• A habán kerámia Magyarországon

    0

    Mostanság, mikor a népi kerámia „divatba jött” és a régi kerámiatárgyak felkutatása, gyűjtése, cseréje és kereskedelmi forgalma eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött, egy ilyen tárgyú, tudományos-ismeretterjesztő munka megjelenése – túlzás nélkül – maximálisan időszerűnek tekinthető, mondhatnánk: kapóra jön.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A háború fényei

    0

    1945-ben Nathaniel tizennégy éves, amikor szülei a háború végén nővérével, Rachellel együtt hátrahagyják Londonban, és Szingapúrba utaznak. A testvérpárt szüleik egy Molylepke nevű, titokzatos figura gondjaira bízzák. Pártfogójuk alighanem egy gonosztevő lehet – találgatja Rachel és Nathaniel, miközben lassanként megismerik azt a szokatlan kompániát, akik hosszú hónapokon át istápolják és meghökkentő formákban tanítgatják őket. A két tizenéves egyre inkább meggyőződik arról, hogy gyanújuk Molylepkével kapcsolatban nem alaptalan, és bizalmukba fogadja botcsinálta gyámjukat és ismeretségi körét, akiket valami ködös múltbeli háborús szolgálat tart össze. Tizenkét esztendővel később Nathaniel nekirugaszkodik, hogy összeillessze az emlékek töredékeit: voltaképp mi is történt velük annak idején? Édesanyjuk hónapok múltán, az apjuk nélkül tért vissza, és egyetlen kérdésükre sem adott választ. London szürke épületei, nátriumgőzlámpák, a kivilágítatlan utcákon égő máglyák, pislákoló jelzőfények és sejtelmesen repkedő gyertyalángok szolgáltatnak hátteret a kutatáshoz, melynek eredményén már maga Nathaniel sem képes eligazodni. Ondaatje szívbemarkoló regénye látszatok és intrikák, erőszak és szerelem bonyolult szövedékét tárja fel, újra meghozva a világsikert az elmúlt ötven év egyik legnépszerűbb írójának. Michael Ondaatje kanadai író, 1943-ban született Sri Lankán, jelenleg Torontóban él feleségével. Legismertebb műve Az angol beteg, amelyből kilenc Oscar-díjat elnyert filmadaptáció készült és melyet a Man Booker díj ötven éves története legjobb regényének választottak. A háború fényei a hetedik regénye.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • A háború művészete / Ármány éneke

    0

    Évszázadokkal később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal – mindkét fél határvárosok építésére, valamint a régiek megerősítésére szánta el magát –, kiváló fekvéséből adódóan Maghar lett az egyik fontos erődítmény. Azt beszélik, Maghart ettől az időponttól lehetett igazán városnak tekinteni, merthogy ekkor építették falait, ekkor jelentek meg az első kőépítmények, sokak szerint ez volt a város aranykorának kezdete. Akik Kubád korában éltek, már semmit sem tudtak az egykori Jenő törzsről, hajdan virágzó székhelyéről és a déli határában kavargó hatalmas mag-ménesekről. Történetünk idején csak egyszerű nemezjurták álltak a későbbi kőváros helyén, igaz, naponta százezernél is több lovat itattak a folyónál, rovással írtak, s olyan nyelven beszéltek az emberek, mely az idők kezdete óta változatlan és morzsolhatatlan, mint a kaukázusi sziklák, mert ennek a nyelvnek szakrális mivoltából adódóan nem volt szüksége jövevényszavakra, hogy kifejezze akár a legbonyolultabb fogalmakat is – ma már nehéz lenne meggyőzni arról bárkit is, hogy Magharnak ez volt az igazi aranykora. Fonyódi Tibor a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, az időpont a Krisztus születése utáni VI. század, alig két emberöltővel Atilla halála után. A Torda-trilógia háttérvilágának tekinthető horkaregényekben a szerző a magyar mitológiából, meséinkből és a szakrális őshagyományból merítve teremt egy olyan „új mitológiát”, melynek igazi főszereplője az a fegyver, amelyet másfél ezer esztendeje Isten kardjaként említ a hagyomány.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A háború titkos csatái

    0

    Jelenkorunk látszólagos békéje közepette régóta háború dúl, méghozzá a negyedik generációs formájában. Ezt a küzdelmet még nem a fegyverekkel vívják, hanem a média segítségével, a közvélemény befolyásolásával teremtik meg az iszlám alapú új világot, szüntetik meg a hagyományos nemzetállamokat, próbálják eltüntetni a keresztény értékrendet és kultúrát. Ezeknek a hadműveleteknek a kulisszatitkaiba nyújt betekintést Horváth József tábornok, a Polgári Elhárítás és a Katonai Titkosszolgálat volt műveleti főigazgató helyettese.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • A háború visszatér…

    0

    Nagyon szép dedikációval Marjay Frigyestől, „Pozzi belső munkatársától, 1938. dec. 31!”

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A háborúnak vége

    0

    „Három ​nap egy férfi életéből.
    Három nap egy spanyol férfi életéből.
    Vége a háborúnak, amely azonban még ránehezedik az egyének sorsára. A jelen: egy éledő ország, egy elaggott, nagyon fiatal ország. A nyaralók paradicsoma: tizennégymillió turista lógatja lábát a vízbe, a tranzisztorok lármájában.
    Diego sorsa a forradalom, még ha néha az álom vagy fájdalom alakjában jelentkezik is. Három nap Diego Mora életéből, Párizsban; Spanyolország ránehezedik távoli jelenlétének teljes súlyával. Három nap, amelyet Juan – az elvtársa, fivére – keresésének szentel, akit veszély fenyeget.”

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A háborus Pest. 80 víg eset

    0

    A Tábori Kornél (1867-1944) által szerkesztett sorozatok egyike a Vidám Könyvtár volt, amelynek legalább hatvan kötete jelent meg az 1910-es, 1920-as években. Korának szinte minden neves humoristája helyet kapott benne, többek között Nagy Endre, Szomaházy István, Karinthy Frigyes, Bródy Miksa és Pásztor Árpád.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Habsburg-Monarcha alkonya

    0

    A ​hazai és külföldi történeti irodalomban gyakran olvashatunk értékelő megjegyzéseket, sokszor igencsak eltérő megállapításokat az 1867-es kiegyezésről és a kiegyezés révén létrejött új hatalmi alakulat berendezkedéséről. A tájékozódni kívánó olvasó azonban mindeddig nem találhatott olyan összefoglaló munkát, amely a Habsburg-monarchia utolsó fél évszázadának alkotmányos rendszerét, az osztrák – magyar dualizmust átfogóan áttekintette volna. Ezt a hiányt pótolja Galántai József könyve. A szerző ismert kutatója a dualizmus korának. 1960-ban jelent meg „Egyház és politika” címmel a századforduló katolikus politikai mozgalmát bemutató könyve. 1967-ben publikálta „Az 1867-es kiegyezés” című munkáját. „Magyarország az első világháborúban” című kötete – 1964-ben és 1974-ben – két kiadást ért meg. Német nyelven adták ki 1979-ben „Az Osztrák-Magyar Monarchia és a világháború” című művét. 1980-ban került a könyvesboltokba „Az első világháború” című monográfiája. Legújabb könyvében módszeresen vizsgálja és rendszerezve mutatja be az osztrák-magyar kapcsolat intézményes formáinak belső szerkezetét és működését, a dualista rendszer reagálását a Monarchia belső és külső problémáira, különösen a két legjelentősebbre: az osztrák és a magyar birodalomrész nemzeti kérdéseire, valamint az első világháborúba torkolló, a birodalom felbomlásához vezető nemzetközi ellentétekre.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A Habsburg-Monarchia alkonya

    0

    A hazai és a külföldi történeti irodalomban gyakran olvashatunk értékelő megjegyzéseket, sokszor igencsak eltérő megállapításokat az 1867-es kiegyezésről és a kiegyezés révén létrejött új hatalmi alakulat berendezkedéséről. A tájékozódni kívánó olvasó azonban mindeddig nem találhatott olyan összefoglaló munkát, amely a Habsburg-monarchia utolsó fél évszázadának alkotmányos rendszerét, az osztrák-magyar dualizmust átfogóan áttekintette volna. Ezt a hiányt pótolja Galántai József könyve. A szerző ismert kutatója a dualizmus korának. 1960-ban jelent meg „Egyház és politika” címmel a századforduló katolikus politikai mozgalmát bemutató könyve. 1967-ben publikálta „Az 1867-es kiegyezés” című munkáját. „Magyarország az első világháborúban” című kötete – 1964-ben és 1974-ben – két kiadást ért meg. Német nyelven adták ki 1979-ben „Az Osztrák-Magyar Monarchia és a világháború” című művét. 1980-ban került a könyvesboltokba „Az első világháború” című monográfiája. Legújabb könyvében módszeresen vizsgálja és rendszerezve mutatja be az osztrák-magyar kapcsolat intézményes formáinak belső szerkezetét és működését, a dualista rendszer reagálását a Monarchia belső és külső problémáira, különösen a két legjelentősebbre: az osztrák és a magyar birodalomrész nemzeti kérdéseire, valamint az első világháborúba torkolló, a birodalom felbomlásához vezető nemzetközi ellentétekre.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A hadak ura

    0

    A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasy-sorozata megújulva, átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé. Nomádia vadonjaiban mindenre elszánt csapat tör előre titkos célja felé. Fehértemplom romjai között azonban rajtuk ütnek Gadur pokolbéli szolgái, hogy megszerezzék a rég halott uralkodó ereklyéit. A összecsapás túlélőire újabb megpróbáltatások várnak: egymástól elszakítva, ellenséges vidéken kell keresztültörniük a nomád törzsszövetség területére. Útjukon nemcsak a Hor-papok üldöző harcosaival kell megküzdeniük, de a Holdtenger partján rájuk leselkedő, rég kihaltnak hitt teremtményekkel is. Küldetésük sikerén pedig nem kevesebb múlik, mint Kárpáthia népeinek jövője, a vérszláv hordák ellen vívott háború kimenetele. A Nomádkirály-ciklus a múlt és a jövő emlékeit elegyítve beszéli el a Kárpát-medence népeinek a Hor-papok uralma ellen vívott háborújának története. Nem létező, mégis ismerős világba kalauzolja az olvasót a szerző, olyan világba, ahol minden helyszín ismerősen köszön vissza ránk. A magyar mondakincs motívumaiból bőségesen merítkező történet egyszerre lélegzetelállító kalandregény, nagyszabású hősi eposz és sötét ecsetvonásokkal megfestett jövőfantázia.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A haderő polgári vezérlése

    0

    „A polgári vezérlés, akármilyen szilárd alapot teremt is hozzá az Alkotmány és a törvények, nem valósul meg önmagától. Mint minden más eszményt, ezt is ápolni kell a közgondolkodásban, különben elsorvad. Mint minden más politikát, ezt is le kell fordítani hatékony közigazgatási gyakorlatra.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A haditérképek históriája. Fejezetek a térképészet és a katonaföldrajz történetéből

    0

    A XIX. és a XX. századot átfogó utolsó száz évben érte el a térképezés és a térképkészítés a mai szintet. Létrejöttében az első és a második világháborúnak nem kis szerepe volt. A katonaföldrajz ebben az időben válik a hadtudomány fontos, a hadvezérek munkájának nélkülözhetetlen részévé. A technikai fejlődés – elsősorban a repülés, a légifényképezés és a fotogrammetika – hatalmas távlatokat nyitott meg a térképészet számára.
    Hogyan alakulnak napjaink haditérképei, milyenek lesznek vagy lehetnek a jövő haditérképei – ezekkel a gondolatokkal zárják könyvüket a szerzők.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Hadtörténeti Múzeum értesítője 100.

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A Hadtörténeti Múzeum értesítője 21.

    0

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A hagyomány szolgálatában

    0

    „Válogatásom majd fél évszázad műhelymunkájáról ad számot. Részben folyóiratokban rekedt dolgozataim jelentősebb részét gyűjti össze, másfelől régen elfogyott könyveimből idéz egy-egy részletet. A szövegek elvi mondanivalóin nem módosítottam, még akkor sem, ha itt-ott már másként, érettebben fogalmaznám meg. Úgy véltem, hogy a kötetnek nemcsak az eredményeket kell bemutatnia, hanem számot illik adnia egy kutatásban eltöltött életpálya szellemi, módszerbeli hullámzásairól, kereséseiről is. A dokumentációkat az áttekinthetőség érdekében több helyen megrövidítettem, összevontam. A kötet laza taglalását érdeklődési köröm szabta meg. Életművemet elsősorban a népi hitélet, illetőleg a szegedi hagyomány és emberség vizsgálata jellemzi. Könyvem is elsősorban ezt az érdeklődést tükrözi. Végül néhány emberi portrét, illetőleg művet mutatok be, amelyek talán rólam is elárulnak egyet és mást” – írta könyvéről Bálint Sándor, néprajztudós, a szakrális hagyományok kiváló ismerője, a „szögedi nemzet” hűséges fia, aki már nem érthette meg munkája megjelenését.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • A hagyomány szolgálatában

    0

    „Válogatásom majd fél évszázad műhelymunkájáról ad számot. Részben folyóiratokban rekedt dolgozataim jelentősebb részét gyűjti össze, másfelől régen elfogyott könyveimből idéz egy-egy részletet. A szövegek elvi mondanivalóin nem módosítottam, még akkor sem, ha itt-ott már másként, érettebben fogalmaznám meg. Úgy véltem, hogy a kötetnek nemcsak az eredményeket kell bemutatnia, hanem számot illik adnia egy kutatásban eltöltött életpálya szellemi, módszerbeli hullámzásairól, kereséseiről is. A dokumentációkat az áttekinthetőség érdekében több helyen megrövidítettem, összevontam. A kötet laza taglalását érdeklődési köröm szabta meg. Életművemet elsősorban a népi hitélet, illetőleg a szegedi hagyomány és emberség vizsgálata jellemzi. Könyvem is elsősorban ezt az érdeklődést tükrözi. Végül néhány emberi portrét, illetőleg művet mutatok be, amelyek talán rólam is elárulnak egyet és mást” – írta könyvéről Bálint Sándor, néprajztudós, a szakrális hagyományok kiváló ismerője, a „szögedi nemzet” hűséges fia, aki már nem érthette meg munkája megjelenését.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A hagyományos kínai orvoslás

    0

    Az évezredek óta „titokzatos Kina” eltűnőben van, s helyét mindinkább az új, mai Kína foglalja el. Egymás után válnak közismertté a különleges, „titokzatos” dolgok. Ezek egyike a hagyományos kínai orvoslás is. A régi kínai gyógyászat valóban egyedülálló, s kialakulása Kína évezredes elzárkózottságával magyarázható. Így érthető, ha az ókori kínai ember másképpen látta az ember és a természet viszonyát, az emberi test egészséges és kóros működéseinek okát, a gyógyítás lehetőségeit és módszereit stb. Ezekről ír könyve első részében Pálos István. A könyv második (nagyobbik) része ismerteti az egyes ősi gyógymódokat a tű-szúrásos (akupunktura), az égetéses vagy melegítéses (moxibuszció), a légzéses stb. kezelést, a hagyományos gyógyszerészetet és gyógyitási elveket -, amelyek használhatóságát a mai Kína orvosai modern tudományos módszerekkel vizsgálják. A kínai orvosok a régi gyógymódokat megtisztítják az elavult szemlélettől és magyarázatoktól, s a mai gyógyítás szolgálatába állítják, kiegészítve a modern tudományos módszerekkel.

    6 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A ​hagyományos világ alkonya Erdélyben

    0

    A ​történetírás nagyon hosszú ideig a népek eredetmitoszával, az uralkodóházak és háborúik historiájával, majd pedig az állam történetével volt egyértelmű. Olyan sokáig, hogy ez az értelme a köztudatban – olykor a szakmai köztudatban is – itt-ott máig kísért. Pedig századok óta, hol alig láthatóan, hol követelőzőbben, van egy másik történelem is, amely tagadja a hagyományos képet, többet, mélyebbet akar tudni az emberi lét múltbeli kiterjedéséről.
    Ezt a másik történelmet kívánja tanulmányával a szerző szolgálni. Arról szeretne szólni, aki a hagyományos történelemkönyvekből rendszerint kimarad: az átlagemberről. A közemberről – többszörös szűkítésben: mert a százarcú létből a végső kérdést, az életben maradás esélyeinek ügyét teszi alapszempontjává. S az életbiztonság dolgát viszont meglehetősen kis időegységben és térdarabkán vizsgálja: a szülőföldi tájak történetének abban a százéves szakaszában, amely 1848-at megelőzte.

    300 Ft
    Kosárba teszem
  • A halál és tanítványa

    0

    „Szilveszter estéje volt. Az ezerhatszázötvenkilencedik esztendő úgy didergett e fagyos szilveszter-estén, mint egy rongyos, vén koldús, aki künt a hideg utcán az utolsót rúgja. Bár tömérdek rosszat művelt, az emberek mégis ragaszkodtak hozzá, mert a múlt év borzalmaihoz képest némi mérsékletet tanusított. Mindenki félt, iszonyatosan félt az újévtől. Ezerhatszázötvenhét-ötvennyolcban egy kevély és oktalan fejedelem meg néhány szolgalelkű tanácsúr hibájából szörnyű csapás érte Erdélyországot. Tatár rabságba került az ország színe-virága s alig száradt meg a könny az özvegyül maradt asszonyok és apátlanul maradt gyermekek szemében, a felbőszült porta parancsára százezernyi tatár, kozák és oláh zúdult az országra, ölt, rabolt, égetett és sok ezer ártatlan embert fűzött rabszíjra. II. Rákóczi György, a balvégzetnek ez a vak eszköze, aki egy viruló ország sírját ásta meg idétlen politikájával, nem törődött bele trónja elvesztésébe. Egyre szőtte baljós és önző terveit és mit se bánta, ha a porig alázott haza ezt még jobban megsínyli. Rákóczi tronkövetelése miatt újabb rettenetek képe jelent meg a megbódult ország egén. Nem csoda hát, ha a rémült emberek megállították volna örömest az idő kerekét, csak ne forduljon újra pusztulásukba. E szomorú szilveszter-estén a kolozsvári Óvárban, a reformátusok kollégiumának a tövében betegen feküdt egy harmincnégyéves fiatal tanító, Apáczai Csere János, a kollégium rectora. A lázas munka, melyet a gondjaira bízott iskola talpraállításáért évek óta kifejezett, az engesztelhetetlen kór, mely zsenge ifjúsága óta lappangott benne, annyira elemésztette, hogy lesoványodott testével, vértelen ajkával, viaszszín orcájával alig ment élőszámba. Csak két mélyenülő fekete szeme csillogott, tele élettel és szellemi erővel s ahogy hajlott a teste a sír felé, mind ragyogóbb lett, mintha erős és nemes lelke idehúzódott volna a halál elől. Felesége egy kis halvány, szőke asszony, akit Hollandiából hozott magával, önfeláldozóan ápolta s észre sem vette, hogy a láz, mely kiszívta férje erejét, az ő orcájára költözött gyúló rózsáival.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A halál mint ragyogó kezdet

    0

    A haldoklás és a halál kutatásának területén talán egyetlen tudós sem szerzett magának olyan kiemelkedő nevet, mint a svájci születésű Dr. Elisabeth Kübler-Ross, aki hosszú órákat töltött haldoklók ágya mellett, feljegyezte viselkedésüket és mondanivalóikat. Kutatómunkájáról és annak eredményeiről szóló beszámolói új megközelítésben jelenítik meg a halál – eddig tabuként kezelt – témakörét.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A halálról / A faj élete / A tulajdonságok öröklése

    0

    A Franklin-társulat 1918-as kiadásának reprint kiadása.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A halhatatlan

    0

    Olga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A halhatatlanság híradása

    0

    3 300 Ft
    Tovább olvasom
  • A hálózat pénze

    0

    Informális hálózatok, átláthatatlan kapcsolatrendszerek és ellenséges titkosszolgálatok küzdenek egymással vagy játszanak össze annak függvényében, hogy a tőke érdeke éppen mit követel. Az Egyesült Államokból érkező pénzekből kapitalista üzletemberek építik a Szovjetunió totális diktatúráját, üzemeltetik a vörös polip csápjait, amelyek azonnal rátelepszenek a kulturális élet és a gazdaság ütőerére. Nácik és tegnapi üldözöttjeik kötnek szövetséget azért, hogy a lezáruló vasfüggönyön keresztül biztosíthassák a vadkapitalista tőke áramlását. Háborús bűnösök múltját vonják jótékony homályba, hogy erkölcsi gát nélkül üzletelhessenek velük a hatalmukat antifasiszta jelszavakkal legitimáló kommunista erők. Svájci központból magyarországi kereskedők irányítják a nyugati baloldali mozgalmak fellazító tevékenységét, és kialakítják a hidegháború megosztottságához illeszkedő sajátos külkereskedelmi formákat, amelyek segítségével lerabolják a megszállás alatt sínylődő ország szerény gazdaságát. Mindez nem fikció, hanem az elmúlt évszázad megrázó, rideg valósága. Levéltári forrásokból, az amerikai és a magyarországi hírszerzés fennmaradt dokumentumaiból bontakozik ki az a kém- és gengszterfilmekbe illő rejtett hálózati működés, amelyben a huszadik század két ordas diktatúrájának funkcionáriusai a nyugati hatalmakkal együttműködve építették ki a világtörténelem talán legsötétebb és legelvtelenebb érdekszövetségét.

    2 950 Ft
    Kosárba teszem
  • A hang és a téboly

    0

    Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat. W. Faulkner

    650 Ft
    Tovább olvasom
  • A hangképzés és zavarai, beszédzavarok

    0

    Az első magyar nyelvű foniátriai szakkönyvnek ez a második, bővített kiadása, amely dr. Frint Tibor és dr. Surján László szerkesztésében jelenik meg. A könyv – az orvos szemszögéből megítélve – tájékoztatást nyújt a hangképzés élettanáról, a kóros hangképzésről, a beszédről és annak zavarairól.
    A foniátria fontos része a gégészet elméleti és gyakorlati művelésének, de nélkülözhetetlen a gyermek-, az ideg- és az elmegyógyászok, az iskola- és általános orvosok, valamint a gyógypedagógusok munkájához is. A könyv a mindennapi gyakorlatban felmerülő hangképzési és beszédzavarok felismeréséhez, a súlyosabb elváltozások megelőzéséhez és kezeléséhez nyújt segítséget. A tárgyalt témakör énekpedagógusok, énekesek és hivatásuknál fogva hangjukat igénybevevők (pedagógusok, óvónők, stb.) részére is hasznos útmutatásul szolgál.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A hangok világa II.

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A hangok világa III.

    0

    750 Ft
    Kosárba teszem
  • A harag

    0

    E könyvből megtudhatjuk, hogy a harag milyen hatást fejt ki testünkre és értelmünkre; milyen stratégiákkal lehet megelőzni a frusztráció kifejlődését; hogyan kell önérvényesítő módon kezelni az eltemetett és rossz irányba terelt haragból fakadó problémákat; hogyan őrizzük meg nyugalmunkat, ha haragkitöréssel találkozunk; melyek a konfliktusokat hatékonyan megoldó stratégiák; és milyen módszerekkel tudjuk kezelni mások haragját. Értékes kalauz mindazok számára, akik szeretnék továbbfejleszteni személyiségüket, szeretnék javítani a környezetükhöz való viszonyukat és kapcsolatteremtő képességüket.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom