Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagarie, a közeli cukornád ültetvény urának tizetöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszektő tenyeret, aztán felemeli tekintetét és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész – mondja halkan –, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… több leszel, mint egy királyné! A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák eslő császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: – Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem legjobban. Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban és eddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája, amely remekül kiegészíti, tovább rajzolja a Napóleon-sorozat első 2 darabját, a Napóleon és Napóleon és a nők című művét.