Nemzetünk honfoglalás előtti múltjára, rokonaira meg őshazájára való visszaemlékezés a keresztény hitre áttérés óta számított két évszázad után egészen feledésbe merült. Pogány rokonainkat IV. Béla királyunk trónra lépte előtt kezdették kutatni. A kezdeményezés dicsősége a pogányok hittérítésével különösen foglalkozott domonkos szerzeteseinket illeti meg. Magát a latin Ungaria-Magna azaz Nagy-Magyarország kifejezést a fölfedező Julián magyar domonkos szerzetes hozta forgalomba a perutini püspökhöz Kr. u. 1237. írt levelében,1) utána pedig rendtársa, Rikárd, a Nagy-Magyarország dolgáról2) czímű útleírásban, még pedig a Volga folyam melléki őshazánk elnevezésére. Mindkét okmány diplomatikai hitelessége dr. Fraknói és Fejérpataky szakértőink kinyilatkoztatott meggyőződése) után befejezett dolog; azonfelül Nagy-Magyarországnak magyar domonkosok által történt fölfedeztetéséről a XIII. évszázadban kelt hét latin kútfő tanúskodik, úgymint: 1. Egy magyar püspök) Kr. u. 1241 esztendőben azt írta a párisi érsekhöz, hogy a domonkos és minorita szerzeteseket, a kiket IV. Béla, Ungaria királya, keletre küldött, alkalmasint a Mordvánok ölték meg, a miatt nem lehet hallani semmi új hírt a Tatárokról.