Az emberi lélek a jelenkor természettudománya számáramég mindig talányos és ismeretlen. A természettudomány nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel valami olyan szubtilis dolgot, mint a lélek megismerhetne. És minél anyagiasabbá válik a tudomány, annál több hiányosság merül fel a jelenségek felszínén, melyek képtelenek keresztülhatolni a lényegen és leleplezni az okokat. Számukra az „elektromos feszültség funkciója a szinapszisokban” van jelen, az érzések a hormonális folyamatok eredményei, az ember egy állatfaj, valamiféle magasabbrendű állat, amely jelentős mértékben meg van fosztva saját ösztöneitől. Ezt a könyvet azonban nem azért állítottuk össze és nem azért adjuk ki, hogy a természettudományok révén az emberi lélek lényegéről polemizáljunk. Azt akarjuk, hogy legalább apró segítségünkre legyen, kapaszkodópont legyen azok számára, akik idegesek és depressziósak, akik kérdéseket tesznek fel eredetüket és kitörő haragjukat, lelki gyötrődésüket illetően. Hiszen ha a természettudomány semmit sem tud a lélek lényegéről, akkor a pszichiátria sem képe,melynek eredményeire a természettudomány támaszkodik, a lelket nélkülöző ember számára valós segítséget nyújtani. Képtelen meggyógyítani annak lelki betegségét; csillapító orvosságokkal (antidepresszáns) nem lehet meggyógyítani.

A kabbalisták titkos tudományuk használatát öt részre osztották. A természetes kabbalát a természet misztériumainak tanulmányozására használták. Az analogikus kabbalát azért alapították meg, hogy segítségével azt a kapcsolatot mutassák be, mely a Természetben található összes dolog között fennáll, és a bölcseknek megmutattatott, hogy minden teremtmény és szubsztancia lényege egy, és hogy az ember – a Kis Univerzum – Isten kicsinyített mása – aki a Hatalmas Univerzum. Az elmélkedő kabbala azon okból lett kifejlesztve, hogy feltáruljanak általa a magasabb szellemi képességek, a mennyei szférák misztériumai. Az absztrakt ítélőképességek általa segítenek megérteni a végtelenség mérhetetlenségét, és megismerni azokat a teremtményeket, amik a végtelenségben léteznek. A asztrológiai kabbalát azok ismerték meg, akik az erőben és a nagyságban tanulmányozták tanait, valamint a valós testek szubsztanciáját, és a bolygók misztikus szervezetét. Az ötödik, vagy mágikus kabbalát azok tanulták, akik uralkodni akartak a démonok, és az embernél alacsonyabb szellemek felett, melyek a láthatatlan világhoz tartoznak. A talizmánok, amulettek, varázslatok és könyörgések által történő gyógymódok is nagyon becsesek voltak. Adolph Franck szerint a Széfer Jecirá abban különbözik más szent könyvektől, hogy az nem magyarázza meg a világot, és azt a csodát, ami Isten gondolatán nyugszik, vagyis nem akar az Isteni akarat lefordítója lenni. Az ősi művek Istent színes alkotásai alapján mutatják be. A kabbala azt tanítja, hogy a világegyetem szervesen és meghatározott rend szerint fejlődött, követve a Lángoló Kard útját. Így szimbolikus magyarázattal szolgál a világegyetem eredetére, az ember és Isten kapcsolatára, magát a teremtést emanációként fogva fel, amelyben a Végtelen Fény az Élet Fáján ke-resztül manifesztálódik.