Ebben a könyvben napról napra, óráról órára és percről percre követhetjük végig azoknak a véletlenszerűen, de mégis elkerülhetetlenül egymásba fonódó eseményeknek a láncolatát, melyek Petőfi Sándor tragikus halálához vezettek. A fiatal kutató, Szűcs Gábor a korabeli feljegyzések, naplóbejegyzések, jegyzőkönyvek, tanúvallomások és az ezekből utóbb kisarjadó, több ezer oldalnyi szakirodalom átvizsgálása után meggyőző érvekkel vezeti el az olvasót a halál valószínűsíthető időpontjáig és helyszínéig. Képekkel és térképekkel illusztrált könyve új irányba terelheti a költő földi maradványainak felkutatását, s történeti rekonstrukciójának hitelessége talán elfogadhatóvá teszi azt, ami immár több mint százhatvan éve eleven fájdalomként él a magyar kulturális emlékezetben.

Bogyay Katalin harminc éve Pilinszkyről írt ikonikussá vált könyvéhez nyúl vissza, hogy Pilinszky 100. születésnapja előtt tisztelegjen. Az akkori interjúalanyok, közeli barátok, pályatársak nagy része már nincs közöttünk, visszaemlékezéseik ereklyeként megismételhetetlen képet festenek a költőről és a korról, amiben élt és alkotott. A szerző Pilinszkyt diplomataként a világ legkülönbözőbb pontjain és alkalmakkor a magyar történelem meghatározó tanújaként szólaltatta meg. Az új Magyarországban Pilinszky kultusza nem csökkent, a miérteket néhány jelenkori interjú is tárgyalja. A szerző beszélgetésein keresztül izgalmas utazásra hívja az olvasót Pilinszky életének rejtett és nyilvános pillanataiba, hogy megfejtse, miért érezzük oly sokat, hogy „ezek a versek, mintha öröktől fogva léteztek volna”…( Mezey Katalin).

Magyar irodalomtörténetemnek ebben a kiadásában egyrészt negyedszázados irodalomtörténeti vizsgálódásaimnak eredményeit foglaltam össze, másrészt részletesen ismertettem a mai magyar írók munkásságát. Nem tudom eldönteni, melyik feladat volt nehezebb. Az ezeréves irodalmi fejlődés bemutatásában figyelembe kellett vennem az eddigi gazdag irodalomtörténeti szakirodalmat, a mai helyzet rajzában magamnak kellett elvégeznem az anyaggyüjtés munkáját is. Könyvem tudományos törekvésű mű s mind irodalomtörténeti részében, mind a mai irodalom ismertetésében önálló kutatások eredménye. Mivel azonban tudományos kutatóink stílusa – elsősorban a jogi és államtudományi íróké – annyira szakszerű jellegű, hogy ez a homályos stílus nem egyszer visszariasztja még a szakközönséget is, megkíséreltem, hogy a magam tudományában egyszerűen és világosan írjak minden kérdésről. Ez sok időmbe került, mert az érthetőséget és választékosságot nem óhajtottam összetéveszteni a népszerűsítő csevegéssel vagy a szellemeskedő tárcával. Igy írni fáradságos dolog és lassú munka s ezért sajnálja idejét a legtöbb tudományos szerző az általánosan élvezhető előadástól. De meggyőződésem, hogy nincs az a jogtudományi vagy természettudományi kérdés, melyről ne lehetne úgy beszélni, hogy a művelt ember meg ne értse.