-
-
A Magyar Honvédség újjászervezése
02 000 FtE könyvben közreadjuk a Független Demokratikus Magyarországért Emlékéremmel kitüntetett és/vagy a Nemzeti Ellenállásért Emléklappal jutalmazott 1945-ös katonák névsorát, ezzel is megörökítve emléküket. A kötet megjelenését mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy a Magyar Honvédség egykori önkéntesei közül e kiadványt több mint ezren előre megrendelték.
-
A magyar huszárság eredete
01 200 Ft„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”
-
-
-
-
-
-
-
-
-
A magyar Jézus és Izrael elveszett törzsei
01 200 FtA téma, amiről ezt a kissé vázlatos és töredékes könyvet írtam, meglepő lehet, de mégsem új. Kiváló őstörténészünk, az igazságtalanul gúnyolt Horvát István az 1825- ben Pesten megjelent könyvében (Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből) felhívta a figyelmet arra a / tényre, hogy „Pözsög a’ Szent írás mindenfelé a régi Magyar nevektől és régi Magyar írás módtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! hogyan nem vevétek észre a sok század alatt?” A „válasz” az volt a megfigyeléseire, hogy könyvét azóta sem adták ki Magyarországon. Már Horvát István művét megelőzően Bél Mátyás (1684-1749), elmélyült tudású, sokoldalú nagy tudósunk megírta héber-magyar összehasonlító szótárát Specimen Lexici Hebraeo-Hungarico-Harmonici címmel. Jellemző, hogy Bél Mátyásnak nemcsak ez az alapos, 432 szócikkből álló szótára, de a magyarság számára felbecsülhetetlen értékű, néprajzi és más vonatkozású életművének legnagyobb része is máig kéziratban hever, latin nyelvű könyvei szintén nincsenek lefordítva és immár 250 éve (!) nincs új kiadásuk! V. Kovács Sándor írja Az ismeretlen Bél Mátyás című tanulmányában: „A héber-magyar nyelvrokonság gondolatának felvetése egyébként jóval korábbi Bél fellépésénél.
-
-
A magyar jobbágyság története
01 800 FtElőszó
A magyar történetírás főkép az uralkodó és katonáskodó rétegek multját tárja elénk. Acsády Ignác >>A magyar jobbágyság története<<< című műve első és máig egyetlen feldolgozása a nemzet legnépe-sebb rétege, a munkásosztály teljes históriájának. 1906-ban jelent meg először, mint Acsády Ignác utolsó műve, amelyet már haldokolva fejezett be. A hézagpótló munkára, úgy érezzük, ma még nagyobb szükség van, mint mikor először került ki a sajtó alól.
A kiadó -
A magyar kamarai birtokok értékesítése a napoleoni háborúk idején
02 500 FtA kötet végén német nyelvű összegzés.
-
A magyar katonai elit 1938-1945
0600 FtMemoárok és interjúk, könyvek és filmszalagok gyakori szereplői voltak az utóbbi évtizedben a második világháború magyar tábornokai és tisztjei. Tárgyilagos megállapítások, szélsőséges nézetek, különböző előítéletek egyaránt kapcsolódnak e hatalmi csoport megítéléséhez.
Szakály Sándor új módszerrel, a történettudomány és a szociológia határterületéről közelít a magyar katonai elit, a katonai felső vezetés kérdéseihez. A kötet az elithez számító 414 magas rangú katona eddig alig ismert életrajzi adatainak statisztikai vizsgálatával újszerű ismereteket ad a szűk körű társadalmi csoport tagjainak származásáról, mobilitásáról, összetételéről; új szempontokkal egészíti ki világháborús szerepük történeti értékelését. -
A magyar katonai elit. 1938-1945
0600 FtMemoárok és interjúk, könyvek és filmszalagok gyakori szeperlői voltak az utóbbi évtizedben a második világháború magyar tábornokai és tisztjei. Tárgyilagos megállapítások, szélsőséges nézetek, különböző előítéletek egyaránt kapcsolódnak e hatalmi csoport megítéléséhez.
Szakály Sándor új módszerrel, a történettudomány és a szociológia határterületéről közelít a magyar katonai elit, a katonai felső vezetés kérdéseihez. A kötet az elithez számító 414 magas rangú katona eddig alig ismert életrajzi adatainak statisztikai vizsgálatával újszerű ismereteket ad a szűk körű társadalmi csoport tagjainak származásáról, mobilitásáról, összetételéről; új szempontokkal egészíti ki világháborús szerepük történeti értékelését. -
-
-
-
A Magyar királyi Testőrség 1920-1944
02 400 FtMár csak az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy nem is egészen fél évszázada még szolgált testőrség, éspedig királyi testőrség Magyarországon.
E régmúlt korok nemesi hagyományait őrző testületnek majd negyedszázados életét mutatja be Bangha Ernő testőr őrnagy, aki a testőrség történetének legizgalmasabb utolsó hat esztendejét élte meg ott, s elbeszéli mindazt, amiről hallott, s amit maga tapasztalt. -
A magyar királykérdés
05 000 FtE munka kizárólagos célja a valódi magyar alkotmányos igazság keresése.
Nem tudományos mű, mert nem önálló forráskutatások alapján, hanem közkézen forgó könyvek adataiból készült; de nem is propagandairat, mert semmiféle halandó érdekében nem íródott.
Tanulmányaim mindjobban érlelték ki bennem azt a meggyőződést, hogy az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó fél évszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette és különösen a nemzet szabadságharcaival kapcsolatos eseményeket nem a magyar géniusz szellemében ismertette.
Megbékülés volt a jelszó s ezért nem akartak sebeket fölszaggatni, melyekkel az idegen uralkodóház magyarellenes politikája évszázadokon át sűrűn borította be a nemzet testét. Ma már azonban minden, ami bennünket kapcsolatba hozott velük, a multé és igy mi sem gátol abban, hogy igyekezzünk a valóságot a lehetőséghez híven megismerni.
Polónyi Dezső -
-
A magyar királyválasztások története
02 000 FtA könyv eredeti megjelenése: Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-t. kiadása, Budapest, 1921.
Kötetünk érintetlenül közli az eredeti szöveget, tehát sem az egykori helyesíráson és szóhasználaton, sem a mondatszerkesztésen nem változtattunk. Mindössze a nyilvánvaló nyomdahibákat javítottuk. -
A magyar könyv története 1711-ig
01 500 FtKultúrtörténetünk egyik legfontosabb ágáról, a magyar könyv történetéről mindeddig nem jelent meg a nagyközönség igényeit kielégítő, átfogó jellegű munka.
Ezt a hiányt akarta megszüntetni a kiadó, amikor felkérte Fitz Józsefet és Kéki Bélát, könyvtörténetünk kiváló ismerőit egy kétrészes mű megírására, amely a legrégibb időktől napjainkig bemutatja a magyar könyv fejlődését.
E mű 1711-ig terjedő első része Fitz József munkája. Könyvünk szélesebb olvasótábor számára szóló összefoglalása a szerző készülő, többkötetes tudományos rendszerezésének, melynek első kötete a közelmúltban jelent meg. (Fitz József: A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története. I. A mohácsi vész előtt. Akadémiai Kiadó 1959.) Éppen ezért csak szakembert érdeklő részletekbe nem bocsátkozik; olvasmányosan, színesen, gazdag hangszereléssel, a könyvesztétika szólamát is megpendítve idézi fel a magyar könyv múltját. -
A Magyar Korona országainak helységnévtára. 1898.
012 000 FtAz Előszóból: A magyar korona országainak legutóbb az 1895. év folyamán megjelent Helységnévtárából a teljes készlet két esztendő alatt elfogyott. Minthogy ez a közigazgatás minden terén, az üzleti élet minden ágában napról-napra használatos és szükséges segédkönyv alig nélkülözhető a legrövidebb ideig is, a kereskedelemügyi magyar királyi minister úr Ő Nagyméltósága elhatározta, hogy a magyar korona országainak Helységnévtárából újabb kiadást rendez, a szerkesztés munkáját ismét a magyar királyi központi statisztikai hivatalra bizván.
-
-
A magyar kultúra válságos évei
03 000 FtA könyv bemutatja,hogy a területi és gazdasági csapások mellett milyen kultúrális veszteségek érték szent nemzetünket.Sok múzeumot,levéltárat és emlékművet veszítettünk el.A szerző azt is bemutatja,hogy a minket körülvevő söpredékek,szlovákok,szerbek,románok,milyen pusztítást végeztek az elcsatolt területeken.Gazdagon illusztrált könyv és nagyon ritka.1945-ben a kommunisták betiltották.
-
A magyar litográfia története a XIX. században (reprint)
01 000 FtAz 1934-es eredeti hasonmás kiadása.
-
A magyar lovagkor
01 800 FtAz Attraktor kiadó által útjára indított, a múlt század legnagyobb magyar történészeit bemutató sorozat legújabb kötete. A könyv Erdélyi László (1868-1947), a tudós szerzetes tanár, a magyar középkor egyik legjobb ismerője két alapvető középkortörténeti munkáját tartalmazza: ,,A magyar lovagkor társadalma és művelődése, 1205-1526″ a korszak általános áttekintését nyújtja, míg ,,A magyar lovagkor nemzetségei” a tárgyalt időszak legfontosabb családtörténeti-nemzetségtörténeti tudnivalóit foglalja össze.
-
-
A magyar mezőgazdaság a XVIII. században
01 800 FtMagyarország a török hódoltság és háborúk megpróbáltatásaiból agrárországként került ki. A pusztulást követő békés újjáépítés nagyrészt a mezőgazdaságban ment végbe. Az ország néptelenné vált tájai felé elsősorban a török uralomtól ment területek magyar parasztsága áramlott, hogy ott az új élet lehetőségét megteremtse. Külföldről is hívtak be telepeseket, akik azonban jóval kedvezőbb helyzetben fogtak munkához. A kezdeti primitív gazdálkodásmódok fokozatosan fejlettebbeknek adtak helyet, s a termelőerők lendületes fejlődésnek indultak. De a török kiverésétől a napóleoni háborúkig tartó időszak bőséges adataiban nemcsak a gazdasági újjáépítés menete és máig ható eredményei tükröződnek. Megelevenedik a falu mindennapi élete, feltárulnak a hagyományos mezőgazdaság sajátos vonásai. A szerző azonban rámutat azokra a törekvésekre is, amelyek a modern mezőgazdaság felé vezető fejlődés útját egyengették.