Zsögödi Nagy Imre Magyar Örökség-díjas festőművész alkotótevékenységében programszerű tudatossággal érvényesült a csíki tájnak, embernek, jellegzetes paraszti létformának művészeti köztudatba való beemelése. Szabó András monográfiájában Nagy Imre életútjáról, művészi pályájáról és hagyatékáról nyújt átfogó képet. A könyvet mintegy száz fekete-fehér és ötven színes reprodukció illusztrálja. A könyv megjelent Nagy Imre halálának 30. évfordulójára.
Rodostó és Zágon hallatán II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen jut az eszébe minden magyarnak: Rodostóban a Rákóczi-múzeum, Zágonban a két terebélyes tölgyfa, melyek közelében Mikes Kelemen szülőháza állt egykor. Azt már kevesen tudják, hogy a Franciaországból Törökországba érkező bujdosók először nem Rodostóban, hanem a Dardanellák európai partján fekvő Gallipoliban (ma Gelibolu) értek partot. Innen két és fél évig tartott az a szárazföldi út, melyet lovas szekerekkel és lóháton tettek meg Yeniköyig, ahonnan aztán ismét hajóval folytatták útjukat Rodostóig, ahol 1720. április 21-én értek partot. Ezen az úton szegődünk melléjük ma, 287 év múltán, útmutatóul Mikes leveleit híva segítségül.
A Csíki Magánjavak néven ismert vagyonkomplexum Csík vármegye dualizmus kori fejlődésében betöltött szerepét már a kortársak is kiemelkedőnek tartották. A román állam általi kisajátítást (1923) követően azonban jelentőségét és az intézmény tevékenységét szinte teljesen elhomályosították az igazságtalan döntés megszüntetése érdekében tett politikai-jogi lépések, amelyek során a vagyon kezelésére, vagy a jövedelmek felhasználására csak szűkszavú utalások történtek. Mivel a több mint egy évtizedes küzdelem nem csak a hazai, de az európai közvélemény (a tulajdonosok a Nemzetek Szövetségéhez fordultak jogorvoslatért) figyelmét is felkeltette, a Magánjavakról csaknem mindenkinek az az időszak jut eszébe, amikor lényegében a vagyonközösség nem is létezett. Ez a paradox helyzet ösztönözte a könyv szerzőjét arra, hogy a hagyományos „Magánjavak-kép” megrajzolása helyett – mely a vagyon visszaszerzése körüli eseményeket helyezi előtérbe – behatóan tanulmányozza az intézmény történetét (1869-1923)..
Az 1400-as években a ferencesek már klastromot működtettek Csíksomlyón. A tatár, török támadások, a vallásháborúk sokszor fenyegették elpusztítással a rendházat. a ferencesek sokszor menekülni kényszerültek, de mindig visszatértek. Újjáépítették a felégetett épületeket és folytatták szívós munkájukat. Ezt a sok évszázados küzdelmet és fejlődést mutatja be a könyv.
