-
-
Gyerekkatona voltam Afrikában
02 000 FtA mai háborúkat idegileg szétroncsolt, AK-47-esekkel felszerelkezett kábítószerfüggő gyerekekkel vívják. Világszerte háromszázezerre teszik a gyerekkatonák számát. Ishmael Beah egy volt közülük. Megélte a poklot, és túl is élte azt. Tizenkét évesen a lázadók elől hosszú hónapokig menekült az erőszaktól a felismerhetetlenségig torzult vidékeken. Tizenhárom évesen a kormányhadsereg besorozta, és az egyébként finomlelkületű Ishmael rájött, hogy képes akár gyilkolni is. Tizenhat évesen az UNICEF eltávolította a harcoktól, és megtanulta, hogyan bocsásson meg önmagának, hogyan viselkedjen újra emberként, és végül, hogyan kezdjen új életet. Ez a különleges és megigéző beszámoló egy őszinte irodalmi alkotás, amely immár a világ húsz nyelvén több millió olvasóhoz jutott el.
-
-
Gyergyó története (Reprint kiadás)
01 200 FtA reprint kiadás a Kossuth Ny. Gyegyószentmiklós, 1910. kiadás alapján készült.
Nem hagyhatjuk feledésbe veszni kulturális, történelmi, vallási örökségeinket.
Ismernünk kell múltunkat, hogy jövőnket formálhassuk. Olykor céltalanul rohanó hétköznapjainkat csak úgy alakíthatjuk biztonságosan, ha visszapillantunk és világosan látjuk és értjük, hogy mi van mögöttünk. Itt és így vagyunk, valahonnan indulnunk kellett.Gyergyó indulásáról vall e könyv. Hiteles képet ad a gyergyói ember múlt század eleji ismereteiről, gondolkodásmódjáról.
Már akkor sem volt közömbös származásunk pontos eredete, történelmünk ismerete.
Ma már nagyon sok mindent másként tudunk, másként látunk, mint a XX. század elején, mégis fontosnak tartottuk megőrizni a könyv eredetiségét, magyarázatok nélkül. E könyv egyben kihívást is jelenthet napjaink emberének, hiszen összevetheti az eltelt száz év kutatásainak eredményeit, történelmi szemlélődésünk változásait.
A kor nyelvjárását, szófordulatait és helyesírását is hűen adja vissza Kölönte Béla munkája.
Elolvasva, összességében nemcsak egy gondolkodó ifjú történész őszinte személyes véleményét kapjuk a különböző korok történelméről, de a XX. század eleji Gyergyóban érezhetjük magunkat.
A könyvet kiegészítő régi képek is a korabeli hangulatot elevenítik fel. Legyen e könyv láncszem, amely nemzedékeket összeköt: őseink bölcsességét – unokáink reménységét.
Dezső László, 2002.május -
Gyermekbetegségek
01 200 FtDr. Michael Stellmann bemutatja, hogyan kezelhetjük természetes módon és biztonsággal a hétköznapi panaszokat, a klasszikus gyermekbetegségeket, valamint a fejlődési zavarokat a csecsemőkortól az iskoláskorig. Teljes és hatékony; – A homeopátia, a természetgyógyászat és a teljes értékű táplálkozás számos kezelési módszerével elősegíthetjük gyermekünk gyógyulását és öngyógyító erőinek felébredését. Megalapozott és érthető; – A kezelési módokat lépésről lépésre ismertető, a szülői tanácsadó könyvek között kiemelkedő helyet elfoglaló mű. Harmónia a fejlődésben; – A gyermek növekedésénél a lelki és szellemi fejlődés éppolyan fontos, mint a testi gyarapodás.
-
Gyerünk haza!
01 000 FtHallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?
-
Gyilkosság az Orient Expresszen
01 200 FtA híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…
-
Gyilokjáró
0800 Ft„A kör bezárul: a gimnazista, aki a Kutatóárok-ban elindul, hogy szembe találja magát a nagy európai csend fél százada után az első világháború kataklizmájával, nyugtalan, belsőleg meghasonlott férfivá érik a Rézkor két háború közötti korszakának évtizedében. A Gyilokjáró-ban már csak hat esztendőt igyekszik feltérképezni, 1933–1939 között, a nagy európai s még inkább a hazai események síkján, de éppúgy saját sorsában is, amelyet magán-világtörténelemnek nevez.” Passuth László
-
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
04 000 FtA gyógy- és fűszernövények felhasználása rendkívül sokoldalú: fogyaszthatjuk magvaikat, virágaikat vagy leveleiket, készíthetünk belőlük teát, és jégkockában, koktálokban is találkozhatunk velük. Ebből a hasznos, gazdagon illusztrált kézikönyvből megtanulhatjuk, hogyan alakítsuk ki saját fűszerkertünket, illetve hogyan használhatjuk fel gyógy- és fűszernövényeinket életünk szinte minden területén.
Holly Farrell a világhírű angol Királyi Botanikus Kert (Kew Gardens) szakembereinek közreműködésével részletesen leírja 77 gyógy- és fűszernövény termesztését, betakarítását és a legváltozatosabb módokon való felhasználását, a zöldtetőtől a házi pesztóig. -
Gyógyítás drágakövekkel
02 000 FtA drágakövek és félfrágakövek minden kor embereit elbűvölték szépségükkel, miközben gyógyító rezgési energiájuk elősegítette a kiegyensúlyozottság, az egészség és a jó közérzet megteremtését. A kötet az Egészséges életmód sorozat része.
-
Gyógyíthatsz
0600 FtAz `Agykontroll` című, nagy sikerű könyv amerikai írója új könyvével 40 nap alatt tanítja meg az olvasót az öngyógyítás és gyógyítás egyszerű és hatásos módszereire. Többek között a kézrátétellel való gyógyítást is ismerteti. De nemcsak a gyógyulni és gyógyítani vágyók kincse lesz ez a könyv, hanem azoké is, akik más célból akarják elsajátítani a világhírű Silva-féle agykontrollt, mert művében a szerző részletes útmutatást ad ehhez.
-
Gyógyító médium
04 000 FtA Gyógyító Médium könyvek New York Times bestseller szerzőjétől, íme az egészség forradalmát elindító könyv átdolgozott és bővített kiadása. Anthony William, a gyógyító médium, több millió embernek segített meggyógyulni különböző betegségekből, most pedig visszatért a mindent elindító kötethez, amelyben először ismertette meg az olvasókkal a fentről származó gyógyító tudását, hogy a szélesebb tömegeknek is segíthessen válaszokat kapni, gyógyulni és visszaszerezni az életüket. A közismert és sok embert érintő betegségek – mint a migrén, a Candida – mellett, a súlyosabb és krónikus betegségek mögött rejlő valódi okokat, valamint gyógymódokat fedi fel az író, melyek a teljes és természetes módon történő gyógyulás titkait rejtik magukban. Az orvostudományban forradalmian újnak számító módszerek olyan betegeknél hoztak fantasztikus és végleges gyógyulást, akik előtte pénzt és időt nem sajnálva jártak kezelésről kezelésre – eredménytelenül. E nem mindennapi könyv átdolgozott kiadása még több immunerősítő támogatást nyújt, recepteket kínál és még több olyan megoldást tár elénk, amelyek segítenek a gyógyulásban, a betegségek utáni regenerálódásban mind testileg, mind lelkileg. Ismerd meg több mint harminc betegség és állapot valódi okát, melyek jelenleg nem megfelelően vannak értelmezve és kezelve. Tudd meg, milyen természetes gyógymódok jelenthetik a megoldást olyan betegségek hosszú sorára, melyek képesek megkeseríteni életünket, ideértve a Candidát, a migrént, a depressziót, a Lyme-kórt, a krónikus fáradtság szindrómát, a hormonális egyensúly felborulását, a sclerosis multiplexet, neurológiai és autoimmun betegségeket, krónikus gyulladásokat, a vércukorszint ingadozásait és rengeteg egyéb egészségügyi problémát. A Gyógyító Médium által nyújtott gyógyító erő ma már bizonyított. Világszerte menedékként találtak rá erre az információra olyanok, akik addigra már mindent kipróbáltak, amit az orvostudomány és a kutatások kínálni tudtak. Soha ne felejtsd el a gyógyulás felé tett lépéseid erejét. „Megérdemled a válaszokat. Megérdemled, hogy meglegyen a tudásod és az eszközeid ahhoz, hogy megvédhesd magad és a szeretteidet. Soha ne feledd: a gyógyulásért végzett munkádnak nagyobb jelentősége van, mint azt valaha gondolnád.” – Anthony William
-
Gyógyító növények
01 000 FtA Gyógyító növények c. könyv 1974-ben megjelent negyedik kiadása az iránta megnyilvánult nagy érdeklődés következtében rövid idő alatt elfogyott. Ez a körülmény, valamint a fejlődés és az olvasók által támasztott igények szükségessé tették az ötödik, átdolgozott és bővített kiadás megjelentetését, amellyel a szerzők minden bizonnyal kielégítik az érdeklődőket.
A gyógynövények iránti érdeklődés világszerte, nálunk pedig különösen nagymértékben növekszik; szaporodik mind a gyógynövénygyűjtők, mind pedig a gyógyteákat fogyasztó közönség tábora. A gyógyszeripar is egyre gyakrabban fordul a gyógynövényvilág szinte kimeríthetetlen forrásaihoz.
Az új fejezetekkel kiegészített ötödik kiadásban a szerzők által közreadott anyag nagymértékben segítheti a gyógynövénygyűjtőket, valamint a gyógynövényáruk forgalmazásával és feldolgozásával foglalkozókat is munkájuk elvégzésében; nem utolsósorban pedig a gyógyteákat fogyasztó, vagy éppen fogyasztani kívánó közönségnek nyújt hasznos tanácsokat. -
Gyógyító színek
01 600 FtA fény gyógyító erejét általában ismerjük, a színekét már kevésbé. Jóllehet a színek a „fény”, a „napsugár” gyermekei. Ahol hiányoznak a színek, ott a magány, sivárság és az élettől való féelelem uralkodik. Ahol színes a környezet, ott a fejlődés, élet, erő és öröm lakik.
-
Gyógyító talpmasszázs
0800 FtEz a mű nem a szokványos lábmasszírozásról írott kézikönyv. Természetesen ismerteti annak technikáját, fogásait, ám ennél sokkal többről szól: közérthető programot ad egészségünk megőrzésére, életerőnk fokozására, így könyvünk energetikai és vitalitásfokozó segítség is az Ön számára, amelyből részletesen megismerheti energiaháztartásának működését és a talpmasszázs, a lábápolás, a gimnasztika kapcsolódási lehetőségeit.
-
Gyógyítsd meg az elméd
0800 FtA félelem és a függőség másoktól negatív irányba tereli az életünket. A bizonytalanság érzését és az önbizalom hiányát olyan gondolatok szülik, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy mindig vaalmi másra, többre vágyjunk, mert azt hisszük, ez majd teljessé teszi az életünket. Azonban a teljesség és az egészség bennünk van, csak meg kell találni kibontakozásuknak módját.
-
Gyógynövények gyógyhatásai
01 600 FtNövényi gyógyszerek
Hazai gyógynövényeink ismertetése, gyűjtésüknek módja és felhasználásuk a mindennapi életben az egészség szolgálatában -
Gyógynövényekkel az egészségért
02 400 FtA könyv részletesen ismerteti a gyógynövények és drogok gyűjtésével és felhasználásával kapcsolatos alapvető tudnivalókat, vezető hatásuk szerinti csoportosításban. Az ismeretek könnyebb megértését a kiadványban szereplő 110 ábra, valamint a növényi drogok tudományos (latin) és magyar nyelvű mutatója segíti elő. A szakkönyv a szakemberek és szakmai érdeklődők széles skálájának érdeklődését felkeltheti (orvosok, gyógyszerészek, drogériakereskedők, természetgyógyászok stb.). A könyv külön értéke, hogy nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, a szemléletformálásra, valamint, hogy a növényi drogokat és készítményeket felhasználás-orientáltán tárgyalja. A szakkönyvet a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. felkérésére a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógynövény és Drogismereti Intézetének munkatársai írták.
-
Gyógynövényhatározó
04 500 FtA Gyógynövényhatározó az Európában honos és termesztett gyógynövényeket, valamint a fontos mérgező növényeket mutatja be a tudomány legújabb eredményei alapján. A homeopátiában használatos növényeket is figyelembe vettük. Több mint 800 jellemző színes fotó mutatja be a növények meghatározásához segítséget nyújtó legfontosabb morfológiai bélyegeket. További 150 színes fotó ábrázolja a gyógyszerdrogokat kétszeres nagyításban.
A praktikus Kosmos-színkód,azaz a növények virágszín és -forma szerinti besorolása megkönnyíti a növényhatározást.
A szöveges rész útbaigazítást ad a növények jellemzőiről,a drogokról,legfontosabb beltartalmi anyagaikról,hatásukról,a felhasználási módokról és a gyógykészítményekről. -
Gyökér és vadvirág
01 000 Ft„Az írónak lényegében minden írása számadás. Ez a könyv nemcsak lényegében nevezhető annak, hanem formája szerint is. Ugyanis nem csupán szépszámú novellát és elbeszélést ölel egybe az olvasó számára, hanem emlékezik és emlékeztet a bőséges időkre is, melynek immár örökre elnyugodott ölében termettek ezek a gyümölcsök… Ha kezedbe veszed ezt a könyvet, kedves Olvasó, s a csendben zizzentve forgatod annak lapjait: bizonyára hallani fogod, hogy jár és néha megszólal ez a könyv, mint egy virágos és titokzatos óra…”
(Részletek az író 1942-ben kiadott Összes novellái elé írt „Emlékezés”-éből) -
-
Gyökerek és fények
0800 FtA határainkon túl végzett munkánknak magyarságunk szempontjából politikai vonatkozása is van. A karitatív szervezetek, tekintettel arra, hogy politikamentesen működnek, híd szerepet töltenek be Magyarország és a szomszédos országok népei között, valamint a határainkon túl élő magyar testvéreink és azon nemzet fiai között, akikkel együtt élnek. Ez a szerepvállalás sokkal nagyobb jelentőségű annál, mint ahogy általában vélekednek erről a hivatalos szervek és az egyes emberek.
A nemzetet nem lehet országhatárokkal körülvenni, hanem minden egyes magyar, éljen bár jelenlegi országhatárainkon kívül, a nemzethez tartozik. Egy nemzet vagyunk. Ezért a szomszédos országokban élő magyar testvéreink számára bármifajta együttműködés a lelki egységet szolgálja. -
-
-
-
-
-
-
Győr zenéje a 17-18. században
02 400 FtA 17—18. századi zenei életnek Győrben két fontos bázisa volt: a székesegyház és a gimnázium. A székesegyházban már a‘ 17. század első évtizedétől kezdve rendszeres adatok vannak a zenekar és a kórus életéről, sőt kotta is maradt fenn ezekből az évekből. A jezsuita gimnázium kezdettől fogva értékes zene színhelye. Házinaplói 150 éven keresztül élő, színes zenei életről tájékoztatnak. A levéltári adatok és korabeli újságok alapján Bárdos Kornél beszámol a polgárság zenés szórakozásairól, a katonazenekarok szerepéről. A többször tervezett, de az 1830-as évekig meg nem valósított zeneiskola ügyéről is fontos dokumentumokat közöl. Értékes hangversenyekről, igen sok barokk pompájú ünnepről ad részletes leírást, ami elevenné teszi a kor zenei és társadalmi képét. Még a napóleoni megszállás napjairól is talált értékes zenei anyagot, sőt néhány fontos adatot az 1832 előtt már működő győri zeneegyesületről is, amely többek között már előadta Haydn Teremtését is. A győri zeneszerzők és muzsikusok működésének bőséges időrendi öszszeállítása egészíti ki a kötetet, a zenei életet 1900 kottamelléklet hitelesíti.
-
Győregyházmegye multjából IV. szám, I-II.
014 000 FtDr. Vitéz Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete
Bán János: Sopron újkori egyháztörténete -
-
Gyors és lassú gondolkodás
06 000 FtDANIEL KAHNEMAN, korunk egyik legnagyobb gondolkodója, közgazdasági Nobel-díjat kapott a pszichológia területén végzett korszakalkotó munkájáért, amellyel megkérdőjelezte az ítéletalkotás és döntéshozatal racionális modelljét. Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, többek közt a közgazdaságtanra, az orvostudományra, a pénzügyi viselkedéstanra és a politológiára.
A Gyors és lassú gondolkodás- életművének összefoglalója – felforgatja a belső mozgatórugóinkról kialakított eddigi szemléletünket.
Kahneman izgalmas szellemi kalandra invitál. Feltár előttünk két rendszert, amelyek gondolkodásunkat vezérlik: az 1. rendszer gyors, intuitív és érzelmes; a 2. rendszer lassú, megfontolt és logikus. Pszichológiai kísérletek egész sorával igazolja, hogy az élet bármely területén – a tőzsdézéstől a szerencsejátékokon át a nyaralás megtervezéséig -gyors gondolkodásunk rendkívüli képességeivel, hibáival és torzításaival milyen mélyen hat viselkedésünkre. Szemléletesen és szellemesen mutatja be, hogyan formálja a két rendszer ítéleteinket és döntéseinket az üzleti életben és a magánéletünkben, és hogyan kerülhetjük el különböző technikák segítségével szisztematikus tévedéseinket.