A könyvben szereplő írók és költők látszólag véletlenszerűen kerültek egymás mellé, valójában azonban összeköti őket a hagyományos, a tartósnak bizonyuló értékek képviselete, az emberlét Németh László-i értelemben vett minősége, az Illyés Gyula hirdette nemzeti elkötelezettség, a pannon föld tradícióteremtő erejébe, hagyományainak kisugárzásába vetett hit. Az írásokban megjelenik – többek között – Pákolitz István és Csorba Győző, Fodor András és Takáts Gyula, Arató Károly és Galambosi László, Makay Ida és Tüskés Tibor, Kautzky Norbert és Veress Miklós, Rajnai László és Balla D. Károly. Egyaránt olvashatunk tehát már eltávozottakról és még köztünk élőkről, a határon inneniekről és túliakról, az elismerést már kivívottakról és az irodalmi tudatunkban – méltatlanul – szerényebb helyre szorultakról. A könyv második része könyvszakmai és -történeti írások gyűjteménye, a harmadikban pedig régiónk sorsproblémáit és történelmi alternatíváit mérlegeli a szerző.

… és a hadifogságból (1915-1920) Babits István a költő fiatalabb testvére volt. 1895-ben született Pécsett, ahol ekkor családja élt, idősebb Babits Mihály ugyanis ebben az évben a Pécsi Királyi Táblabíróságon dolgozott. Miután azonban apja születése után három évvel meghalt, az anya két fiatalabb gyerekével visszaköltözött Szekszárdra a családi házba. Babits István Szekszárdon kezdte iskoláit, majd a család hagyományait követve a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be. Azonban csak az első két évet végezhette el, mert az 1914 júniusának végén eldördült szarajevói lövés következményei teljesen megváltoztatták Európa népeinek életét – és az övét is. Bevonul, s bizonyára maga sem gondolta, hogy csak 5 év múlva fogja viszontlátni Szekszárdot. A kiképzése, illetve a hadifogsága alatt írt és hazaküldött levelei a vele történt eseményeken túl azért fontosak és érdekesek, mert a sokáig tabuként kezelt, s emiatt nem kutatott és nem ismert, századforduló utáni vidéki értelmiség egyik rétegének közgondolkodására, a magyarság Monarchián belüli helyzetére és a Monarchiát Európai többi államaihoz fűző viszonyaira vetnek fényt.

1922 áprilisában az a német bizottság, amelynek feladata az első világháborúban a német hadsereg által elpusztított leuveni egyetemi könyvtár állományának helyreállítása, illetve kárpótlása volt, a müncheni Jacques Rosenthal antikváriustól egy szerény külsejű, 298 lapból álló latin kódexet vásárolt. Amikor ezt Georg Leidinger, a Bajor Állami Könyvtár kézirattárának vezetője átvizsgálta, idegen nyelvű szövegre lett figyelmes, melynek magyar voltát Franz Babinger müncheni szlavista és turkológus ismerte fel. Az elhalványult sorokat Gragger Róbert, a berlini Collegium Hungaricum akkori igazgatója Jakubovich Emil levéltáros és középkorkutató segítségével hamarosan megfejtette, majd 1923-ban kísérő tanulmánnyal ellátva közzé is tette. így vált ismertté nemcsak a magyar nyelv, de az egész finnugor nyelvcsalád első fennmaradt lírai emléke. A Máriának Krisztus halálra ítélése miatti fájdalmát érzékeltető vers méltó nyitánya az írásos magyar poézisnak. „Csak végig kell nézni: még a csonka költeményben is hány fordulaton nem megy át a »siralom« líraisága. Bágyadt féleszmélet állapotából három ízben tör fel benne megújuló erővel az anyai fájdalom jajszava, mindannyiszor más-más fordulattal keresve utat, amelyen megnyilatkozhassék, s élő lényt, ki könyörüljön rajta és fián, mígnem a szemlélet ismételten felizgató hatása alatt az irgalomért kiáltás kitöréséig emelkedik” (Horváth János). Az Ómagyar Mária-siralommal és az azt megőrző kódexszel számos nyelvészeti, irodalomtörténeti, kodikológiai tanulmány és cikk foglalkozott. A vers hazatérése – 1982-ben egy csereakció nyomán a kódex a leuveni egyetem könyvtárának állományából hazai közgyűjteménybe, az Országos Széchényi Könyvtárba került – ismét felkeltette az érdeklődést legrégibb ismert költői alkotásunk iránt. Kötetünk a verset hasonmásban, betűhív átírásban, egykori kiejtés, valamint modem értelmezés szerint közli, Vizkelety András új kutatási eredményeket is felmutató tanulmánya pedig részletes ismereteket nyújt a költemény keletkezéséről, latin mintájáról, szövegének értelmezéséről, leírásának körülményeiről, s arról a napi használatra szánt, munkaeszközként forgatott kódexről, amelynek ím. levelén az Ómagyar Mária-siralom megkopott betűi sorakoznak.