A 15. század a magyar történelem változatos, küzdelmes évszázada. Olyan közismert személyiségek neve jut eszünkbe erről az időszakról, mint Zsigmond király, Hunyadi János vagy fia, Mátyás király. Könyvünk ugyan a 15. század címet kapta, ám ennél hosszabb korszakot ível át. 1402-3 táján kezdődik, és az 1526-os mohácsi csatával fejeződik be. Mindkét időpont fontos korszakhatárt jelöl. E „hosszú 15. században” Magyarország továbbra is a kontinens vezető hatalmai közé számított. Lehetőségeit azonban egyre inkább behatárolta a növekvő török veszély. A hódítók elleni küzdelem mind jobban kimerítette az ország erejét. Külföldről csupán a pápa és a velencei köztársaság támogatta pénzzel a törökellenes harcot, a szövetséges Habsburg-birodalom pedig saját európai ügyeivel volt elfoglalva. A mohácsi vész tragédiája, hogy a király, az országot vezető főurak és főpapok java része is a csatamezőn lelte halálát. Mégis, a hazánkra nehezedő török veszély árnyékában is tudott az ország fejlődni. A jobbágyság kedvező körülmények között élt. Nőtt a városok száma, virágzott az ipar, a kereskedelem, az oktatás. Templomok, várak, kastélyok épültek. Az Alpokon túli Európában először Mátyás udvarában vert gyökeret a reneszánsz. Európa történetében a 15. század közepén jelzik a változások az új korszak kezdetét. Ekkortájt válik élesebben ketté Nyugat-, illetve Kelet-Európa fejlődésének iránya is, s Magyarország jónéhány évszázadra ez utóbbi részét alkotja majd.