1988-ban, ​négy évvel Truman Capote halála után jelent meg először Gerald Clarke könyve, és tizenhárom héten át vezette a sikerlistákat. Az amerikai irodalom történetében még soha egyetlen író életrajza sem váltott ki ilyen tömeges érdeklődést, s ennek magyarázata Truman Capote írói karrierjének, sorsának, sikereinek és kudarcainak különös drámaiságában rejlik. Nagy történet, nagyszerűen megírva – nemcsak egy élet aprólékos rekonstruálása, hanem hasonló „tényregény”, a tragédiához vezető összetett belső motívumok feltárása, mint amilyen Capote főműve, a Hidegvérrel.
Egy alacsony, madárhangú fiú az 1940-es évek közepén publikált néhány elbeszélést New York-i folyóiratokban, s egyszeriben kinevezték csodagyereknek, az új amerikai próza üdvöskéjének. Más idők jártak akkor: az amerikaiak még sokkal többet olvastak, akár egyetlen elbeszélés is „esemény” lehetett, az izgalmas írók igazi sztárok voltak – bulvárlapok lesték minden lépésüket. És Capote izgalmas volt: gyermekien szép és pimaszul rámenős – valósággal elcsábította a fényképezőgépet és az olvasókat.
Jöttek a finom, artisztikus kisregények – a Más hangok, más szobák, A fűhárfa, az Álom luxuskivitelben –, amelyekben Capote főként alabamai gyerekkorának élményeit fogalmazta meg, magányát, lelki gyötrelmeit, homoszexualitásának vállalását, de az igazi nagy témát még nem találta meg. Különös őszinteségével, bravúros, érzéki stílusával már rabul ejtette az olvasókat, s az amerikai társasági élet és kultúra legnagyobb alakjaival barátkozhatott Tennessee Williamstől kezdve Marilyn Monroe-ig, de tudta, hogy még meg kell írnia az „amerikai nagyregényt”. Neki, és nem másnak. Emésztő becsvágy élt benne – sikerre, hírnévre, pénzre vágyott; bár mindezek mögött talán nem volt más, mint a vágy, hogy elismerjék és szeressék, mert ezt a szeretetet anyjától és apjától sohasem kapta meg.
És aztán jött a nagy téma – egy kansasi kisvárosban hidegvérrel meggyilkoltak négy embert –, a hosszú éveken át tartó kutatás, a rengeteg beszélgetés a két gyilkossal (egyikben Capote szinte önmaga sötét felét találta meg), majd az addigra már Amerika-szerte hisztérikusan várt regény megjelenése, az óriási népszerűség, a rengeteg pénz és aztán az alkohol és a kábítószerek, az írói hanyatlás… Truman mindent elért, amire vágyott, de van, amikor ez is kevés. Ennek a lelki drámának a regénye Gerald Clarke könyve.

Évente sok ezer látogató keresi fel Hensingőrt, elsősorban azért, hogy megnézze „Hamlet várát”. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ez a kis dán városka Shakespearenek köszönheti hírnevét, aki az eredeti Hamlet-legenda színhelye, Jütland komor lápvidéke helyett választotta e helyszínt drámájának. De miért esett Shakespeare választása éppen Helsingőrre? David Hohnen kitűnően megírt könyvében pontos választ kapunk a kérdésre, részletesen ismertetve nemcsak Helsingőr, hanem Dánia történetét is. Megtudhatjuk, minek köszönhetően vált Helsingőr a 16. századra a szigetország vezető városává, királyi székhellyé, egy időre maga mögé utasítva a fővárost, Koppenhágát is.A kötetet 50 színes és fekete-fehér, többségében korabeli dokumentumokat, tárgyakat ábrázoló illusztráció teszi különlegessé, széles olvasóközönség számára adva érdekes bepillantást Dánia múltjába.