-
Micimackó-menedzsment
0450 Ft„Menedzs-ellés – mondta Micimackó töprengve. – Nagyon hosszú szó. Bagoly mond ilyeneket. Kapcsolódik kellemes dologhoz? Például…hmm… mézhez?” (Micimackó)
„Vitathatatlanul és kétségbeejthetetlenül ez a kötet a menedzseléssel kapcsolatos fortélyosságok tudománytalan összefoglalása.” (Bagoly)
„A tigrisek nem szeretik sem a kukoricát, sem a mézet, de határozottan szeretik ezt a könyvet.” (Tigris)
„Tudom, hogy én nem számítok. Így az olvasók biztosan átugorják a rólam szóló részeket. Semmiség. Attól én még benne vagyok….” (Füles)
„Remélem, jó sokan elolvassák ezt a könyvet, és akkor lehet, hogy Nagyon Fontos Medve lesz belőlem.” (Medveczky Medve, azaz Micimackó) -
Mintha már túl sokáig állna
02 000 FtMég van bennem egy kis hely nevetni, menekülni és letűnni. De az nem enged közel. A lemondás szaga. Egy nagyon szűk kabátban vagyok. Mint egy cső. Ilyen expressis mondatok. Mélyen mellé haladnak. Nem kell mindjárt hanyatt esni, és ez nem biztos.
-
Miskolc írásban és képekben 2.
02 000 FtA város eltelt egy-másfél évszázadáról inkább a képek, illusztrációk beszélnek, s ezeket kiegészíti a szöveg, mely azokra az apróságokra, finomságokra irányítja a figyelmet, amiért érdemes ismerni és lehet szeretni ezt a várost.
Így kap értelmet a cím is: Miskolc írásban és képekben. -
Mózes öt könyve
01 800 Ft„Forgasd, állandóan forgasd, mert minden Benne van (a Tórában)” (Az Atyák Tanításai 5:25.). Ezt a tanácsot tette magáévá Naftali Kraus, az „Ősi forrás” című sorozatban most megjelenő új, ötödik könyvének megírásával. Az említett sorozat első könyve a heti szidrákkal foglalkozik. Jelen munkájában (miután második könyvében a háftárák anyagát dolgozta fel, a harmadikat a Talmud bölcseinek, a negyediket a zsidó ünnepeknek szentelte) most visszatér és újból Mózes öt könyvét kommentálja. Valójában nem újból, hanem más szemszögből nézve öleli fel a heti szakaszok anyagát. Ebben Rási módszerét követi, aki Jeremiás próféta szavai alapján – „Olyan az Én szavam…mint a sziklának, a kalapácstól darabokra tört szilánkjai” (Jer. 23, 29) – a következő módszertani tételt állítja fel: „A bibliai verset előbb természetes (pesát) értelmezésben kell visszatükrözni, utána jöhet a szöveg átvitt értelme, (derás)”. Jelen művében, tehát, N.Kraus nem bocsátkozik ismétlésekbe, hanem a bibliai szöveg átvitt értelmezését, a gyakorlati életből vett példákra való alkalmazását hozza; legtöbbször haszid legendákkal átszőtt bibliai verseket és azoknak a megadott példákból folyó „újabb” értelmezését adja meg. Az ősi tanítás ilyenformán elevenebb alakot ölt, az olvasóban a lüktető élet érzését kelti. Ez az eljárás azonban sokszor nehézségekbe ütközik. Egy bibliai idézet „újszerű” megvilágítása, a haszid légkörből a mai ember gondolkodás-világába való átültetése után nem csendül ki pontosan az a „poén”, mint az eredeti megszövegezésben. Ilyenkor pótmagyarázatokra szorulna a szerző, s ennek következtében sok ilyen frappáns megjegyzés kiszorult ebből a gyűjteményből. Más előnye is van ennek az új szidra-sorozatnak. Az olvasó megtanulja, hogy a Szentírásnak nemcsak objektív, a szavakból folyó tárgyilagos értelme van (a pesát), amely azt vizsgálja, mit tartalmaz pontosan az a bizonyos bibliai vers, hanem mi az üzenete a számunkra (ez a „derás”, amely a szöveget szubjektív, többarcú megvilágításban tárja elénk). Végső célja ennek a munkának azonban az, hogy a zsidó ember általa megsejtse a nagy fényt, amely az Írásból árad, és kedvet kapjon a Biblia rendszeres, módszeres tanulmányozására. Ha ezt, akár csekély mértékben is eléri, ez lesz munkájának igazi jutalma.
-
Múltunk írott ereklyéi
01 600 Ft„A Kárpátaljai Állami Levéltár magába foglalja mindazt a dokumentális örökséget, amit a történelmi Magyarország idején a vidék három megyei levéltárában tároltak. Beregszászban koncentrálódtak egész Kárpátalja mindazon középkori anyagokat tartalmazó fondjai is, amelyeket az 1944-es rendszerváltás után mesterségesen szakítottak el eredeti gyűjtőhelyeiktől.”
-
Művésztelep
01 000 FtA Művésztelep megrázóan pontos beszámolót ad arról a rendkívüli hatásról, amelyet a delirium tremens gyakorolt Kerouacra, erre a kitűnő regényíróra, akinek volt ereje ahhoz, hogy be is fejezze költői pályáját. Ebben a regényben San Franciscói költőkkel találkozunk, köztük az Úton hősével, Dean Moriartyval, tíz évvel később. Jack Kerouac, ahogy nagy pályatársa, W. S. Burroughs mondta róla: „Író volt, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szenvedő, ám szellemes géniuszának csúcspontját még megtetézi a „Tenger”-rel, ezzel a briliáns verssel, mely a Csendes-óceán hallucinációkkal telített hangjait örökíti meg Big Surnél.”
-
Nagy Ferenc miniszterelnök
0800 FtJászi Oszkár: Sok évvel ezelőtt Párizsban néhány emigráns társammal vitatkoztunk a magyarjövő lehetőségeiről. Voltak, akik a polgári ellenzék megjelenésében, mások pedig a marxi szocializmus talpra állásában bíztak. „Mindez nem érdekel engem -mondottam – ezek nem jelentenek semmit; sem gróf, sem városi intellektuel, sem zsidó nem hozhat igazi változást. Aki megadhatja a lökést az újfelé, az egy paraszt- vagy zsellérfiú, aki most talán Makón vagy Békéscsabán játszik az utca porában. „A falu szellemének megjelenése a közéletben olykor azzal a reménnyel tölt el, hogy íme csakugyan megmozdult a magyar föld. Féja Géza, Illyés Gyula és társaik írásai nemcsak a régi kezdeményezések folytatása, hanem új beteljesedés.
-
Nem engedünk a negyvennyolcból avagy lássuk, uramisten, mit nevetünk mi ketten!
0650 Ft100 év magyar anekdotaterméséből a javát sajátkezűleg válogatta, néminemű kommentárokkal gyarapította, s most a bocsánat, nemkülönben valamely tanulságok reményében a nagyérdemű elejbe bocsájtja H.B.B.
-
-
NeszeNeked Posztmodern
01 000 FtMi a csuda az a posztmodern? Végre itt egy régen esedékes kalauz, ami segít tájékozódni korunk e zavarbaejtő és titokzatos szellemi divatjában, a késő huszadik század radikálisan átrendeződő kultúrájának teoretikus kísérleteiben. A posztmodern azt állítja, hogy a modernitásnak a felvilágosodástól a tudományos-technikai forradalomig és a marxizmusig ívelő vállalkozása összeomlott. Manapság már egy korlátlanul „kortársi” kultúrában élünk, a hiperrealitás virtuális valóságában, olyan bizarr jelenségek közepette, mint a Holocaust utáni amnézia, Disneyland, cybertér és a Fukuyama-féle történelemvég. A könyv három nyomvonalon – a művészet, az elmélet és a történelem felől – közelíti meg tárgyát: a legjelentősebb posztmodern tekintélyek, Foucault, Levi-Strauss, Barthes, Derrida, Lacan és Lyotard művei alapján világítja meg a strukturalizmus, a szemiotika és a dekonstrukció lényegét. Richard Appignanesi sziporkázó szövege és Chris Garratt, a Guardian képregény-grafikusának rajzai mindenkit eligazítanak, aki elbűvölten vagy éppen zavarodottan téblábol a posztmodern elvarázsolt kastélyában.
-
-
Rózsakeresztes szellemtudomány
03 000 Ft„A hazai olvasó számára azt az előadássorozatot kívánjuk átadni, amit Szerzője itt tartott és ezért ehhez a földhöz, ehhez a néphez is tartozik. – Az átélt súlyos körülményeknek is betudható nyolcévtizedes késedelem bizonyos értelemben nem számít: hiszen másik oldalról elébe jött a tisztult belső kereséssel rá érettebbé válás: a korszakok hol langyos, hol szigorú kietlenségének minden igazi benső, a szellem-tagadására kibontakozó néma és íratlan abszolút keresés: az előadásciklus tartalma pedig időtlen.
-
Sör világkalaúz
03 600 FtSzáz korabeli fotó, kétszáz színes ábra, térképek, sörcímkék.
Az ókortól napjainkig öt kontinensen minden, amit a sörről tudni lehet. -
-
Széphalom 7. – Tanulmányok Újszászy Kálmán emlékére
01 500 FtA Kazinczy Ferenc Társaság 1995 áprilisában történt hivatalos megalakulása óta eltelt tíz esztendő alatt hetedik évkönyvünkkel jelentkezünk. Céljaink szolga- Clatának jól bevált eszköze a Széphalom,amely nemcsak címével idézi meg a jeles magyar írót, irodalomszervezőt, hanem tartalmával is. A mai viszonyokhoz és igényekhez, adottságainkhoz és felkészültségünkhöz mérten az ő nyomdokain kívánunk haladni. A szellemi műhelyek dolgában ma meglehetősen mostoha adottságú Zemplénés Abaújtájain munkálkodó, onnan elszármazott, oda kötődő, e régióhoz vonzódó munkatársak számára jelent ez az évkönyv fórumot, amely tartalmával gazdagítani kíván mindenkit, akit e vidék nemzeti kincsnek tekinthető kulturális öröksége, népének sorsa és jövendője érdekel. A történeti, a néprajzi, a művelődéstörténeti és az irodalmi hagyomány alkotja kötetünk vizsgálódási körét, s ez jellemzi tematikai fölépítését. Hetedik kötetünknek sajátos színezetet és jelentőséget az ad, hogy minden írását az 1994 tavaszán elhunyt dr. Újszászy Kálmánprofesszor emlékének szenteljük. Nemcsak azért, mert tiszteletbeli tagunk volt, hanem mert törekvéseink megfogalmazásában és tevékenységünkben meghatározó mércének tekintjük őt. Újszászy Kálmán életművében példásan testesült meg az a hivatástudat és bölcs tenniakarás, amely a vidéken élő értelmiségi fontos sajátsága. Sárospatak szellemi rangjának fenntartásáért, a régióban élő, onnan kinövő, felelősségteljesen gondolkodó emberek fejlődéséért kevesen tettek annyit az utóbbi hetven évben, mint ő. Élő lelkiismeretként hatott környezetére, tényleges és közvetett tanítványaira; sokkal szegényebb lenne a Tiszán innen 20. századi kulturális képe az ő munkássága és hatása nélkül. S egyénileg is sokan tartozunk neki. Akik a következő lapokon megnyilatkoznak, nem tudták – nem is akarták – kivonni magukat Újszászy Kálmán hatása alól, sokat köszönhetnek emberi-tudósi példájának, iránymutatásának, segítőkészségének. Ezért választottunk most alcímet évkönyvünknek; koszorút kötünk az emlékére írott dolgozatokból. A közölt írások közül több halad – a témát, a vizsgált jelenséget, az alkalmazott módszert, a kutatói magatartást tekintve azon a nyomvonalon, amelyet ő jelölt ki szerzőjük számára. Mások áttételesebben kapcsolódnak az ő vonzásköréhez. De minden szerző azzal a szándékkal küldött írást ebbe a kötetbe, hogy tiszteletét s a folytatás igényét kifejezze.
-
Széttépett évszázad
02 000 Ft…A vasuthoz katonabandával megyünk. Valószinüleg az ezred pótlására fogunk menni ahol jó helyünk lesz.
Ne aggódjanak miattam semmit mert hiszen most győzünk minden vonalon, hát nekem is illik ebben a győzelemben részt venni, s nekem is győzni kell mindenek felett, mert az élet még sok feladatot tart az én számomra.
Különben majd írni fogok amikor lehet, a megnyugtatásukra. Ha pedig meg halok ott ahol Magyarországnak már annyi derék fia halt meg, nyugodjanak bele, hisz olyan eszméért küzdeni és meghalni szép dolog mint amilyenért milliók küzdenek!
Tartsanak meg az emlékezetükben s néha-néha gondoljanak rám is… -
-
-
Templomok a történelmi Magyarországról
03 600 FtAz Államalapítás emlékét felidézve 2000-ben ünnepeljük történelmünk ezer éves évfordulóját. Olyan pillanat ez, amikor nemzetünknek vissza kell tekintenie Európában betöltött helyének tíz évszázadára. E reprezentatív album áttekintést ad a történelmi Magyarország valamennyi felekezetének templomairól és átfogó képet nyújt szakrális emlékeiről. A Kiadó ezen albumban a magyar építőművészet remekeinek állít emléket a millennium esztendejében.
-
The Woven Path
0360 FtIn a grimy alley in the East End of London stands the Wyrd Museum, cared for by the strange Webster sisters – and scene of even stranger events. Wandering through the museum, Neil Chapman, son of the new caretaker, discovers it is a sinister place crammed with secrets both dark and deadly. Forced to journey back to the past, he finds himself pitted against an ancient and terrifying evil, something, which is growing stronger as it feeds on the destruction around it… DARE to enter the chilling and fantastical world of the Wyrd Museum in this first book of a compelling trilogy.
-
Vadásznapló anno…
01 500 Ft…Olyan válogatást tart a kezében az Olvasó, amelynek szerzői az elmúlt évtizedek során általában nem jelenhettek meg, annak ellenére, hogy a két világháború között kivétel nékül nagy sikerü vadász-írók voltak. Ez alól csupán Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond volt kivétel. Széchenyi nagyszámú könyvein, azok vad- és természetszeretetén nevelkedett fel több generáció, lett légyen vadász vagy nem vadász az Olvasó. Ragyogó humorral megírt, éles szemű megfigyeléseit tartalmazó könyveit – talán azok nagy száma miatt is – az elmúlt közel fél évszázad cenzúrája nem söpörhette le…
Dr. Székely István -
Városok, várak, kastélyok
01 800 FtAz újabb kori magyar történeti ikonográfiai kutatás vezető személyisége Rózsa György, több művet (pl. Budapest régi látképei. 1493–1800, 1963; Magyar történetábrázolás a 17. században, 1973; Negyvennyolc a kortársak szemével (Spira Györggyel közösen), 1973; A Történelmi Képcsarnok legszebb festményei, 1977; Városok, várak, kastélyok. Régi magyarországi látképek, 1995) és tanulmányokat (Petőfi képmásai, 1951; Kazinczy Ferenc a művészetben, 1957; A magyar vedutakutatás módszereiről, 1970; Széchenyi ikonográfiája, 1991) tett közzé a történeti ikonográfia legkülönbözőbb témaköreiben. Ez a kötete magyar, német és angol nyelven a magyar városok, várak, kastélyok régi látképeit mutatja be.
-
-
-
Erasmus
02 400 FtÖnöknek ajánlva e könyvet, úgy érzem, mintha egy csokor virágot nyújtanék át, amit az önök kertjében szedtem. Egyetlen mentségem, hogy önök bekerítették az egész területet. Manapság senki sem kezdhet bele Erasmus tanulmányozásába anélkül, hogy végig ne járja az Opus Epistolarum Erasmi ösvényeit, a tudományos könyvgondozás mintapéldáját, amely még sokkal több ennél: igaz történelmi kincsestára mindannak, ami a humanizmus és a reformáció korának nagy szellemi mozgalmaira vonatkozik. Erasmus diákja biztonságban érzi magát, amíg Önök kalauzolják megbízható, pontos információikkal, amikor az Önök türelmes munkája által még el nem rendezett utakra tér, végtelen vadont lát maga előtt.