A hazai műemlékvédelem által nyilvántartott, mintegy tízezer épület között megközelítően hétszáz kastély és kúria élvez védelmet. A nem védetteket, az elmúlt évtizedekben sorsukra hagyottakat, az eltűnteket és lebontottakat is számba véve, ezernél több kastély és kúria sorakoztatható fel az elmúlt századok Magyarországának területén. Építtetőik, az egykori földbirtokos nemesség tagjai a rendelkezésükre álló eszközöknek, anyagi lehetőségeiknek és szellemi igényeiknek megfelelően emeltették otthonaikat. Ugyanilyen igyekezettel telepítették köréjük a nélkülözhetetlen parkokat is. Így történt ez szerte Európában, s ezért lett a kastély világi építészetünknek és a benne alkalmazott művészetek több ágának, a festészetnek, a szobrászatnak és az iparművészetnek kiemelkedő értéket felmutató emléke. A kastélyok mindemellett a művelődés otthonai is voltak, a gondolkodás, az irodalom és a könyvnyomtatás, a muzsika és a színjátszás terei, időnként pedig a politika, az európai és a hazai történelem és művelődés irányításának székhelyei. Kastélyaink így lettek a múlt beszédes tanúi. A következőkben rövid áttekintést nyújtunk arról, hogyan alakult századok folyamán a magyarországi kastélyok építészete. Ennek illusztrálására az Olvasó közel félszáz kastélyról talál könyvünkben fényképet és rövid történeti ismertetést. A bemutatottak természetesen elenyésző töredékét alkotják mindannak, ami a mai és az egykori Magyarország területén épült, ahhoz azonban elégségesek, hogy rajtuk keresztül betekintést kapjunk abba a több évszázados folyamatba, amelyben a kastély önálló épülettípussá fejlődött, építészete kialakult és virágzott.

Vár állott, most kőhalom – a Himnusz e sora jelzi pontosan a magyar várak helyzetét. A történelmi Magyarország legjelentősebb emlékei, Pozsonytól Munkácsig és Vajdahunyadig a mai határokon kívül esnek. A megmaradtak nagy része rom, és pusztulásuk nem a törökök rovására írható; a magyar „rebellió”-tól – mellesleg nem ok nélkül – tartó Habsburg-csapatok rombolták le, robbantották fel őket. Alig van néhány olyan ép műemlék, mint például a siklósi várkastély vagy a gyulai téglaerődítmény. A fotóművészet – Gink Károly szeme és objektívje – azonban mégis képes arra, hogy érzékelhetővé tegye a láthatatlant. Vargha Balázs művelődéstörténeti esszéje és az egykori metszetek pedig megmutatják, milyenek voltak a mai kőhalmok akkor, amikor várként őrködtek a körülöttük fekvő falvak népének biztonsága felett.