Háborús élménynapló ez, s ha harminchárom esztendővel a háború utolsó napja után jelenik is meg, valóban új. Új és más hangú, mint a hasonló naplók legtöbbje; születése, sorsa is különös. Súlyos betegen, élete kockáztatásával írta meg és mentette át Galló Olga a naplót, amely saját sorsát és a körülötte szenvedők gyötrelmes napjait a keserves élmény friss, lélekrendítő erejével vetíti elénk. A lágerélet hétköznapja, a kis kegyetlenkedések, egymásra halmozódó kis szenvedések végtelen sora rajozódik ki ebből a nemesen egyszerű, túlzásoktól és hangosságtól mindig mentes stílusban megírott egykorú naplóban. Galló Olga a második világháború éveinek egy magyarok által kevéssé ismert pokol-bugyrát is megjárta: megszökött a deportáltak közül és a leigázott Európa elhurcolt külföldi kényszermunkásainak táborában élt át néhány hónapot. Az egykori Breslau, a mai Wroclaw ostromának napjairól magyar szerző tollából talán először olvasunk. Ez a napló bizonyság: az egyszerű ember a kisember, azaz a történelem alanya akkor is magát a történelmet beszéli el, ha csak gondról és keserűségrő, felcsillanó reményről, csendes, alkotó békére való vágyakozásról szól. Az író, Galló Olga 1941-től 1944. március 19-ig, a náci megszállás napjáig, a Népszava külső munkatársa volt. A munkáslapban megjelent hangulatképei, novellái sokat ígérő szépírói pályakezdést jeleztek. A tollat nem tette le a szögesdrót mögött sem, éppen a napló jelzi, hogy a szenvedések végtelen napjaiban is előrelépett a pályán. Hazatérése után újságíróként dolgozott a Világosságnál – a szépíró elhallgatott. Most, amikor több mint három évtizeddel azután, hogy a rejtegetett ceruzacsonkkal, sötétben araszolva írogatott sorokból könyv lett, érzi az ember: kár volt a hallgatag, csöndes évekért.