-
Zsidó Lexikon (reprint)
04 500 FtAmi a zsidó néplélek általános öröksége, ami éppen lelkiségénél fogva az egyetemes zsidó élettől eloldhatatlan, azt feldolgoztuk. De elsősorban az ezer esztendő óta itt élő zsidóság fejlődését írta meg ez a lexikon. A lexikális sorrend mögött feltárul a zsidóság történelmi élete, gazdasági és társadalmi elhelyeződése, vallásának és ethikájának legbensőbb lényege, a tudományban, művészetben, irodalomban, közgazdaságban, iparban, kereskedelemben való munkarészessége, úgyszintén szerepe és jelentősége is az állami társadalmi és gyakorlati élet egyéb munkaterületein. Az együvétartozás energiaegysége illeszti össze az emberi munkának ezt a nagy tömegét, mindazokat pedig, akik személy szerint sorakoznak fel, a közös származás vérkapcsolatai állítják egymás mellé. Ezért is nem tesz ez a lexikon különbséget a felekezet kereteiben élő zsidók és a felekezetéből kilépett zsidók között. Az alkotótehetség nem változik a vallásos érzések megmásulásával és mi itt a munkát mértük meg, nem pedig az egyéni élet belső vívódásait és változásait. Egyébként a hagyományos zsidó felfogás sem tűr ilyen szelektálást, mert abban a zsidósághoz való tartozást nem a vallás, hanem a származás dönti el. Ezt az elvet érvényesítik a külföldön készült lexikonok is, amelyek valláscsere miatt senkit sem közösítenek ki a zsidó értékek lajstromából.