Nem lexikon, de igazában nem is szótár ez – nem arra való, hogy valaminek utánanézzünk, hanem arra, hogy olvassuk, élvezzük – és közben okosodjunk. Például a tekintetben, hogy mire való a zongorán a pedál, hány fajtája van, és hogyan kell élni vele. A tudást első kézből kapjuk: Alfred Brendeltől, korunk egyik vezető zongoraművészétől, aki mellesleg kitűnő író is. Sok ilyen ismerős dologgal találkozhatunk itt, zenerajongók, amelyekről talán még soha nem gondolkodtunk el alaposabban, pedig érdemes: például, hogy mióta éneklik ki a tenoristák a magas cét, és ez hogyan forradalmasította az egész operaműfajt; hogy mióta szokás tapssal megköszönni a zenei élményt, és hogyan változik a tetszésnyilvánítás módja; hogy mit jelentenek a rejtélyes KV, Hob, BWV vagy D betűk és a hozzájuk tartozó számok. Elmemozdító fejtegetést olvashatunk a pódiumon viselt frakkról és a zenekar ülésrendjéről, vagy beljebb hatolva magába a zenébe arról, hogy miért nyitott új fejezetet a zene történetében a híres „Trisztán-akkord”; hogyan fejeződik ki a zenében a sötétség; mit kell tudni a cadenzáról; mit jelent az, hogy „riff”; és egyáltalán, hogyan lehetne meghatározni azt, hogy mi a zene. A néhány oldalnyi szövegek tehát szabadon, a zene legtágabban értelmezett területéről vett témákat dolgoznak fel szórakoztatóan, a laikust és a zeneértőt egyaránt meglepve, olykor provokálva. A szellemes, könnyed, ugyanakkor valamennyi szerző esetében hatalmas háttértudást megmozgató írások eredetileg a Frankfurter Allgemeine Zeitung tárcarovatában jelentek meg, szerzőik neves publicisták, zenetudósok, zeneszerzők, előadóművészek, költők. A sorozat címe – Zeneművészeti kisszótár – eleve sugallta a kötetbe gyűjtést. Eddig két kötet jelent meg németül, és várható a harmadik is.