Igazi poggyász, tárgyi vinnivalók nélkül, de annál több szellemi, érzelmi poggyásszal indult útnak Haraszti István huszonévesen a csaknem másfél évtizedes, önként vállalt, de a történelmi, társadalmi kényszer sürgette emigrációba. Apja emléke – aki a szülőváros, Vác direktóriumának tagja 1919-ben, és a fehérterror áldozata – az egyik legfontosabb örökség, amely hivatását és politikai állásfoglalását meghatározza. Gimnazistaként kerül a baloldal vonzásába, megismerkedik Kassák Munka-Körével. Külföldön kezdi az orvosi egyetemet, de rövidesen sikerül bekerülnie a pécsi orvosi karra. A baloldali hagyományokat is híven őrző Pécs Haraszti István első politikai tevékenységének színhelye. Fiatal értelmiségiekből szerveződik a rövid életű kommunista csoport, melynek élete és lebukásának története eddig feldolgozatlan történelmi tény. A börtönbüntetés elől szökik külföldre Haraszti István. Rövid bécsi tartózkodás után kerül Spanyolországba, majd végzett orvosként nemcsak szemtanúja, hanem résztvevője is a polgárháború mindennapjainak. Utolsóként, végső órákig mentve a rászorulókat, kerül Párizsba, hogy innen továbbhajózzon Chilébe, a világ túlsó felére, a háború kitörése előtti hetekben. Nyolc évig Chile az otthona, szakmai felkészülésének színhelye. Otthonná válhatott, de az igazi otthont nem pótolhatta – erről vallanak a chilei emigrációról szóló fejezetek. 1947-ben Haraszti István családjával visszatért az emigrációból. Érdekfeszítően izgalmas önvallomását szerénysége, tárgyilagossága teszi maradandóan szép olvasmányélménnyé.