• A reformáció kincsei III.

    0

    A háromkötetes sorozat záró kötete, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház története után a Kisegyházak történetét mutatja be, így járulva hozzá a Reformáció 500. évfordulóján a megemlékezésekhez. Ez a három kötet a történelmi Magyarország Protestáns Egyházainak történetét dolgozta fel, azok jellemző, meghatározó fordulataira, korszakaira koncentrálva. Nagy értéke a sorozatnak, hogy ezt a hatalmas anyagot áttekinthetően, követhető világossággal, érdekesen és érdeklődést keltve tárja az olvasó elé, kiváló lényeglátással koncentrálva egy éppen meghatározó esemény, személy, épület, irat, műalkotás, intézmény, szöveg kapcsán a fontos információra. Az anyag összeállítása, szerkesztése éppen ezért hatalmas és önmagában is értékelendő munka, nem is beszélve annak hasznáról, érdeklődők és szakemberek körében egyaránt. A harmadik kötet az adventista, baptista, metodista, unitárius, pünkösdi egyházak történetét mutatja be, és a kötet végén egy tanulmány a kötetben nem szereplő többi protestáns kisegyház történetét foglalja össze, így állítva elénk a protestáns „összkép” történeti vetületét, egészen napjainkig.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Arcképek két tragikus kor árnyékában

    0

    Mester Miklós (1906-1989) 1944-ben a Sztójay- és a Lakatos-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár volt. Emlékiratát 1971-ben fejezte be, amelyet a Tarsoly Kiadó most megjelentetett. Az emlékiratban a szerző számos eddig nem ismert történelmi tényt tárt fel, helyezett új megvilágításba a saját kormányzati tevékenységének ismertetésével.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem