• Megélt aranykor

    0

    A Balaton-felvidéki Salföldön élő Somogyi Győző a mai magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alkotója. Kapiller Ferenc vele folytatatott izgalmas beszélgetéseiből kiderül: bátor és eredeti gondolkodó is. Élet- és társadalomfelfogása üdítően különbözik az utóbbi két-háromszáz évben s így napjainkban is divatozó eszmeáramlatoktól, és a világ isteni rendjének helyreállítására irányul. A Teremtőjével és a természettel való kapcsolatát rendezni törekvő ember számára, úgy tetszik, ma sem lehetetlenség az elvesztett Aranykor újraalkotása és megélése. A szerzőnek a kortárs hazai képzőművészet egyik kiemelkedő alkotójával, a Balaton északi partján, Salföldön élő Somogyi Győzővel 1995 és 2004 között készített interjúit gyűjtötte kötetbe a kiadó. A művész 1973-as indulásától a 80-as évek elejéig főként grafikával foglalkozott, a 80-as évektől kezdve szinte kizárólag fest. A hétköznapi élet témakörét feldolgozó, a Balaton-felvidékről tudósító mûvek mellett vallási témájú és sajátos szemléletű történelmi képek alkotói munkájának legjelentősebb állomásai. Botrányt kavaró, 100 portréból álló, a magyar történelem neves katonaszemélyiségeiről készült ikonosztázát 1996-ban először a Néprajzi Múzeumban állították ki, sorozatot készített az Árpád-ház szentjeiről is. Képeit különös, groteszk formavilág és élénk színek jellemzik.A beszélgetések tanúsága szerint eredeti és bátor gondolkodó. A világ teljességét valló, Teremtőjével és a természettel egységben élő ember divatos eszmeáramlatoktól távol álló világképét ismerhetjük meg az interjúk alapján. Az egymásba fûződő elmélkedések, a művész önvallomásai személyiségének alakulásáról, neveltetéséről és világszemléletéről tudósítanak. Vallja, hogy az elvesztett harmónia, az Aranykor újra megélhetővé válik az alkotó ember számára. A könyvet a művész rajzai illusztrálják.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Megered az eső

    0

    1919-1920-ban írja, de csak 31-ben jelenik meg, akkor is töredékesen. A regény – szándéka szerint – az Elsodort falu folytatása. A 18-as és 19-es forradalmak kaotikus napjai elevenednének meg, s mindama pusztulás és végromlás, ami ennek következtében az országra zúdul.
    A Megered az eső tíz évvel a megírás után kerül először kiadásra. Ekkor már a szerző maga sem értett egyet korábbi nézeteivel. Utószóval (Utó-busulás) látja el a a könyvet, melyben utólagosan magyarázza korábbi vélekedéseit.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Megérjük a pénzünket!

    Megérjük a pénzünket!

    0

    – Mit tetszik csinálni, ha egy lovat talál a fürdőkádban? – Ez a kedvenc kérdése Anikónak. Ő a hősnője és naplószerű lejegyzője G. Szabó Judit vidám regényének, amely egy nagy család (három lánygyerek, a szülők s egy nagymama) eseménydús életét tárja fel. Ebben a családban mindig történik valami, és mindig lehet nevetni rajta, még ha olykor nem is minden könnyű és nevetséges. Ha a Pöttyös sorozat olvasói egynémely szereplőre ráismernek, az nem a véletlen műve.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Megfagyott muzsikusok 1898-1974

    0

    Antológiát arról szokás készíteni, ami már végetért, lezárult. Nem lesz többé Megfagyott Muzsikus? Hozzájárultam-e az antológia összeállításával ahhoz, hogy többé az építészhallgatók ne érezzenek kedvet versenyre kelni az elődökkel? Súlyos és jogos kérdés. Mégis azt remélem és hiszem, hogy Megfagyott Muzsikus mindig lesz, amíg vannak megfagyott muzsikusok. Ha nincs, az válságos idők jelei (volt már hosszabb szünet is a mostaninál), mert vajon Építészekké nőnek-e fel a hallgatók anélkül a szeretet nélkül, ami derű és komolyság forrása egyszerre? A következő Megfagyott Muzsikus tudatni fogja, hogy vannak hallgatók, akik számára az Építészet a teljes élet, hit, szentség, szerelem, amin tehát nevetni is könnyű szívvel lehet, szorongás nélkül. Talán éppen az az antológia is egy parányit hozzátesz ehhez a készülődéshez a mélyben, ki tudja?

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Meghalnék érted

    0

    Scott Fitzgerald „elveszett”, vagyis jobbára asztalfiókban maradt történetei a szerzőtől megszokott verőfény helyett inkább félárnyékban mutatják be a huszadik század eleji Amerika és Hollywood lüktető, eleven világát. Csakúgy, mint regényeiben, Fitzgerald ezekben a novellákban is varázslatos eleganciával, néhány mondattal vagy filmbe illő, pergő párbeszédekkel egész élettörténeteket képes felvázolni: drogfüggő filmsztárok, megesett lányok, a tőzsdekrachba beleőrült egykori bankárok, botrányba keveredett élsportolók és boldogtalan házaspárok sorsán keresztül válik láthatóvá, mivé lett a csillogó jazzkorszak káprázata a másnapos évtizedekben. A szövegek többsége éppen ezért maradt kiadatlan, hiszen a korabeli magazinszerkesztők jól tudták, hogy a népszerűsége csúcsán lévő Fitzgeraldtól nem a tabutémák feszegetését, a társadalmi problémákkal való fájdalmas szembenézést várják az olvasók. Az amerikai irodalom nagy klasszikusának kiadatlan novellái 2017 tavaszán jelentek meg hatalmas várakozás közepette az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. F. Scott Fitzgerald 1896-ban született Minnesotában. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, hogy harcolhasson az első világháborúban. 1920-ban jelent meg elsöprő sikerű első regénye, Az Édentől messze, majd ugyanebben az évben vette el Zelda Sayre-t. Egy gyermekük született; házasságuk viharai ellenére együtt maradtak, amíg Zelda elmegyógyintézetbe nem került 1932-ben. Fitzgerald 1925-ben publikálta fő művét, A nagy Gatsbyt. Mivel kicsapongó életmódja miatt állandóan anyagi gondokkal küzdött, rendszeresen közölt novellákat is előkelő amerikai magazinokban, a 30-as évek második felében pedig Hollywoodban próbált boldogulni forgatókönyvíróként. Az amerikai írók „elveszett nemzedéké”-nek tagja, a modernizmus egyik legfontosabb képviselője volt. Számos novelláskötete mellett négy regénye jelent meg. Az utolsó cézárt már nem tudta befejezni, 1940-ben elhunyt szívrohamban. A kötet szerkesztője, Anne Margaret Daniel irodalmat tanít New Yorkban, a New School Universityn. 1996 óta kutatja Fitzgeraldot és a modernizmust. A kötet fordítója, Dunajcsik Mátyás 1983-ban született Budapesten. Többek között Vladimir Nabokov, Alain Robbe-Grillet, Antoine de Saint-Exupéry, Oscar Wilde műveit ültette át magyarra. Két saját novelláskötet és egy ifjúsági regény szerzője.

    2 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Meghívás kivégzésre

    0

    Cincinnatus C. az egyetlen átlátszatlan ember az átlátszó lények között: az egyetlen ember a fantomok városában. Halálos bűn ez ebben a különös, a nácizmus és a bolsevizmus borzalmait parodisztikusan egyesítő, de leginkább mégis sajátosan nabokovi világban. Cincinnatust halálra ítélik, bezárják egy erődbe, s még azt is elvárják tőle, hogy barátkozzon össze kínzóival és majdani hóhérjával. Ám Cincinnatus csak saját lelkének hangjára figyel, valamilyen lélekmélyi és e világon túli titkot akar megfejteni. Sikerül-e, sikerülhet-e egyáltalán a titok megfejtése és az élettelen bábok viágából való menekülés? A regény talányos, felkavaró és zavarba ejtő befejezése mindent megmagyaráz, és mégis nyitva hagy minden kérdést. Nabokov a „legmeseszerűbb” és „legköltőibb” művének nevezte ezt a regényt; a Lolita volt a kedvence, de a Meghívás-t értékelte a legtöbbre. Lázasan, ihletetten, két hét alatt vetette papírra – 1935-ben, Berlinben, amikor egyre inkább megfogant benne a gondolat, hogy a bolsevik Oroszországból való menekülés után a roskatag, totalitárius Európából is menekülnie kell. A Lolita és a Végzetes végjáték után ez a harmadik magyarul megszólaló Nabokov-regény: a varázslómester egyik legvarázslatosabb műve.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Mégis az ember az úr!

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Megmaradni

    0

    Kívülállónak nehéz feladat megírni egy ország történelmét, kiváltképpen ha az ország nyelve különleges és történelme véget nem érő önvédelmi és függetlenségi harcok sorozata. Természetes, hogy a nemzetek történelmét általában saját fiaik írják meg. Vannak azonban olyan példák is, amikor egy idegen rokonszenvező, érdeklődő tekintete olyan tisztánlátással hatol be események, bonyolult hajlamok és érzelmek vadonába, hogy többet sikerül elérnie, mint steril „tárgyilagosságot”. Ilyenkor a távlat érdekes módon színezni képes az események megszokott értékelését is.
    Ez áll Sir Bryan Cartledge Megmaradni – A magyar történelem egy angol szemével című könyvére is, amely már címében elárulja a szerző legfontosabb felismerését: a magyar nemzet karakterének egyik legjellemzőbb vonása, hogy minden katasztrófa ellenére újra és újra sikerül megmaradnia, majd meglepő módon felemelkednie. A magyarság legpozitívabb jellemzői – a szellemi alkotások és a váratlan megújulási képesség – csaknem mindig felbukkannak a komor tragédiákat túlélő nemzetben.
    Megállapításai olyannyira eredetiek és helytállóak, hogy talán nem túlzás kijelentenem: a külföldiek által írt összes magyar történelemkönyv közül valószínűleg Cartledge munkája eddig a legkiválóbb. Értékes műve Angliában két kiadást ért meg. A magyar nyelvű változat elolvasása után úgy kell gondolnunk Bryan Cartledge-ra, Nagy-Britannia 1980 és 1983 között Budapesten állomásozó nagykövetére, mint barátunkra.
    JOHN LUKACS

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Megmaradt Szobotkának

    0

    1982 ​tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut a halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsoló vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Megmentett gondolatok

    0

    Első ízben olvashatjuk együtt a zömében 1954-ben készült kilenc „megmentett gondolat”-ot: kilenc igazi Németh László-esszét, kilenc „összefoglaló pillantás”-t. Míg ezt a ciklust az író az „eszmények átadásá”-nak tekinti, a következőt – Magyar Műhely, Műfaji kérdések – a „mesterségbeli tudás” gyűjteményének. Később, betegsége nehéz éveiben is ugyanaz a makacsság hajtja, mint a „megmentett gondolatok” írása idején: minden írásával hitet, az életösztönt képviseli. Az Elvágott kötelek s Az elhallgatás emlékei is hű a mindenkori, percre sem szűnő szép Németh László-i gondolathoz és magatartáshoz: „az író: vállalkozás”

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Megnőtt a csend

    0

    A hajlíthatatlan szelídség költője volt Áprily Lajos; modern érzékenységű, nyugtalan idegzetű. Költője a csillapíthatatlan lázaknak, az égre rajzolódó hegycsúcsoknak, a kristályforrásoknak, a szabad lélegzetnek. Versei erős, hibátlanul tiszta hangon zengenek. Teljes világot alkotott, amelynek ege és földe van, igazi költészetet. Írt árnyéktalan, felhőtlenül kék egű verset a márciusról, a fekete tüzű rigóról, idilli pillanatokat idézett fel a fülemülecsattogással teljes éjszakákból, de költészete mégis, mindvégig nagy lélegzetű őszi monológ”. A halál jelenlétét, a sors jelzéseit mindig és mindenben felfokozottan érzékeli. De akiben illúziótlanul tudatosul, hogy az emberi sors elől egyre kevésbé térhet ki, találhat-e igazibb menedéket, mint amit az élet jelent? Az öregedő Áprily minél inkább érzi, hogy a végzet bekeríti, annál szívszorítóbb életszerelemmel nyújtózik minden fény és öröm felé. Tudom olvashatjuk egyik vallomásában, hogy a hetvenedik év, amelyet betöltöttem, nem tető. Kifutó hegy a mélység felé, ereszkedő, mély sötét völgyek felé mutat. De olyan magaslata van még, ahonnan átfoghatom életemet, megölelhetem a sok tetővel integető földet, melyen születtem, a nemzetet, amelyhez tartozom.”

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Megosztó kompromisszum

    0

    Az 1867-ben létrejött kiegyezés a magyar nemzet történelmének egyik kiemelkedő eseménye. A 2017. szeptember 26-án megtartott nemzetközi konferencia bemutatta a kiegyezés előzményeit, alternatíváit, társadalmi és gazdasági aspektusait. A kötetben a konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát közöljük, olyan neves magyar és külföldi történészek közreműködésével, mint pl. ifj. Bertényi Iván, Lothar Höbelt, Zeljko Holjevac, Dobszay Tamás, Hermann Róbert, Ligeti Dávid, Cieger András, Kedves Gyula és Nagy Mariann

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Megszólal a Korona

    0

    Miket ismertünk meg „dióhéjban emlékezve” én is a kutatással, és Önök is e mű elolvastával ? Elsőbben és legfőképpen azt, hogy a Magyar Szent Korona olyan „adatokat hordoz” a szerencsés szem észrevehetésére, melyek – a tudományosság mai vélekedése szerint – nem lehetett ismert az emberiség előtt az utóbbi idők eredményeit megelőzően. Márpedig Ő itt áll előttünk, és mutatja. Megismerhettük, hogy bizonyos számok – „jelölőszámokként” végigvonulnak az emberiség kultúrtörténetében. Ezek egyrészt kozmológiai, másrészt az emberi földi fizikum működésének sarokszámai. Megjelenési formájukban, a földi valóságos, vagy mitikus tételeket képezik/alkotják, s ezáltal biztosítják, azok fennmaradását a közös tudatban. Más dolog, hogy a biztosítandók elfeledésével, már csupán a pőre számok keringenek a tudatokban. Arra viszont megfelelő a módszer, hogy látó szemmel visszaazonosíthatók legyenek. Ha pedig olyan számokról beszélünk, amelyek „egyszerű földi ember” számára méretük, vagy időtartamuk miatt „megfoghatatlanok”, akkor olyan eredetük van, mely forrása számára ezek a tételek sem méret, sem időtartam szempontjából nem „foghatatlanok”.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Megszólal a sírvilág

    0

    Ebben a regényében Passuth László a maya, hittita, etruszk és az avar sírvilágot szólaltatja meg izgalmasan és szépen. Imre tudóssá fejlődésén keresztül távoli világrészek és ismeretlen kultúrák történetével ismerkedik meg az olvasó. A könyv hiteles tudományos anyagát a szerző izgalmas cselekményekkel forrósítja át és észrevétlenül ismertet meg azokkal az archeológiai eredményekkel, amelyekhez a feltárt ezeréves sírvilág segíti a régészeket.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Megszólal az alvilág…

    0

    A „Megszólal az alvilág” a „nehéz fiúk” nyelvéből, az alvilág tolvajnyelvéből kínál gazdag válogatást. A szótár összeállítói helyenként kalandos körülmények között gyűjtötték ezt a bő szókincset, amelyet először e kötetben tesznek közzé nyilvánosan. Ez a sajátos szótár mindazok számára hasznos és szórakoztató olvasmény, akiket ez a téma érdekel, illetve szakmájukhoz, foglalkozásukhoz segédkönyvül szolgálhat.

    200 Ft
    Kosárba teszem
  • Megtanítanak megbocsátani

    0

    A spanyol polgárháborúban kétszáznégy piaristát öltek meg, közülük tizenhármat avatott boldoggá II. János Pál pápa. Ez a szám arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy a vértanúság nem abból áll, hogy valaki kiáll egy igaz ügy mellett akár az élete árán is. A vértanúság példája Jézus, aki a kereszten is imádkozott hóhéraiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Az első vértanúban, Istvánban ugyanezt ünnepeljük: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” – imádkozta, miközben megkövezték. Más a hős, más a vértanú. Mindketten önfeláldozók, előbbre valónak tartják a köz vagy az igazság ügyét az életüknél. De míg a hős halálmegvető bátorsággal lép fel, a vértanú nem feltétlenül „halált megvetve”, inkább a félelmei ellenére bátran. A vértanú nem keresi a bajt, a hősnek viszont életeleme a bajvívás. A hős példát nyújt, a vértanú áldozatából élet fakad. A hősnek az alkatából, a személyiségéből is adódnak a tettei; ezért is beszélhetünk hősiességről és hősies jellemről. Vértanúvá sem válhat az ember valamiféle készület nélkül, de mégis a vértanúság valamiféle csavar, fordulat egy élettörténetben; valami levezethetetlenül új, amely szervesen kapcsolódik ugyan az előzményekhez, de nem megjósolható végkifejlet. Inkább csattanó, poén, ami többre, magasabbra, valami abszolút újra nyitja meg a szemünket, az életünket.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Megtorlás. Közép-Ukrajna visszafoglalása, 1943

    0

    1942–1943 ​telének nagy harcai után, amelyek Sztálingrád környékén, valamint a Don és Donyec vidékén zajlottak, a tavaszi olvadás mindkét felet megállásra késztette egy időre. A németek eközben már az újabb hadműveleteik előkészítésén dolgoztak. Annak ellenére, hogy márciusban sikerült visszafoglalniuk Harkovot, a helyzetük meglehetősen bizonytalan volt Ukrajna keleti területein, ugyanis egy gyors szovjet előretörés a Dnyeper alsó folyásához és az Azovi-tengerhez továbbra is valós lehetőség volt. Hitler irracionális módon, a következményekre való tekintet nélkül ragaszkodott Ukrajna területeinek megtartásához, és azt tervezte, hogy még azelőtt csapást mér a Vörös Hadseregre, hogy az össze tudná szedni az erejét 1942–1943 telének nagy csatái után. A „Citadella” hadművelet megindítása körüli késlekedés végül német szempontból katasztrófába torkollott, mert a kurszki csatában 1943 júliusában már egy megerősödött szovjet hadsereg lépett színre. Ezzel végleg szertefoszlottak a Wehrmacht reményei a szovjet erők felőrlésére. Ehelyett az történt, hogy a kimerült és most már a túlélésükért küzdő németek egy sokmilliós szovjet erővel találták magukat szemben, amely sorozatos nagy ütközetekben egészen a Dnyeperig szorította vissza őket. Habár a visszavonulást kellő ügyességgel hajtották végre, és a szovjeteknek kevés lehetőségük adódott a német erők bekerítésére, mindez hatalmas áldozatokat követelt a már amúgy is leharcolt Wehrmacht-csapatoktól.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Megtorlások a Szovjetunióban

    0

    Mindmáig kevéssé (vagy nem eléggé) ismertek a magát baloldalinak deklaráló szovjet rendszer hosszú fennállását biztosító intézményesített megtorlás stációi. Volt időszak, amikor évtizedeken keresztül, hivatalosan vagy nem hivatalosan, vallották sokan, hogy a szovjet lágerekbe „csak a bolsevik elit belharcaiban részt vevő férfiak és bátor nők” kerültek. Ma már tudjuk, mi az igazság: miért kell letagadni a pusztán származásuk miatt deportált koreaiak, kalmükök, németek, a milliószámra lágerbe küldött orosz parasztok szenvedését? Az ortodox egyház könyörtelen felszámolását, vagy a szovjetunióbeli zsidóüldözések lágerben elpusztult áldozatainak tragédiáját? Vagy a gyermekek számára létesített büntetőtáborokat és a kiskorúak törvényekben szabályozott kivégzését? Hátborzongató események, intrikák, legfelső politikai döntések és helyi önkények kavalkádja: a sztálini rendszer igazi arca. Ideje tárgyilagosan megvilágítani a kérdéskört a GULAG és Auschwitz értelmetlen, ostoba szembeállításával együtt. Ezt szolgálja a kor neves kutatójának, Gereben Ágnesnek a könyve, amely segít képet alkotni az emberiség közös közelmúltjának tragédiájáról.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Megváltás Szibériából

    0

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam

    0

    A Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című memoár, Rejtő első igazi könyvpróbálkozása, három kalandos esztendő történéseit foglalja össze. A leginkább útirajznak vagy utólagos naplónak nevezhető kéziratból – ami azért a későbbi P. Howard-os fordulatokban sem szűkölködik – inkább egy, a Parnasszusra irányt vett szerzőt ismerünk meg, aki az íróvá válás céljából indult élményszerző nyugat-európai körútra.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Megzendül az erdő

    0

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Meine Erfahrungen …farbig

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Meinig Arthur

    0

    Meinig Arthur a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének termékeny építésze, aki szülőföldjéről és tanulmányainak helyszínéről, Szászországból érkezett Bécsbe, ahol a színház- és palotaépületeiről híres építészpáros, Fellner és Helmer irodájába került. Az ő egyik főúri megbízásuk, a budapesti Károlyi-Csekonics-palota révén érkezett Budapestre, ahol letelepedett és a következő két évtizedben a magyar arisztokrácia legkedveltebb tervezőművésze lett. Mágnásépítészként emlegették korában, paloták és kastélyok specialistája volt. Irodájából kerültek ki a Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete) és a tiszadobi Andrássy-kastély tervei, melyek további jelentős arisztokratikus megbízásokhoz juttatták. Reprezentatív városi építkezésein gyakran fordult a barokk és rokokó formái felé, míg vidéki főúri házain a Loire menti kastélyok stílusát részesítette előnyben. Az addig historizáló stílusban alkotó építész élete utolsó szakaszában, az 1900 körüli években néhány jelentős szecessziós alkotással gazdagította architektúránkat.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Meisseni porcelán

    0

    Meissenben sikerült először porcelánt előállítani Európában, a XVIII. század első évtizedében. A feltalálás dicsősége E. W. von Tschirnhaus és J. F. Böttger nevéhez fűződik. Nem sokkal a gyár alapítása után J. G. Höroldt festő feltalálta a porcelánfestészet technikáját és lehetőségeit, pár évvel később J. J. Kändler szobrász kidolgozta a porcelánplasztika alapjait. A gyár rövid idő alatt fellendült, termékeinek szépsége meghódította a világot. Számos gyűjtemény létesült meisseni porcelánokból már a gyár megindulása idején is. A XIX. század végének gyűjtői közé tartozott Gerhardt Gustav, akinek értékes porcelánjai alkotják a budapesti Iparművészeti Múzeum meisseni gyűjteményének törzsanyagát. Ebből származik az 1720 előtt készült ülő kínai, a „Pulcinella” szobrocska és Kändler számos porcelán figurája. Az edények közül megemlítjük a Böttger-kori készletet, a csokoládécsészéket, az AR jelzésű fedeles vázákat, a Höroldt festésű kupákat, valamint számos, a XVIII. század közepén készült edényt és egy sakk-készletet. – A könyv a meisseni gyár fejlődéstörténetét és készítményeit ismerteti, gazdag képanyaggal, az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye alapján.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Méliusz József

    0

    „Amikor egy író már csak melléklete az élő irodalomnak, életem alkonyán, nyolcvanöt évesen vallom, hogy hat évtizedes ellentmondásos írói teljesítményem, valamint romániai magyar nemzetrészünk létküzdelmében vállalt, bírálható tevékenységem nem ér fel e kitüntetés értékével és jelentőségével. Jelentőségét és jelentését abban látom, hogy a határok fölötti egységes magyar irodalom háromnegyed évszázados romániai részének egészét illeti meg. Mögötte a kárpát-medencei Erdély magyar irodalmának évszázadaival. Melyekben az európai irodalom irodalmának szólt és szólal szelleme mindmáig. Valóságunkról. Anyanyelvünkön. Magyarul.” Méliusz József

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mellrákos a feleségem

    0

    A Mellrákos a feleségem című könyv sokféle módon segítheti a férjeket, főként talán éppen azáltal, hogy tudatosítja bennük, amit én is csak akkor értettem meg, amikor láttam a házaspárokat együtt kezelésre járni. Azt, hogy a házastárs támogatása jelentősen javíthatja nemcsak a beteg esélyeit a rák elleni küzdelemben, de egész életminőségét is. (Mitch Stoller) A kötet első részében a diagnózis érzelmi feldolgozásáról, a másodikban a kezelésről esik szó, illetve arról, ami utána következik.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Mélyponton

    0

    Ez a könyv mindenkihez szól, akire néhanapján rátör a depresszió, vagy akinek depressziós emberekkel kell együtt élnie, dolgoznia. Gyakorlati tanácsokat is ad: hogyan legyünk úrrá borongós korszakainkon, hogyan rövidítsük le ezeket a periódusokat. Dr. Hauck, a Hétköznapi pszichológia sorozat több, sikeres könyv ének szerzője, a lelki eredetű depresszió három fő okozóját vette bonckése alá: az önvádat – saját viselkedésed éles kritikáját, ami elkerülhetetlenül lelkifurdaláshoz vezet; az önsajnálatot – amikor azért szakad meg a szíved, mert a világ méltánytalanul bánik veled; és a mások sajnálatát – amikor a kelleténél jobban azonosulsz azokkal, akiket az ág is húz, s ezenközben az ő bajukkal még tetézed a magadét.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mélyrenyúló gyökerek

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mendemondák. A világtörténet furcsaságai

    0

    Ez a munka mintegy összetartozik Szájrul szájra könyvemmel. A szálló ige és a mendemonda «két atyafi gyermekek». Mert rokon a nyelv kincsévé lett idézet és a köztudattá vált históriai pletyka. Mind a kettő szájrul szájra jár, mind a kettő nemzetek lelkének megnyilatkozása. Hasonlatosak a kelendőség dolgában is. A világ legmélyebb elméinek gondolatai, a legnagyobb művészek remekei nem repülnek szét olyan gyakran a szálló ige szárnyán, mint az olcsó, hétköznapi portéka.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Menekülés a 14-es táborból

    0

    Észak-Korea ​elszigetelt, korrupcióval sújtott és atomfegyverekkel felszerelt ország. Kényszermunkatáboraiban mintegy 150-200 ezer politikai fogoly raboskodik, az áldozatok száma szintén több százezerre tehető. Ezen lágerek kétszer annyi ideje léteznek, mint ameddig a szovjet Gulág fennállt, és közel tizenkétszer annyi ideig, mint ameddig a náci koncentrációs táborok.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem