-
A magyarok istene
02 500 Ft„A vallásos nevelésről nemcsak azért éreztem szükségesnek szólani, mert adós voltam A magyar világnézetről értekező kötetem folytatásával és kiegészítésével. A transcendensre nevelés, a nevelés lehetősége felső határvonalának meghúzása csupán logikai szükségszerűséggel következett volna. Pszichológiai szükségszerűségből is fakadón kellett foglalkoznom a vallás és a vallásos nevelés problémájával. Szerintem ugyanis – mint ahogy az Ocsudó magyarság-ban kifejtettem – nevelés csak exisztenciális komolysággal és ennek megfelelőképpen csak a legmagasabb lelki hőfokon és még mindig ebből kifolyólag csak a lehetőség felső határvonalán túl, tehát a transcendensben lehetséges. Arról kellett meggyőznöm azokat, akik a nevelés ügye iránt érdeklődnek, hogy nevelés másforma, mint vallásos nevelés – társaslélektani képtelenség. Régi pörben foglalok állást ezzel a kijelentésemmel, abban a jólismert vitában, mely azt szeretné, sőt azt szerette volna már jóideje eldönteni: társadalmi, állami vagy egyházi feladat-é az iskolaállítás és a közoktatás? Ímé, nyilvánvalóképpen egyházi jog és kötelesség, hiszen aki a vallásos nevelés híve, természetszerűleg csatlakozik a felekezeti iskolák és nevelés híveinek zászlaja alá.”
-
-
Magyar nyelvtan társas-lélektani alapon
02 000 Ft„A nyelv is csak mint forma, mint erő, mint erőhatás nevel. Azt jelenti ez, hogy a társaslélek értelmi vonatkozásban csak abban az esetben nevelődhetik, ha a nevelő és növendék társas érintkezésében »nyelv«, élő nyelv támad. A nevelő és növendék beszélnek. Ez a tényleg beszélt nyelv, ez nevel. Az, amit beszélnek, csak azzal hat nevelőleg, hogy beszélnek.”