-
A domonkos rend Magyarországon a reformáció előtt
01 000 FtA Nagy Károly Grafikai Műintézet (Debrecen, 1938) kiadásában megjelent mű reprint kiadása
-
A hazatérés útvesztői. Beszédek a misztikus útról
012 000 FtJohannes Tauler (1300–1361), a középkori spiritualitás e messzefénylő csillaga a hírneves Eckhart mester és tanítványa, Heinrich Suso mellett a középkori domonkos misztika triászának harmadik nagy alakja. Általa vált teljessé az, amit két rendtársa elkezdett: míg ugyanis Eckhart tanításának elsődleges tárgya a misztikus Igazság volt, Susóénak pedig a misztikus Élet, addig Tauler beszédei a misztikus Út egyedülállóan gazdag és sokrétű bemutatását adják. Tauler azonban nemcsak a maga korában volt avatott vezetője a misztikus út vándorainak, hanem ma is bizalommal fordulhatnak tanításához azok, akik életüket szellemi feladatként fogják föl, s akikben ennélfogva megvan a készség és képesség a folytonos önmeghaladásra. A kötetet a fordító és szerkesztő bő hetven oldalas tanulmánya vezeti be a misztika vallásban elfoglalt helyéről, illetve magáról a tauleri misztikáról. A 32 beszédet mintegy százötven oldalnyi kommentár egészíti ki úgyszintén a fordító-szerkesztő részéről.
-
A misztika három csillaga
03 600 FtA misztikus jelző mára profanilázódott, s így inkább az érthetetlent jelenti, mint az Isten belső, fogalmak nélküli szeretetét. Ezért tesz nagy szolgálatot Walter Nigg könyve, mert megmutatja, hogy a keresztény misztika kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, sőt bizonyos értelemben logikus. Eckhart, Suso, Tauler elkötelezett misztikus. Jó dolog „mester” és „példa” híján lévő korunkban rájuk nyitni a szemünk. Olyan embereket ismerhetünk meg bennük, akik izgalmas, szenvedélyes életet éltek. Nem mások asztaláról leesett „istenmorzsákat” keresgéltek, hanem teljesen átadták magukat a nagy kalandnak, ami átformálta és mások, a mi táplálékunkká is tette őket. Keresztény misztikusok ők. Nem volt szükségük bármilyen „anyagra” ahhoz, hogy a látható világon túl tudjanak látni, s nem kellett állandóan új isteneket hajszolniuk, hogy spirituális tapasztalatuk legyen. S ami ma talán a legfontosabb, nem menekültek egy életen át a szenvedés és fájdalom elől, hogy boldogok legyenek, hanem Krisztus ismerete miatt vállalni tudtak mindent, ami az élettel és a szeretettel együtt járt. Mellesleg pedig gyönyörűen tudtak Istenről beszélni, Vele élni, úgy hogy talán mi is kedvet kapunk arra, hogy kiássuk a „szántóföldbe rejtett kincset”.
-
A világ életéért
03 500 FtAlexander Schemann a XX. századi ortodox teológiai gondolkodás egyik nagyformátumú egyénisége, eredeti alakja. Kötetének céljáról írja: „Jelen írással egyetlen célom az volt, hogy körvonalazzam a keresztény világszemléletet, vagyis a világ és az ember életének keresztény közelítését.” A kötet témája a szekularizáció – vagyis kultúránk egyre erősödő és gyorsuló elidegenedése attól a keresztény világszemlélettől, amely kezdettől fogva meghatározó befolyást gyakorolt e kultúrára – valamint az a mélyreható megosztottság, amit a szekularizáció maguk között a keresztények között idéz elő. Némelyek a kereszténység eredményeként üdvözlik, míg mások igazolva látják benne a világ elvetésének gondolatát. Mindkét szemlélet meghamisítja az eredeti ortodox hagyomány katolicitását, amely mindig határozottan állította mind a világ jóságát mind pedig bűnösségét, és vasárnaponként szakadatlanul hirdette és hirdeti, hogy „a kereszt által öröm áradt a világba”.
-
-
Magyarázatok a hitvalláshoz
04 500 FtA könyv Szent Ágoston három rövidebb írását tartalmazza. Mindhárom munka kereszténységre váró, illetve frissen megkeresztelkedett, a hitben és a keresztény életmódban még járatlan hívek számára készült. Az egyházatya a hagyományt követve a kereszténységi liturgián ünnepélyes formában elmondott Hitvallás szövegét magyarázza, mégpedig a hallgatóság vegyes összetételére való tekintettel közérthető formában. A három írás: A Hit és Hitvallás, a Keresztény küzdelem és a Beszéd a Hitvallásról hitjelölteknek.
-
Misztikus írásai
012 000 FtSuso (Heinrich Seuse, 1295-1366) a középkori német vallásosság kiemelkedő alakja volt; Eckhart mester tanítványa. Válogatott kötetünk, mely az első magyar nyelvű Suso-kötet, megismerteti az olvasót a nagy nyelvi gazdagságú költő-misztikussal. Misztikáját az érzelmek túláradó gazdagsága jellemzi, és törekvés arra, hogy élményeit tudatos formában közvetítse az olvasónak. Válogatásunk a költő-misztikus mellett a filozófus Suso minél teljesebb bemutatására is törekszik. A teljes terjedelmében közölt Az Igazság könyvét, melyet eretnekséggel megvádolt mestere védelmében írt, komoly figyelmébe ajánljuk Eckhart minden mai olvasójának is. A kötet bölcseleti fejezetei a középkori filozófia rövid összegzését adják.
-
Octavius
03 000 FtA kereszténység latinul legragyogóbban megírt apológiáját Minucius Felix hagyta ránk. Dialógus formájában írta meg az apológiáját, láthatatlan vitapartnere, a keresztény-ellenességéről híres rétor Cornelius Fronto ellen. Fronto ellen, aki Marcus Aurelius filozófus-császár nevelője, és az első latin nyelvű keresztény ellenes vitairat szerzője volt. Minucius Felix írása elegáns stílusával tűnik ki, nem annyira gondolatainak eredetiségével. Cicero dialógusai voltak irodalmi mintái. Írásában Fronton kívül idézi Platont és Vergiliust. Nem idézi a Bibliát, nem említi név szerint Jézus Krisztust. Mindez természetes olyan írónál, aki a pogányok számára ír. A kereszténységet elsősorban tanként, bölcseletként állítja be.