„Pompázik fénnyel a ház…”

Leírás

Mint mindennek, a könyveknek is megvan a saját történetük. Lakásmód-, lakáskultúra-kutatást végeztünk a hetvenes években, munkatársaimmal együtt sok ezer falusi és városi lakásban jártunk Zalától Szabolcsig, Gyűrűfűtől a Rózsadombig. Már a vizsgálat megkezdése előtt olvastunk különböző munkákat arról, hogyan laknak a németek (Alphons Silbermann), a csehek (Jiri Musil, Karel Teige, Karel Honzik), a franciák (Chombart de Lauwe), az angolok (Chapman) és így tovább. A nyolcvanas évek közepén írtam meg a csaknem egy évtizedes empirikus adatfelvételek (fotók, alaprajzok, interjúk, kérdőívek) alapján Lakberendezési szokásokcímű könyvemet (Magvető Kiadó, Gyorsuló idő sorozat, 1987) arról, hogyan lakunk mi magyarok. Lakásról lakásra járva kezdtem el azon gondolkodni, vajon hogyan laktak időben távoli rokonaink. Fényképek csak a 19. század közepe óta rögzítették ükanyáink, nagyanyáink lakószobáit, konyháit, tárgyaik elrendezési módját. Arról, hogyan éltek elődeink a fotózást megelőző időben, leginkább a festmények, grafikák tanúskodnak. S még régebbről a régészeti leletek, ásatások. Akkor döbbentem rá, hogy az a festmény, amelynek reprodukcióját mindig mindenütt a közelemben tartottam, s őrzök a mai napig is jól látható helyen az íróasztalom közelében (1. sz. kép), nemcsak két ember, illetve a megszületendővel együtt három ember meghitt, bensőséges kapcsolatáról szól, nemcsak esztétikai értelemben lenyűgözően szép kép, a festői komponálás remekműve, hanem az otthon szimbóluma is, a korai, még épp csak polgárosodó család tárgyi világának aprólékos, részletező megmutatásával annak a befelé forduló, intimitásra és stabilitásra törekvő életformának képileg koncentrált megjelenítése, ami a 13-14. századtól a városi értelmiségi létforma velejárója, a háttér, a biztosíték a normálisan működő személyiséghez, a szocializációhoz, ahhoz, hogy az ember jól szerepeljen a társadalom nyilvánosságában. Jan van Eyck Arnolfini házaspárja talán az első modern európai festmény, talán az első, ahol a privát szféra, a mindennapi lét egyenrangúvá válik a szakrálissal; szakrálissal telítődik, de nem a vallás, hanem épp az emberi kapcsolat s az otthon ereje, jelentősége folytán. S ugyanakkor a németalföldi életforma, polgári lakásbelső reprezentánsa. A tükör a háttérben, a tükörben a szoba, a tudatosan esetleges fapapucsok a kép előterében, egy gyertya a csilláron, használati tárgyak és részleteik a gótikus lakáskultúráról és azon túl az otthon szentségéről, a rend, a rendezettség embert formáló fontosságáról vallanak.