• Budapest ​szerepe Magyarország történetében

    0

    Mit értsünk Budapest történeti szerepe alatt? A város történetének azt a részét, amely egyúttal országos történet is. Hazánk történeti eseményei nagyrészt itt játszódnak le Buda és Pest városok falai között. A két város az ország történetében hol aktív, hol passzív részt vesz.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Budapest szobrai és emléktáblái

    0

    A magyar embernek régi szokása az, hogy ha elmegy külföldre, a külföld nagyobb városaiba, ott iparkodik tudását, ismereteit kiegészíteni, gyarapítani. Nagyon természetes tehát, hogy az, aki külföldre kikerül, sohasem mulasztja el sorjában végignézni az ottani kulturális intézményeket, megismerni az ottani művészi alkotásokat, részletesen megtudni azok keletkezését, megismerni alkotóját, annak egyéb értékes alkotásait és sok egyéb aprólékos dolgot is, amelyekkel tanulási vágyát kielégítheti. Ezek a tulajdonságok csak örvendetesek, mert hiszen a magyar nép magas szellemi nívójáról tesznek tanúbizonyságot, de különösen örvendetesek ezek azokra nézve, akik ennek révén maguknak sok-sok szórakozást és lelki örömet tudnak szerezni. De meg kell állapítani azt is, hogy amikor annyi magyar érdeklődő jut el a külföldi templomok, múzeumok, könyvtárak, művészi szépségek megcsodálására, ugyanazok, akik odakinn ilyen igazi kedvteléssel járják a művelt világot és csodálják meg a művészet termékeit, itthon az ilyen dolgokkal nem igen törődnek. Nem azért nem törődnek, mintha itthon nem épen olyan szívesen néznék meg a szépet, a művészit, de valahogyan úgy képzelem, hogy itthon mindenkit elfoglal a mindennapi élet ezernyi gondja és amikor a napi munkában elfáradt embernek valami kis ideje van, azt iparkodik vagy a szabad levegőn tölteni, vagy más, talán könnyebb szórakozást keresni, azt gondolván, hogy ami itthon van, ahhoz úgyis könnyen és bármikor hozzájuthat, azt bármikor megnézheti. Épen ennek a gondolkodásnak eredménye az, hogy felnőnek az emberek, megöregszenek és saját szülővárosuknak érdekességeit, kulturális szépségeit, művészi alkotásait egyáltalában nem ismerik. Ezért volt helyes néhány évvel ezelőtt a Székesfővárosi Iskolánkívüli Népművelési Bizottságnak az az elhatározása, hogy ismeretterjesztő tanulmányi sétákat rendez, amelyeknek első célja a fővárosi intézményeknek, — kulturális, gazdasági és minden egyéb intézménynek — időről-időre csoportonként való megtekintése, szakavatott emberek vezetése mellett, így módjában van mindenkinek megismerni saját városának értékeit és szakszerűen megtanulni azoknak a fontosságát.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Középítkezések Budapesten 1920-1930

    0

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Tanulmányok Budapest multjából V.

    0

    A magyar multban Budavára olyan szerepet játszott, mint egykor Róma a rómaiak történetében. A római birodalom sorsa úgy a konzulok, mint a császárok idejében a főváros sorsától függött. Róma város hatalma és nagysága a birodalom hatalmát és nagyságát jelentette. Mikor a római főváros hanyatlott és barbár hódítók kezére jutott, vele a római birodalom is összeomlott. A magyar nép élete, történelmi fejlődése is így forrott össze Budavára sorsával. A budai vár volt minden időben a védő bástya és az életfeltétel a nemzet számára. Ez a sorsdöntő körülmény magyarázza meg, hogy miért jelentett nemzeti katasztrófát, százados bukást Budavára elfoglalása 1541-ben. Ez a csapás tetőzte be és tette végzetessé a mohácsi szerencsétlenséget. Budavára elfoglalásával biztosította az oszmán hatalom a maga uralmát Magyarország nagyrésze felett. A budai vár elestével elveszett, megsemmisült a Hunyadiak minden alkotása. A Budavárára támaszkodó török hódoltság azután másfél századig tartotta kezében a négy folyó között elterülő magyar földet.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Zsigmond király és kora

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem