-
A „Magyarok Istene”
01 300 FtA kötet igyekszik körbejárni a Magyarok Istene kifejezés minden aspektusát, azaz, hogy ki és mikor használta először ezt a kifejezést, és kinek köszönhetjük az elterjesztését. Megvizsgálja a kifejezés mindkét részének, azaz a magyar és az Isten szavunk eredetét és jelentését. Választ próbál adni arra a kérdésre, hogy a nyugati vagy latin típusú kereszténység felvétele előtt élt őseink vajon egyistenhívők, vagy többistenhívők voltak-e? Tárgyalja, hogy mi kötődik a Magyarok Istene kifejezéshez, azaz hogy milyen funkcióban használatos, milyen tulajdonságok, mondhatni attribútumok köthetők hozzá. Megpróbálja megállapítani, hogy a Magyarok Istene vajon lokális (nemzeti) és/vagy globális Isten-e? Végül azt tárgyalja, hogy mit jelent, vagy mit jelenthet ma számunkra a Magyarok Istene, azaz vajon él-e még a Magyarok Istene?
-
A „magyarok Istene”
02 400 FtIgyekszünk körbejárni a ‘Magyarok Istene’ kifejezés megannyi aspektusát, azaz hogy ki és mikor használta először e kifejezést, ki terjesztette el. Megvizsgáljuk a kifejezés második részének, azaz az ,,isten” szavunk eredetét és jelentését. Választ próbálunk adni arra a lényeges kérdésre is, hogy a nyugati kereszténység felvétele előtt élt őseink vajon egyistenhívők vagy többistenhívők voltak-e? Továbbá megnézzük azt is, hogy mi kötődik a Magyarok Istene kifejezéshez, azaz hogy milyen funkcióban használatos, milyen tulajdonságok, mondhatni attribútumok köthetők hozzá. Mindezek után megpróbáljuk megállapítani, hogy a ‘Magyarok Istene’ vajon lokális (nemzeti) és/vagy globális Isten?
-
-
A „világ középpontja”
05 200 FtA „Regnabit” folyóirat 1921 és 1929 között jelent meg, kezdetben jelentős egyházi támogatást tudva maga mögött. Guénon 1925-27 között a folyóirat egyik legfőbb szerzője volt a lap 1929-es megszűnéséig. Eme kötet írásai itt jelentek meg először. A bibliai idézeteket a katolikus fordítás szerint tartalmazza, szükségesnek ítélt esetekben a Károli-féle fordítást is közli. Néhány kivételtől eltekintve a kevéssé ismert történelmi, kultúrtörténeti nevek és fogalmak nem részletezettek, ezek rövid utánajárással azonosíthatók… A kötet érdekessége, hogy tartalmazza Louis Charbonneau-Lassay (1871-1946) tanulmányát a rózsa szimbolikájáról, amely szintén a Regnabit folyóiratban jelent meg először. A francia katolikus, ezoterikus tradicionalista, aki emellett szimbolista, régész, heraldikus, ikonográfus, stb. volt, René Guénonnal kortársak és jó barátok voltak, számos levelezést folytattak és tanulmányaikban gyakran hivatkoztak egymásra.
-
A dionüszoszi világszemlélet
01 600 FtAz Attraktor kiadó Nietzsche-sorozatának legújabb kötete több rövid, de fontos tanulmányt tartalmaz a 19. század talán legélőbb, legfontosabb filozófusának életművéből. „A dionüszoszi világszemlélet” című írás Niezsche görög művészetről és világképről szóló elméletének egyik korai megfogalmazása, mely eredetileg egy hosszabb munka része lett volna, s melyet a szerző nem dolgozott ki végül. További tanulmányok szólnak „A zenéről és a szóról”, „A nyelvek eredetéről”, valamint profetikus szavakat olvashatunk a „Pillantás a népek jelenébe és jövőjébe” címen összeállított töredékekben. A kötetet a fordító jegyzetei és utószava teszik teljessé.
-
A dionüszoszi világszemlélet
01 600 FtAz Attraktor kiadó Nietzsche-sorozatának legújabb kötete több rövid, de fontos tanulmányt tartalmaz a 19. század talán legélőbb, legfontosabb filozófusának életművéből. „A dionüszoszi világszemlélet” című írás Niezsche görög művészetről és világképről szóló elméletének egyik korai megfogalmazása, mely eredetileg egy hosszabb munka része lett volna, s melyet a szerző nem dolgozott ki végül. További tanulmányok szólnak „A zenéről és a szóról”, „A nyelvek eredetéről”, valamint profetikus szavakat olvashatunk a „Pillantás a népek jelenébe és jövőjébe” címen összeállított töredékekben. A kötetet a fordító jegyzetei és utószava teszik teljessé.
-
A fekete teve és a harminc ezüstpénz
01 600 FtA XX. század első fele az amerikai fantasztikus irodalom aranykora volt, s ennek zászlóshajója a Weird Tales: ide írt többek közt H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, August Derleth, Catherine L. Moore, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith, Robert Bloch, vagy kicsivel később Ray Bradbury. Az angol G. G. Pendarves ötödik kötete sorozatunkban – mellyel a Weird Tales-ben és társlapjában, az Oriental Stories-ban megjelent összes írása immár olvasható magyarul.
-
-
A katyńi tömeggyilkosság
04 500 FtAz egyik legismertebb lengyel emigráns író könyve a katyni mészárlásról, melynek során a szovjet hatóságok mintegy tízezer lengyel hadifogoly katonatisztet gyilkoltak le. A kötet külön érdekessége, hogy a szerző azon kevesek egyike volt, akiknek a német hatóságok lehetővé tették a helyszínen való tájékozódást a tömegsírok exhumálásánál. A kötet az első volt a maga nemében, mikor 1946-ban több nyelven is megjelent. Ez az első magyar fordítása.
-
A kereszt szimbolikája
05 200 FtA francia ezoterikus filozófus nem a szűkebb, keresztény értelemben kezeli a kereszt szimbolikáját, és nem is korlátozza a tényleges képére. Elsősorban metafizikai perspektívából tárgyalja. Tehát ez az írása klasszikus értelemben vett metafizikai jellegű munka. Utal rá, hogy a kereszt olyan szimbólum, amely különböző formájában szinte mindenhol megtalálható, a legrégebbi időktől kezdve, ezért nem tartozhat sajátosan és kizárólagosan csak a kereszténységhez. Többféle jelentése van, de eme kötet elsődlegesen a metafizikai jelentést tartja szem előtt, amely az első és legfontosabb mind közül, mert ez a tulajdonképpeni princípiumi jelentés. A mű fogalmilag sűrű, mélyreható, nem enged megfeledkezni a szerző szándékáról, hogy arról beszéljen, ami igazán értelmes, lényeges és valóságos, azaz a kereszt szimbolikájának metafizikai perspektívából való tárgyalásáról…
-
A magyar államiság fejlődése, küzdelmei I-V.
07 500 FtAz eredetileg három részből álló mű 5 kötetben. A szerzőt a jogi tanulmányai befejezése után 1860 körül Bihar vármegye aljegyzőjévé választották. Sokat utazott külföldön, különösen Angliával ismerkedett meg behatóan. 1872-ben Deák-párti programmal Kismarton országgyűlési képviselőjévé választották, ezután évtizedeken át parlamenti képviselő és a parlamenti közélet egyik főszereplője. Hatalmas munkája a honfoglalástól kíséri végig a magyarság történetét (1-2 kötet) egészen a reformkorig (3-4 kötet), majd a töredékben maradt 5. kötet a szabadságharc leírását adja.
-
A magyar építészet története
02 400 FtA magyar építészet egészének történetét még nem írták meg. E kötet a feladat megoldásának első kísérletét igyekszik nyújtani. A munka alapját főként az utolsó évtizedben megindult alapos és a tudományos követelményeknek megfelelő részletkutatások alkotják.
Könyvem hangsúlyozottan nem a magyar építőművészet történetét akarja adni, hanem az építészet egészének fejlődését törekszik feltárni. Az építészettörténet művelői általában csak az építőművészet legnagyobb alkotásaival foglalkoznak: királyok és nagyurak építkezéseivel, az állam és az egyház nagyszabású műveivel, jelentős művészegyéniségek alkotásaival. Az építészettörténet jórészt csak az ú.n. építőstílusok fejlődését szokta vizsgálni. Jelen kísérlet többre tör. A magyar nemzet egész építő munkáját kívánja megrajzolni, tehát a királyok, főpapok, főurak, polgárok és a falusi ember építészetét egyaránt tárgyalja. -
-
A magyar huszárság eredete
01 200 Ft„…a tudományos igazság felette áll a nemzeti büszkeségnek s hasznosabb, értékesebb emennél, mert a büszkeségnek is csak akkor van tényleges alapja, ha a tárgyilagos tudomány által bebizonyított és elfogadott igazságokon épül fel, különben üres illúziókat támaszt, légvárak építésére tanít, melynél fogva több kárt, mint hasznot okozhat a nemzet lelki világában. De az is bizonyos, hogy olyan tudományos kérdések tárgyalása, melyek szorosan össze vannak kapcsolva a nemzeti öntudat dédelgetett tárgyaival, a szokottnál nagyobb körültekintést, óvatosságot és tapintatot igényelnek, nehogy elegendő alap és bizonyság nélkül vonjuk kétségbe, vagy éppen utasítsuk vissza az érzékeny nemzeti öntudat olyan kikristályosodásait, melyek végeredményükben a tudomány pártatlan ítélőszéke előtt is megdönthetetlen igazságoknak bizonyulnak.”
-
A magyar királyválasztások története
02 000 FtA könyv eredeti megjelenése: Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-t. kiadása, Budapest, 1921.
Kötetünk érintetlenül közli az eredeti szöveget, tehát sem az egykori helyesíráson és szóhasználaton, sem a mondatszerkesztésen nem változtattunk. Mindössze a nyilvánvaló nyomdahibákat javítottuk. -
A magyar lovagkor
01 800 FtAz Attraktor kiadó által útjára indított, a múlt század legnagyobb magyar történészeit bemutató sorozat legújabb kötete. A könyv Erdélyi László (1868-1947), a tudós szerzetes tanár, a magyar középkor egyik legjobb ismerője két alapvető középkortörténeti munkáját tartalmazza: ,,A magyar lovagkor társadalma és művelődése, 1205-1526″ a korszak általános áttekintését nyújtja, míg ,,A magyar lovagkor nemzetségei” a tárgyalt időszak legfontosabb családtörténeti-nemzetségtörténeti tudnivalóit foglalja össze.
-
A magyar nemzeti állam nemzetiségi feladatai
01 200 FtA magyar történettudomány és politikai irodalom elfeledett munkáit bemutató sorozat kötete az 1896-os első kiadásban már hozzáférhetetlen, eredetileg a millenniumra megjelent munka. Moldován Gergely, a kolozsvári egyetem professzora az elsők között volt, akik komoly elemzést adtak a magyarországi nemzetiségi kérdésről és az ennek kapcsán felmerülő teendőkről. Kérdésfeltevései és válaszai – sajnos – mit sem veszítettek fontosságukból.
-
-
A modern kor és tradició
05 200 FtJelen kötet a René Guénon ugyanitt megjelent előző kötetéhez – az 1924-es Kelet és Nyugat-hoz – tematikájukban kapcsolódó folyóiratcikkeket közöl, melyek két és fél évtizedet fognak át, és több helyen árnyalják, kiegészítik az abban foglaltakat. Több tanulmány ezek közül – más fordításban – már megjelent magyarul, ugyanakkor mégis az együttes közlés mellett döntöttünk, hogy egy kötetben hozzáférhetők legyenek az azonos tárgyú írások… „A Modern Kor és Tradíció” című eme kiadványt az arab író munkásságával, szemléletével ismerkedni akaró olvasóknak ajánlott, aki az egyetemességében vett spirituális és metafizikai Tradíció restaurációjának, valamint a világnézetfeletti tradicionális létszemlélet megalapozásának legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb jelentőségű alakja. Életművével valódi és univerzális távlatokat nyitott meg a modern világ egyre súlyosabb válságában még eszmélni képes jelenkori ember számára…
-
A morál genealógiája
02 400 FtNietzsche egyik fő műve, melyben elemzi az általa „főellenségnek” tekintett újkori morált, annak kialakulását, s máig ható érvényű megállapításokkal szolgál a modern korról. A kötetet a fordító tanulmánya kíséri és jegyzetapparátus is segíti az olvasót.
-
A szakácsmesterségnek rövid leírása; szakácskönyvek, szakácsreceptek a 18.-19. századból
01 600 FtRégi magyar kéziratokat publikáló sorozatunk legújabb darabja: a kötetben nélhány egyedi ritkaság a XVIII-XIX. század fordulójáról. Korabeli receptekkel, ételkülönlegességekkel, konyhai és házi fortélyokkal. A kötetet szómagyarázat és utószó teszik teljessé.
-
-
A vámpírok és ártó szellemek története
02 400 FtJacques Collin de Plancy (1794-1881) Jacques Collinként született, s később vette fel szülőfaluja nevét és a „de” titulust. Először nyomdászként és könyvárusként tevékenykedett, majd Belgium és Hollandia következett, aztán vissza Plancy-ba, innen pedig Párizs, ahol 1858-tól az – azóta is létező – Plon kiadó vezetőjeként dolgozott. Fiatalkorában szabadgondolkodó, voltaire-iánus, majd hollandiai tartózkodása alatt megtér és az egyház engedelmes tagja lesz, műveit is aláveti a katolikus cenzúrának. Kötetünk, A vámpírok és ártó szellemek története még a korai időkből származik – ennek megfelelő szélsőségesen felvilágosult és antiklerikális hangnemmel (valamint a végén egy hosszabb Voltaire-részlettel). Plancy hosszú élete folyamán jónéhány vaskos kötetet írt, melyek tematikájukban jórészt ugyanehhez a kérdéskörhöz, valamint a tágabb értelemben vett legenda-világhoz kapcsolódnak.
-
A vidám tudomány
03 000 Ft„Az európai ember azért ölti magára a morál álruháját, mert beteg, betegeskedő, nyomorék állat lett, amelynek jó okai vannak rá, hogy „szelíd” legyen, mivel szinte már torzszülött, félig kész, gyenge, félszeg valami… Nem a ragadozó állat félelmetessége az, amelynek szüksége van a morális álöltözetre, hanem a csordaállatnak a maga mélységes középszerűségével, félelmével és az önmaga láttán érzett unalmával.” „Mi nem „konzerválunk” semmit, nem akarunk visszatérni semmiféle múltba sem, egyáltalán nem vagyunk „liberálisok”, nem munkálkodunk a „haladásért”, nem szükséges előbb betömnünk a fülünket a jövő énekét zengő piaci szirének ellen – amit ők énekelnek: „egyenlő jogok”, „szabad társadalom”, „ne legyenek többé urak és szolgák” – az nem csalogat bennünket! – egyszerűen nem tartjuk kívánatosnak, hogy az igazságosság és egyetértés birodalmát megalapítsák ezen a Földön.”
-
-
A világ királya
05 200 FtA tradicionális filozófia egyik legnagyobb alakjának 1927-ben megjelent könyve, új fordításban. A kötetet kiegészíti néhány kapcsolódó tanulmány, illetve Guénon egyik nyugati „mesterének” Louis Charbonneau-Lassay-nek egy írása.
-
Armales Transylvanorum – Válogatás az erdélyi fejedelmek címeradományaiból
01 800 FtAz 1945 előtti heraldikai szakirodalom viszonylag keveset foglalkozott a Mohács után kiadott címereslevelekkel, de különösen igaz ez a megállapítás az erdélyi fejedelmek által kibocsátott armálisokra. A háború után kényszerpihenőre ítélt segédtudomány művelőinek sem volt lehetősége átfogó kutatásokat végezni.
Többéves kutatás eredményét tartja most kezében az olvasó. Hat magyarországi és romániai közgyűjtemény több mint félezer, eredeti erdélyi címeres levelének tanulmányozása után készülhetett el ez a válogatás, amely általános képet kíván nyújtani a fejedelmi címeradományokról, többnyire közöletlen, sőt ismeretlen címerekről: ennek megfelelően nem csak a legdíszesebb oklevelek kerülnek bemutatásra, hanem kevésbé kvalitásos művészek alkotásai is. Majd száz éve jelent meg az utolsó, hasonló témájú kötet Kolozsváron, Sándor Imre tollából. Egy évszázad sok idő, a kor változásának megfelelően változott a közlés formátuma is, amit bővebb bevezető tanulmány, rajzok helyett digitális fotómásolatok jeleznek, a latin szövegidézetek mellett fordítások segítik a jobb megértést. -
Az Árpád-ház mítoszai
01 600 FtAz Attraktor Kiadó ezen sorozata a magyar polgári történetírás legjelesebb – új kiadásban nem hozzáférhető – munkáit kívánta ismételt megjelentetéssel, vagy esetleg még a kéziratban heverő művek publikálásával a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azok az írások válnak hozzáférhetővé, amelyeket a II. világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos gondolkodásból, az egyetemi tanagyagokból, a közkönyvtárakból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből.
-
Az ausztriai birodalom némely részeiben tett utazásom jegyzetei 1830
02 000 FtSzeretett, Kedves Testvérem!
Messze tájokat, idegen földeket vándorolék öszve, s mindazon virágokat, melyeket Hunnai Duna s Tisza mosta gazdag térein vagy Ausztria sziklaváros halmain, Stíria és Illíria setétített, szirtos havassain, vagy az adriai kies tengerpart s édeni olasz föld gyönyörködtető környékein rövid utamban leszakíthaték, koszorúba fűztem, hogy azzal Tenéked szerencsés visszatérésemmel kedveskedjem. Virágim csak ősziek – belőlek font ajándék koszorúm hullékony vala, de hogy hervadhatatlanná tégyem azt a szeretet oltárán, ím, e könyvecskében nyújtom kezeidbe.
Te valál – bátor rám nézt néha kedvetlen, de mégis szép – utazásom legfőbb eszköze. Fogadd örök hálám emlékéül annak rövid rajzoltját. Olvasd egyszerű betűimet azon gyönyörrel, mellyel tollam azokat számodra munkás szereteted kicsin, de szíves jutalmául e néma lapokra tevé!
Kolozsvárt, május 1. napjáníbr>Szerető testvéred,
Pákei Lajos -
Az erdélyi renaissance
01 800 FtA renaissance az erdélyi művészetnek legsajátosabb, legegyénibb korszaka. Bár az erdélyi szellem és lélek mind a renaissance előtt, mind utána a különféle stílusáramlatokat a maga képére alakította át, és nem egy igen kiváló és jellegzetes művet alkotott, mégis a renaissance korban – melynek fő időtartama egybeesik Erdély külön állami életével – szabhatta és szabta meg legönállóbban fejlődésének irányát, művészetének kialakulását. Az erdélyi renaissance korán kezdődik, protorenaissance előzményei Márton és György kolozsvári szobrászok remekével visszanyúlnak a XIV. századba, kibontakozása szorosan követi Mátyás király Budáját, virágzása a fejedelmi Erdély legnemesebb megnyilvánulása, Mikes „tündér Erdély”-ének művészi kifejezése, melynek fénye, ragyogása még tovább él a XVIII. században Sipos Dávid faragványain, mennyezetfestményeken, kúriaépítkezéseken, hogy tündöklésének utolsó sugarai az erdélyi művészet legszebb alkotásain lobbanjanak ki.
-
Az iszlám hódítások és a kalifák uralma
02 000 FtA klasszikus angol történetírói iskola egyik legnagyobb alakjának, Edward Gibbonnak a monumentális művéből – a Mohamed életéről és az általa alapított iszlám vallás kialakulásáról szóló rész után – az arab hódítások kezdeteiről szóló rész jelenik meg, magyarul először. A szöveget alapos jegyzetapparátus és utószó kíséri.
-
Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugateurópára
02 000 FtA szerző korabeli arab, bizánci és nyugati források alapján dolgozta fel a honfoglaló magyarság hadművészetéről megtudható adatokat. Bemutatja az ősmagyar hadművészet eredetét, a művelődés fő jellemvonásait, a honfoglaló ősmagyarok fegyverzetét, a hadi taktikájuk alapelveit, valamint az ősmagyar hadművészet jelentőségét a nemzet életében.