Elüljáró beszéd Hölgyeim és uraim! Van szerencsém önöknek jó estét kivánni és egyben szives engedelmüket kérni, hogy bűvész-előadásomat minden hosszadalmas bevezetés nélkül, azonnal elkezdhessem. Nézzék, itt van a kezemben egy könyv. Olyan, mint a többi: egymás mellé füzött ivek, betükkel és képekkel telinyomott papiros; de ha forgatni kezdem a lapjait, minden oldaláról csakugy omlik elénk a tömérdek sok csodálatos furcsaság… Ni, mennyi tarka golyó, virág, lámpás, madár, aranyhal, karika, legyező hullik ide… És mindjárt el is tünik, csak azt kell mondanom: hókusz, pókusz!… ne méltóztassanak csodálkozni… Ez csak a kezdet… Mostan következnek a kifogyhatatlan palackok, a kincsesládák, az eleven bábuk… És ha jobban megrázom ezt a könyvecskét, lapjai közül még külömb holmik is kerülnek ki. Mintha csak a Guy de Maupassant rejtelmes vándorló butorainak kelt volna lába: asztalok, székek bukfenceznek kifelé a maréknyi papirosból. Ha pedig végigpörgetem ujjaim között az utolsó lapokat: olyasvalami hallatszik, mint a hársfák zizegése őszi éjszakán, végigborzongat bennünket valami hűvös fuvalom és komor árnyékok kergetőznek a levegőben… Teringette, nem jó az ilyen boszorkányos könyvvel játszani!… Becsapom… De ahogy becsaptam, kiugrik belőle egy fekete frakkos, jóképü ur, a kezében varázspálca és módosan meghajlik önök előtt…