,- Mi bírta rá önt erre a kalandra? Az önéletírás nyugati szokás. Nem tudok róla, hogy Keleten bárki is megírta volna az élettörténetét, hacsak olyan ember nem, aki nyugati hatás alá került. És mit fog megírni? Tegyük fel, hogy holnap elveti azokat az elveket, melyeket ma vall, vagy tegyük fel, hogy a jövőben felülbírálja mai terveit: nem valószínű-e, hogy félrevezeti azokat az embereket, akik magatartásukat az ön kimondott vagy leírt szavainak tekintélyéhez igazítják? Nem gondolja-e, hogy jobb lenne, ha nem írna semmiféle számadást az életéről, vagy legalább későbbre halasztaná a még írását?
Ez az érvelés elgondolkodtatott. De célom nem az, hogy igazi önéletírást adjak. Csupán annyi a szándékom, hogy elbeszéljem ama számtalan alkalmat, midőn próbát tettem az Igazsággal, s mivel életem nem egyéb, mint e próbálkozások egymásutánja, e történet valóban olyan, mintha önéletírás volna. De nem bánom, ha minden lapja csupán az igazsággal való próbálkozásaimról fog szólni, semmi másról. Azt hiszem, vagy legalábbis abban a hitben ringatom magam, hogy az olvasó hasznát fogja látni, ha összefüggően elbeszélem mindeme próbálkozásaimat. Politikai tapasztalataimat immár nemcsak India ismeri, hanem bizonyos mértékig az egész »civilizált« világ. Számomra ezek a tapasztalatok nem sokat érnek: így aztán még kevesebbet számít nekem a mahátmá cím, melyet politikai szereplésemnek köszönhetek. E cím gyakran okozott fájdalmat nekem, és egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor azt lehetett volna mondani, hogy jóleső bizsergéssel tölt el. Ellenben szívesen elbeszélném szellemi téren szerzett tapasztalataimat, melyeket egyedül én ismerek, s melyekből a politikai téren végzett tevékenységhez szükséges erőt merítettem. Ha valóban szellemi tapasztalatokról van szó, kérkedésnek nincs helye. Az ilyen tapasztalatok csupán az alázatot erősíthetik bennem… Ha szenvedélyek nélkül és alázatosan tudok beszélni róluk, sok más útkereső ember meríthet belőlük erőt a továbbhaladáshoz.”