• A célkeresztben: Magyarország

    0

    Füredi Ferenc szüleivel 1956-ban, kilenc évesen hagyta el Magyarországot, majd Kanadában és Angliában végezte tanulmányait. Az immáron Frank Füredi néven számos nagyhatású tanulmányt, könyvet jegyző szociológus professzor nem kevesebbet állít, mint hogy a keresztes háborúkat megidéző kegyetlen kultúrharc zajlik Európában. A szemben álló felek nem köthetnek konszenzuson alapuló „békét”, mert küzdelmük kulturális értékekről, identitásról vagyis a puszta létezésről szól. Szólásszabadság versus politikailag korrekt véleménydiktatúra. Keresztény értékek és hagyomány versus leszámolás a több ezer éves európai kultúrával. Nemzetállami eszme versus nemzetállamok fölötti föderatív, birodalmi gondolat. A célkeresztbe érzékelhetően Magyarország került.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A föld alatti vasút

    0

    Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Kner család és más történetek

    0

    A történeti folyamatokat többféle közelítéssel lehet feltárni. Erdész Ádám jelen kötetben összegyűjtött tanulmányaiban társadalomtörténeti nézőpontból vizsgálja a 19-20. század néhány fontos kérdéskörét. A történész-levéltáros szerző olyan kutatási témákat választott, amelyek gazdag forrásanyaga a folyamatok megragadása mellett az olvasó számára átélhető, érdekes történeteket ígér. A közölt írások négy nagyobb fejezetet alkotnak: az első tíz tanulmány a magyar könyvművészet történetében meghatározó szerepet játszó Kner családról szól, a família őseinek magyarországi felbukkanásától a család tagjainak deportálásáig. A páratlan forrásanyag adta lehetőségeket kihasználva a szerző pontosan és színesen mutatja be, hogy a vándorkönyvkötő hogyan telepedett meg egy alföldi községben, s milyen külső adottságok és személyes kvalitások kellettek ahhoz, hogy fia, Kner Izidor a kis nyomdaműhelyből piacvezető vállalatot teremtsen. Izgalmas és megrendítő írások idézik fel, hogy egy teljes mértékben asszimilálódott család miként élte meg a kirekesztés éveit. Ugyancsak különlegesen gazdag narratív forrásokra alapozódnak a Márki Sándorról szóló tanulmányok is. A Márki Sándor naplóit olvasva című fejezet írásai bemutatják, milyen tényezők formálták egy dualizmus kori vezető történész gondolkodását, hogyan jutott el az egyetemi katedráig s hogyan élt Kolozsvár társadalmában egy professzor. Érdeklődésre tarthatnak számot az Erdély román megszállását követő időket bemutató írások is. A harmadik fejezet középpontjában a szociográfus-politikus Kovács Imre áll, vagyis az a politikus, aki megkísérelte a népi mozgalom törekvéseit a parlamentáris demokrácia keretei között megvalósítani. A tanulmánykötetet kultusz- és emlékezettörténeti tanulmányok zárják. Erdész Ádám írásai elsősorban a múltat személyes közelségbe hozó társadalomtörténet híveinek kínálnak izgalmas olvasmányt.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A koronázatlan királyné

    0

    Agnes ​Sorel a nápolyi királyné, Aragóniai Jolán bizalmasaként, a királyné fiának kíséretével érkezik a francia királyi udvarba, és szépségével, valamint gyors észjárásával mindenkit hamar lenyűgöz. Magára vonja a király figyelmét is: VII. Károly szívét annyira rabul ejti Agnes, hogy nemcsak szeretőjévé választja, de nyíltan felvállalja kapcsolatukat. A kegyencnő kihívó ruhái, fedetlen keble, drága ékszerei megbotránkozást keltenek az udvarban, irigyeinek száma egyre nő, s a francia trónörökös is szívből gyűlöli… Veszélyes intrikák és rosszindulatú pletykák kereszttüzében kell megküzdenie szerelméért és saját boldogulásáért.
    Őfelsége, a Kenti hercegné A szerelmes királynő után az Anjou trilógia második részében is különlegesen izgalmas történelmi karaktert választott regényének központi szereplőjéül. Agnes Sorel (1422-1450) a történelem első hivatalos francia királyi kegyencnője, akinek már nem kellett diszkréten a háttérben maradnia: kacér volt és okos, nagy befolyással bírt a királyra, s így az udvar politikájára is.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A reformáció kincsei III.

    0

    A háromkötetes sorozat záró kötete, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház története után a Kisegyházak történetét mutatja be, így járulva hozzá a Reformáció 500. évfordulóján a megemlékezésekhez. Ez a három kötet a történelmi Magyarország Protestáns Egyházainak történetét dolgozta fel, azok jellemző, meghatározó fordulataira, korszakaira koncentrálva. Nagy értéke a sorozatnak, hogy ezt a hatalmas anyagot áttekinthetően, követhető világossággal, érdekesen és érdeklődést keltve tárja az olvasó elé, kiváló lényeglátással koncentrálva egy éppen meghatározó esemény, személy, épület, irat, műalkotás, intézmény, szöveg kapcsán a fontos információra. Az anyag összeállítása, szerkesztése éppen ezért hatalmas és önmagában is értékelendő munka, nem is beszélve annak hasznáról, érdeklődők és szakemberek körében egyaránt. A harmadik kötet az adventista, baptista, metodista, unitárius, pünkösdi egyházak történetét mutatja be, és a kötet végén egy tanulmány a kötetben nem szereplő többi protestáns kisegyház történetét foglalja össze, így állítva elénk a protestáns „összkép” történeti vetületét, egészen napjainkig.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A tizennégy karátos autó

    0

    „Mit csinál az ember, ha huszonegy éves, a komolyság nyomokban sem fordul elő lelkivilágában, és ilyen hihetetlen pénzösszeg birtokába jut váratlanul? Ezt kérdezte önmagától Gorcsev. És önmaga nyomban felelt rá: Kiszáll Nizzában. Itt először a kikötőbe kódorog, és valami cimbora után néz, mert kutyának való a gazdagság, ha nincs valaki, akivel közösen lehet elverni a pénzt. Ki legyen azonban a kiválasztott? Körülnézett a kikötőben. A parton egy csomaghordó külsejű egyén vonta magára a figyelmét.” A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő humoros regénye, melyet 1940-ben adtak ki először. Rejtő Jenő (1905-1943) magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott regényparódiáival aratta. A pesti művészélet ismert alakjaként barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához és Latabár Kálmánhoz is.

    1 400 Ft
    Tovább olvasom
  • A tűzoszlop

    0

    1558. ​Anglia.
    Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Addig se iszik

    0

    Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!”
    Cserna-Szabó András

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Aurora Borealis – Északi fény

    0

    Hogy ​mi is ez a könyv? Ellesett pillanatképek sora, átdolgozott reggelek és délutánok alatt felcsipegetett emlékmorzsák az Aurora Borealis című film forgatása közben.
    Két fantasztikus nő, a színész és a rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen. Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről.
    Tehát mi is ez a könyv voltaképpen? Művészi hitvallás, tudástár, pletyka, rezignált életbölcsesség – s mindez a közös alkotás folyamatát, az Aurora Borealis születését kíséri. A filmét, amely a valóban megélt női sorsok és élettragédiák tablója – az utolsó szemtanúk vallomása a háborús idők borzalmairól, de leginkább mégis emberségről és szépségről. A két kimagasló alkotót hallgatva pedig csak bámulhatunk, hogyan férhet bele az életbe ennyi minden. Ott ülnek a sziporkázó, ám egyre halványuló északi fényben, és csak mesélnek nekünk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy polgár vallomásai

    0

    A könyv, amit eddig csak csonka változatban ismert a magyar olvasóközönség. A könyv, amiről azt hittük, hogy ismerjük minden részletét.
    A könyv, ami kora botrányműve volt. És hiányos 1935 óta.
    Az író talán legjelentősebb alkotása több mint hét évtized után jelenik meg teljes és csonkítatlan kiadásban! A kötetben egyaránt olvasható az eredeti szöveg, valamint az 1940-es cenzúrázott és kihúzott változat is, ezzel végre teljességében lát napvilágot. Rákóczi Confessiójához hasonló szenvedélyes önfeltárás jellemzi Márai írását, a legőszintébben, szinte pőrére vetkezetten írja meg gyermek- és ifjúéveit, testi és lelki fejlődését, férfivá érését.
    A kötethez dr. Fried István írt szakmai utószót.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Emlékek életemből

    0

    A keszthelyi születésű és Németkeresztúron nevelkedett Goldmark Károly (1830–1915) Bécsben való letelepedését követően jutott pályája csúcsára: itt komponálta hat operáját (köztük a világsikert hozó Sába királynőjét), máig gyakran hallható Hegedűversenyét és „Falusi lakodalom” alcímmel ismert Első szimfóniáját. A zeneszerző visszaemlékezései elsősorban e gazdag életút legfontosabb állomásairól számolnak be a nyomorban töltött tanulóévek, az 1848-as hadiélmények, a különböző színházi zenekarokban hegedűsként eltöltött évtized vagy éppen a Sába királynője keletkezéstörténetének részletes bemutatásával. Goldmark azonban mindemellett bőségesen szól külföldi utazásainak meghatározó élményeiről, valamint az őt neves kortársaihoz – Brahmshoz, Wagnerhez, Hans von Bülowhoz vagy Anton Rubinsteinhez – fűződő kapcsolatról is. Kötetünk nem csupán a zeneszerző emlékiratainak szövegét tartalmazza jelentősen korszerűsített fordításban, de illusztrációként egyszersmind gazdag válogatást közöl az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött Goldmark-hagyaték különféle dokumentumaiból, és a legfrissebb kutatások eredményeire támaszkodó jegyzetekkel segíti az olvasót a bő egy évszázada elhunyt komponista visszaemlékezéseinek értelmezésében.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • George Lucas

    0

    „Mesteri és lebilincselő kötet: éppen olyan részletgazdag, mint amilyet a rajongók és a filmőrültek várnak.” KIRKUS REVIEW
    1977. május 25-én az Egyesült Államokban bemutattak egy független, kisköltségvetésű, kínkeservesen leforgatott science-fiction filmet. Mindössze harminckét moziban vetítették, a Csillagok háborúja mégis filmtörténelmet írt: bár senki nem számított rá, pillanatok alatt megdöntött minden bevételi rekordot, és a filmkészítés, illetve -forgalmazás új korszakát nyitotta meg. George Lucas még be sem fejezte a Csillagok háborúja forgatókönyvét, amikor megálmodta a kincsvadász régészprofesszor, Indiana Jones figuráját. Az Indiana Jones-filmeket később Steven Spielberg rendezte, míg Lucas producerként működött közre az elkészítésükben. E két kultikus sorozat mellett George Lucas azzal is beírta magát a filmtörténetbe, hogy forradalmasította a speciális effektusokat és a mozifilmek hangzásvilágát. A hírhedten zárkózott, öntörvényű és kontrollmániás rendező életrajzi kötete hol felmerülő, hol provokatív magánéleti és szakmai eseményeken keresztül mutatja be, hogyan bontakozott ki az egyedülálló karrier, és milyen hatással voltak George Lucasra az őt körülvevő alkotó- és pályatársak, mint Francis Ford Coppola, Steven Spielberg és Harrison Ford. Feledhetetlen hőseihez és halhatatlan történeteihez hasonlóan George Lucas hatása a mai napig töretlen. Egyedülálló életműve és az a bizonyos messzi-messzi galaxis, amelyben megálmodója él, most végre kézzelfogható közelségbe kerül.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Héthárs Szent Márton-temploma

    0

    Héthárs (szlovákul Lipany, németül Siebenlinden, latinul Septemtiliae) város Szlovákiában az Eperjesi kerület Kisszebeni járásában. A Csergo-hegység délnyugati lábánál, a Tarca (szl. Torysa) partján fekszik, 389 m tengerszint feletti magasságban, Kisszebentol 12 km-re, Eperjestol 26 km-re északnyugatra, a 68-as út mentén. Osrégi település, már a honfoglalás elott létezett. Az öreg – ma 68-as számú – országút, hadiút, egyben kereskedelmi útvonal használata a magyar honszerzést követo intézkedésekkel kezdodött meg: Anonymus gesztája szerint ,,az ott lakók intelmeire, eros csapat élén Böngér fiát, Bors vezért küldték ki a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepuakadályokkal erosítse meg, egészen a Tátra-hegységig”.[…]

    7 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Honterus Antikvárium 95. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Honterus Antikvárium 96. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Imagináció a filozófiában

    0

    Jelen ​kötet anyaga annak a két napos budapesti konferenciának az előadásai köré szerveződik, amely az MTA-ELTE Hermeneutika Kutatócsoport kezdeményezésére 2015. május 21–22-én Imagináció a filozófiában – hermeneutikai, fenomenológiai, vallásfilozófiai megközelítések címmel az ELTE BTK Filozófiai Intézetében került megrendezésre.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Kings and Crosses – Illuminated chronicles

    0

    A KIRÁLYOK ÉS KERESZTEK története Szent István életének utolsó évtizedében kezdődik. Az öregedő király harminc évnyi béke-időszak alatt megszilárdította hatalmát, elindította a Magyar Királyságot a modernizálódás, fejlődés útján. De nem adatik meg neki a békés és nyugodt öregkor: a határokon újabb hódító seregek tűnnek fel, és a trónutódlás terén is előre nem várt, tragikus eseménnyel kell szembenéznie. A király – úgy tűnik- már nem tud többé úrrá lenni a gondokon. Mi nem ismételjük az unalmas történelemkönyveket. Akár így is történhetett volna…
    A Királyok és keresztek képregény új szolgáltatása és újdonsága egy ingyenes mobiltelefonos applikáció, mellyel a kiadványt kiegészítő virtuális tartalmakat jeleníthetsz meg.
    Az Augmented reality révén, 3D-ben mutathatjuk meg szereplőinket, esetleg épületeket, melyek ma már nem léteznek; körbenézhetünk a csaták helyszínén, például a korabeli Bécs egyetlen már álló temploma, a Ruprechtkirche környékén. Az app és egy okostelefon vagy tablet segítségével nemcsak a korabeli lovagi fegyverzetet, a magyar könnyűlovasságot és a német lovagokat tudjuk bemutatni nektek, de számos érdekességet, információt, hasznos vagy csak vicces tartalmat is kaptok. Többek között megtudhatjátok, miért nem a legokosabb katonákból állítják össze az őrséget, mi köze volt Szent Eustachiusnak Hunorhoz és magorhoz, és hogy miért rühellik a vikingek a lovakat.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Lepkék a könyvtárszobában

    0

    Agócs Sándornak az érzelmek áradását, az indulatok elvadulását, azaz a szavak habzását szikár – nem ritkán az iróniát is vállaló – fegyelemmel visszafogó, regulázó költői elkötelezettsége azt jelenti, hogy a játék és a forma meg a napjainkban kánonként erőszakoskodó kiüresített hagyomány vagy a merő poétikai protokoll helyett az ő versében a magánélet és a közösségi létezés elemi tényei és alapkérdései válnak hangsúlyossá – írja Alexa Károly a verseskötetet ajánlva.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Liktáriumos könyv 1764

    0

    A ​régi magyar életet és világot dokumentumokon keresztül bemutató sorozatunk könyvtárak, levéltárak vagy éppen magángyűjtemények mélyén rejtőzködő kéziratokat tesz megismerhetővé a mai olvasó számára. A sorozat új kötete egy 18. századi kéziratos szakácskönyvet mutat be, ami bevezet a sütemény- és lekvárkészítés, valamint a gyümölcsfeldolgozás korabeli titkaiba.
    A kötetet a szerkesztő, Sárdi Margit tanulmánya és szójegyzéke teszi még élvezetesebb olvasmánnyá.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar hieroglif írás

    0

    A magyar hieroglif írás létének felismeréséhez a székely írás eredetének négy évtizedes kutatása: írástani, történeti, nyelvi, régészeti, építészeti, genetikai, matematikai, mitológiai adatok és megfontolások vezettek el. Jelkészlete mintegy 50 000 évvel ezelőtt alakult ki a Közel-Keleten; napjainkig megtalálható a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, a régészeti leleteken meg az ókori írásokban. Mintegy 20-50 jelét a kőkorban szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok vitték magukkal Eurázsia és Amerika távoli tájaira. Az ősvallás igényeit szolgálta; ennek köszönhetően maradt fent és lett a későbbi írások alapja. A Bibliában említett „nyelvek összezavarodása” előtt használt magyar ősnyelv számára alkották meg. A világ legszebb írása, az emberi civilizáció egyik alapköve.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997

    0

    Nádas Péter esszéjével.
    A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Michelangelo és a vatikáni Pietá

    0

    Mindig izgalmas kihívás a nagy mesterek és halhatatlan remekműveik vizsgálata a másolók, a követők szemszögéből, akik alkotásaikban erejüket a fölülmúlhatatlan példaképpel szerették volna összemérni. Ilyen például az a mester, aki a vatikáni Pietà nyomán a római Palazzo Barberini monokróm képét festette, és talán együtt tanult Michelangelóval a Giardino di San Marcóban. De ki lehetett az, akinek a Londonban lévő Krisztus sírba tétele tulajdonítható? A könyv szerzője szerint semmiképpen sem azonos Michelangelo Buonarrotival, ahogyan azt a művészettörténészek többsége ma gondolja.
    A kötet magyarázatot keres arra is, hogy miért volt fontos a teológusoknak Mária szüzessége, és miért ábrázolta Michelangelo a nőket férfiasnak. Mi az értelme a halott Krisztus látszólag mozgó ujjainak? Hogyan tekintettek a korban Krisztus siratására? Mindeközben megelevenedik az olvasó előtt a quattrocentóvégi Firenze és Róma, valamint az időszak meghatározó alakja, Girolamo Savonarola, akinek prédikációi s azok morális üzenetei a fiatal Michelangelót is megérintették.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Nem vagyunk magunk

    0

    Matthew Thomas Bronxban született, és Queensben nőtt fel. A Chicagói Egyetemen szerzett diplomát, majd a Johns Hopkins Egyetem írói szemináriumán és az Irvine-i Kaliforniai Egyetemen tanult. Nem vagyunk magunk című regényét tizenkilenc nyelvre fordították le, számtalan díjra jelölték, s megjelenésekor a New York Times, a The Washington Post és a The Guardian is az év legjobb könyvei közé választotta.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Párducpompa

    0

    Posta, ​trolibusz, orvosi ügyelet, plázasétány, iskola, végállomás, tömött vasúti kocsi, kutyafuttató – Tóth Krisztina ötven története a mi mindennapi életünkben játszódik. Mintha mi állnánk saját magunk előtt a sorban. Gogol szelleméhez hűen: ha nevetünk, magunkon nevetünk. Már pedig abszurd humorból és empatikus iróniából itt nincs hiány. A Párducpompa elbeszélései groteszken realista pillanatfelvételek, lírai lassítások, precíz megfigyelések arról, miképpen élünk és félünk a mai Magyarországon. Pontos történetek az útvesztésről út közben.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Párizsi vasárnapok

    0

    Párizsba nem akkor érkezik meg az ember, mikor leszáll az állomáson, sem pedig, mikor megfájdul nyaka a Louvre-ban, s beáll szemei mögött az a megalázó képtárémelygés, mely a civilizáció egyik legutálatosabb kísérő tünete. Egy kissé megérkezik, mikor rágyújt az első cigarettára. Mikor először megy néhány lépést egy nő után. Mikor a pincér először teszi egy vendéglőben eléje az étlapot.
    Márai Sándort élethosszig tartó, ellentmondásos kapcsolat fűzte Párizshoz. Fiatalkorában öt évet élt itt, majd többször is visszatért a francia fővárosba. Nagy hatással volt rá a város szellemisége, ugyanakkor kritikusan figyelte, hogy minden nyitottsága ellenére sem fogadja be az idegeneket. Itt vált újságíróvá; Párizs cikkeket, majd regényeket inspirált. Könyvünkben ezekből a hol szeretetteljes, hol aggódó vagy éppen ostorozó és kiábrándult hangú szövegekből válogattunk.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Schulek Frigyes

    0

    Schulek Frigyes (1841–1919) neve általában csak a Mátyás-templom és Halászbástya építészeként ismert. Származása, személyisége és életútja kicsit homályban van, csakúgy mint a többi alkotása.
    Farbakyné Deklava Lilla könyve elsőként mutatja be a 19. század második felének egyik legjelentősebb magyar építészét és műemlék-helyreállítóját, akinek munkássága európai mércével is figyelemre méltó. A kötet számos, eddig nem ismert tervet, fényképet és családi dokumentumot is publikál.

    6 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Sötét erdő

    0

    Francesco Fioretti Dante-kutató, a populáris irodalomban Caravaggióról tett kalandozásai után úgy döntött, a nyugati kultúra egyik legnagyobb műve, az Isteni színjáték megérdemelne egy kortárs interpretációt.
    Ebben a vakmerő vállalkozásban tűnik ki igazán Dante művének egészen rendkívüli újszerűsége. Kifinomult stílus és energia hatja át Fioretti munkáját, melyben Dante, pokoljárása során, az abszolút gonoszság, a rossz és a bűn eredetét kutatja – kíméletlenség és együttérzés viaskodik a tűztől felperzselt tájon.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Ung vármegye nemes családjai

    0

    A történeti kutatás szempontjából szerencsés körülmény, hogy a XIV. századtól kezdődően a megyére vonatkozó oklevél anyag viszonylag jól megőrződött (például a Leleszi Konvent hiteleshelye, perek dokumentumaival és számos család magánlevéltárával stb.). Az oklevelek feldolgozottsága azonban még nincs kellően előrehaladott állapotban. Közismert, hogy a középkori okiratok alapján általában igen nehéz kibogozni az egyes családok leszármazási viszonyait, mivel a „családnevek” maihoz hasonló használata még nem alakult ki, a „keresztnévhez” kapcsolódó név pedig inkább a birtokot, vagy a lakhelyet jelölte, és ez egyetlen „személy” esetében is, többféle lehetett, vagy időnként változ­hatott…

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Városligeti lexikon

    0

    Ezt a maga nemében előzmény nélküli, a szó szoros értelmébe hiánypótló kézikönyvet húsz éve írják a szerzők, egy elméleti és egy gyakorlati szakember összeszokott párosa.
    Akkor jelenik meg, amikor a Liget iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés.íbr>Azt nyilván sokan eddig is tudták, hogy mi volt az ezredéves kiállítás, vagy hogy miért fontos hely a Királydomb, illetve a Fuit-kő.
    De ha Önök azt is tudni szeretnék, hogy mit csinált egy bértolongó, vagy mi volt a cupringerlokál vagy a szerpentincsata, hogy a Feszty-körképen hány másik körkép volt látogatható a Millennium idején, hogy ki volt Helfgott Sámuel, Räde Károly, vagy Stolcz János – akkor biztosan nem nélkülözhetik ezt a tartalmas lexikont.
    116 színes és fekete-fehér illusztrációval, amelynek jelentős része csak a szakértők szűk körének volt ismerős, de nyomtatásban még soha nem jelent meg.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Védtelen istenek. Kézikönyv a teremtéshez.

    Védtelen istenek. Kézikönyv a teremtéshez.

    0

    A mahájána buddhizmus hívei, a perzsa zoroasztriánusok és az egyiptomi Hathor-kultusz követői szerint a szerelem és a jóság istennője vízből emelkedett ki. Miért? Hogyan segít a szépségistennők gyakran erotikus története közelebb jutni az ember létrejöttének titkához? A föníciaiak által alapított városokban, Tírusztól Karthágón át Cádizig valamennyi település közepén állt egy hatalmas templom, amelyet a föníciai Héraklésznek szenteltek, aki megpróbálta jobbá tenni a világot. Nem ránk maradt tőle semmi kézzelfogható, csak egyetlen mítosztöredék. Úgy tűnik, ez a férfi messzebbre eljutott, mint utána háromezer éven át bárki. Emléke köztünk él, anélkül, hogy tudnánk.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom