-
Pulszky Ágost
01 200 FtBevezetés
Pulszky Ágostnak voltak sikerei, de nem volt sikere”! A pályatárs, Emmer Kornél eme aforisztikus tömörségű megállapítása kapcsán óhatatlanul is kétkedés lehet úrrá Pulszky életrajzának ismerőjén. Lehet-e kétségbe vonni egy 55 évre szabott életpálya sikerességét, ha azt 26, valamint 29 éves korban elért magántanári, illetve professzori kinevezés, MTA levelező tagság, társadalomtudományi társasági elnökség, alapműnek számító és angol nyelven is elismerést kivívó opus, tucatnyinál több tanulmány, több ezer oldalra rugó megörökített előadásanyag, harmincévi aktív országgyűlési képviselőség, delegációtagság és kultuszminisztériumi államtitkárság tölti ki tartalommal? -
Pünkösdvasárnap
0800 FtSzáz esztendeje született a két világháború közötti észt próza legnagyobb mestere, Anton Tammsaare. Első elbeszélései a századforduló idején jelentek meg. A falusi tárgyú és a gyermekkori élményekből fogant történeteken, életképeken még érződik a naturalizmus hatása. Vérbő paraszthősei, a kitűnő táj- és környezetrajz, szituációteremtő készsége már sejtetik a későbbi nagy elbeszélőt, akinek figyelme mindinkább a megoldatlan társadalmi kérdések felé fordul. Élményvilága új elemekkel bővül, s ez hat témaválasztására és stílusára is: a tízes évek lázadó, kiábrándult értelmiségi ifjai bukkannak fel a változó hangulatokat, a pillanatnyi benyomásokat finoman megragadó impresszionista prózájában. Az első világháború idején írt komor tónusú, fantasztikus elemekben is bővelkedő novelláinak hátterében a háború nyomasztó élménye áll. A húszas években kezdődik Tammsaare nagy regényírói korszaka, de nem marad hűtlen a kisprózához sem. ekkor születnek legjobb elbeszélései. Műveit sok nyelvre lefordították, több regénye magyarul is megjelent. Mostani elbeszéléskötete híven tükrözi sokszínű írásművészetét: lágyabb tónusú lírai elbeszélések groteszk hangvételű írásokkal váltakoznak benne, s valamennyi az írónak a társadalmi problémák iránti érzékenységéről és mély humanizmusáról tanúskodik.
-
Quo vadis
01 000 FtA Quo vadis Nero félelmetes uralkodása idején játszódik. Egy csodálatos szerelem története bontakozik ki a regény lapjain: Vinicus a gazdag patrícius, beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A lány Plautuis házában él. Plautius felesége Pomponia, már keresztény, s keresztény Lygia is. Nero udvarába hívatja a lányt, s Viniciusnak ajándékozza. Lygia szereti Viniciust, mégis megszökik tőle. A férfi úgy érzi, mindenáron vissza kell szereznie Lygiát. De boldog lehet-e egymással ez a két, olyannyira különböző ember a keresztényüldözés korában? Megérthetik-e egymást? Hiszen mindketten mást tartanak fontosnak az életben, a boldogság s a szerelem sem jelenti számukra ugyanazt. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot, azt a kort, melyben élnek. Róma Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bújkálnak, cirkuszok porondján halnak mártirhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.
Sienkiewiczet Nobel-díjjal tüntették ki ezért a művéért, mely az egész világon ismertté tette írója nevét. -
Rabindranath Tagore világnézete
02 000 FtA könyv Rabindranath Tagore indiai (bengáli) írót, költőt, bölcselőt, irodalmi Nobel-díj nyertest mutatja be, aki 1926-ban Magyarországon is járt, Balatonfüreden kezeltetve betegségét. Tárgyalja világnézetét, vallási nézeteit, és összehasonlítja a kereszténységgel.
-
Rácsok között Romániában
0450 FtNehéz megindultság és fölháborodás nélkül olvasni Bartis Ferenc könyvét. 1945-ben nem a békés építőmunka és nyugalom köszöntött a Székelyföld tájaira, hanem a román hatalmi önkény megtorló terrorja, a ki tudja miért, bosszúálló vérengzések időszaka. Csak a szerző szülőfalujából rövid hetek leforgása alatt több mint háromszázan estek áldozatául a népirtásnak, és senki nem számlálta máig össze, hány embert kínoztak nyomorékká, kergettek az őrületbe vagy az öngyilkosságba. Ám mindez még csak a pokol első köre volt; a kollektív szenvedés helyébe itt ugyan az önéletrajzi ábrázolás lép, amely azonban nem nélkülözheti természetesen a közösség meghurcoltatásának perspektíváját. Bartis élete – túlzás és pátosz nélkül mondható – golgotás sors volt: kínzókamrától börtöncelláig, kihallgató pincétől a vízzel elárasztott sötétzárkáig vezetett. Mi volt az író ezerszer megbűnhődött vétke? Annyi, hogy legális úton (műveivel, illetve hivatalos beadványaival) és féllegális módon (irodalmi, művelődési körök szervezésével) próbált meg az emberi jogoknak, a humánum egyetemes eszméinek megfelelő bánásmódot kérni az erdélyi magyarságnak. Nem előjogokért, nem közösségi autonómiáért emelt szót, csupán az emberhez méltó létezés minimális föltételeiért. Ezért pedig Romániában 1945-től válogatott kínzások, a józan emberi ész számára szinte fölfoghatatlan lelki és fizikai gyötrelmek járnak. A haláltáborok irodalma után az olvasó úgy gondolná, immár nem érhetik meglepetések, csakhogy Bartis ellenőrizhetően adatolt, hiteles beszámolója erre rácáfol: a román államvédelem (Securitate) hihetetlen találékonysággal párosult öncélú kegyetlenkedése, horrort megszégyenítő brutalitása bizonnyal példa nélküli a 20. század utolsó harmadának Európájában.
-
-
Rádió-Beszédek. Két magyar megemlékezés alkalmából. Elmélkedési anyag jó magyarok számára…
01 000 FtA szövegből: Bevezetőül annyit, hogy Szent László a tizenharmadik uralkodó volt a magyar nemzet élén számítva Árpádtól akinek uralkodóvá választása jelentette a Magyar Nemzet megszületését, nyolcszázkilencvenben melyet akkor tiz törzs, helyesebben tiz nép nagy-családjai alkottak. Ez az ősi Alkotmányunk a Vérszerződéssel jött létre és azzal lett megpecsételve mint a Magyar Nemzet Törzs-szövetségének Alkotmánya.
-
Ragály és oltalom
0600 FtKötetről kötetre épülő, de egynemű költői világ Bisztray Ádámé, lírai tónusát egyik kritikusa találóan így jellemezte: „Az elégikus hanghordozás, amely a pannon rezignáció és melankólia eredendő líraiságához kapcsolódik, klasszicizáló veretességgel, zamattal és artisztikummal társul.” (Bertha Zoltán, Kortárs ’85/3) Ez a néhány vonás joggal juttatja eszünkbe Berzsenyit, hiszen Bisztray Ádám az ő késői szelídebb, halkabb utódja abban is, hogy visszahúzódó magányban, a világnak a személyes életre szűkült szegleteiben a nemzet, a kultúra gigantikus gondjaival küzd meg parittya nélküli Dávidként.
Az új versek új, vagy legalábbis felerősödött eleme a magabízóbb önérzet, a maga igazának és igaza értékének csöndes, de határozott tudata. Az ilyenfajta férfias költői hangnak akkor legércesebb és legmeggyőzőbb a csengése, ha az ember túljut élete felén, s a tapasztalatok bizonyossága is érződik már rajta.
Miben találhatott támaszt, ha környező világunkban nemigen talált, sőt, épp ellenében kellett támaszt keresnie? Új versei elárulják, hogy magányát egy felismerés nyitotta fel: amit ő jónak, védeni-, mentenivalónak tud és hirdet, századok alatt kipróbált, nemzedékről nemzedékre öröklődő elve és biztosítéka az emberhez méltó létezésnek. Szent György maszkja alatt vallja meg: „Ha én mondom se én emlékezem…” -
-
-
-
Raj
03 600 FtAMIKOR A TERMÉSZETNEK ELEGE LESZ A EMBERBŐL – JÖN A RAJ
Frank Schätzing ma már klasszikus regénye egy hatalmas, hömpölygő gondolatkísérlet. Mi történne akkor, ha a természet likvidálási parancsot adna ki a környezetét romboló emberi faj ellen?íbr>Egy halász nyomtalanul eltűnik Peru partjainál. Norvég olajkutató szakemberek furcsa organizmusokra bukkannak, amelyek több száz négyzetkilométernyi tengerfenéken élősködnek. Közben Brit-Kolumbia partjainál a tengeri emlősök rejtélyes átalakuláson mennek keresztül. Úgy tűnik, az események függetlenek egymástól, de Sigur Johanson, a különc biológus nem hisz a véletlenekben. Az indián bálnakutató, Leon Anawak pedig nyugtalanító következtetésekre jut, amelyekből egy közelítő katasztrófa körvonalai rajzolódnak ki. -
-
-
-
-
Rákóczi I-II.
06 000 FtEzerhatszázhatvanöt. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halála után özvegye, Báthory Zsófia Erdély és a királyi Magyarország két legnagyobb famíliájának egyesítésére törekedve megszervezi fia, I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán leánya házasságát. E frigyből születik meg a későbbi II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, az 1703-tól 1711-ig tartó szabadságharc vezére. Talán sorsszerű, hogy a szabadságharc vezérének a szülei az egyik legnagyobb Habsburg-ellenes magyar nemesi összeesküvés, a Wesselényi-összeesküvés éveiben kötöttek házasságot, sőt Zrínyi Ilona a szervezkedés első vezetőjének, Zrínyi Miklós horvát bánnak az unokahúga volt. Csikász Lajos II. Rákóczi Ferenc élettörténetét megörökítő történelmi regénysorozatának első kötete, Az utolsó oroszlánkölyök a főnemesi házasságkötés köré felépítve mutatja be a Wesselényi-összeesküvés korának magyarországi és birodalmi politikai folyamatait és eseményeit. A kötet lapjain a szerzőtől megszokott olvasmányos, fordulatokban gazdag stílusban elevenednek meg a magyar történelem egyik legellentmondásosabb korszakának alakjai.
-
Rákóczi tükör I-II. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról
06 500 FtA Rákóczi-szabadságharc ismert és újonnan feltárt naplóiból és emlékirataiból csak részleteket közöl az összeállítás, de így válik lehetővé, hogy a szabadságharc egészéről átfogó kép alakuljon ki, továbbá képet kapjon az olvasó a szabadságharc társadalmáról, eredeti dokumentumokból ismerhesse meg a kor emberének szubjektív világát. A forrásgyűjtemény elsődlegesen a szélesebb olvasóközönségnek szól, de a kutatók igényeinek is igyekszik megfelelni. Jegyzetek segítik a jobb megértést, és névmagyarázat, illetve névmutató segíti az eligazodást. Az új kiadás szükségességét támasztja alá az a hosszú idő, mely az első kiadás (1973) óta eltelt, továbbá az, hogy ma csaknem beszerezhetetlen a könyv. Ilyen jellegű alapos és ugyanakkor sokak érdeklődésére számot tartó válogatás azóta sem jelent meg, s az itt közölt vagy újraközölt dokumentumok új, önálló kritikai kiadásai sok esetben máig sem készültek el. A gyűjtemény ma már főiskolák, egyetemek szemináriumain tananyag-ként szerepel.
-
Rákosi Mátyás születésnapja
0600 Ft1952. március 9. – e napon ünnepelte az ország Sztálin legjobb magyarországi tanítványának, Rákosi Mátyásnak hatvanadik születésnapját. Jubileumi kiadványok, plakátok, ünnepi munkafelajánlások, színházi díszünnepély – mindezek a nap fényét voltak hivatva emelni. A könyv szerzője – Nemes János – az ünnepségsorozat érdekes, komikus, tragikomikus epizódjaira emlékezik vissza, s e visszaemlékezésből egy ember portréja és egy korszak hangulata bontakozik ki. A képet – a születésnapi pillanatképet – kiegészítendő megismerkedhetünk Rákosi Mátyás rövid életrajzával, s eddig kevésbé ismert politikusi megnyilvánulásaival.
-
-
-
-
Rákosztály
01 000 Ft1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most a rákkal kell megküzdenie.
-
Rákterápia – Ötven eset eredménye
06 000 FtDr. Max Gerson 1881 október 18-án született a németországi Wongrowitz-ban. Egyetemi tanulmányait Bresslauban. Würzburgban és Berlinben folytatta, diplomát a Freiburgi Egyetemen szerzett. Dr. Gersen, aki súlyos migrénektől szenvedett, felfedezte, hogy étrendi változtatásokkal meg tudta előzni ezeket a bénító fejfájásokat.
A II. Világháború előtt dr. Gerson és családja az Egyesült Államokba vándorolt. 1938-ban letette az egészségügyi tanács előtt a vizsgáit, és megkapta az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges engedélyt New York államra. Húsz éven keresztül olyan rákos betegek százait kezelte, akiről az összes hagyományos kezelési mód sikertelensége után lemondtak az orvosok. Bár csupán néhány lektorált szaklap volt hajlandó elfogadni a táplálkozás „radikális” gondolatát a betegség kezelésében és megelőzésében, dr. Gerson továbbra is publikálta a terápiáról szóló cikkeit Európában. 1958-ban, 30 éves szakmai tapasztalatára alapozva, Gerson doktor ebben az orvosi monográfiában (Rákterápia – Öven eset eredménye címmel) írta meg a terápia elméletét, a kezelési tervet és az esettanulmányokat. -
Ramón Mercader második halála
0750 FtKémhistória? Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev titkosrendőrségének leleplezése? Bepillantás a CIA vegykonyhájába? A huszadik század morális szenvedéseinek krónikája? Egy páratlan szerelem átszellemültségével izgató története? Egy mindent megértő és mégis kétségbeesetten hűséges – mihez? – kommunista lelki drámája és fizikai tragédiája? Finoman illesztett, hatalmas és bensőséges porusti mondatok illékony emlékfoszlányokat, képeket, színeket, szagokat, zenei hangokat idéző érzékies szövedéke, amely kimondhatatlan kimondását kísérli meg?
-
Rasmussen hajóján. [Első kiad.]
08 000 FtAz első levélen a Áprily Lajos beragasztott aláírása. Mindkét mű első kiadás.
-
-
Ravennában temették Rómát
0800 FtNagy Theodorik, aki Veronai Detreként él irodalmi emlékvilágunkban – az ókor és középkor határesztendőiben emelkedik ki. A Balaton partján – mai feltevések szerint a Keszthely melletti Fenékpusztán – látta meg a napvilágot, az Attila halálát követő esztendőkben. A tó világa veszi körül a keleti-gót királyfi gyermekkorát, aki már korán túszhercegként kerül az akkor milliós Bizáncba, hogy megismerje a görög államművészet s udvari műveltség elemeit. A kelet-római császárság még három földrészre kiterjedő nagyhatalom, ugyanakkor azonban Itáliában már szinte esztendőnként váltják egymást a nyugati árnyékcsászárok.
-
Ré fiai
02 000 FtA szerző évtizedes kutatásai alapján újszerű áttekintést ad az egyiptomi vallásról, világképről, tér- és időszemléletről. A kötet végén összeállítást kap az olvasó az egyes dinasztiákról, a szakember megtalálja az egyiptomi nevek tudományos átírását, továbbá gazdag irodalmi tájékoztató áll az olvasók rendelkezésére, s a mű kézikönyvként való használatát a névmutató is segíti.
A 448 oldalas könyvet számos szövegközti ábra, 19 színes, 123 fekete-fehér kép illusztrálja, valamint három térkép segíti a tájékozódást. -
Realizmus
02 400 FtA képzőművészetben a realizmus kifejezés életszerű ábrázolásmódot jelöl. A realista művész bíráló szemmel közelít az objektív valósághoz, de az alkotás folyamatában általában ragaszkodik annak valamely fontosabb ismérvéhez: az eredeti arányokhoz, térbeliséghez, színhűséghez, fényviszonyokhoz vagy távolságokhoz. A valóságábrázolás eszerint az értelmezés függvénye. E könyv az elmúlt 150 év realista irányzataival – klasszikus realizmus, újtárgyilagosság, amerikai realizmus, újrealizmus, „szocreál” és fotórealizmus – ismerteti meg az olvasót.
-
-
Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század
02 000 FtAz egyházlátogatás (cannonica visitatio) az egyházkormányzás eszköze annak ellenőrzésére, hogy a gyülekezetben a törvényes rend szerint folyik-e az élet. A Biblia beszámol arról, hogy az apostolok személyes látogatásaikkal és leveleik útján tanácsolták, intették a gyülekezeteket. Ez a tevékenység mintája lett az egyházlátogatásnak, amelynek megszilárdult rendjét a 6. századtól kezdve már megbízható források tanúsítják. Az egyházi törvények (kánonok) a püspök kötelességévé tették a vizitációt, amit évente egyszer gyakorolnia kellett, lehetőleg személyesen. A századok folyamán a részletek változtak, az alapvető szempontok azonban nem. Eszerint az egyházlátogatás célja az igaz tant megerősíteni, az eretnekségeket eltávolítani, a jó erkölcsöket ápolni, a rosszakat megjavítani, a népet intésekkel állhatatosságra buzdítani, a hívek javát szolgálni. Kötetünk a fennmaradt legkorábbi, nyomtatásban eddig meg nem jelent református egyház-látogatási jegyzőkönyveket tartalmazza.