Előadásomban kerültem a szisztematikus formát és a problémák teljességét, mert könyvem se nem kézikönyv, se nem bevezetés a filozófiába. Értelmes emberekkel akartam beszélgetni, s mintegy hangosan gondolkodni filozófusokról és filozófiáról. Persze ezt nem tehettem meg úgy, hogy magam is színt ne valljak, hová húz a szívem és hol tart fogva a meggyőződésem. Hiszen a filozófiában már maga az a legteljesebb színvallás, ki mit tart filozófiának. S nem írtam hiába, ha olvasóim szintén megpróbálják megoldani ezt a kérdést a maguk számára…

A töredékes anyagot a fenti szempontoknak megfelelően kívántuk megjelentetni hat kötetben az alábbi tematikus csoportosításban:
I. kötet: a kereszténységről.
II. kötet: a nihilizmusról és az emberfeletti emberről.
III. kötet: a hatalom akarásáról és az örök visszatérésről.
IV. kötet: a morálról.
V. kötet: az élet princípiumáról.
VI. kötet: a dekadenciáról.
Az első öt könyv már korábban megjelent, a hatodik pedig a jelen kötet anyaga.

A legjelentősebb újkori bölcselők életét és munkásságát elemző sorozat legújabb monográfiája a Szegedi Tudományegyetem oktatójának tollából. A kötet részletesen elemzi Leibniz szerteágazó munkásságának leglényegesebb kérdéseit.

„Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kellene érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját. Így kerül kukába a liberális gondolkodás szerint a nemzet, a család, vagy éppen bármilyen más, emberen túli értékek hitén alapuló közösség is.”
A kötetben szereplő írások egy része a Magyar Hírlapban, a Polgár Portálon és az Aracsban (A Délvidéki Magyarság Közéleti Folyóirata) 2011-2015 között megjelent – néhol átdolgozott – szövegeire épül.

„A ‘német idealizmus’-ról már régóta beszélnek, ha a gondolkodásnak arra a korszakára utalnak, amely Kantból indult ki, de amely ugyanakkor el is tért Kant tanításaitól, mégpedig oly módon, ahogy azt először Fichte, majd Hegel és Schelling munkáiban láthatjuk.” A német idealizmus fenti meghatározása nem több a filozófiatörténet egyik korszakának kijelölésénél. Ugyanakkor a kor számos gondolkodójának önleírását az utólagos leírás szintjére emeli. Már a Kant utáni gondolkodók jó része a kanti Kritika követőjének tekintette magát. A követésre és a folytatásra vonatkozó reflexiók vezettek el aztán oda, hogy már a német idealizmus legjelentősebb gondolkodói megkezdték e korszak filozófiatörténeti kánonjának kidolgozását. Ez a belső kanonizálás mintegy százötven évig alapvetően meghatározta a német idealizmusra vonatkozó történeti kutatásokat.” Részlet az előszóból