-
Jack London összes novellái 1. kötet
02 400 FtJack (John Griffith) London (1876-1916) rövidebb-hosszabb műveiben három vidéket, három kultúrát mutatott be olvasóinak, de úgy, hogy a történetek alapjául szolgáló információkat, anyagokat első kézből, a helyszínen szerezte meg. Novelláinak főhősei olyan különleges, vagy éppen alapjában véve hétköznapi, de az események sodrásában különlegessé váló emberek, akik életüket a Yukon vidékén, Kaliforniában, vagy a déli tengereken élték.
Számos, az ő korában még kísérletinek minősülő műfajú és szerkezetű írást köszönhetünk neki. Foglalkozott science fictionnel, de írt szerelmi háromszögekről, emberi gyarlóságokról és hősiességről is olyan képszerűséggel és olyan művészi realitással, ahogy előtte még senki. Jelentősek továbbá haditudósításai valamint a szocialista árnyalatú politikai esszéi. A 20. század első másfél évtizedében ő volt az, aki megvalósította az „amerikai álmot”: szegény fiúból az irodalom elismert és divatos alakjává változott. Negyvenévesen távozott el ebből a világból, de örökül ránk hagyta több mint ötven regényét, számtalan novelláját, esszéjét, cikkét és színdarabját.
Kiadónk első megjelenésük sorrendjében gyűjtötte két kötetbe Jack London novelláit, jelen kiadványban az 1893–1909 között publikált írásokat nyújtja át az olvasónak. -
Jezsuiták és szabadkőművesek
02 000 FtA világhírű könyv, mely először spanyolul látott napvilágot Dél-Amerikában, Magyarországon pedig szinte az ismeretlenség homályába veszett az egyetlen ismert magyar kiadás. Buenos Aires, 1963. december 1.:Régóta élt bennem a nyugtalan kíváncsiság megismerni az igazságot a szabadkőművesekről, akiket a Jézus Társasága legnagyobb, százados ellenségének tartott. Miután vissza lettem helyezve a laikus állapotba, eltitkolva való kilétemet, beléptem a szabadkőművesek közé, és a legtisztább szándékkal elhatároztam, hogy személyesen győződöm meg a sok vád igazságáról vagy hamisságáról. Feljutottam a legmagasabb fokokig, és ma birtokában vagyok egy olyan tökéletes ismeretnek mind a két intézményre vonatkozóan, amelyet nem mások elbeszéléséből, hanem hosszú évtizedek személyes tapasztalatából gyűjtöttem fel, így befejezve kettős küldetésemet, amelyet én valóságosan ennek fogtam fel, most a nagyközönség elé állok, és bemutatom e két rendet, a két legnagyobb ellenséget a maguk teljes őszinteségében, összes titkaikkal együtt. A könyv sajátos ötvözete az önéletrajznak, a naplónak, a dokumentumgyűjteménynek, a politikai esszének és vitairatnak. Írója különös, nyughatatlan, mindenütt meghasonlott, örök útkereső volt. Még haló poraiban sem maradt nyugton. Az „útkereső” közben rátalált a szabadművességre,fölfedezte benne a közösséget, amely sokban emlékeztette őt az elhagyott rendre.Nagy Töhötöm könyve nem elsősorban azért időszerű, amiért írta, hanem mert érdekes és bensőséges képet rajzol az olvasók többsége előtt ismeretlen, titokzatos intézményről, a két rendről.
-
Jobban szeretném a reggeleket, ha később kezdődnének
0800 FtA világ leglustább macskája számára az ébredés nagyon nehéz. E kis könyvből kiderül, hogy miért is kel fel nehezen Garfield. Számára ugyanis a „jó reggelt” ellentmondásokkal terhes kifejezés.
-
Justine, avagy az erény meghurcoltatása
01 500 FtDe Sade. A XX. századig nemigen illett beszélni róla. Stendhal és Baudelaire csak titokban lelkesedett érte, jóllehet utóbbinál egyértelműen kimutatható a hatása. A szürrealisták, főleg Breton hozták divatba, Apollinaire rajongott érte, s Bataille illesztette be művét az avantgard irodalomba. Az egyébként oly finnyás ízlésű Flaubert csodálatos filozófusnak nevezte, Camus egész fejezetet szentelt neki „Lázadó ember” című esszékötetében, az 1960-as évektől kezdve pedig a francia irodalom egyik legvitatottabb, központi alakja lett. Ki volt ez az ember, akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett, aki élete nagy részét börtönben töltötte, s akit mind a mai napig valami borzongató homály övez? Egy biztos: ő volt az, aki felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja. Justine című regényét sajátos kettősség teszi izgalmassá: az ájtatoskodó, bigott, álszent előadásmód és a mélyén izzó engesztelhetetlen gyűlölet, Justine szemforgató sopánkodása és a háttérben vigyorgó szerző sátáni káröröme. Ez emeli ezt a kis filozófiai mesét a XVIII. század remekművei sorába, Voltaire Candide-ja, Laclos Veszedelmes viszonyokja mellé.
-
Keménykalap és krumpliorr
02 000 FtA háttérben a fákra szögelték az oroszlános plakátokat. Nagyon félelmetes látvány volt, ahogy lengedeztek a fatörzseken: mintha a dzsungelből pislogna elő egy oroszláncsorda! – És mi lesz a közönséggel? Lesz egyáltalán közönség? – Mi kiragasztottuk a plakátokat! – mondta Karcsi a fára csomózott kötélen lógva, mint a levegő ördöge. A kis Rece a krumpliorrt babrálta, úgy hallgatta a beszélgetést. “Az ám, közönség nélkül semmit se ér az egész! Hiába jön ki a tévé, csak lebőgünk!” – mondta magában. És mint mindig, ha válságosra fordult a helyzet, most is támadt egy ötlete. “Elég vakmerő!” – minősítette magában morogva az ötletet, éppen ezért nem is mondta el senkinek. Vagy sikerül, vagy nem. Elég, ha akkor tudják meg, ha sikerül!
-
-
Kleopátra I-II.
03 600 FtA történet a Kr. előtti első század Alexandriájába röpíti az Olvasót. A fáraók Egyiptomában Nagy Sándor halála óta a Ptolemaiosz dinasztia uralkodik. Róma ellenállhatatlanul tör Egyiptom felé, a birodalom azonban kemény diót jelent a hódítóknak. Maga Julius Caesar is belátja, okosabb velük barátságra törekedni és bölcs diplomáciával lassan Rómához kötni az ősi birodalmat. Talán könnyebb dolguk lett volna, ha nincs Kleopátra, aki jelentősen különbözött elődeitől. Ha Róma azt hitte, egy nővel könnyebb dolga lesz, hát súlyosan tévedett. Kevés olyan nő ismeretes e korból, aki ennyire értett a diplomáciai fondorlatokhoz, vagy ilyen eréllyel tudott volna egy világhatalommal szemben fellépni, mint Kleopátra. A regényből megtudhatjuk, milyen is volt Kleopátra gyermeklányként, és miben különbözött nővéreitől, fivérétől. Hogyan alakult ki sajátos személyisége, műveltsége és céltudatos gondolkodása, melyre nagy szüksége volt a politikai játszmákban, amelyekkel – akár női praktikák felvonultatása árán is – meg kellett birkóznia. A kötetből kiviláglik, hogy Kleopátra nem csupán egy vonzó nő volt, hanem erőskezű uralkodó, hadvezér és kiváló diplomata is. Rómának nem véletlenül gyűlt meg vele a baja…
-
Kopjafák
01 200 FtNyirő elbeszélései, különösen, 1933-ban megjelent Kopjafák című kötetének írásai maguk is értelmetlenül elpusztult és halálba kergetett emberekről szólnak. A huszonegy novellából álló ciklus minden darabja egy-egy balladába illő szerencsétlen emberi sorsot örökít meg.
-
-
-
Légy hű magadhoz
0900 Ft`Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz.` – mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára smerhetünk. Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének főművét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Tombol a második világháború, Angliára hullanak a bombák, a brit társadalom élete fájdalmasan felbolydul. Ekkor találkozik két fiatal: Prudence, a gazdag arisztokrata lány és Clive, az alacsony sorból származó fiú. Megszeretik egymást, tervezgetik majdani életüket, amelyről a lelkük mélyén mindketten sejtik, hogy csak vágyálom, szörnyűségeket megszépítő illúzió…
-
Leven és az álnok árnyak
01 800 FtA tizennégy éves Leven Thumps (más néven „Lev”) sivár és nyomorult életet él Oklahoma államban, Burnt Culvert városban. De minden megváltozik, amikor tudomást szerez egy titkos átjáróról, ami összeköti a két világot: a valóságot és Foo birodalmát, ami az idők kezdetén teremtődött, hogy megajándékozza az embereket az álmok és a remény, a vágyak és a képzelet lehetőségével. De Fooban káosz van, és ebből a birodalomból három lény átmegy a valóságba, hogy visszavigye oda Levet, mert neki áll hatalmában megmenteni Foo birodalmát. És jön Clover, a szellemes kis barát; Winter, egy lány, akinek megvan a maga különleges tehetsége; és Geth, Foo birodalmának jog szerinti örököse. Vajon ez a furcsa utazócsapat képes segíteni Levnek, hogy legyűrje kételyeit? Lev időben megtalálja az átjárót? Vagy Sabine és sötét árnyai találják meg hamarabb a kaput, és elpusztítják az emberiséget?
-
-
Magyarok a Kijevi Évkönyvben
05 000 FtA 12. század második felében több részletben íródott Kijevi Évkönyv azon kapcsolatokról tudósít, amelyeket királyaink – főleg II. Géza és III. Béla – tartottak fenn a Kijevi Russzal, valamint a szomszédos halicsi fejedelmekkel.
-
Márk
09 500 Ft„Isten szavának, és elsősorban az evangéliumoknak tanulmányozása olyan érték, amelyről az egyház és az igehirdetés sohasem mondhat le. Szerencsére a hívők körében is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a Szentírás és ennek értelmezése iránt. »Márk evangéliuma napjaink exegétáját, teológusát és keresztény emberét egyaránt megszólítja. Mivel tekintetünket Jézus Krisztus keresztjére irányítja, szenvedéssel teli és megtépázott korunkhoz illő evangéliumnak mutatkozik. Minthogy Jézus csodatevői működésének széles körű bemutatásával az ember sokféle szükségére és nagy nyomorúságára tereli a figyelmet, ösztönzi segítőkészségünket egy olyan világban, amelyben szinte párhuzamosan és állandóan együtt jár a haladás és az ember elnyomorodása. Mivel Jézusnak a halálból való feltámadásáról ad hírt, reményt nyújt számunkra. Arra szólít, hogy kövessük a Megfeszített útját« – írja művéről a szerző.”
-
Mikszáth Kálmán füveskönyve
01 200 FtEz az aforizmakönyv nem helyettesíti az elolvasandó mikszáthi életművét, és a legbölcsebb Mikszáth mondás sem tehet sikeressé egy tehetségtelen politikust. Ez már majdnem aforizma, s a végén megint elkezdem Jókait utánozni. Nem, nem, maradjon mindenki a kaptafánál. Mikszáth írja a bölcsességeit, Jókai a regényeit, a szerkesztő az utószavait. Az olvasó pedig olvassa Mikszáthot és élvezze a tehetség és az írói bölcsesség végeláthatatlan derűjét és szépségét. (Praznovszky Mihály)
-
Művésztelep
01 000 FtA Művésztelep megrázóan pontos beszámolót ad arról a rendkívüli hatásról, amelyet a delirium tremens gyakorolt Kerouacra, erre a kitűnő regényíróra, akinek volt ereje ahhoz, hogy be is fejezze költői pályáját. Ebben a regényben San Franciscói költőkkel találkozunk, köztük az Úton hősével, Dean Moriartyval, tíz évvel később. Jack Kerouac, ahogy nagy pályatársa, W. S. Burroughs mondta róla: „Író volt, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szenvedő, ám szellemes géniuszának csúcspontját még megtetézi a „Tenger”-rel, ezzel a briliáns verssel, mely a Csendes-óceán hallucinációkkal telített hangjait örökíti meg Big Surnél.”
-
Reizner János élete és munkássága
0500 FtReizner János – a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum első igazgatója, a szegedi helytörténeti kutatás jeles képviselője, a Szeged története című négykötetes monográfia írója 1847-ben született Szeged egyik legrégibb német polgári famíliájából. A középiskolát a piaristák híres szegedi gimnáziumában végezte, amely az alapítástól fogva döntő szerepet vitt a város szellemi életében. Tanítványuk volt Dugonics András író, Katona József, a Bánk bán költője és Horváth Mihály történetíró, s ugyanitt követte Reiznert az iskolapadban Kálmány Lajos néprajzi gyűjtő, Löw Immánuel szegedi főrabbi, Tömörkény István, a szegedi elbeszélő irodalom mestere, Juhász Gyula, Szeged költője és Bálint Sándor néprajztudós is. Az „Alföld fővárosának” szellemi alapjait Somogyi Károly esztergomi kanonok vetette meg, amikor 1880-ban felajánlotta 43701 kötetes könyvtárát a városnak. Reizner otthagyta főjegyzői állását és elfoglalta a frissen alapított könyvtár igazgatói székét. A betűrendes és szakrendi katalógus kialakítását Löw Immánuel szegedi főrabbi mellett részben a könyvtár igazgatói – így Reizner János, később Tömörkény István és Móra Ferenc – végezték. Reizner nevéhez fűződik a múzeum megalapítása is, amelynek legrégibb osztályait, a régiség- és éremtárat, továbbá a szépművészeti gyűjteményt ő állította fel. Tudományos munkásságának középpontjában Dél-Magyarország és Szeged története állt. Fő művei A régi Szeged, a Makó város története és a Szeged története címmel összeállított történelmi monográfiák. Reizner János érdemei elismeréseként 1876-ban Koronás Arany Érdemkeresztet kapott, 1883-ban a Ferenc József Rend lovagkeresztese, 1903-ban királyi tanácsos lett. A Reizner János életéről és munkásságáról szóló tanulmányt Fári Irén írta, az ezt követő bibliográfiát Fejérné Pintér Veronika állította össze. A jó állapotú kötetet Fári Irén dedikálta.
-
Sofőrök
02 500 Ft– Az Odakint! Hogy néz ki? Maskliln értetlenkedve nézett az ismeretlenre. – Nos – tétovázott -, olyan… nagy…
A több ezer apró mana számára, akik egy hatalmas bevásárlóközpont padlója alatt éltek, nem létezett Nappal és Éjszaka, a Napsütés és az Eső ősi legendákká halványodtak. Nyugodt életük manaemlékezet óta a Téli Kiárusítások és a Nyári Vásárok ritmusát követte. Ám egy napon rémületes hír érkezik: az Áruházat le fogják bontani. Masklinra, az utolsó Odakintről érkezett manára, roppant feladat vár. Meg kell szerveznie a menekülést egy talán még veszélyesebb helyre, melynek sokan még a létezésében sem hiszenek, oda, ahol a Légkondicionálót Szélnek hívják, és a fura, kék mennyezet ijesztően messze van: Odakintre…
Terry Pratchett a roppant sikeres Korongvilág-ciklusával szerzett hírnevet világszerte. A manák trilógiája mulatságos és tanulságos mese, amely ötletesség terén sem marad el a Korongvilág-regények mögött; bizonyítja ezt az is, hogy felkerült a tekintélyes Smarties-díj jelöltjei közé. -
Sport és jóga
0Ősi hindu testgyakorlatok és légzésszabályozás európaiak számára, 73 eredeti felvétellel.
Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. -
Szárnyalók
03 000 FtSzép lenne azt mondani, hogy a pici békák hosszan és keményen gondolkodtak az új virágról, arról, hogy fel kellene fedezni, arról hogy talán az a virág nagyobb, mint az eddig ismert medencéjük. Valójában csak annyit gondoltak: brekeke…
Valahol messze egy űrhajó vár a manákra, hogy hazavigye őket. Csakhogy a manák többségének esze ágában sincs hazamenni. Szívesebben költöznének inkább egy új Áruházba, vagy Bárhová, ahol a humanók végre békén hagyják őket. Egyedül Masklin tudja, hogy nincs más esélyük, mint felvenni a kapcsolatot a hajóval. Ehhez először is el kell jutnia Floridába (bárhol legyen is az), ahonnan hamarosan fellőnek egy kommunikációs műholdat (bármi legyen is az). Így hát Masklin azonnal nekilát lestoppolni egy újfajta, szárnyas teherautót, amit úgy hívnak: Concorde…
Terry Pratchett a roppant sikeres Korongvilág-ciklusával szerzett hírnevet világszerte. A manák trilógiája mulatságos és tanulságos mese, amely ötletesség terén sem marad el a Korongvilág-regények mögött; bizonyítja ezt az is, hogy felkerült a tekintélyes Smarties-díj jelöltjei közé. -
-
-
-
-
Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez
01 200 FtAmikor e munkához hozzáfogtunk csak arra gondoltunk, hogy Czímer Károlynak „A Szeged-Belvárosi Kaszinó százéves története (1829-1929)” című munkájához névmutatót készítünk, amely a gyakran forrásul használt könyvet a kutatómunkában könnyebben kezelhetővé teszi.
Munka közben azonban hamarosan kitűnt, hogy Czímer e munkájában szereplő adatok sokszor tévesek, hiányosak, a nevek elírtak, egyes személyek nem azonosíthatók, néha egy személyt ketté bontott stb. Így egyszerű névmutatóval nem lehetne sokra menni. Ezért vált a névmutató személyi adatárrá. -
Szentek és hősök
01 000 FtSzóhoz előszót fűzni túlzásnak látszik s mivel e kötetben részben elmondott, részben elmondásra szánt beszédeket adok közre úgy tűnik fel, szükségtelen elüljáróban bármit is mondani. Mégis egészen röviden jelezni kívánom az alkalmat, mely a papírra vetett gondolatok publikálását magyarázza s a vezéreszmét, mely a beszédsorozaton érvényesül. Az a ritka nemzeti ünnep, mely Szent István királyunk megdicsőülésének kilencszázados fordulójával ránk köszönt, bizonyára sok kegyeletes megemlékezésnek lesz alkalma. Érthető, hogy a tisztelet és lelkesedés gyakran fog szót keresni megfelelő megnyilatkozásra. Úgy véltem, használhat bárki, ha ünnepi hangulatának virágait leteszi a nemzeti kegyelet oltárára, hogy minél változatosabb színekben pompázzon az a koszorú, amellyel a magyar keresztény múlt legnagyobb alakjának kivan hódolni a késő nemzedék s egyik-másik elhullott virágszál vagy szirom esetleg termékenyítőleg is hathat a képzeletre és gondolatra, amely e szent év során bizonyára gyakran fog vállalkozni az ország- és egyházépítő szent király nagyságának és dicsőségének szónoki magasztalására. Szent István király élete s nagysága azonban nemcsak egyéniségében hanem a hozzátartozók nagyságában is ragyog, akiknek mindegyike egy-egy tipus is a keresztény tökéletesség útján. Célszerűnek láttam tehát, hogy azokról, akik vele egy szent sorsközösségben éltek és alkottak, szintén megemlékezés történjék és figyelmeztetés szóljon belőle papok és nemzetnevelők oktatására, hogy a szent király mű- vét és főleg szellemét akkor értjük meg teljesen, ha mindazok erőfeszítéseivel együtt méltányoljuk, akik az Ő oldalán fejtettek ki a legkülönbözőbb emberi helyzetekben emberfölötti heroizmust s ezzel nemcsak példát mutattak de indítást is szolgáltattak annak az új keresztény nemzeti rendnek kialakulásához, mely 900 év előtt volt a magyar nagyság alapkő-letétele s 900 év után is revindikációjának feltétele.
-
Szeretet-hittan
0600 FtNegyvenhetedik születésnapomra nagy, piros szívet kaptam ajándékba. A piros posztóból készített szív 47 kis szívet rejtett magában. Ez a meglepetés gyönyörű visszajelzése volt a legszebb jézusi szolgálatnak: a szív teológiájának.
-
-
-
Tömörkény István irodalomtörténeti sorsa
02 000 Ft„EZ SZÉP KÖRÖSZT LÖSSZ!”
(Elöljáró szavak)
Tömörkény István írja egyik harmatos, egyszerű írásában, hogy röpül az idő, ha sok a dolog, és csak ácsorgó ember nézi lassunak folyását. Az iró halála óta eltelt huszonöt év alatt sok volt a dolgunk, nem voltunk ácsorgó emberek, így ez a negyedszázad gyorsan elröpült, gyorsabban, mint a magyar történelem egyéb, tengödő évtizedei. A sok magyar munkában arra is alit értünk rá, hogy Tömörkény egyéniségét, legbelsőbb lényegét kellőképpen felmérjük és értékeljük.
A huszonöt esztendő alatt a magyarság társadalmi, irodalmi és irodalomtörténeti munkája nem volt összeforrottan egységes, nem haladt mindig a magyar összesség érdekét jelentő helyes uton. Az ösvények többfelé szakadtak. Az ilyen helynek pedig, – hogy Tömörkénynek adjam át a szót, – „mindig van egy kis közepe, a hol a kocsi nem jár, s rajta apránkint pusztai virág terem. Kék buzavirágnak, sárga ökörfarkkórónak, szép halovány rózsaszín bogáncsnak a magvát oda hordja a szél”. A többfeléágazó irodalmi és irodalomtörténeti utaknak megkimélt, de kissé elhanyagolt szigete volt Tömörkény sugárzó, majdnem teljesen elfogyott sorozata. Ezen az „utközépen” üdén nyiltak Tömörkény népi rajzainak kék, sárga, rózsaszín virágokat hajtó magyar „gyógynövényei”, amelyek magukba zárják a magyar élet földbőlszitt, igazi orvosságát: „Ismerjed meg, szeressed meg minden életmegnyilvánulásában a valódi mélymagyarságot, a magyar földmivelő réteget, a célszerű, munkás szegény embereket, az eleveneszű, önnálósulni tudó és szerető, kétkezi munkásokat”. Erre mondják, hogy Tömörkény csak ábrázolni akart, tendenciátlan volt. -
Történetfilozófiai írások
06 500 FtA kötetet összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta Mesterházi Miklós