A szegedi szervezkedők egyik első érdemleges ténykedése a Prónay-féle tiszti különítmény felállítása volt. Ezt a különítményt nem kell bemutatnunk az olvasónak: neve fogalommá vált Magyarországon már akkor, amikor a Tisza hullámai sodorták a bácskai partok felé áldozatainak hulláit. Zadravecz és a Prónay-különítmény hamarosan egymásra talált. Prónay, a szadista gyilkos, tetteinek valamiféle feloldozását vélte megtalálni abban, ha tisztjei papi áldásban részesülnek, Zadravecz pedig eszményei gyakorlati megvalósítóit ismerte fel a szennynek, mocsoknak és vérnek e bandájában. Úgy érzete, itt a nagy pillanat: vagy most kerül be a „nagypolitikába”, vagy soha. E találkozás jegyében rendezte meg élete nagy jelenetét: a Klauzál téri zászlószentelést. A nép nélküli „kormánynak” és a katonaságát pótló különítményeseinek népszerűsége a szegedi lakosság között a kicsinél is kisebb volt. (Ezt egyébként maga Zadravecz is keserűen állapítja meg írásában.) A férfiak nem akartak Horthy-katonák lenni. Hogy a jeges tartózkodás falát áttörjék, meg kellett teremteni a „nemzetmentő” nimbuszát. El kellett hitetni, hogy a grófok, tábornokok, ügyvédek és katonatisztek „kormánya” nem saját hatalmát, hanem „Magyarországot” akarta visszaszerezni; hogy Horthy bandája egyenes leszármazottja a törökverő Hunyadi dicső seregének. E feladat elvégzésére vállalkozott Zadravecz.