A római jogban, annak kezdeteitől a justinianusi kodifikációig, a büntetőjog nem képezett külön jogágat. Római büntetőjog tehát a mai értelemben véve nincs. A római jog kezdetben a ius civile – ius gentium, tehát a római polgárt és csak egyedül őt érintő jog és más jogok szembeállítását ismerte, valamint a ius publicum – ius privatum szembeállítását. Ebben a ius publicum jelentette a köz dolgát érintő jogszabályok, a ius privatum pedig az egyének kedvéért és hasznára hozott jogszabályok összességét. „Jogágak” szerint a római jog nem tagolódott. Megkíséreljük az elhatárolást szankciók alapján. Mai fogalmaink szerint polgári szankciónak azt tekintjük, ha a jogszabálysértést a jogellenes eredmény kötelező megszüntetése, reparációja megkövetelésével ellensúlyozza a jog; büntető az a szankció, amely a vétkes (társadalomellenes) cselekvőre (mulasztóra) kiszabott hátránnyal ellentételez. Az előbbinél a sértett érdek, az utóbbinál a sértő egyén áll a jogszabály fókuszában, bár mindkettő másodlagosan a másik elemet is figyelembe veheti. E szankciók nemcsak a polgári és büntetőjog ágaiban, hanem más jogágakban is fellelhetők. A jogágak közül a büntetőjog a társadalmi érdek védelmét hivatott ellátni törvényben meghatározott állami eszközökkel és eljárással, elsősorban büntetéssel. A büntető jogszabály előre meghatározott társadalmi-erkölcsi norma betartását parancsolja, és annak megszegését bűncselekménynek minősíti. A cselekményt a bűnüldözés igyekszik feltárni, a cselekvővel (elkövetővel) szemben alkalmazott megtorlás a büntetés. Ilyen normák, ilyen eljárás és ilyen szankciók a római jogban is találhatók. így értelmezve léteztek Rómában büntető jogszabályok, csak nem alkottak elkülönült jogágat, hanem mind a ius civile, mind a ius gentium, mind a ius publicum, mind a ius privatum körében léteztek.