-
Ostorhegyes
02 000 Ft„A fogathajtás a mai formájában zsenge leánykorú, még nincs húsz éves”. Egyike tehát a legfiatalabb sportágaknak. S ez a rövid idő egyértelműen magyar sikersorozatot hozott. Ezért „nekünk magyaroknak már-már nemzeti ügy a fogathajtó sport… Szilvásváradon… olyan nyomasztó volt a világhegemóniánk, hogy arról már-már csak szemlesütve illik beszélni. De ezt említve önkéntelenül is felmerül a kérdés: mi az oka ennek, milyen magyarázatot adnak erre az illetékes szakemberek, a sportág művelői, vezetői? E könyvben megpróbáljuk megkeresni a választ a kérdésre, mégpedig indirekt módon. Előbb áttekintjük a lovaskocsizás történetét, a fő súlyt a magyar kocsizásra helyezve. A második részben pedig rövid, villanásszerű portrékat adunk azokról, akiknek eredményei emelték a magyar fogathajtó sportot arra a rangra, amelyen ma áll” – írják a szerzők könyvükről.
-
-
-
Osztály egy kapitalista társadalomban
01 000 FtA dán, illetve ausztrál születésű, brit szociológus szerzőpár Nagy-Britannia társadalmi viszonyait elemezve azt a divatos nézetet cáfolja meg, mely szerint a „poszt-kapitalista”, jóléti társadalmakban eltűntek volna az osztályok közti, hagyományos különbségek, nagyszabású kiegyenlítődés zajlott volna le, amelynek eredményeképpen, úgymond, egyetlen, nagy tömegű „középosztály” alkotná a modern kapitalista társadalmat. Hatalmas empirikus anyagot felvonultatva, Westergaard és Resler sokoldalúan bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs igy: Nagy-Britannia társadalmában a korábbi osztályhatárok továbbra is rendkívül élesek, nem csupán az életkörülmények anyagi vonatkozásait tekintve, hanem az életesélyekben, a kultúrából való részesedésben is. Ami pedig a hatalomban való részvételt illeti, az osztály-különbségek kiváltképp élesnek mutatkoznak ma is. A szerzők itt-ott más nyugat-európai, illetve észak-amerikai tőkés társadalmakra is kitekintenek, gondolatmenetük fő vonala azonban saját társadalmuk érzékeny, körültekintő elemzése. A hamar híressé vált kötet fontos állás-foglalás az osztályfogalom körül zajló szociológiai vitákban, de általánosabb világnézeti tanulságokat is kínál. A könyvet a magyar kiadáshoz írt szerzői előszó vezeti be.
-
-
Öt év Mandzsuországban
03 000 FtA Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.
-
Öt év Mandzsuországban
04 000 FtA Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.
-
Öt évszázad fekete krónikája
01 200 Ft1676. június 8-án a városbíró elfogatta Deutschler Mihály huszonhat éves, nős, nicki jobbágyot. Különféle bűncselekményekkel vádolta, amelyek között a legsúlyosabb az volt, hogy előző napon megtámadta Ernest Katalin tizennyolc éves hajadon leányt, aki vasárnap a reggeli mise után a Lővér erdőbe ment epret szedni. Deutschler a leányt a cserjék közé hurcolta, ahol az kiáltozni kezdett: „Názáreti Jézus, jöjj segítségemre és ne hagyja el!” Deutschler durván ráripakodott: „Hallgass, te szentségtelen kurva, vagy megöllek!” A leány ennek ellenére sem hagyta abba a kiáltozást, de közben könyörgött Deutschlernek: „Csak az életemet és a becsületemet hagyd meg, odaadom neked mindenemet az utolsó ingig.” A könyörgés mit sem használt, a férfi egy ronggyal betömte a leány száját, földre teperte és megerőszakolta. A bíróság egyhangúan fővételre ítélte. Utána mások elrettentéséül holttestét kerékre kötözték.
-
-
-
-
-
-
Özönvíz I-II.
01 200 FtA Nobel-díjas lengyel író nagy történelmi trilógiájának második része, az Özönvíz, a XVIII. század második felébe visz bennünket, a svéd lengyel háború idejére. A lengyel főnemesség árulása folytán a svéd csapatok elárasztják Lengyelországot, és megkezdődik az évekig tartó harc az ország függetlenségének kivívásáért. Ebben a harcban részt vesz az egész nemzet. Sienkiewicz a múlt század végén írta ezt a regényét honfitársainak biztatására és vigasztalására, hogy a fényes múlt példájából erőt merítsenek hazájuk felszabadítására. Árulók és hősök vonulnak végig a regény lapjain, a színes meseszövést izgalmas fordulatok tarkítják. Tanúi leszünk egy árulónak vélt nyughatatlan fiatal tiszt bravúros hőstetteinek és egy eszményi szerelem diadalának.
Művészi szempontból az Özönvíz a trilógia legsikerültebb része; méltán lett milliók legkedvesebb olvasmánya. -
P.E.T. – A szülői eredményesség tanulása
01 500 FtThomas Gordon könyve, a P. E. T. – A szülői eredményesség tanulása az elmúlt két étvizedben megjelent egyik legsikeresebb tudományos-ismeretterjesztő mű – igazi pedagógiai bestseller. A szerző a már magyarul is megjelent T. E. T. – A tanári hatékonyság fejlesztése című könyvéhez hasonlóan „Gordon-módszerrel” avatja be a felnőtteket, szülőket és laikus nevelőket, hogyan változtathatják meg a gyerekekhez fűződő, sokszor egyoldalú, hatalmi tekintélyen alapuló, érzelmileg megromlott viszonyukat egyenrangú, szeretettel teli, megértő, örömöt hozó kapcsolattá.
-
-
-
-
Pajzán Toldi
03 000 Ft„Ég a napmelegtől a kopár sík szarja…” –A Pajzán Toldi, Arany elbeszélő-költeményének trágár átköltése közel nyolc évtizede forog közszájon, sokféle változatban. Ki lehet a szerző – vagy kik lehetnek a szerzők? Mikor és hol keletkezhetett a travesztia alapja, és miféle változatok rakodtak rá az évtizedek során? Czigány Lóránt irodalomtörténész bevezető filológiai tanulmánya ezekre a kérdésekre ad választ, majd közli az eposz leghitelesebb, legterjedelmesebb rekonstruált változatát, a fellehető források, gyűjtemények alapján.
-
-
Palacsinták könyve
0800 FtA könyvben szereplő 222 recept minden alkalomra szolgál ötlettel. Egy-egy palacsinta kostolót kínál más népek konyhájából. Színes képekkel illusztrált könyv.
-
-
-
Palócföld
02 000 FtA szerző posztumusz műve hazánk egyik legérdekesebb néprajzi tájával ismertet meg bennünket. Ez a táj volt Manga János kutatómunkásságának fő területe: éveken át az ott élő magyarság kultúrájának, hagyományainak a megismerésén és a balassagyarmati Palóc Múzeum anyagának a gazdagításán fáradozott.
Minden etnikumnak megvan a maga fő jellegzetessége, így ha azt halljuk: palóc a legtöbben a gazdag, színes viselettel társítjuk a fogalmat, de azt már kevesen tudjuk, hogy honnan ered és mit takar a szó, és hogy milyen történeti, gazdasági és kulturárális fejlődésen ment át a palócság. Manga János sok képpel illusztrált könyvében bőséges választ kapunk ezekre a kérdésekre. -
-
Pamplonától Santiagóig
01 600 FtAjánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik olyan egyszerűnek tűnő kérdésekre keresik a választ, mint mondjuk: – KI VAGYOK ÉN?! A megoldást mindenkinek önmagának kell megtalálnia! De az ehhez hasonló utazások, melyek nem csak a kikövezett úton, hanem ezzel egy időben, lelkünk rejtett ösvényén is haladnak, segítenek abban, hogy megleljük kérdéseinkre a számunkra helyes válaszokat! A Szent Jakab út egyike a keresztény világ három legnagyobb európai zarándokútjának. A zarándokok többféle útvonalat is választhatnak céljuk elérésére. Ebben a könyvben a legtöbb szó a Camino Frances-ről, vagyis a francia útról esik. A franciaországi Saint-Jean-Pied-de Port-tól, a Spanyolországban lévő Santiago de Compostela városáig, Szent Jakab apostol sírjáig tart az utazás. Keresztülvezet minket Észak-Spanyolország történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag tájain. Az útvonal teljes hossza kb. 780 km. Ebből valamivel több, mint 700 km-t sikerült gyalog végigjárnom. Ezzel a könyvvel ennek a csodálatos négy hétnek szeretnék emléket állítani! Biztatni, rávenni mindenkit, hogy lépjen ki a hétköznapok taposómalmából, és egy egyszerű felszerelés, valamint egy kis lelkierő segítségével, induljon el egy ilyen, egész életre szóló utazásra. (A szerző
-
Páncélosok a Tiszántúlon
04 000 FtA levéltári dokumentumok, egykori naplók, visszaemlékezések és könyvészeti források felhasználásával készült összefoglalás a szovjet 2. Ukrán Front »debreceni támadó hadműveletének« részletes történetét dolgozza fel. Az »alföldi páncéloscsata« krónikájából kiderül, hogy 1944 októberében a keleti front déli szárnyán jelentős összecsapás zajlott a Kárpát-medence birtoklásáért. A német és szovjet páncélosok a döntő ütközetet azonban – a korábban sugalltaktól eltérően – nem Debrecennél, sokkal inkább Nagyváradnál, Szolnoknál s mindenekelőtt Nyíregyházánál vívták meg. A csaknem egy hónapos hullámzó küzdelem könnyebb megértését térképek és archív fényképek segítik.
-
Páncélosok előre!
03 600 FtRészlet a könyvből: A lengyelországi hadjárat lezajlott. Ezredünk visszaérkezett garnizonjába és már másnap parancsot kaptunk, hogy ezredszemle lesz.
Az ezred nyilt négyszögben állott a vezérkar épületével szemben elterülő hatalmas gyakorlótéren. Az ezredparancsnok állomáshelyét nehéz páncélosok keretezték óriási négyszögükkel. Zene hangjai közben megjelentek a zászlóhordozók és az arcvonalak kialakulása után Eberbach alezredes beszédet intézett az ezredhez. Megemlékezett a mokrai és liswartai dicsőséges napokról, Varsó kemény ostromáról, a Visztulakanyarban és a Bzura mentén végrehajtott hőstettekről. Méltatta az ellett hősök dicső példáját. Az üdvlövéseket adó páncélos ágyúk dörgése közben mégegyszer felolvasták hősi halottaink névsorát, azután véget is ért a lengyelországi hadjárat, lezárult a keleti küzdelem. Eberbach alezredes páncélos-hadosztálya várta az új parancsot. -
Pancsatantra
03 600 FtEz az először 1924-ben, a Gyomai Kner Nyomda által megjelentetett könyv a Pancsatantra néven ismert világhírű ind mese- és regegyűjteménynek, éspedig az F. Kielhorn kiadta „egyszerűbb” szövegnek (Bombay Sanskrit Series No. IV. 1896.) első, s egyetlen magyar fordítása a szanszkrit eredetiből. Az embernek s tudósnak egyaránt kiváló Schmidt József emlékének is adózunk, amikor most Harmatta János professzor értékes előszavával és jegyzeteivel ellátva, újra a magyar olvasóközönség elé bocsátjuk.
-
-
-
Pannónia a késői császárkorban
01 800 FtA könyv folytatása a szerző Pannonia a korai császárság idején című munkájának, amely a sorozat 3. köteteként jelent meg. Magyarország késő római kori történetét azzal a nagy háborúval kezdi, amely 167-ben tört ki, és amely véget vetett a római uralom viszonylag békés első két évszázadának. A tizenhároméves háború, melynek kiváltó okait a szerző a római barbár viszony sajátosságaiban látja, aktivizálta a Pannonia hadseregét, ez először eszköz volt az idegen politikai csoportosulások kezében, majd a III. század folyamán kialakította a „pannóniai” politikát, amely a Római Birodalom nagy válságán is úrrá tudott lenni. Amikor a pannoniai császárok politikája sikert aratott, új fejezet nyílt a terület történetében. Az ország látszólagos gazdagsága és a földbirtokosok fényűzése fokozatosan olyan válságok és társadalmi ellentétek felé sodorták a tartományt, melynek eredményeképpen a barbár népek zsákmánya lett.