-
A hét gettó
0800 FtRészlet: ”Kivándorlók, ezidőszerint Amszterdamban.
A Szent Antal-templom oromfaláról Krisztus kitárja karját a Waterloo tér népe felé: – Uraim – kiáltja -, jöjjenek énhozzám. Én ugyanazt az árut tartom, amit eddig Mózes & Áronnál szereztek be, csakhogy az én cégem elegánsabb, mint az önök mostani szállítói.
Az a két esküdt az oldalánál, két szakállas, zsidó külsejű papi alakzat, akár Mózesnek és Áronnak is számíthatna, ha talán Péter és Pál is. Mindenesetre itt állnak, jobb- és balkéz felől és egyetlen taglejtéssel sem tiltakoznak a két vallásnak arany antiqua-betűkkel állított azonossága ellen: ‘Quae fuit a saeclis sub Signo Moysis et Aaronis, stat salvatori renovata illustrior aedes”. -
A hét vár országa
03 000 FtAz Előszóból: Az ujságíró kitűnő szemével indult erdélyi útjaira Széfeddin Sefjket bey, ez a török nevű lelkes magyar, de írásaiból már az író lelke szól és barangoló könyvének minden sorából a sok embernek különös, nekünk azonban annyira drága erdélyi lélek és szellem beszél, ami nem is csoda, hiszen ő is egyik örököse annak. Itt született, itt nőtt fel, sok szép esztendejét közöttünk töltötte, anyai gyökerei visszahúzzák és – akárhol járjon – elszakíthatatlanul odakötik a székely földhöz és néphez. Ezért az ővé is ennek a maroknyi földnek minden hegye, völgye, fűszála, lelehete, álma és nótája, ismerős szél fúj át a fülein s a hazatérés öröme gyúl a két orcáján, mikor az erdők lábánál ezer esztendő óta táborozó kis falukat meglátja.
-
A hetedik művészet
01 800 FtSzázadik évfordulójához közeledve a hetedik művészet sem kerülte el a tündöklések és hanyatlások korszakait. Sokan a film válságáról, ha nem haláláról beszélnek. Pedig a polgárjogot nyert szerzői film érvényesülése mellett inkább a film médium izgalmas osztódásának vagyunk tanúi, amint televízióval, hirdetéssel, szórakoztató komputer-videójátékkal szövetkezve és hadakozva alkalmazza a nyelv egyre szofisztikáltabb eszközeit. A maga értékeinek pontos számbavételére ma talán nagyobb szükség van, mint valaha. Bíró Yvette, a legendás szaklap, a Filmkultúra egykori szerkesztője, Jancsó-filmek dramaturgja, ma a New York University professzora A film formarnyelve és A film drámaisága című munkáiban – a hetedik művészet sikeréveiben – az elsők között fogalmazta meg a nagykorúvá lett film megújuló nyelvének, drámai szerkezetének adottságait s helyét a művészetek Parthenonjában. Számadása a talentumról, a filmtörténet maradandó példáival illusztrált felfedező kedvű elemzései és kommentárjai generációk számára jelentettek összegzést és eleven stílusú kalauzt a filmművészet tehetségének megértéséhez és legkedvesebb filmjeink élvezetéhez. Agyonolvasott példányaik mára már az antikváriumok polcairól is elfogytak. Ám újbóli megjelentetésüket nemcsak ez indokolja, hiszen bárhogy ítéljük is meg a film mai helyzetét, módosult társadalmi szerepét, a filmírás, a tér-és időformálás érzékletesen kidolgozott módszerei elévülhetetlen vívmányok maradtak.
-
A hétköznapi őrület meséi
04 000 FtElőször jelenik meg Magyarországon az amerikai irodalom egyedülálló és mára világszerte ünnepelt alakjának, kedvenc Vén Kujonunknak, Charles Bukowskinak világhírű novelláskötete, A hétköznapi őrület meséi. A kötet írásai eredetileg 1972-ben jelentek meg a City Lights kiadónál, akkor még Erections, Ejaculations, Exhibitions, and General Tales of Ordinary Madness címen, mely gyűjteményt később kettébontottak, a két könyvet külön pedig eredetileg 1983-ban adták ki.
Az első rész lett A város legszebb nője, amely magyarul Pritz Péter fordításában 2024 tavaszán jelent meg a Troubadour Books gondozásában, A hétköznapi őrület meséit Bukowski itthon is egyre bővülő rajongótábora pedig idén karácsony előtt veheti kézbe, illetve örvendeztetheti meg vele szeretteit és ellenségeit.
Aki már olvasta A város legszebb nőjét, tudja, mire számíthat, aki pedig nem, annak elmondjuk: Bukowski kompromisszumot nem ismerő életének legvadabb, legmegrázóbb, legelképesztőbb, leghumorosabb, legabszurdabb, legszürreálisabb és legtársadalomkritikusabb írásait élvezhetjük, amelyek egyszerre rántanak le minket a porba és emelnek fel az egekbe. -
-
A hettiták regénye
01 500 FtA régészet regénye című nagy sikerű munkája közismert. Ez az új kötete a hettita kutatások eredményeivel, írásrendszerének megfejtésével és a hettita állam történetének megismertetésével foglalkozik. A kötet a hettita ásatások két legfontosabb falujának, Bogazköynek és Karatepének ásatásait állította a mondanivaló középpontjába. Ceram rendkívüli érdeme, hogy erről a témáról izgalmasan, színesen és mégis a tudomány eredményeit avatottan tolmácsolva képes írni, nemcsak a szakemberek szűk rétegének, hanem az előképzettséggel nem rendelkező érdeklődők táborának is. Magával ragadó a munka frissessége és modernsége, hisz a hettita birodalom, mely igen jelentős volt az i. e. II. évezredben, jóformán a múlt század végéig teljesen homályban maradt, az ásatások, a megfejtések, mind-mind a legutóbbi évtizedek eredményei. A hettita birodalom története szoros láncszemként csatlakozik az ókori történelemben Egyiptom és Mezopotámia már régebben megismert történetéhez. A művet számos ábra és igen érdekes képanyag gazdagítja.
-
A hícsík nyomában
01 000 FtMég soha, senki nem látott eleven hícsít, pedig hátrahagyott tárgyaikkal tele van az univerzum. Megfejthetetlen nyomaikra először a Vénuszon bukkantak, s miután Sylvester Macklin, egy vénuszi ember felfedezte egy űrhajójukat, és azzal elutazott az Átjáró néven ismert aszteroidára, az emberiség előtt kitágult a világegyetem. Az Átjárón ugyanis rengeteg hícsí űrhajó állomásozott, eltűnt gazdáik által beprogramozva egy-egy ismeretlen célra, így a vállalkozó kedvűek, illetve a nincstelenek felfedező utakra indulhattak – ám ezeknek az utaknak a végén éppúgy várhatott rájuk a gyors meggazdagodás, mint a gyors halá
-
A Highgate temető ikrei
0800 FtA fiatal amerikai ikerpár, Julia és Valentina megörökli sosem látott nagynénjük, Elspeth lakását a legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságában. Miközben belevetik magukat a londoni életbe, egyre jobban elmélyül kapcsolatuk új szomszédaikkal is: a bogaras Martinnal és Elspeth volt szeretőjével, a megtört lelkű, gyászoló Roberttel. Hamar kiderül azonban, hogy a Highgate temető halottai egyáltalán nem nyugszanak békében – Elspeth kísértete igencsak eleven, és úgy tűnik, sem a lakását, sem a szerelmét nem kívánja maga mögött hagyni…
Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról és a testvéri összetartásról. -
-
-
A Hold emlékei
02 000 FtA Földön egy különös hullám suhan körbe, amelynek hatására mindenki elveszíti az emlékeit. Szinte mindenki, szerencsére van néhány kivétel, mint például az űrhajós Pedro – Péter –, aki, mert az űrállomáson tartózkodott, kívül esett a hullám hatósugarán, a neurológus, akinek fiatal korában fémlapot kellet a koponyájába műteni, vagy egy kilenc éves kislány, aki épp egy fém szekreterben bújócskázott, mikor a hullám végigsöpört a bolygón. A maroknyi emlékezőn kívül azonban mindenki céltalanul bolyong, a fejükből mintha egy pillanat alatt minden emlék kitörlődött volna, és ez láthatóan mély szomorúságba döntötte őket.
-
A Holnap városa
02 000 FtA Holnap városa című kitűnő regényében, akárcsak Nagy Endre a város, Nagyvárad századforduló éveit eleveníti fel, azt az időszakot, amikor a város kávéházait Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre, Szüts Dezső és a hozzájuk hasonló, velük egyivású nagyszerű tehetségek töltik meg élettel, izgalommal. S a hatalom fölöttük az újságok címlapján egyszerre átkozott és dicsőített gróf Tisza István.
-
A holt-tengeri barlangok rejtélye
01 500 FtEgykor virágzó „Sóstengeri város”-ról beszél a Biblia a Holttenger partmellékén; de Mózes már sivatagként látta meg „a haragvó Isten völgyét”; Bahr Lut – Lót tengere, mondják a beduinok, akik évszázadok óta a mészkősziklák és márgateraszok között kóborolnak kecskenyájaikkal, s néha még ma is remélik, hogy megtalálják az arab mesék kincsekkel teli csodabarlangját… Mert barlang az van bőven a kopár és omlatag sziklafalakban. És kincsek? – Nos, az utóbbi évtizedekben olyanokra is akadtak. Karátokkal mérhető, szemet kápráztató nemesfém- és drágakőfélék ugyan ezúttal sem kerülnek elő, de azoknál talán sokkal értékesebb és becsesebb adatok azokról az emberekről, életünkről és eszméikről, akik itt éltek mintegy kétezer évvel ezelőtt. – Hhirbet kumrán-Kumráni kő-rom. Így nevezik a helyet, ahol a rejtélyes barlangokból, véletlenül, olyan ősi kéziratok kerültek elő, amelyeknek tartalmi értékelésén már második évtizedes lázas izgalommal fáradoznak és vitatkoznak a tudósok: hebraisták és biblia-szakértők. A szenzációs kéziratos emlékeket már 1961-ben, A holt-tengeri tekercsek c. kiadványunkban ismertettük. H. A. Stoll a tekercsek felfedezésének nem kevésbé izgalmas történetét mondja el regényében, kiegészítve az ezt követő régészeti kutatások eseményeinek és eredményeinek érdekes bemutatásával. A regényes hangvételű, de a tudományos kutatások biztonságos megállapításait népszerűsítő feldolgozás élménytkeltő bepillantást nyújt a régészeti feltárásokkal és a kéziratok megfejtésével kapcsolatos hipotézisek körébe is.
-
A holttengeri tekercsek
01 500 Ft1974-ben a palesztinai Kirbert Qumrán romjainak környékén ősrégi írott tekercsek, vallási és történelmi tárgyú iratok kerültek elő, melyek lázba hozták a tudományos világot. Azóta egész könyvtárt töltenek meg a legkülönbözőbb felfogásokat képviselő tudósok értekezései, s mindegyik a maga módján igyekezett eldönteni a tekercsekkel kapcsolatban felmerült problémákat. Mikor keletkeztek a holttengeri – vagy qumráni – tekercsek? Miért rejtették el őket barlangokba? Valamelyik zsidó szekta szent iratai voltak-e? Vagy már egy őskeresztény közösség könyvtárát alkották? Csupa izgató kérdés, melynek tudományos vizsgálata túlnő a szorosan vett régészet keretein, mert nagy mértékben módosítja a korai kereszténység kialakulásával kapcsolatos eddigi elképzeléseket.
-
A holttestemen keresztül
01 000 FtSkandináv krimi. Frank Fons sikeres író, aki regényeiben brutálisan végez az áldozataival. Azonban lehetséges, hogy most ő a következő áldozata egy pszichopata gyilkosnak…
-
A honfoglalás ténye és hadtörténeti értékelése
02 000 FtTörténettudományunk nemcsak elhanyagolta a nagyszabású honfoglalást, de el is torzította azt. A történészek menekülő kényszerhelyzet okaival magyarázták és főleg csak a Vereckei hágón „vonultatták” be Árpádék seregeit, és a több százezres létszámú köznépet szekerestül, jószágostul együtt. Hogy hány történész vállalkozott vereckei terepszemlére? – nem tudni, de azt igen, hogy a történelmi tényeket nem igazán tárták fel, hanem jobbára hamis mítoszokat gyártottak az íróasztaloknál, főleg olyan idegen le-írásokra támaszkodva, ahol a magyarságot, a magyar históriát elferdítve ábrázolták. Az Akadémia támogatta a tévtanok szerzőit, híveit, és nem szorgalmazott tudományos felülvizsgálatot, a független, szabadon dolgozó, más irányzatú magánkutatókat pedig figyelemre se méltatta.
-
-
-
A honfoglaló magyarság kialakulása
01 800 FtTartalom
Előszó
Bevezetés
I. fejezet. A török népalakulatok és nevük
II. fejezet. Bolgárok, hunok, magyarok
III. fejezet. A magyarság és a kaukázusvidéki török törzs-szövetségesek
IV. fejezet. A magyar törzsrendszer
V. fejezet. A magyarság keleten maradt töredékei és keleti nyomai -
-
A hontalanság évei [3., javított, 1. magyarországi kiad.]
0800 FtA második világháború befejezése után a szlovákiai magyar kisebbség arra a követelésre ébredt, hogy a csehszlovák állam biztonsága érdekében az etnikai határokat az államhatárokig kell kitolni, vagyis hogy a határ menti magyar kisebbséget – mintegy félmilliós lélekszámban – el kell távolítani Szlovákiából. Az előszót Illyés Gyula írta. (1979)
-
-
-
-
-
A horkák kísérete – Herények és más tanulmányok
01 500 FtDr. vitéz Herényi István ősi Vas megyei eredetű nemesi családban született 1918-ban. Jogász munkája mellett fokról fokra vált a Nyugat-Dunántúl korai magyar történetének ismert kutatójává. A történelemtudományok kandidátusa (1989). Hely-, család- és helytörténeti adatgyűjteményei fontos forrás- munkák. Tanulmányai három fő téma köré csoportosulnak. Bulcsú horka szállásterületeire, a határvédelem és a nyugati gyepű kérdése; valamint a Herény nemzetség és a Herényi család története. Történeti megállapításait – Györffy Györgyhöz hasonlóan – elsősorban a helynevek vizsgálatára alapozza. Jelen kötet főként a vasi kiadványokban – elsősorban a Vasi Szemlében – megjelent tanulmányaiból válogat.
-
-
A hős útja
04 500 FtA hős útja, melyet a Joseph Campbell családi archívumából származó fényképek illusztrálnak, minden eddiginél átfogóbb képet ad az olvasónak Joseph Campbellről, az emberről, s nemkülönben felfedezéseiről, tudományos kifejezésmódjáról és gondolkodásáról.
Campbell figyelemreméltóan kapcsolja össze az emberiség szimbolikus, lélektani, spirituális és művészi örökségét, közelebb juttatva az olvasót ama biológiai mintázatok megértéséhez, melyeket Darwin óta egész sereg tudós próbál megfejteni. Joseph Campbell hosszas odisszeáját az ősi mítoszok tengerén legalább annyira nevezhetjük spirituális keresésnek, mint tudományos kutatásnak. -
A hosszú menet
01 600 Ft1941-ben hét rab egy lengyel lovassági tiszt, Slavomir Rawicz vezetésével a túlélés egyetlen lehetséges útját választva megszökött egy szibériai munkatáborból. Kilenc hónapos útjuk végére Indiába, 5000 kilométeres gyaloglás után négyen érkeztek meg. Útjuk során át kellet vágniuk Szibérián, Mongólián, a Góbi-sivatagon, Tibet rettenetes hegyláncain is.
-
A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete
03 000 FtA Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom történetéről a rendszerváltozás óta eltelt 17 év alatt nem készült egy valóban mindent átfogó és főleg objektív történelmi munka, holott a témakör évek óta állandóan jelen van a politikai csatározások színterén, gyakran teljesen elferdítve és tartalmát nézve még a pártállami idők propagandisztikus szemléletét is felülmúlva. Mindezek következtében az átlag olvasó csak zavaros képet kap arról az egykori szélsőjobboldali mozgalomról, amely fénykorában 300 ezer tagot mondhatott magáénak. Még ismeretlenebb az a tény, hogy a második világháború befejeztével és azt követően a háborús bűnösöknek nyilvánított nyilas vezetők kivégzésével vagy bebörtönzésével még nem ért véget a mozgalom története. Dr. Tóth Tibor történész doktori disszertációjához végzett több éves kutatómunkájának eredménye az A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete. A könyv bemutatja, hogyan szerveződött újra nyugaton a Hungarista Mozgalom. Képet kapunk Henney Árpád altábornagy (Szálasi időszakában a nemzetvezető személye körüli miniszter) szervező munkájáról, illetve azokról az állásfoglalásokról, amelyet a hungaristák az Út és Cél című kiadványukon keresztül közölni kívántak a nagyvilággal. Rövid időszaknak gondolták az emigrációt, és készültek a hazatérésre, ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1956-ban a spanyolok kiképzett, bevetésre kész fegyveres hungarista légiót akartak Magyarországon bedobni. A forradalom és szabadságharc leverését követően a menekültek tömegesen csatlakoztak nyugaton a hungarista táborhoz, megnövelve annak erejét és befolyását. Dr. Tóth Tibor kutatásainak köszönhetően, nyomon követhetjük a mozgalom emigrációtörténetét az újraszerveződéstől kezdve egészen az ezredforduló táján bekövetkezett végső megszűnéséig, amit legmarkánsabb képviselőinek elhalálozása vont törvényszerűen magával. A kutatási anyagból készült könyv feldolgozza az Út és Cél és a Hungarista Tájékoztató c. kiadványok mellett a Hadtörténeti Intézetben tárolt Gömbös Ernő hagyatékot, az Állambiztonsági Szolgálatok iratanyagait, illetve életútinterjúkat tartalmaz. A Hungarista mozgalom emigrációtörténete az első hiteles és hiánypótló történészi munka egy olyan politikai mozgalom történetével kapcsolatban, amelynek megítélése az objektív tényfeltárás helyett még mindig az indulatok irányítják.
-
A Hunyadi Református Egyházmegye templomai
04 500 FtHunyad! Nekem már másképp cseng e név. A két látványos, történelmi hátterével kiemelkedő várát évente tanítgatom diákjaimnak. Déva vára így nekik a balladai homállyal körülvett hellyé változik, míg Vajdahunyad tiszteletét a mesékből ismert, igazságos Hunyadi Mátyás nevéhez kötik. Két éve a Retyezát Bukura tavánál sátorozva még nem sejtettem, hogy Hunyad még mit rejteget magában… Akkor a természet szépségét csodáltam, most a templomait látva: az emberi kéz, hit és Isten hatalmát, egybeforrt erejét.
-