„Mit ​tegyek, hogy üdvözüljek?” (ApCsel 16,30) Ez az alapvető kérdés számtalan alkalommal és formában hangzott el azoktól, akik rájöttek arra, hogy életük célját nem találhatják meg a hétköznapi életben, és szorgosan kerestek-kutattak valakit, aki végre hiteles válaszokat tud adni erre a lényegbevágó mondatra.
A vértanúk korának letűnésével a keresztény radikalizmus újabb formája öltött testet a pusztába visszavonuló remetékben, szerzetesekben. Életmódjuk biztosítékot nyújtott rá, hogy imádságban és önmegtagadásban szerzett tapasztalatuk mások számára is támaszul szolgálhat. Ezért keresték fel őket azok, akik tanítványaikul akartak szegődni, vagy egyszerűen olyanok, akik a világi életben nem találtak eléggé szilárd fogódzópontot lelki életük fejlesztéséhez. Nem hosszú fejtegetéseket, kifinomult magyarázatokat vártak tőlük, hanem egy frappáns mondatot, „igét”, amely egyetlen, könnyen megjegyezhető gondolatba sűrítette a remete spiritualitás tapasztalatát.
A szent öregek könyve arról tanúskodik, milyen szerteágazóak azoknak a szavaknak és eseményeknek az összessége, amelyek annyira felkeltették a figyelmet, hogy végül is „megragadtak” az egyház emlékezetében. A fontos az, hogy mennyire érintett meg valakit ezek által Isten, s ennek folytán alkalmassá váltak-e rá, hogy másokat is megragadjanak.

Galcsik Zsolt könyve a magyarországi kommunista rendszernek a katolikus egyház fokozatos elsorvasztása céljából használt módszerek egyikével, a magyar szerzetesek egy részének elhurcolásával, majd a nem sokkal utána végrehajtott működési engedélyük megvonásával, a szerzetesrendek feloszlatásával foglalkozik. A könyv azonban nem az ezekkel kapcsolatos összes, az egész országra kiterjedő eseményeket veszi szemügyre, hanem csak a Nógrád megyében történteket. De már ebből is kitűnik, hogy az ország többi részében is milyen kegyetlen, barbár módon bántak el a védtelen szerzetesekkel csak azért, hogy a katolikus egyházat a kommunista államhatalom engedelmes eszközévé tegyék. A Moszkvából hazatért Rákosi Mátyás és társai céljainak elérését nagy mértékben akadályozta Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek. Az ő egyházvezetése idején, ha sikerült is Rákosiéknak a hitvallásos iskolákat államosítaniuk 1948-ban, a katolikus egyház vezetőit nem bírták a kommunista államhatalom engedelmes eszközévé süllyesztő megegyezés megkötésére rákényszeríteni. Sajnos, Mindszenty elhurcolása és elítélése után, jóllehet a Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatása magaslatán állt, nemcsak ezt érték el 1950. augusztus 30-án, hanem azt is, hogy a megegyezést aláíró Grősz József kalocsai érsek és vezető papjainak 1951. május 18-19-re virradó éjjel történt letartóztatásával majdnem egyidejűleg, 1951. május 18-án az országgyűlés elfogadta az 1951. I. törvényt az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról. Ennek a Belügyminisztériummal párhuzamosan működő intézménynek tág lehetőségei voltak az egyházak belső ügyeibe való beavatkozásra, így többek közt arra is, hogy a fontosabb egyházi állásokat a rendszert kiszolgáló békepapokkal töltsék be…