• Mikszáth Kálmán

    0

    Mikszáth Kálmánnak (1847-1910) két életrajza van. Az egyik 1881-ig tart és valóságos biográfia. Ebben helyet kap a szülőföldi élmények meghatározó sokasága, a rimaszombati és selmecbányai diákévek, a nem létező jogi tanulmányok krónikája, az indulás hármassága a szülőföld székhelyén, Balassagyarmaton: a közigazgatási élmények, az első újságírói kihívás, és a szerelem. És ennek a vége: a leányszöktetés és házasságkötés a szülői tiltás ellenére. S jönnek a tragédiák: az írói sikertelenség, a nyomor, a nélkülözés, és a kikényszerített válás. Majd újabb három magányos esztendő az elhagyatottság mélységébe zuhanva. Innen emeli ki a véletlen s kerül Szegedre, ahol, mint a mesében, minden jóra fordul. Megtalálja önmagát és témáit, sikere lesz a társaságban és az olvasók között, elkészül a két kötet kézirata. 1881-ben megjelenik a Tót atyafiak, 1882-ben A jó palócok. És ettől kezdve a második életében semmi rendkívüli nem történik Mikszáthtal, „csak” megírja a magyar irodalomtörténet egyik legszínesebb és legsokrétűbb életművét. Egy évszázada ezt elemzik a tudósok, ezt olvassák a generációk. Egyikük sem tud ráunni.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tamási Áron

    0

    Tamási ​Áron (1897-1966) már-már csak egyetlen alkotásával, az Ábel a rengetegben című regényével és néhány novellájával 61 az olvasók emlékezetében. Sokan csak a székelység írójának tekintik, aki amint az 1925-ben megjelent Lélekindulás című kötete után írták róla a székelysorsról adott számot (Féja Géza), a „vidékköltészet színeit” mutatta föl (Németh László), „székely szólásokkal” beszéltette hőseit (Áprily Lajos). Arra már kevesen emlékeznek, hogy 1961-ben a hivatalosság ki akarta iktatni az irodalmi hagyományból. A Népszabadságban megjelent könyvbírálatban szemére vetették a „gondolati tartalom nélküli nyelv”-et, a „modorrá, stílusromantikává avasodó” szövegformálást (Bokor László).

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Tamási Áron

    0

    Tamási Áron (1897-1966) már-már csak egyetlen alkotásával, az Ábel a rengetegben című regényével és néhány novellájával 61 az olvasók emlékezetében. Sokan csak a székelység írójának tekintik, aki amint az 1925-ben megjelent Lélekindulás című kötete után írták róla a székelysorsról adott számot (Féja Géza), a „vidékköltészet színeit” mutatta föl (Németh László), „székely szólásokkal” beszéltette hőseit (Áprily Lajos). Arra már kevesen emlékeznek, hogy 1961-ben a hivatalosság ki akarta iktatni az irodalmi hagyományból. A Népszabadságban megjelent könyvbírálatban szemére vetették a „gondolati tartalom nélküli nyelv”-et, a „modorrá, stílusromantikává avasodó” szövegformálást (Bokor László). Pedig Tamási Áron a 20. század jelentős, kísérletező, nyelvteremtő írója volt. Új regénynyelvet és regényformát teremtett a Szűzmáriás királyfival, melyben a különös történelmű népe érzés- és gondolatvilágát, szokásrendszerét és hagyományait formálta alkotássá. A Jégtörő Mátyásban és a Ragyog a csillagban a népcsoport őseinek Ázsiából hozott duális lélekfelfogását kapcsolta össze a kereszténység archaikus képzeteivel. És mindemellett jelentős alakja volt a század politikatörténetének. Neki is, akárcsak Bartóknak, a „népek testvérisége” volt a „vezéreszméje”. Újságcikkekben, az 1937-es Vásárhelyi Találkozón egyszerre szállt síkra a magyarság jogaiért és „a román néppel való testvéri együttélés” szükségessége mellett. Kétszer merült fel művelődésügyi miniszterségének terve, 1945-ben és 1956-ban. 1956 decemberétől, az általa megfogalmazott Gond és Hitvallás megjelenésétől és illegális terjesztésétől számítva 1962 végéig a politikai rendszer egyik legfőbb ellenségének számított. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok szerint a tíz leginkább megfigyelt emberek egyike volt. Az MSZMP nyilvánosságra hozott jegyzőkönyveiből, a különböző levéltárak anyagaiból nemcsak az író személyes sorsa, hanem a korszak valódi képe is kibontakozik.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem