• Mi és mások

    0

    Mindenkinek van egy elválhatatlan örök társa, aki végigkíséri az életen a bölcsőtől a sírig: saját maga. Mégis mennyire ismeretlen marad ez a kísérő. Soha egy pillanatra sem szakadhatunk el önmagunktól és egy hosszú élet sem elég, hogy igazán megismerjük magunkat. Az ember nem ismeri jól sem a testét, sem a lelkét. Ha valamit nagyon alaposan ismerünk, arra azt szokás mondani: úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nos, az ember ezt nem mondhatja, mert tulajdonképen a saját tenyerét sem ismeri. Pedig ez testének az a része, amelyet valóban legtöbbször lát. A lélektan tudománya a legutóbbi néhány évtizedben igen nagyot haladt. Ez a haladás közelebb vitte az élethez. Most már nemcsak egyes elszigetelt, mesterségesen előállított lelki jelenségeket tud vizsgálni, hanem az összetett, a való életben szereplő folyamatokat is. Ez a nagyhivítású könyv nem a lelki élet nagy kérdéseit tárgyalja, csak a mindennapi élet apró dolgait. Célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a jelentékteleneknek látszó kis jelenségekre, amelyek mellett a legtöbben elhaladnak, a nélkül, hogy tudomást vennének róluk. Hogy hozzászoktasson bennünket saját magunk és mások elfogulatlan megfigyeléséhez.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Orvosság a fáradtságra

    0

    Sok a fáradt ember közöttünk. A hívők között is, a közösségben is. Gyakran élem át magam is, hogy „Jaj, de fáradt, kimerült vagyok, majd összeroskadok!” Nem tehetünk különbséget, mert a hívő ember is el tud fáradni. Csakhogy nekünk van Gazdánk, Aki a megfáradtakat, a megterhelteket, akik terhek alatt nyögnek, azokat is hívja! Kötetünkben igyekszünk valóban orvosságot nyújtani a fáradtságra. Először is elgondolkodunk azon, miért is vagyunk fáradtak. Megvizsgáljuk a fáradtság lelki okait. Gyógyírt keresünk az elégtelenség-érzés okozta fáradtságra és gonditisz-re, azaz a fölösleges aggodalmaskodásra. Talán mindannyiunkkal megtörtént már, hogy belefáradtunk a kritizálásba és az állandó tetszeni-akarásba. Ennek nem kell így lennie! – És végül vizsgálataink középpontjába kerül a legnagyobb lelki fáradtság: a depresszió. Kötetünk második felében szintén nagy horderejű lélektani kérdésre keressük a választ. Mi marad, ha hiányzik életünk közepe.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Szeretet-hittan

    0

    Negyvenhetedik születésnapomra nagy, piros szívet kaptam ajándékba. A piros posztóból készített szív 47 kis szívet rejtett magában. Ez a meglepetés gyönyörű visszajelzése volt a legszebb jézusi szolgálatnak: a szív teológiájának.

    600 Ft
    Kosárba teszem