turistalap megindítását tekintette, amelynek hiánya hazánkban nagyon érezhető volt”. Az új választmány első ülésén eldöntötte, hogy a „turistaság és a honismeret terjesztésére” kiad egy folyóiratot. Vállalkozásukat teljes siker koronázta: a Turisták lapja első száma dr. Téry Ödön és dr. Thirring Gusztáv szerkesztésében 1889. február elején jelent meg. 1891-ben a Budapesti Osztály kivált az MKE-ből, és Magyar Turista Egyesület néven önálló szervezetként folytatta munkáját, így a Turisták lapja kiadását is. A leghosszabb ideig azonos néven megjelent magyar turista folyóirat a több mint fél évszázada alatt „hatalmas missziót végzett a magyar turistairodalomban. Feltárta hegyvidékeinket, ismertette azok turistaértékeit és ezzel elszórta a lekekben a turistaságnak apró magvait, amelyek ma már szemünk előtt terebélyes fákká nőttek.”„Lapunk programmja marad a régi, azaz a turistaságnak hazánkban – annak javára – való fejlesztése és terjesztése. Törekvésünk oda terjed, hogy a lap keretét kibővíthessük s hogy az eddigi honismertető tendenczia fenntartása mellett a gyakorlati turistaságot is kiváló figyelemben részesítsük. Ezért külön rovatokat nyitunk a hazai közlekedésügynek, az elszállásolásnak, a kalauzügynek, turistai építkezéseknek, átjelzéseknek s a már 3 évvel ezelőtt közölt Kirándulók Kalauzát folytatjuk, hogy annak rendszeres közlésével megbízható és teljes hazai turistakönyv alapját megvessük, aminek hiányát már oly régóta érezzük. Kiváló figyelemmel fogjuk kísérni a hazai és a külföldi turistaegyesületek működését s általában a turistaság körébe vágó minden mozzanatot. Végül igyekezni fogunk, hogy képmellékleteink is minél számosabbak és sikerültebbek legyenek.” – írták 1892-ben. Képein, érzékletes leírásain keresztül a hazai tájak mellett a világ számos országának turisztikai értékei elevenednek meg, egy akkor még a maihoz képest romlatlan természeti és kulturális környezet örök szépségei tárulnak a mai olvasó elé.
-
-
-
-
-
-
Turisták lapja. XXXIX. évfolyam
04 000 FtXXXIX. évfolyam, 1-12. szám egybekötve.
76 képpel, 2 rajzzal, 1 alaprajzzal és 6 műmelléklettel. -
Turisták lapja. XXXVIII. évfolyam
03 000 FtXXXVIII. évfolyam, 1-10. szám egybekötve.
Az öt műmelléklettel együtt összesen hatvannégy fényképpel és tizenhárom rajzzal. -
-
Turistaság és alpinizmus XXI. évfolyam 1931
04 000 FtA Budapesti Egyetemi Turista Egyesület kiadásában, Vigyázó János szerkesztésében 1910-ben jelent meg először az időszak legfontosabb turisztikai egyesületeinek közös lapja, a Turistaság és alpinizmus . A BETE mellett a Budapesti (Budai) Torna Egylet Turista Osztálya, a Dunántúli Turista Egyesület, a Magyarországi Kárpát Egyesület, a Magyar Sí Klub, a Mecsek Egyesület és a Sportkedvelők Köre Turista Osztályának (később még további egyletek csatlakoztak ehhez a névsorhoz) hivatalos lapjaként 25 évfolyamot megélt folyóirat a kor legszínvonalasabb havonta megjelenő turisztikai kiadványa volt. Az új, friss szellemet képviselő újság hamar népszerű lett, több egyesület is hivatalos lapjának választotta, és szerzői között rendre megjelentek a turista és a hegymászó irodalom elismert jelesei. Az első három évben a BETE volt a lap kiadója, de mivel az egyetem, amelynek a rendelkezésükre bocsájtott helyiségében működtek, nem nézte jó szemmel ebbéli tevékenységüket, megalakították az azonos nevű kiadót. A társszerkesztők időnként változtak, de a főszerkesztő mindvégig Vigyázó János, a vállalkozás fő részvényese maradt. A konkurencia tevékenységének köszönhetően 25 megjelent évfolyam után a kiadó 1934-ben megszüntette a lapot. Élvezetes túraleírásai, páratlan fényképei, kiváló illusztrációi tágabb hazánk és bolygónk természeti környezetének még eredeti, romlatlan állapotának lenyomatát őrzik egy olyan időszakból, amikor a turizmus még nem vált a nagy tömegek mindennapi tevékenységévé.
-
-
Turistaság és Alpinizmus. XI. évf. (1921)
012 000 FtMagyar Turista Szövetség és a Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja
-
Turistaság és Alpinizmus. XXIII. évf. (1933)
012 000 FtMagyar Turista Szövetség és a Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja
-
Turkish Designs
01 500 FtThis book contains stunning images for use as a graphic resource, or inspiration. All the illustrations are stored in high-resolution format on the enclosed free CD-ROM and are ready to use for professional quality printed media and web page design. The pictures can also be used to produce postcards, or to decorate your letters, flyers, etc. They can be imported directly from the CD into most design, image- manipulation, illustration, word-processing and e-mail programs; no installation is required. For most applications, single images can be used free of charge. Please consult the introduction to this book, or visit our website for conditions.
-
Turmixok, koktélok és gyümölcsitalok
03 600 FtA könyv több mint 160, csábítóbbnál csábítóbb turmix és gyümölcsital, különösen egészséges zöldséglé, tejes shake, fagylaltos finomság és klasszikus koktél receptjét mutatja be. Ismerteti az italköltemények készítéséhez használt eszközöket és a lehetséges lékészítési módszereket, az italokhoz szükséges alapanyagokat: a gyümölcsöket, a zöldségeket, a fűszernövényeket és a különféle táplálékkiegészítőket. Részletesen bemutatja az egyes anyagok egészségére gyakorolt hatását, kitérve a vitamin- és ásványi anyag-tartalomra is. A több mint 600 csodálatos fényképpel illusztrált könyv lépésről lépésre bemutatja az italok elkészítését.
-
Túró a sütés-főzéshez
0650 FtA túrót kedvelők kis könyve tele van fortélyos, finom receptekkel, amelyek mindig sikerülnek is.
Négy fejezetben ismerteti a túróból készített ínyenc-falatokat, könnyű önteteket, ebédre készíthető fogásokat, az édes és pikáns süteményeket.
Aki sütés-főzéshez még nem használt túrót, örülni fog ennek a receptgyűjteménynek. -
Turóc megye kialakulása
01 200 FtTörténetirodalmunkban legutoljára, 1882-ben, Pesty Frigyes foglalkozott „A magyarországi várispánságok története” c. művében Turóc megyének Árpád-kori szervezetével, hetedfél oldalon azonban csak a kiadott anyag adatainak kronológiai rend szerinti egyszerű regisztrálására szorítkozott. Az ő várispánsági elméletéhez ez a fejezet egy példa volt mindössze, egyebet nem is akart nyújtani, a fejlődés ismerete talán nem is érdekelte. Az a négy évtized, amely könyvének megjelenése óta eltelt, természetesen nem maradt hatás nélkül történetirodalmunk, különösen gazdaság- és társadalomtörténeti irodalmunk fejlődésére. Történetírásunk ilyen irányú fejlettsége tette lehetővé, hogy ma már Pestynél több szempont értékesítésével vizsgálhassuk meg a felvetett kérdést. Feladatunkat azonban annyiban általánosítottuk, hogy nem szorítkoztunk vizsgálódásunkban csak a Turóci-fennsíkra, hanem iparkodtunk ezen speciális kérdés részletes ismertetése kapcsán mennél több, az általános fejlődés megrajzolásához értékesíthető tanúságot levonni, ahhoz mintegy adatokat szolgáltatni. Különben a legjelentékenyebb előnyt talán az a körülmény nyújtotta, hogy az oklevelekben immár gazdagnak nevezhető XIII. században olyan kezdetleges fejlődési fokokat vizsgálhattunk, amelyeken más déli területek jóval korábban mentek keresztül, amikor az oklevelek használata még nem volt elterjedve.
-
-
Turulmadár az Akropoliszon
01 200 FtAz antológiában helyet kapott írások többségét hajthatatlan eszmei radikalizmus hatja át. Ahhoz, hogy az olvasó együtt rezonáljon velük, nem kell más, csak szabad szellem, tragikus lélek és lázadó szív. És ez épp elég. Akkor viszont úgy érezheti, „mintha előfutár lenne, aki tudja, hogy a holnap vagy a holnapután élcsapatához tartozik” (Mircea Eliade). Statisztikailag mérve, az Új Jobboldal rovat 28 szerzőt és 174 cikket jelentett a Magyar Demokratában, 243 oldalon, 120 lapszámban, 28 hónapon keresztül, 2002. június 13. és 2004. október 14. között. Ami a tartalmi mérlegünket illeti, noha nemo judex in propria causa, mindenképpen érdemünknek tudhatjuk be, hogy számos olyan témát, fogalmat és nevet hoztunk köztudatba, amelyek korábban nálunk csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Többek között olyan fogalmakat, mint autentikus európaiság, etnocivilizációs patriotizmus, Konzervatív Forradalom, emberi-jogizmus, Egyengondolat, etnomazochizmus, éltető politeizmus, katasztrófák konvergenciája, illetve elsősorban is olyan szerzőket, mint a francia Új Jobboldal vezéralakja, Alain de Benoist, vagy másik nemzetközi prominense, Guillaume Faye, akik rendszeresen feltűntek írásaikkal. Ez alkalommal a rovatban publikáló hazai szerzőktől válogattunk, egyfajta „hungaricumként” jelenítve meg hozzájárulásukat ehhez a jellegzetesen európai és európaiságát komplexusok nélkül felvállaló gondolatiskolához.
-
-
Tűz és Jég
03 600 FtImmár megkerülhetetlen tény, hogy a globális klímaváltozást mi idézzük elő. Ám ez nem azt jelenti, hogy nélkülünk a Föld éghajlata ideális nyugalmi állapotban maradna. Bolygónk évmilliárdok óta kering a Naprendszer lakható övezetében, de a leheletfinom egyensúly tűz és jég között valójában imbolygó kötéltánc: az éghajlat mindig is a „melegház” és a „hűtőház” állapota között ingadozott. Reidar Müller lenyűgöző könyve végigvezet bennünket ennek a kozmikus színjátéknak a felvonásain, a földtörténeti idő hatalmas távlataiból közelítve rá az emberi történelmet is befolyásoló, jelenleg is zajló változásokra. Naprakész magyarázatai megvilágítják az éghajlatunkat alakító, hol felfoghatatlanul lassú, hol drámaian gyors folyamatokat. Pontos látleletet kapunk a jelenlegi felmelegedés kilátásairól és a benne játszott szerepünkről, miközben a Föld egzotikus és vad tájain barangolva azoknak a kiváló kutatóknak a munkáját is nyomon követhetjük, akik olvashatóvá teszik az éghajlat múltját és jövőjét.
-
-
Tűzpróba
01 000 FtAz önálló Erdély születésének négyszázados fordulóján kiadta a Franklin-Társulat.
Nagy Szabó Ferenc, Gyulafi Lestár, Krauss György, Sepsi Laczkó Máté, Bocskai István, Mikó Ferenc, Biró Sámuel, egy ismeretlen szász polgár és Boros Tamás írásaiból. Bevezette Biró Vencel. -
Tuzson János 1848/49-es honvéd őrnagy élete és tevékenysége
02 000 FtTérképpel (Tuzson János honvéd őrnagy részvétele az 1848/49-es szabadságharcban)
-
Tűzzel-vassal
01 200 FtSienkiewicz nagyszerű történelmi trilógiájának első része, mely a XVII. században játszódik.
-
Tűzzel-vassal a hazáért
02 000 FtA Maderspach család története egy, a 18. század elején Magyarországra telepedett német-osztrák família közel három évszázadon átívelő históriájának tükrében mutatja be a reformkor, az 1848-49-es szabadságharc és az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követő honvédő harcok igaz valóját. A szívvel-lélekkel magyarrá lett, a hazájukká vált országért egymást váltó nemzedékeken át tűzzel-vassal küzdő Maderspachok békeidőben korszakos jelentőségű, ipartörténeti fontosságú gyárakat hoztak létre, ám ha kellett, fegyverrel a kézben álltak helyt osztrákok, románok, oroszok – mindenki ellen, aki kezet merészelt emelni a magyarokra.
-
Tv-javítás és hibakeresés
01 600 FtEbben a könyvben a jelenleg is gyártott és több százezer példányban működő készülékek jellegzetes áramköreinek alapján bemutatom, hogy különböző vizsgálatokkal, mérésekkel, logikus gondolkodással miként lehet a hibás áramköri elemhez eljutni kiindulva a hibajelenségtől. Külön foglalkozom a jelenleg egyre gyakrabban alkalmazott tranzisztoros és integrált áramkörös részek javítási és hibakeresési módszerével, amelyek pl. a hangrészben ma már egyeduralkodóak, de a szenzor-egység sem képzelhető el nélkülük.
-
Twist Olivér
0650 FtDickens egyik leghíresebb regényének gyerekhőse, a kis Olivér árvaházban nevelkedik, ahonnan megszökik, és egy tolvajbanda veszi védőszárnyai alá. Rengeteg viszontagság és hányattatás után végre örökbefogadja egy jószívű család, és véget vet a kisfiú testi és lelki szenvedéseinek. A regényből már számos film, sőt musical is készült, ám egyik sem pótolhatja az igazi olvasmányélményt, az érzelmektől fűtött író tárgyilagos leírását London XIX. század eleji dologházairól, a kisemmizettek és vámszedőik életéről.
-
Udvarhely vármegye nemes családjai
03 600 FtAz 1900-as kiadás (Székely-Udvarhely, Betegh Pál Könyvnyomdai Műintézete) hasonmás kiadása.
-
Udvari világ
01 800 FtMi az Udvari világ? Udvari világ, „régi rend”, általában az a politikai és társadalmi berendezkedés, amelyet a nagy forradalom rombolt le. Időbelileg a Bourbonok trónralépésétől a XVI. század végéig szokták számítani; átmeneti korszak volna tehát a vallásháborúk megszűnte és a forradalmi idők kezdete között.
-
Ugocsa megye
02 000 FtElső kiadás: Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből. 1. sorozat 1. kötet. (Magyar tudományos akadémia 1937. budapest)