• A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája

    0

    A fényes múltra visszatekintő Habsburg-monarchia a XX. század elején már nem volt elsőrangú nagyhatalom. Az egységes Németország kikiáltásával az osztrák uralkodóháznak szerte foszlott az a reménye, hogy jogara alatt egyesítheti a német-lakta területeket. Az Osztrák-Magyar Monarchia kialakulása, 1867 után, ezért politikájának súlya Keletre helyeződött át. Diószegi István könyve a kettős monarchia külpolitikai törekvéseit ismerteti az 1860-as évektől 1918-ig, az összeomlásig. Képet ad a nagyhatalmak viszonyának alakulásáról, ezen belül a bécsi osztrák-magyar közös külügyminisztérium külpolitikáját formáló nemzetközi és belpolitikai tényezőkről, a ma már történelemmé vált események okairól, a diplomácia kulisszatitkokról.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A filozófia mint szigorú tudomány

    0

    Vajon a tudomány-e a filozófia vagy világnézet; életforma vagy életmód? Ezek a kérdések végigkísérik a filozófia történetét. Husserl életműve a XX. századi filozófia egyik legnagyobb szabású kísérlete a filozófia szigorú tudományként való kiépítésére. A kötetben található írás 1911-ben jelent meg, e nagyszabású programot vázolja, miközben számot vet a kor jellemző irányzataival. A beható kritikák közepette Husserl fölvázolja saját filozófiájának, a fenomenológiának a lényegét, s azt sugallja, hogy az általa körvonalazott filozófia mint szigorú tudomány egyúttal magasabb szinten egyesíti magában a bírált nézetek törekvéseit is. „Hogy a magunk nyomorán enyhítsünk – írja, utódainkra nem hagyhatunk örökségként szakadatlan nyomort… Ez a nyomor a tudományból ered. De a tudomány okozta bajt csupán a tudomány képes végérvényesen leküzdeni.”

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • A forradalmak kora

    0

    A ​szerző kiváló angol történész, a londoni egyetemhez tartozó Birkbeck College előadója. Több angol történeti és gazdaságtörténeti szemle szerkesztője, és rendszeresen jelennek meg cikkei is ezekben a lapokban. Érdeklődése sokoldalú, történelmi munkássága mellett a New Statesman kritikusa, Francis Newton álnéven írja zenekritikáit. Elsősorban történeti munkáival vívott ki nagy megbecsülést nemcsak Angliában, hanem szerte Európában és Amerikában is. „A forradalmak kora” „A civilizáció története” című sorozat egyik köteteként jelent meg 1962-ben Angliában.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A Habsburg-Monarchia alkonya

    0

    A hazai és a külföldi történeti irodalomban gyakran olvashatunk értékelő megjegyzéseket, sokszor igencsak eltérő megállapításokat az 1867-es kiegyezésről és a kiegyezés révén létrejött új hatalmi alakulat berendezkedéséről. A tájékozódni kívánó olvasó azonban mindeddig nem találhatott olyan összefoglaló munkát, amely a Habsburg-monarchia utolsó fél évszázadának alkotmányos rendszerét, az osztrák-magyar dualizmust átfogóan áttekintette volna. Ezt a hiányt pótolja Galántai József könyve. A szerző ismert kutatója a dualizmus korának. 1960-ban jelent meg „Egyház és politika” címmel a századforduló katolikus politikai mozgalmát bemutató könyve. 1967-ben publikálta „Az 1867-es kiegyezés” című munkáját. „Magyarország az első világháborúban” című kötete – 1964-ben és 1974-ben – két kiadást ért meg. Német nyelven adták ki 1979-ben „Az Osztrák-Magyar Monarchia és a világháború” című művét. 1980-ban került a könyvesboltokba „Az első világháború” című monográfiája. Legújabb könyvében módszeresen vizsgálja és rendszerezve mutatja be az osztrák-magyar kapcsolat intézményes formáinak belső szerkezetét és működését, a dualista rendszer reagálását a Monarchia belső és külső problémáira, különösen a két legjelentősebbre: az osztrák és a magyar birodalomrész nemzeti kérdéseire, valamint az első világháborúba torkolló, a birodalom felbomlásához vezető nemzetközi ellentétekre.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A madridi követségtől Mauthausenig

    0

    Egy korszakot jellemezni, tükröt tartani a kortársak elé, utólag magyarázatot adni a következő nemzedéknek, ki tgadná, hogy a legnehezebb feladatok közé tartozik. Mégis megkísérelhető, de azt is kockáztatjuk, hogy felemásan sikerül a jellemzés, torzít a tükör, sommás lesz az indoklás.
    Ez a naplótöredék, amelyet az olvasó most a kezébe vesz, a magyar nép huszadik századi történetének legkritikusabb éveiben íródott. Sajnos, csak töredék. Két füzet maradt meg számunkra, az 1938. november 19-től 1939. december 31-ig és az 1941. november 16-tól 1943. április 17-ig terjedő időszak feljegyzéseivel.
    A napló, amit egy személy az események frisseségében feljegyez a maga emlékezetének, az utódok figyelmeztetésére, szubjektivitástól egyáltalán nem mentes, de kizárja az utólagos szépítések, formálások lehetőségét.
    A korszak és önmaga krónikása, dr. Andorka Rudolf, 1939 májusáig a vezérkari főnökség 2. (kémelhárítással is foglalkozó) osztályának vezetője, majd Horthy első madridi követe Franco mellett és végül a politikától hivatalosan „visszavonultan” élő nyugalmazott tábornok és követ. 1944. március 19-e után a mauthauseni koncentrációs tábor foglya.
    Nem érdektelen szemtanú és szemlélő, és bár mindaz, amiről szól; az 1938. őszi kárpátukrán akció, a hitleri Németországtól megcsömörlő, az angolszász hatalmakkal szorosabb kapcsolatot igénylő uralkodó réteg önellentmondásokkal terhes és eleve kudarcra ítélt útkeresései nem ismeretlenek történészeink, sőt, a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasótábor előtt sem, mégis számtalan új momentumot tárnak fel a naplórészletek az eseményekről úgy, hogy közben képet kapunk egy érdekes egyéniségről is.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A szabadságról

    0

    Kötetünk a XX. század nagy francia filozófusának két tanulmányát tartalmazza. Az elsőnek a címe: Descartes a szabadságról. Ebben Sartre, Descartes eszmevilágából kiindulva, és saját gondolatrendszerével összefüggésben igyekszik a mai ember szemszögéből megvilágítani az ember szabadságtapasztalatának elemi erejű élményét. A második tanulmány a marxizmussal való dialógusának egyik fontos állomása, amelyben Sartre saját filozófiáját, az egzisztencializmust és a marxizmust a szabadságfelfogás tekintetében ütközteti. Igyekszik megszabadítani a marxizmust a determinizmus és a materializmus koloncától, éppen a forradalom filozófiája érdekében. Mindkét írás a második világháború végén született: a XX. század egy válságos, törékeny pillanatában kísérli meg ember és társadalom e lényeges problémáinak tisztázását.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A szocialista képzőművészet nyomában

    0

    Olmacher Anna képzett festőként kezdte pályáját a két világháború közötti időszakban. Tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Az ecsetet azonban később – s főként a felszabadulás után – mindinkább a tollal cserélte fel: a képzőművészeti kritika és ismeretterjesztés fáradhatatlan, pártos munkása lett. Ez a kötet kritikusi működésének csaknem három évtizedét reprezentálja. Kiállításokról írott kritikái és összefoglaló jellegű, illetve portrészerű tanulmányai a magyar haladó képzőművészeti hagyomány alkotóit, a szocialista realista képzőművészet úttörőit, valamint a mai magyar képzőművészet figyelemre méltó alkotóit és alkotásait elemzik, méltatják.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az élet értelméről

    0

    Az emberiség egyik örök dilemmájaként vetődik fel az emberi lét végső problémája. Képes-e az emberi elme szilárd, biztos ismeretekre szert tenni, a világ rendjét kifürkészni? Bepillanthatunk-e a jövőbe, s kívánatos-e, hogy bepillantsunk?
    Ilyen és hasonló kérdések mentén bontakozik ki a tanulmány, amelynek sodró gondolatmenete a klasszikus XIX-XX. századi filozófiai tradíció nagyjainak: Kantnak, Hegelnek, Kierkegaard-nak, a neokantianizmus és a marxizmus gondolkodóinak szövegeit fogja faggatóra.
    A szerző értő módon tolmácsolja a filozófusok gondolatait, s vezeti végig az olvasót az általuk bejárt gondolati ösvényeken. Nem végleges igazságok kinyilatkoztatása a célja, hanem hozzá szeretné segíteni az olvasót ahhoz, hogy a tárgyalt kérdésekben önmaga foglaljon állást – véleményét pedig ne magára hagyva, hanem a nagy európai kultúrtradícióval eleven dialógus során alakítsa ki.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az örök éjszaka világában

    0

    Az új, az ismeretlen felfedezésének vágya hatalmas hajtóerő, amely az emberiség haladását, a tudomány fejlődését elősegíti. De vajon csak a tudomány fejlesztésének vágya hajtja-e a felfedezőket? Ha erre őszintén akarunk felelni – akkor nem tagadhatjuk le -, több-kevesebb kalandvágy is párosul a nyíltan bevallott celok mellé.
    A szerző – mint a mű előszavá ban is írja – már ifjúkorában olthatatlan vágyat érzett, hogy a természet e nehezen nyitható könyvében lapozgasson és sokszor elmosódott szövegét megfejtse. „Hosszú, nehéz utar kellett megtennem, amíg első kezdetleges ruhaszárító kötélből és seprűnyélből összetákolt kötélhágcsóval végzett kutatásomtól eljutottam odáig, hogy oxigénes légzőkészülékkel lemerülhettem a legújabban felfedezett barlang szifonjába.”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Fák a kertben

    0

    Minden kertben van hely legalább egy szép fának, ám mielőtt megvesszük, fontos, hogy végiggondoljuk, mit, miért és hova akarunk ültetni. Azért szeretnénk fát a kertünkbe, hogy védjen a kíváncsi tekintetektől, netán díszítő elemként vagy a vadon élő állatok csalogatására? Ezek megfontolásáról is olvashatunk Tony Kirkham, a Kew Királyi Botanikus Kert arborétumának vezetőjétől. A szakember elmagyarázza a fák nevelésének gyakorlati fogásait, részletes, illusztrált leírásokat ad számos fafajról, bármely méretű kertbe. Ezenkívül a könyv tizenkét inspiráló projektet is tartalmaz a kertészkedés szerelmeseinek.
    A KEW KIRÁLYI BOTANIKUS KERTBEN több mint 250 éve termesztenek és nemesítenek növényeket. Napjainkban a Kew kertészei csaknem 20 000 fajt, illetve fajtát nevelnek – ez a világ legváltozatosabb gyűjteménye.

    3 300 Ft
    Kosárba teszem
  • Hej, színművész

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Kuriózumok a magyar művelődés történetéből

    0

    E ​kötetben egy esztendőre elegendő magyar történelmi olvasmányt, művelődéstörténeti adatsorokat, hasznos tudnivalókat talál az olvasó. Általában olyan dolgokat, amelyekkel kevesen foglalkoznak, de sokakat érdekel. A kötet szerzője nem állítja, hogy valamennyi leírás saját kutatási eredménye – hiszen 365 új búvárláshoz több élet sem lenne elég –, igyekezett viszont a legjobb szakemberek leginkább elfeledett kutatásait előásni és előtárni, s igyekezett a vitatható írásművek közül a legmegbízhatóbbak mellett hitet tenni. A művelődéstörténet sokoldalúsága e mű lapjairól is kitűnik, hiszen szó esik itt egyháztörténetről, iskolatörténetről és oktatástörténetről, éppúgy, mint a természettudományokról, az orvoslásról, a technika történetéről, az intézmény- és hivataltörténetről, no meg a kapcsolattörténetről, a családtörténetről, a címertanról, éremtanról, kronológiáról és a történelem több segédtudományáról. A nyomdászattörténet, gazdaságtörténet is része ennek a művelődéstörténet-írásnak. E kötet a széles alapokon nyugvó kultúrhistóriához kíván tehát adalékokkal szolgálni, kiemelvén a magyarság gondolkodástörténetéből néhány száz olyan momentumot, amely akár pozitív, akár negatív volta miatt – figyelmeztető példákként – megőrzésre méltó.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Mába érő tegnapok

    0

    Ék Sándort eddig az ecset, rajz, a grafika nemzetközileg ismert és elismert mestereként tartottuk számon. Ez a könyve arról tanúskodik, hogy a tollnak is művésze. Derűsen, játékos humorral idézi ifjúkori önmagát, az angyalföldi kis süvölvényt,aki a szoba-konyhás lakás kopár falai mögött egy szebb világról álmodik. A gyermeki képzelet megszínesíti a sivár környezetet is. Vidám pajtások, csínyek, nincstelenségben is boldog gyermekkor…

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Meryl Streep

    0

    Meryl Streep korunk legünnepeltebb színésznője. Valóságos kaméleonként olvad bele minden egyes szerepébe. Soha nem játszik kétszer ugyanúgy. Kifinomult eszköztárát latba vetve egy sor dinamikus, bonyolult női karaktert jelenít meg, legyen az fiktív vagy valóságos személy: Joanna Kramer, Sophie Zawistowska, Karen Silkwood, Julia Child, Margaret Thatcher vagy Florence Foster Jenkins. Nem alkuszik meg, nem bújik olyan mellékszereplők bőrébe, amelyekkel más színésznőknek be kell érniük: a támogató feleség, a támogató anya vagy a támogató, ám egyetlen mozdulattal lecserélhető szerető karakterébe. Streep ilyesmit nem hajlandó eljátszani. Az egykori különc, göndörhajú külvárosi tinédzser a Vassar és a Yale Egyetem dráma tagozatának színpadán nőtte ki magát feltörekvő naivává. A 60-as és 70-es évek nőmozgalmának virágkorában vált felnőtté, és akkor is nyíltan vállalta feminista elkötelezettségét, amikor ez még nem volt divat. A korai sikereket követően, negyvenéves korára – amikor sok főszerepet játszó színésznő ragyogása elhalványul – Streep még inkább előretört, egyre érettebb és jobb lett. Olyan szerepeket vállalt, amelyek valóban érdekelték, miközben számtalan rangos díjat és elismerést zsebelt be.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Nemzetek születése Kelet-Európában

    0

    A kelet-európai nemzetté válás elvi kérdéseit az olvasó száraz és unalmas témának érezheti. Ha valóban így érzi, kellemesen kell csalódnia. Niederhauser Emil könyve ugyanis mindvégig szellemes és ironikus, még akkor is, amikor kényesnek vélt kérdéseket érint: kis népek birodalmi álmait, egymással tragikusan szembefordult nacionalizmusoknak folyamát, a nyelvi, a vallási kisebbségek ma is aktuális kérdéseit. Egyetlen mondatban: ez a kiváló munka a kelet-európai történelem egyik döntő mozzanatát elemzi, nem kevesebb mint 16 nemzet születését.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Passziánszjátékok könyve

    0

    A pasziánsz, az egyszemélyes kártyajáték – e könyvből kiderül, hogy néha többen is játszhatják – igen közkedvelt Európa-szerte. A szerző a játéknak több mint 150 féle módját írja le, együvé csoportosítva a hasonló szerkezetű és játékmenetű játszmákat. Így mindenki kiválaszthatja a maga számára a legmegfelelőbbet. A klasszikus, már a 18-19. században ismert játszmák mellett újakat is találhatnak a könyvben a kezdő vagy gyakorlott játékosok. A leírások mellett ábrák is segítik a játékok – főleg a bonyolultabbak – elsajátítását. A szerző nemcsak a nyitó kirakást mutatja be, hanem sokszor a menet közbeni formációt is. A leggyakrabban használt fogalmakat a szakkifejezések jegyzéke foglalja össze.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Pest megyei barangolások

    0

    Közel négy esztendeje, hogy Békés István első barangoló útjára indult a megyében. Akkor arra vállalkozott, hogy felkeres egy-egy jellegzetes tájat, várost, községet, s a Pest Megyei Hírlapban elmondja róluk, ami érdekes a múltjukból, tanulságos a jelenükből; igyekezvén a távol- és közelmúltat egybevetni a jelennel és pillanatképekben rögzíteni mindazt, amit egy-egy útja alkalmával megismert, látott, hallott, észlelt.
    Békés István így barangolta hétről hétre a megyét, miközben először maga is csak kóstolgatta, hogyan lehet száz vagy kétszáz gépelt sorban egy-egy kisebb, nagyobb településről a múltat és a jelent egybefogó hasznos, ismeretekben gazdag, mégis szórakoztató beszámolót adni. Aztán egyre jobban ráérzett a teendőkre: könyvtárak, levéltárak polcain kutatott a történelmi emlékek után; szóbeli hagyományokat, feledésbe merült eseményeket, múltba vesző történetek adatait azonosította, tudományos kutatókkal tárgyalt, folytatott tapasztalatcserét, de főként sokat, nagyon sokat találkozott, ismerkedett, beszélt a helyi emberekkel, a községbeliekkel, vezetőkkel, munkásokkal, tsz-parasztokkal.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem