Előszó (részlet)
A magyar középkor őszén, a XIV. század közepén megsokasodnak művészeti emlékeink. Az előbbi évszázaddal szemben okmányainkban mind több kolostoralapításról, templom- és várépítésről találunk adatot, a kisebb templomok falait is jóképességű festők díszítik freskókkal, a fellendülő könyvfestészet pedig oly emlékekkel dicsekedhet, mint Kálti Márk Képes Krónikája. Műfaji szempontból kiterebélyesedik művészetünk. A szobrászati alkotások már nemcsak architektúrához kötötten jelennek meg, hanem fába faragva oltárok díszei, nemesfémből verve ereklyék tartói, vagy bronzba öntve önálló szobor, mint a Kolozsvári testvérek Szent Györgye. Az Árpád-kori kőfaragás hagyományait a mindjobban fellendülő síremlékszobrászat ápolja tovább. Hasonló lendületet vesz az iparművészet is. Pompás ötvösműveken élnek >>tovább az európai ötvösség legszebb technikai hagyományai és e korba nyúlik vissza a sodronyzománc gyakorlata is, melyet magyar technikának ismert el a szakirodalom.