Jón Kalman Stefánsson már az első, 1996-ban megjelent prózakötetében is Izland nyugati fjordjainak tájaira vezet bennünket. Lazán összefüggő novellái a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait mutatja be. Errefelé eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik Björn új bálázógépe; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs. Stefánsson cinkos mosollyal el-eltűnődve forgatja kezében a valóság legjellemzőbb kicsiségeit, míg ki nem bomlanak belőlük a mindannyiunknak ismerős fájdalmak és drámák. És akkor megállunk, és mi is feltesszük a kérdést: „van-e szomorúbb, mint az árkok az esőben?”

William Lee, a szerző alteregója, zsaruk elől menekülve és a következő adag drogra éhesen pszichedelikus kalandra indul. Egy szürreális világ zaklató kulisszái közt tévelyeg, Mexikótól képzeletbeli tájakon át az ötvenes évek lázálomszerű New Yorkjáig. A beatmozgalom fenegyerekének szórakoztatóan abszurd, gyakran morbid bolyongástörténete a 20. századi amerikai irodalom egyik leghírhedtebb és legnagyobb hatású regénye; nyers és kíméletlen írás. A szerző saját élményein alapuló mű érzékletesen ábrázolja a drogmámor alternatív valóságait, a függők testi, lelki és erkölcsi leépülését, de egyben páratlan erejű beavatás is az emberi elme működésének rémisztő határtalanságába. A Meztelen ebéd új kiadásába számos, eddig publikálatlan írás is bekerült, többek között a regényhez írt szerzői előszavak, egy esszé a pszichoaktív szerekről, valamint a regényből korábban kihúzott részletek.