„Ez a kötet egy sorozat harmadik darabjának tekinthető, a három könyv a huszadik századi belsőépítészet különböző irányzatait dolgozza fel 1970-ig. A szempont nem az időrendiség volt; elsőként a „Tér és idő” a két háború közötti modern lakásbelsőkkel foglalkozott, majd a „Távol és közel” 1945-70-ig mutatta be a belsőépítészeti irányzatokat. Végül ez a kötet – mely az első is lehetett volna, 1900–1945-ig dolgozza fel a nagypolgári és arisztokrata enteriőröket, szubjektív válogatásban.” Somlai Tibor
Kit nem nyűgöz le hat évszázad távlatából is Giotto freskóinak drámaisága, alakjainak szinte megfogható plaszticitása és égboltjainak kékje? De Simone Martini Madonnáinak költőisége vagy Andrea da Firenze híres Spanyol-kápolnabeli faliképeinek nagyszerűségi szintén magával ragadja a nézőt. Ez az a korszak, amikor a bizánciasan merev, hieratikus ábrázolásokat emberi érzelmek kezdik feloldani, és amikor a bibliai történeteket és eszméket kortársak, mint Assisi Szent Ferenc váltják tapasztalható valósággá. A fenséges, majesztétikus Madonna a városi polgárság öntudatra ébredésének reprezentálását vállalja föl (Duccio Maestája ); a szentek életében önéletrajzi események kerülnek színre (Simone Martini: Szent Márton lovaggá avatása ), arról nem is szólva, hogy kortárs portrék jelennek meg rajtuk résztvevőkként (Altichiero: Szent Lucia a ravatalon ).
