-
Tapsrend
01 500 FtHa a mai vagy a jövendőbeli olvasó arra kíváncsi, milyen volt az élet 2010 és 2014 között Magyarországon, milyen volt a társadalom, a kultúra, a politika, a hétköznapi élet ebben az öt évben, minden bizonnyal többet tudhat meg Koltai Tamás új, gyűjteményes kötetéből, mint akár a kor napi sajtójából, vagy a korszakkal foglalkozó elméleti munkákból. A kötet minden írása mintha azt az alaptételt bizonyítaná, hogy a színház – a jó színház – mindig több önmagánál, mindig mélyen bele van ágyazva a körülötte létező, élő és lélegző világba. És a jó kritikus nem teheti meg, hogy nem mutatja fel ennek a beágyazottságnak minden aspektusát. Az egyes előadásokról szóló, szerzők, rendezők, színészek munkáját elemző írások együttese mint könyv egyszerre színháztörténet, kultúrtörténet, társadalomtörténet, a kor „testének” tulajdon alakja és lenyomata.
-
Tarka krónikák. (A ma anekdótái)
02 000 FtAz egybegyűjtött humoros történetek tükrözik a kor társadalmi viszonyit, szokásait, kultúráját.
-
-
Tarlótűz, tábortűz
0800 FtA tarlótűz alattomos, lappangó szörnyű veszedelem, a tábortűz vidám, pattogó, melegítő, éltető, tisztító, edző tüze cserkésznek, katonának, férfinak. Ezer év óta tábortűz mellett nő fel, tölti élete nagyobb felét a magyar férfi, ezer év óta tarlótüzek nyaldossák körül az ország határát innen és túl. Ennek a gondolatnak illusztrációja ez a remek könyv. Arról szól, milyen viszontagságok árán edződik, tisztul férfivá egy tizenkilenc éves fiatalember a nagy háború zivataraiban, hogyan lesz cserkészvezetői szerepéből egész életre szóló, a magyar ifjúságnak például szolgáló hivatás.
-
Tarlótűz, tábortűz
02 000 FtA tarlótűz alattomos, lappangó szörnyű veszedelem, a tábortűz vidám, pattogó, melegítő, éltető, tisztító, edző tüze cserkésznek, katonának, férfinak. Ezer év óta tábortűz mellett nő fel, tölti élete nagyobb felét a magyar férfi, ezer év óta tarlótüzek nyaldossák körül az ország határát innen és túl. Ennek a gondolatnak illusztrációja ez a remek könyv. Arról szól, milyen viszontagságok árán edződik, tisztul férfivá egy tizenkilenc éves fiatalember a nagy háború zivataraiban, hogyan lesz cserkészvezetői szerepéből egész életre szóló, a magyar ifjúságnak például szolgáló hivatás.
-
-
Tarnopolból indult el…
06 500 FtEz a legendás hírű regény bemutatja a zsidóság térfoglalását és viszonyát a magyarsághoz egy belopakodó, házaló galiciáner szédítő sikerein keresztül, a magyar történelem tragikus korának történetébe helyezve, kiváló irodalmi szinten. Az írót ezért a nagyszerű remekműért életfogytiglani börtönre ítélték.
-
Tarokk album
03 800 FtA tarokkjáték a XIX. század második felének egyik legnépszerűbb mulatsága volt: szívesen töltötték idejüket a tarokkasztalnál írók, politikusok, nemesemberek csakúgy, mint polgári-értelmiségi körök tagjai. Könyvünk a tarokkjáték különböző fajtáinak ismertetése mellett bemutatja a tarokk-kártya készítésének technikáit, a kártyafestőket, megismertet a tarokk-kártya eredetével és hazánkban előforduló típusaival. A több száz színes illusztráción – köz- és magángyűjtemények féltve őrzött ritkaságain – először láthatók összegyűjtve a korabeli Magyarország tájképeivel, különféle nemzetiségek viseletével, a bécsi tarokk hagyományos motívumaival, vagy pedig az első világháború döntő csatáinak képével díszített tarokklapok.
-
Tarpa (Száz magyar falu könyvesháza)
0800 FtSzerzők: Kókai Sándor, Istvánovits Eszter, Németh Péter, Takács Péter, Bene János, Páll István
-
-
-
Tata várának látképe
0200 000 FtEredetileg megjelent Braun et Hogenberg, Civitates orbis terrarum c. nagy helyrajzi művének 6. kötetében (Urbium praecipuarum mundi theatrum sextum. Coloniae), Köln
-
-
Tatjána
01 500 FtTatjána Rejtő Jenő alighanem utolsó, kéziratban maradt, hosszabb lélegzetű műve. A kisregény igazi noir: egyes szám első személyben regéli el egy, a tisztesség útjáról le-letérő dokkmunkás kiábrándító kalandjait a kikötői alvilágban, mindezt egy férfiúi vetélkedéssel elegy, reménytelen szerelem árnyékában. És van egy halott is, merthogy egyik éjjel ismeretlen tettes leszúrta Alexandrovics Mirko Dimitrij volt cári tábornokot… A címszereplő, Tatjána igazi végzet asszonya, szovjet kém (vagy épp kettős ügynök?): a halálból tért vissza, zavaros politikai ügyei óhatatlanul sodorják tragédiába. „Tatjánával a hotelben ismerkedtem meg. Egy este, éppen kijöttem a szobámból, mikor új lakó érkezett. Férfiszabású bő felöltőben volt, kezében kis kézitáska, a fején sapkaszerű simuló kalap. Minden praktikus és egyszerű volt rajta. A kalapja alól két bronzvörös hajtincs látszott ki. Nem lehetett egészen fiatal, az orra körül két redő mélyült az arcába. Nagyon szép volt. Markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt Tatjána. A nevét akkor még nem tudtam. Egy másodpercre élesen felém fordult, végignézett rajtam, aztán benyitott szobájába. A mellettem lévő szobába. Valahogy megéreztem, hogy messziről jött, hogy felette áll e kis bűnözőknek, akik itt laknak. Az első pillanattól fogva érdekelt.”
-
-
Tátrai legendárium
01 500 FtA Magas-Tátra a mai napig fogalom a magyarság számára. Általában a földrajzi fogalmakkal néha kissé bajban vagyunk, mégis, ez a hegycsoport – több okból is – jóval ismertebb, mint bármely más magashegység a közelben, a távolabbi tájakról nem is beszélve. Neidenbach Ákos több évtizedes gyakorló hegymászóként, a magyar hegymászás történeti és irodalmi hagyatékának kutatójaként, számtalan igen érdekes históriai anyaggal ismerkedhetett meg. Ezek alapján a Magas-Tátra mondavilágára vonatkozóan lassan összeállt egy olyan eredeti képanyaggal gazdagon illusztrált gyűjtemény, amely nem csak a hegymászó, a Tátrát szerető turista, kiránduló vagy üdülő, de a hegyet még sohasem látó olvasó számára is érdekes képet adhat. A millenniumi évben megjelenő kötetben régi korok emberének gondolatairól, hiedelmeiről, és egyáltalán az embernek a hegyhez való viszonyulásáról kaphatunk ízelítőt.
-
-
-
Tegnap / A Szörny
02 000 FtA világszerte hatalmas sikert arató regényeit és drámáit francia nyelven publikáló, 1956-ban Svájcba emigrált, de magát halála napjáig magyarnak valló Agota Kristof (1935–2011) e kötetében egy rövidsége ellenére is igencsak megrázó regény és négy – a magyar közönség számára eddig ismeretlen – dráma kapott helyet. A Tegnap, az írónő több mint 40 nyelvre lefordított, és itthon már három kiadást megért Trilógiája előtt született, önéletrajzi elemekkel átszőtt kisregénye látszólag az „idegenbe szakadt” magyarok beilleszkedésének nehézségeiről szól. A figyelmes olvasó azonban hamar rá fog jönni arra, hogy a szerző már e korai művében is ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, amiket később a Trilógiában is felvet. Merthogy a Tegnap főhősének ugyanúgy a hazugság és az igazság relativitásából, illetve az írás és a valóság között mindig meglévő különbségből fakadó problémákkal kell megküzdenie, mint a Trilógia ikerpárjának. A 2007-ben a párizsi Seuil kiadónál megjelent Agota Kristof-drámakötet címadó darabja, A Szörny egy gyilkos vallás megszületésének hátborzongató története. Hasonlóan félelmetes – és elgondolkodtató – a másik három dráma is. Az út a betonlabirintussá silányított Föld vízióját tárja elénk, A járvány egy kis falu lakóit megtizedelő öngyilkosság-sorozat rejtélyét járja körül, a Vezeklés pedig egy különös házaspár szörnyű titkával ismerteti meg az olvasót.
-
Tegnap a Gyimesben jártam… Gyimes-völgyi lírai dalok
01 200 FtA bevezető tanulmányt Kósa László írta.
-
Tél
02 400 FtNégy ember tölti együtt a karácsonyt egy cornwalli házban. Hárman közülük rokonok, ám látszólag alig van több közük egymáshoz, mint a negyedik vendégnek, akit a véletlen sodort az útjukba. Art természetíró-blogger, aki túl van egy szakításon, ám nem akar egyedül érkezni az anyai házba, ezért magával viszi a buszmegállóban megismert Luxot, és ezer fontot fizet neki, ha három napig a barátnőjének adja ki magát. Anyja, Sophia mindent feláldozott a karrierjéért, nyugdíjas éveit magányosan tölti a hatalmas családi házban, ahová karácsonykor megérkezik a testvére, Iris. A tékozló lány fiatalkorában elhagyta a családját, hogy környezetvédelmi és atomenergia-ellenes aktivista legyen, amit a húga még mindig nem tud megbocsátani neki. Az álbarátnő érkezése felforgatja a család életét, a rég szőnyeg alá söpört konfliktusok felszínre kerülnek, és hosszú évtizedek után a két testvér végre újra elkezd közeledni egymáshoz.
-
-
-
Teleki Blanka
0450 Ft1846 tavaszán a Honderű című hetilapban feltűnést keltő cikk jelent meg. Egy arisztokrata hölgy közölte, hogy Pesten magyar nyelvű leánynevelő intézetet nyit. Az arisztokrácia gúnyolta a „hóbortos grófnőt”, aki ahelyett hogy rangjának és vagyonának megfelelő életet élne, a főrangú leányok magyarrá nevelését tűzi ki célul. Teleki Blanka nem törődött a gúnyolódókkal, és végül is sikeresen megvalósította elképzeléseit. Az 1848-as forradalom bukása után Teleki Blankát szabadságharcosok rejtegetése miatt perbe fogták, és hazaárulásért tízévi várfogságra ítélték. A „kufsteini mártír” szoborrá nemesedett alakját kelti életre Kertész Erzsébet regénye, azért a Teleki Blankáét, aki a kor legjobbjaihoz hasonlóan úgy érezte, hogy kötelességei vannak a haladás előmozdításában.
-
Teleki Pál halála
0800 FtVajon miért élt és él tovább évtizedekig amelynek tengelyében az áll, hogy gróf Teleki Pál magyar királyi miniszterelnök 1941. április 3-ára virradó éjjel nem öngyilkos lett, hanem a németek, a Gestapo áldozata? [… A kétségtelenül náciellenes Teleki-legenda erősödött a háború vesztének láttán; éberen maradása párosult a közgondolkodásban mindig erősen ott lappangó történetietlen történetlátással, a „mi lett volna, ha”, a „másként is lehetett volna” önmegnyugtató magyarázgatással. És párosult egy jogos lelkiismeretfurdalással is, amely különösen a hitleri Németország szövetségének közelebbi megismerésekor ébredt fel a magyarság sorsáért felelősen gondolkodó polgári politikusok fejében. Teleki a másik, az emberileg becsületes, de a „főcélt”, a revíziót mégis mindenek elé helyező politikus jelképe is lett. […] A történettudomány soha nem zárkózhat el attól a társadalomtól amelynek ír, és amelyről ír. Minél több, a tudomány eredményeivel, gondolkodásával nem egyező felfogással találkozik, annál szenvedélyesebben kell a nézetek genézisét felkutatnia és annál nagyobb türelemmel ismételten számba vennie, a közönség elé tárnia bizonyítékait. A Teleki-tragédiát is így kell kezelnie. Forrásként, az elmúlt évtizedek hazai közgondolkodásának lecsapódásaként. Meg aztán figyelmeztetésként. Ha nem tudjuk árnyaltan bemutatni közelmúltunk történéseit, akkor a közgondolkodás a legendák iránt fogékony marad.
-
-
Településásatások Tiszaeszlár-Bashalmon
04 000 FtA szerző, a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályának munkatársa, 1962-ben egy Árpád-kori magyar falu tervszerű feltárását kezdte meg Tiszaeszlár határában. Az 1241. évi tatárjárás korában elpusztult falu élete a honfoglalás korában kezdődött. Az ásatás célja elsősorban az volt, hogy a megtelepedés folyamatára és a korai településviszonyokra fényt derítsen. A feltárásokon gazdagon bontakozott ki a falu képe: házak, műhelyek, gazdasági építmények, árkok stb. kerültek elő. A változatos tárgyi emlékanyag közvetlenül vallott a lakosság mindennapi életéről.
Ásatás közben derült ki, hogy a középkori falu területe évezredekkel korábban is lakott hely volt. Egy bronzkori település maradványai és egy III-IV. századi császárkori falu emlékei is feltárásra kerültek. Ez utóbbi az első nagyobb ilyen korú ismert településrészlet az Alföldön. -
-
Telivérek, ménesek, lóversenyek a Délvidéken
08 000 Ft„Összeállításomat főleg a Délvidéken élő és a lovassportot kedvelő olvasók részére készítettem, akik számára a más korokban készült hasonló témájú könyvek beszerzése nehézkes vagy lehetetlen. Úgy gondoltam, hogy a kü lönböző időszakokban létesített délvidéki ménesek történetét talán érdemes felidézni, hiszen ez is gazdagíthatja, színesítheti a Délvidék lassan-lassan feledésbe merülő, de hazánk történetét is befolyásoló múltját. A ménesek tör ténetét kiegészítettem az alapító családok történetének ismertetésével, hogy azok múltja se menjen feledésbe. Ezek voltak azok a szempontok, amelyek arra sarkalltak, hogy ezt a könyvet elkészítsem.”
Lelbach Gyula -
Temetők népművészete
01 300 FtA falvak képéhez tartozik a temető is, a népművészet többi ágával rokon tárgyi emlékeivel.
A szerző elsősorban a történeti hagyományok, a település és a összefüggéseibe ágyazva mutatja be a különböző sírjelek gazdag változatait. Az egyes temetőtpusok – amelyek kialakulások kora, a temetkezési szokások és vallási felekezetek szeirnt térnek el – bizonyos mértékig eleve meghatározzák a sírok és síremlékek jellegét. A főbb formák és anyagok szerinti rendszerben bemutatott keresztek, fejfák, kopjafák, sírkövek és díszítményeik egy bonyolult jelrendszer a falusi társadalom tagozódásának, gondolatvilágának és változásainak sajátos tükörképét nyújtja. A temetőket, illetve fejfákat övező félelemmel vegyes tisztelet sok hiedelemből és hiedelemcselekvésből kitűnik, a faragó számára azonban a fejfa csak egy a készítendő használati tárgyak sorában. Ebben rejlik az alkotó biztonsága, mellyel képes művében a hagyományt újrafogalmazni és így megerősíteni. A szöveget 31 szövegközi rajz és a szerző felvételei – 40 fekete-fehér és 16 színes – illusztrálják: közülük nem egy ma már elpusztult sírjel emlékét őrzi. -
Temetőkert
05 000 FtAz ember élete során előbb-utóbb találkozik a temetővel. Az ismeretség először csak felületes, de aztán eljönnek a napok, mikor kikerülhetetlen a találkozás. Az első út alkalmával a ravatal bódulatából még fel sem ocsúdhat. De mikor rádöbben, hogy valaki hiányzik a környezetéből, akkor támad fel a kapcsolat közte és a temető között. A kötődés később csak erősödhet, mert valamit mégis tenni kell a sírral, legalább évenként néhányszor kijárni.
A látogatások képekben rögződnek a sírhantról, kolumbáriumról, a környező temetőkertről. A látottakhoz problémák kapcsolódnak, meg élmények is. Egyszer a korán nyíló virágok meglepetése, a gyakran látott szomszéd tanácsai a temetői szolgáltatásról vagy máskor az útjába kerülő sírkövek fájdalmas, giccses romantikája. A jó szemű megfigyelőnek lassan feltárul ez a külön világ, a békesség kertje, és nem csupán személyekkel ismerkedik, hanem leolvassa róla szűkebb hazájának, múltjának, jelenének kultúráját is. -