-
Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte)
0A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
-
-
Tükörképek
0A Hunfalvy János szövegével és Ludwig Rohbock acélmetszeteivel 1865 és 1864 között megjelent Magyarország és Erdély eredeti képekben című topográfiai munka talán mindmáig a legismertebb a XIX. századi magyar honismertető albumok közül. Sikerének titka éppen Rohbock metszeteiben keresendő. A múlt század közepén már nagyon jelentős tájképfestő-kör dolgozott itthon is, ám neki olyan egyéni stílust sikerült kialakítania, mely rövid időn belül olyan népszerű lett, s mely a mai műélvező számára is azonnal felismerhetővé teszi látképeit. A mai fotóművészek – Lugosi Lugo László és Nagy Balázs – az ő százötven évvel ezelőtti útját igyekeznek bejárni, hogy megörökítsék, mi veszett el, mi maradt, vajon szegényebbek lettünk-e vagy gazdagabbak.
-
Túlélési tippek a családhoz
0Nem bírod elviselni az öcsédet? Apád leordítja afejedet a jegyeid miatt? Torkig vagy a zongoraórákkal? A mamád csecsemőként kezel? Nyugodj meg, a helyzet más családokban sincs másként! Sokszor érzed úgy, hogy hiába próbálod megbeszélni otthon a dolgaidat? Hogy a próbálkozásaid sikertelenek? Ez a könyv ötleteket ad ahhoz, hogyan beszéld meg a gondjaidat a szüleiddel, hogy jobban megértsétek egymást.
-
Túlkapások
0Ennyi idő elteltével is sokkoló és drámai a 2006-os őszi események áldozatainak történetét újra olvasni. Ennél is drámaibb azonban, hogy a felelősök többnyire megúszták a felelősségre vonást. A demokrácia és a jogállamiság megcsúfolásának krónikája ez a könyv. -(Vajda Éva oknyomozó újságíró) Az Index cikksorozata korábban más sajtótermék által nem publikált esetek leírásával támasztotta alá, hogy a rendőrség 2006 forró őszének zavargásai és tüntetései alatt, illetve ezek nyomán a törvényesnél és a szükségesnél jóval több erőszakot alkalmazott, illetve hogy nem tett komoly lépéseket az ilyen ügyek kiderítéséért. -(A Göbölyös Soma-díj kuratóriuma) Nem egyedi „túlkapások” történtek a 2006 őszi eseményekben, hanem azonosító jelvény nélküli csapatok követtek el tömeges és brutális jogsértéseket a Köztársaság polgáraival szemben. A demokratikus politikai közösséget összetartó közös feltételezések között kitüntetett helyet foglal el a törvényes következmények elmaradhatatlanságába vetett hit. Bodoky Tamás kötete ennek a hitnek a megrendülését dokumentálja. -(Schiffer András)
-
Tündér Lala
0Az örök boldogságban élő, halhatatlan tündérek világában szokatlan dolog, ha valaki folyton elkóborol, elcseni édesanyja tündérjogarát, és unalmában emberekkel barátkozik. Tündér Lala különös viselkedése miatt sokat bánkódik édesanyja, Írisz királynő. Egy nap Gigi, a kis unikornis bejelenti, hogy Írisz frigyre lép a hűséges Amalfi kapitánnyal, ami az egész birodalmat örömmel tölti el. A hatalomra éhes Áterpáter varázsló cselszövése azonban mindent meghiúsít: Írisz megmagyarázhatatlan módon kikosarazza Amalfit, és a varázslónak nyújtja a kezét. Különböznek-e a tündérek az emberektől, ha már nem jók és boldogok, ha őket is megrontja a félelem és a hazugság? Tündér Lala, az emberszívvel született tündérfi inkább a halandók sorsát választja, csakhogy megmentse édesanyját a boldogtalan házasságtól és népét egy zsarnoktól. Szerencsére akad, akinek Áterpáter fölött is van hatalma…
A Tündér Lala Szabó Magda legismertebb meseregénye. Első megjelenése, 1965 óta számtalan film- és színpadi feldolgozása született, és a mai napig ajánlott iskolai olvasmány. Fantasztikus ötletei, mint az igazlátó szemüveg, vagy a felejtést előidéző kapszula, az űrbéli tájat megidéző helyszín falanszterszerű tündérvilágot varázsol az olvasó elé. Ugyanakkor a történet számos olyan társadalmi kérdést érint, ami világosan tudtunkra adja, hogy Szabó Magda az embereket ábrázolta ebben a tündérvilágban. A megfélemlíthető, zsarolható vezető rossz példájától, a csonka családban nevelkedő gyerek problémáin át, a nő és férfiszerepek kérdését is érinti ez a minden korosztályt megszólítani képes, érzelmes és lírai mese. -
Tündérboszorkány
0„- Sári! Szerinted csodálkoznak majd, amikor Morcz Arankáról kiderül az igazság?- Jaj, Dóri! Mit tudom én? Nekem különben is a tesióra a kedvenc fejezetem.- Szerintem annál sokkal jobbak a Muci nénik. – Akkor már inkább a pókos rész. – Neked mindig más tetszik, mint nekem. Abban azért egyetértünk, hogy ez iszonyú jó könyv? – Ez igaz. Már csak azért is, mert az Anyu minket is beleírt.””Szerinted ez egy tűrhető könyv? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Most csodálkozol, miért írtam tűrhetetlen könyvet. Bevallom, amikor írtam, egyáltalán nem érdekelt, nem is gondoltam erre. A „tűrhető” ugyanis olyan puha fedelű könyv, amit kényelmesen begyűrhetsz a farmeredbe, ha nem akarod kézben cipelni. Próbáld csak ki, milyen a Tündérboszorkány. Kemény, igaz? Nos, akár tűrhető, akár nem, remélem, mégis elolvasod, mi történt a Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában Lacival és Morcz Arankával!”
-
Tündérmese
0A legendás történetmondó, Stephen King képzelete legmélyebb kútjába merül alá ebben a varázslatos regényben. A Tündérmese csodálatos és káprázatos regény, amely megható tisztelgés Lovecraft, Ray Bradbury, C. S. Lewis és a fantasztikum számos más szerzője előtt. Kiválóan ötvözi Óz Smaragdvárosát a Grimm fivérek meséivel és az üveghegyen túl is rettegve hallgatott gótikus rémtörténetekkel. Lenyűgöző esti mese Stephen King jól ismert szórakoztató és félelmetes stílusában. Charlie Reade egy átlagos középiskolás srác, remekül baseballozik, a focicsapat egyik legjobb játékosa, és szorgalmas tanuló. De nagy terhet cipel a vállán. Édesanyja hétéves korában életét vesztette egy autóbalesetben, az apját pedig a gyász és a bánat az ivásba száműzte. A fiúnak túl hamar kellett megtanulnia, hogyan vigyázzon magára – és a lassan felépülő apjára. Évekkel később Charlie egy nap találkozik a környékükön élő, egykoron szebb napokat megélt Radar nevű kutyával és magának való, idős gazdájával, Howard Bowditchcsal, mikor megmenti a nagy házában remeteként élő öregembert. A gondoskodó Charlie végül ápolóként marad Mr. Bowditch mellett, és közben nemcsak az idős férfihoz kerül közelebb, hanem teljesen szívébe zárja Radart. Amikor Bowditch váratlanul meghal, Radart és a vagyonát is a fiúra hagyja, valamint egy rejtélyes magnókazettát, amelyen elmeséli különös, senki által nem ismert történetét. És hogy milyen titokzatos világot rejt a zárt fészer a hátsó udvaron. Charlie-nak végül alá kell szállnia a különös országba, hogy megmentse beteg kutyája életét, és megküzdjön e másik világot elátkozó gonosszal.
-
-
-
-
-
-
Turisták lapja. XXXIX. évfolyam
0XXXIX. évfolyam, 1-12. szám egybekötve.
76 képpel, 2 rajzzal, 1 alaprajzzal és 6 műmelléklettel. -
Turisták lapja. XXXVIII. évfolyam
0XXXVIII. évfolyam, 1-10. szám egybekötve.
Az öt műmelléklettel együtt összesen hatvannégy fényképpel és tizenhárom rajzzal. -
-
-
Turistaság és Alpinizmus. XI. évf. (1921)
0Magyar Turista Szövetség és a Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja
-
Turistaság és Alpinizmus. XXIII. évf. (1933)
0Magyar Turista Szövetség és a Magyar Sí Szövetség hivatalos lapja
-
Túró a sütés-főzéshez
0A túrót kedvelők kis könyve tele van fortélyos, finom receptekkel, amelyek mindig sikerülnek is.
Négy fejezetben ismerteti a túróból készített ínyenc-falatokat, könnyű önteteket, ebédre készíthető fogásokat, az édes és pikáns süteményeket.
Aki sütés-főzéshez még nem használt túrót, örülni fog ennek a receptgyűjteménynek. -
Turóc megye kialakulása
0Történetirodalmunkban legutoljára, 1882-ben, Pesty Frigyes foglalkozott „A magyarországi várispánságok története” c. művében Turóc megyének Árpád-kori szervezetével, hetedfél oldalon azonban csak a kiadott anyag adatainak kronológiai rend szerinti egyszerű regisztrálására szorítkozott. Az ő várispánsági elméletéhez ez a fejezet egy példa volt mindössze, egyebet nem is akart nyújtani, a fejlődés ismerete talán nem is érdekelte. Az a négy évtized, amely könyvének megjelenése óta eltelt, természetesen nem maradt hatás nélkül történetirodalmunk, különösen gazdaság- és társadalomtörténeti irodalmunk fejlődésére. Történetírásunk ilyen irányú fejlettsége tette lehetővé, hogy ma már Pestynél több szempont értékesítésével vizsgálhassuk meg a felvetett kérdést. Feladatunkat azonban annyiban általánosítottuk, hogy nem szorítkoztunk vizsgálódásunkban csak a Turóci-fennsíkra, hanem iparkodtunk ezen speciális kérdés részletes ismertetése kapcsán mennél több, az általános fejlődés megrajzolásához értékesíthető tanúságot levonni, ahhoz mintegy adatokat szolgáltatni. Különben a legjelentékenyebb előnyt talán az a körülmény nyújtotta, hogy az oklevelekben immár gazdagnak nevezhető XIII. században olyan kezdetleges fejlődési fokokat vizsgálhattunk, amelyeken más déli területek jóval korábban mentek keresztül, amikor az oklevelek használata még nem volt elterjedve.
-
Turulmadár az Akropoliszon
0Az antológiában helyet kapott írások többségét hajthatatlan eszmei radikalizmus hatja át. Ahhoz, hogy az olvasó együtt rezonáljon velük, nem kell más, csak szabad szellem, tragikus lélek és lázadó szív. És ez épp elég. Akkor viszont úgy érezheti, „mintha előfutár lenne, aki tudja, hogy a holnap vagy a holnapután élcsapatához tartozik” (Mircea Eliade). Statisztikailag mérve, az Új Jobboldal rovat 28 szerzőt és 174 cikket jelentett a Magyar Demokratában, 243 oldalon, 120 lapszámban, 28 hónapon keresztül, 2002. június 13. és 2004. október 14. között. Ami a tartalmi mérlegünket illeti, noha nemo judex in propria causa, mindenképpen érdemünknek tudhatjuk be, hogy számos olyan témát, fogalmat és nevet hoztunk köztudatba, amelyek korábban nálunk csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Többek között olyan fogalmakat, mint autentikus európaiság, etnocivilizációs patriotizmus, Konzervatív Forradalom, emberi-jogizmus, Egyengondolat, etnomazochizmus, éltető politeizmus, katasztrófák konvergenciája, illetve elsősorban is olyan szerzőket, mint a francia Új Jobboldal vezéralakja, Alain de Benoist, vagy másik nemzetközi prominense, Guillaume Faye, akik rendszeresen feltűntek írásaikkal. Ez alkalommal a rovatban publikáló hazai szerzőktől válogattunk, egyfajta „hungaricumként” jelenítve meg hozzájárulásukat ehhez a jellegzetesen európai és európaiságát komplexusok nélkül felvállaló gondolatiskolához.
-
Tűz és Jég
0Immár megkerülhetetlen tény, hogy a globális klímaváltozást mi idézzük elő. Ám ez nem azt jelenti, hogy nélkülünk a Föld éghajlata ideális nyugalmi állapotban maradna. Bolygónk évmilliárdok óta kering a Naprendszer lakható övezetében, de a leheletfinom egyensúly tűz és jég között valójában imbolygó kötéltánc: az éghajlat mindig is a „melegház” és a „hűtőház” állapota között ingadozott. Reidar Müller lenyűgöző könyve végigvezet bennünket ennek a kozmikus színjátéknak a felvonásain, a földtörténeti idő hatalmas távlataiból közelítve rá az emberi történelmet is befolyásoló, jelenleg is zajló változásokra. Naprakész magyarázatai megvilágítják az éghajlatunkat alakító, hol felfoghatatlanul lassú, hol drámaian gyors folyamatokat. Pontos látleletet kapunk a jelenlegi felmelegedés kilátásairól és a benne játszott szerepünkről, miközben a Föld egzotikus és vad tájain barangolva azoknak a kiváló kutatóknak a munkáját is nyomon követhetjük, akik olvashatóvá teszik az éghajlat múltját és jövőjét.
-
-
Tűzpróba
0Az önálló Erdély születésének négyszázados fordulóján kiadta a Franklin-Társulat.
Nagy Szabó Ferenc, Gyulafi Lestár, Krauss György, Sepsi Laczkó Máté, Bocskai István, Mikó Ferenc, Biró Sámuel, egy ismeretlen szász polgár és Boros Tamás írásaiból. Bevezette Biró Vencel. -
Tuzson János 1848/49-es honvéd őrnagy élete és tevékenysége
0Térképpel (Tuzson János honvéd őrnagy részvétele az 1848/49-es szabadságharcban)
-
Tűzzel-vassal
0Sienkiewicz nagyszerű történelmi trilógiájának első része, mely a XVII. században játszódik.
-
Tv-javítás és hibakeresés
0Ebben a könyvben a jelenleg is gyártott és több százezer példányban működő készülékek jellegzetes áramköreinek alapján bemutatom, hogy különböző vizsgálatokkal, mérésekkel, logikus gondolkodással miként lehet a hibás áramköri elemhez eljutni kiindulva a hibajelenségtől. Külön foglalkozom a jelenleg egyre gyakrabban alkalmazott tranzisztoros és integrált áramkörös részek javítási és hibakeresési módszerével, amelyek pl. a hangrészben ma már egyeduralkodóak, de a szenzor-egység sem képzelhető el nélkülük.
-
Udvarhely vármegye nemes családjai
0Az 1900-as kiadás (Székely-Udvarhely, Betegh Pál Könyvnyomdai Műintézete) hasonmás kiadása.
-
Udvari világ
0Mi az Udvari világ? Udvari világ, „régi rend”, általában az a politikai és társadalmi berendezkedés, amelyet a nagy forradalom rombolt le. Időbelileg a Bourbonok trónralépésétől a XVI. század végéig szokták számítani; átmeneti korszak volna tehát a vallásháborúk megszűnte és a forradalmi idők kezdete között.
-
Ugocsa megye
0Első kiadás: Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből. 1. sorozat 1. kötet. (Magyar tudományos akadémia 1937. budapest)