-
Erdélyi várak, várkastélyok
01 200 FtA magyar történelem sorsdöntő eseményei közül jó néhánynak volt a színhelye Erdély, e hétbástyás címerű tartomány, amely a török korban a leginkább őrizte a magyar önállóságot. Fontos történelmi szerepét várak, várkastélyok, templomerődök sokasága jelzi. Ezek az építmények egyben a legidőállóbb bizonyítékai a magyarság magas színvonalú kultúrájának azon a területen, amelynek értékeit hosszú időn át a pusztulás, a tudatos elpusztítás réme fenyegette.
Szerencsére az a korszak elmúlt. Kiss Gábor óriási ismeretanyagot átfogó, az ízes nyelvezetű eredeti forrásokat bőven idéző munkájának második kiadását már nem csupán a minél többet tudni akaró olvasónak ajánlhatjuk, hanem az utazóknak is, akik a jövőben feltehetőleg egyre többen keresik majd fel az itt bemutatott történelmi-kultúrtörténeti emlékhelyeket. Reméljük, Erdély lakói is örömmel olvasnak majd szűkebb hazájuk építészeti remekműveiről, hiszen ezek megmaradása a múltban és a jövőben is elsősorban az ő érdemük. -
Fönn a Jeruzsálemhegyen
0800 FtSarusi 1981-ben keletkezett „munkáskarrier-regényét” veheti most kézbe az olvasó. E munkájában a pannon világ, az előbbiektől polgárosultságával, nyugatiasabb műveltségével elütő Dunántúl mutatkozik be. A valahol Alsó-Pannonországban, valamilyen Tó mellett, az alacsony-Kőrisnek nevezett havas alatt, előbb a Jeruzsálemhegynek nelvezett faluban, majd a környék központjában (megye, járás? Sarusinál „szék” székhelyén), Esseghvárott játszódik a regény, amelynek első oldalain a főszereplő, Tányérnyaló pincérinasként buzgólkodik, hogy a történet az emberileg bukott vezérigazgató már-már tragikus (időnként tragikomikus) önmarcangolásával záruljon.
-
Freskó – A szemlélők
01 000 FtSzabó Magda két regénye, a Freskó és A szemlélők olvashatóak a könyvben.
-
Gasztronómiáról és Gundelekről
01 200 FtNagyon vegyes műfajú ez az írás. Első fejezete – a szerző szavával élve – gasztrofilozófia, a második családtörténet, a harmadik visszaemlékezés. Mindemellett kultúrhistória is, hiszen az ősök között irodalmilap-tulajdonos, több festőművész szerepel, és Latinovits Zoltán, akivel éveken át együtt nevelkedtek, a szerző unokaöccse volt.
A gasztronómia és a vendéglátás csak keveseknek tartozik az érdeklődési körébe. Egy európai hírű vendéglátóhely története, kulisszatitkai, az üzem leírása, de még egyes receptek puszta olvasása ennek ellenére azok számára is lebilincselő lesz, akiket sem a főzés, sem az üzem- vagy szakmatörténet egyébként nem érdekel.
Az egész könyv humorba ágyazva, anekdotaszerű „mazsolákkal”, igaz „pletykákkal” szaftossá téve ismertet társadalmi, politikai, gazdasági, várostörténeti, diplomáciai eseményeket, finoman ironikus kritikákkal, bölcs tanácsokkal körítve. -
Jezabel
01 300 FtAz 1937-ben megjelent Nagy Lajos király után 1944-ben látott napvilágot a folytatás, Gulácsy Irén színes, cselekményes, eseményekben gazdag regénye, a Jezabel. Míg az előbbi könyv Nagy Lajos uralkodásának fénykorában játszódik, és halálával ér véget, a Jezabel a király fiúsított lányának, Anjou Máriának és az ő anyjának, Erzsébet régens királynőnek korát ábrázolja. A királynők uralkodásának idejét sok politikai cselszövény, összeesküvés bonyolítja: Hédervári Kont István a magyar urakkal szervezkedik az asszonyuralom megbuktatására, a nápolyi Durazzói Károly, Lajos király nevelt fia a magyar trónra feni a fogát, és a lengyel tartományok elégedetlenül várják Erzsébet kisebbik lányát, Hedviget a királyi székbe. Erzsébet viszont taktikázik, halogat, újabb és újabb házassági – szövetséges terveket sző lányai számára, míg végül is lebukik a mindenoldalú bekerítettségben, s vele bukik a Nagy Lajos-i örökség, az egységes, hatalmas birodalom is. Míg Nagy Lajos király biblia előképe a regény szerint Jób, a leprás király volt, Erzsébet Jezabel bibliai királynő sorsa teljesedik be. A Jezabel az események, fordulatok bőségével szórakoztatja az olvasót. Különösen plasztikus Erzsébet alakja: esendő és támaszra vágyó, boldogtalan, sorsával hadakozó nő, jobb sorsa érdemes érzékeny, szerető asszony, anya – s ugyanakkor vérszomjas, bosszúálló hisztérika, hatalomvágyó, pompakedvelő, gőgös és hiú uralkodónő.
-
Káin, a törvényszegő – Mózes, a törvényalkotó
02 400 FtA Káin, a törvényszegő és Mózes, a törvényalkotó „főszereplői” inkább szimbolikus, mint történeti személyek: a „kényszersors” és a „választott sors” képviselői. Az idős Szondi a bibliai történeteteket felidézve, sorsanalitikusi tapasztalatait vetíti vissza a Gonosz és Jó megszemélyesítőire. A Káin több pszichológiai ismeretet tartalmaz, jó áttekintést ad a sorsanalízisről. A Mózesban több az erkölcsi-filozófiai gondolat és művelődéstörténeti, irodalmi példa. Mózes Isten (Jahve) választott embere, aki maga és a héber törzsek felemelkedéséért megküzd saját és népe káini indulataival, a kedvezőtlen természeti és társadalmi erőkkel. Igaz, Mózes és az exodus generációja nem jut el az ígéret földjére, de a pusztában mégis megszületik a Tízparancsolat (a lelkiismeret és erkölcs Törvénye). Ez Mózes „felelete” saját (és az emberiség máig élő) Káinjának. Kiadványunk a sorsanalízis alapkérdéseinek ismertetésével elsősorban a pszichológusok szakmai tájékozottságát bővíti. Hiánypótló mű a magyar könyvkiadásban és egyben tiszteletadás a pszichológusok körében a világszerte ismert és tisztelt magyar származású Szondi Lipót személyének. A bibliai téma „drámai”, igen kulturált feldolgozása érdekes olvasmány. Sem a szakemberek, sem a téma iránt érdeklődő olvasók nem csalódnak majd ebben az első magyar nyelvű Szondi-műben.
-
Kard és ecset
02 000 FtMagyarországon a XIX. század közepén bontakozott ki a történeti festészet. Festőink közül néhányan Bécsben, illetve Párizsban, mások a müncheni Akadémián képezték magukat. A kiemelkedőbb tehetségek nem követték mereven az akadémiák előírásait, az ott megszokott színpadias jelenetek helyett a nemzeti felemelkedés reményét, majd az elbukás tragédiáját kifejező romantikus hevületű történeti allegóriákat festettek. A magyar történeti festészet fénykorában, az 1850-70-es években készült alkotások fontos szerepet játszottak a magyar művészet fejlődésében, és egyes kompozíciók – mint például a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Madarász-kép, a Hunyadi László siratása – a hazai nagy népszerűség mellett külföldön is ismertté tették őket. Lotz, Than, Madarász, Székely és mások műveinek témavilága a nemzeti múlt eseményeihez kapcsolódott, az 1870-es évek végén a történeti festészet új irányzatának alkotói ezzel szemben elképzelt vagy szájhagyomány útján elterjedt életképszerű, illetve reprezentatív jeleneteket örökítettek meg vásznaikon. Bodnár Éva e könyvében a magyar történeti festészet fejlődését elemzi részletesen bemutatva a reformkortól a századfordulóig, a műfaj vezető mestereinek – Madarász Viktor, Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula – munkásságát. A kötet 36 színes reprodukciója a Magyar Nemzeti Galériában őrzött és túlnyomórészt kiállított történeti képekből nyújt szemléletes válogatást.
-
Képes Krónika I-II.
09 000 FtAz I. kötet az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött, Clmae 404. jelzésű kódex hasonmása.
A fordításhoz kapcsolódó jegyzeteket Kristó Gyula készítette. A kísérő tanulmányokat Dercsényi Dezső, Kristó Gyula és Csapodiné Gárdonyi Klára írta. A könyvet tervezte Szántó Tibor. -
Korán / A Korán világa
04 500 FtKözérthető, új magyar fordítás. Az 1923-as kairói kiadás szövege és számozása alapján. Mohamed próféta i. sz. 610-ben, pontosan 1400 évvel kapta meg az első isteni kinyilatkoztatást, hogy ezzel fényt hozzon a kortársai és az emberiség számára. A Korán szövege a hagyományos felfogás szerint csakis az arab nyelvű Korán, aminek minden verse hét jelentéssel bír, és egy esetleges fordításban csupán a lehetséges értelmezés adható vissza, bár egyre többen képviselik a nézetet, hogy a Könyv szövege minél több nyelven virágozzon.
-
Kreativitás és közösség
0800 FtAz alkotóképesség és a közösségbe való beilleszkedés viszonyát többnyire problematikusnak ítéli a köztudat. E könyvben Gergencsik Eszter – aki meggyőző kutatási eredményeket sorakoztat föl a kreatív személyiségű tanulók közösségi eloszlatja a gyakori félre-pozícióját illetően értéseket. Megkülönbözteti a közösséget annak puszta előzményeitől; egyértelműen elhatárolja a közösségi szellemet az elvtelen konformizmustól, a kreativitást a normaszegéstől így tudja bizonyítani, hogy alkotóképesség és közösségi beállítódás nem akadályozza egymás érvényre jutását. Ennek az összefüggésnek a megnyilvánulását vizsgálja az iskolai nevelés jelenlegi körülményei között (a felső tagozatosok körében), majd javas-latokat tesz a kreativitás és a közösségi vonások együttes fejlesztésére. Az érdekes, tanulságos könyvet pedagógusok, pszichológusok és a társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődő valamennyi olvasó figyelmébe ajánljuk.
-
Lilith fiai
0800 FtA legendák szerint Ádám ősapánknak két felesége volt. Az elsőt Lilithnek hívták, s az két fiút szült Ádámnak. Az ő fiai a lidérces szellemóriások, a művészek és más alkotók. Éva, a második asszony fiai, az átlagemberek. A két nemzetség örök harcban áll egymással, a szellem harcol az anyaggal, a haladás a földhözkötöttséggel. Így történik ez Kende Sándor „Lilith fiai” című regényében is a Huszadik Században. A mai modern kor Ádámját vonzza-taszítja a két véglet: a két asszony. Egyiknek szülöttei sem értik meg, – nem tudják és nem képesek megérteni – a másik asszony szülötteit. Nem is érthetik meg egymást, mert az egyik a földön jár, a másik a fantázia szárnyain repül.
-
-
Madárka
01 000 FtMadárkát, a Philadelphia külvárosában élő kamasz fiút eleinte a galambok érdeklik, tőlük akarja ellesni a repülés tudományát. Amikor azonban barátjával, Allal fölmászik egy gáztartály tetejére, és onnan „lerepülve” kis híján halálra zúzza magát, apja elégeti a galambdúcot, és ezzel véget vet fia „galambkorszakának”. Madárka ekkor a kanári életét kezdi tanulmányozni, s miközben Al érdeklődése a testedzés, a sport, a lányok felé fordul, ő kitart a madártenyésztés és nagy álma, a repülés mellett. Álma úgy lesz valósággá, hogy a valóság lesz álommá: Madárka oly bensőséges kapcsolatba került parányi védenceivel, hogy köztük találja meg a család védett melegét, sőt a szerelemnek, a beteljesülésnek, az utódok nemzésének és útra bocsátásának, a szabadságnak, a teljes életnek örömét, madárrá válik maga is.
-
Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban
02 000 Ft„A legszebb dolog, amit átélhetünk, a titokzatos” – ezzel az Einstein-idézettel nyitja könyvét a szerző, s ennek kifejtése az egész könyv. Seligmann a nyugati civilizáció mágikus-misztikus álmait, kalandjait, kísérleteit foglalja össze az ókortól a XVIII. századig. Mezopotámiában kezdi – csillagok és számok mágiája, Bábel tornya –, majd Perzsiával és Egyiptommal folytatja mágiatörténeti vizsgálódásait. Szót ejt ezután Jehova harcosairól, a görögökről, a rómaiakról, majd hosszú fejezetben foglalkozik az alkímiával, a bölcsek kövével és a híres transzmutációkkal. Külön részt szentel a boszorkányságnak és feketemágiának. Miniatűr portrékban megrajzolja a középkor nagy tudós-mágusainak, Pico della Mirandolának, Agrippa von Nettesheimnek alakját, s beszél a kabbalisztikáról, a különböző jóslásfajtákról, a rózsakeresztesekről és a titkos társaságokról. Könyvének – amely a gondosan dokumentált tudományos feldolgozást lebilincselően érdekes előadásmóddal egyesíti (a szerző neves szürrealista festő volt!) – még élvezetesebbé teszi a rengeteg kép és illusztráció. Akik pedig további ismereteket is kívánnak szerezni a témában, azok a kötethez csatolt részletes irodalomjegyzékből tájékozódhatnak. A magyar könyvpiacon ilyen átfogó mű még egyáltalán nem jelent meg erről a témáról, így Kurt Seligmann műve jelentős adósságot pótol.
-
-
Magyarország és Erdély I-III. (hasonmás kiadás)
04 500 FtA Lange Gusztáv György által 1856-ban kiadott könyv hasonmás kiadása. A kötetekhez egy kísérőfüzet tartozik.
-
Magyarország külpolitikája
02 000 FtMagyarország nem szigetország és nem vette körül soha kínai fal. Európa közepén terül el, amelynek nagy mozgalmai rendre végiggyűrűztek rajta. A nemzetközi kapcsolatainkban tükröződő külső hatások ismerete nélkül belső fejlődésünk is érthetetlenné válik, sem sikereink, sem kudarcaink nem találnak megfelelő magyarázatot. Mi tette lehetővé Árpád magyarjainak a Kárpát-medence elfoglalását? Mi késztette Batu kánt Magyarország megtámadására? Arányban álltak-e Mátyás király külpolitikai törekvései az ország gazdasági erejével? Mi volt a Habsburg-ház és a magyarok újra meg újra kiéleződő ellentétének alapvető oka? Miért nem kötött XIV. Lajos Rákóczival szövetséget? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ a szerző színesen, olvasmányosan megírt, de a legapróbb részletekig hiteles adatokra támaszkodó könyvében, mely az egyetlen, a honfoglalástól a Tanácsköztársaságig tartó évezred magyar külpolitikájáról és nemzetközi kapcsolatairól átfogó összegzést nyújtó munka.
-
Mária Terézia
01 500 FtMarczali Henrik (1856-1940) a századforduló egyik legkiválóbb magyar történésze, kötete pedig máig az egyetlen, antikváriumokban is csak ritkán kapható Mária Terézia-életrajz. Marczali élvezetesen mutatja be az első Habsburg-királynő életét, szokásait, udvarát, magyarokhoz fűződő kapcsolatait, sajátos lelki életét, anyaszerepét, férje iránti kétarcú vonzalmát, a Habsburg-házra kritikus időszak (1740-1780) drámai fordulatait. Marczali – kora felfogásának megfelelően – idealizálja Mária Terézia egyéniségét és a királynőnek hódoló magyar nemesi nemzet lovagiasságát. E szemlélet fölött eljárt az idő, ám a kötet forrásgazdagsága, tényanyaga, a részletek gondos ábrázolása még sokáig nélkülözhetetlenné teszi a 18. század története iránt érdeklődők számára Marczali művét.
-
-
Modern polgári társadalomelméletek
01 000 FtTudományos tudatunkban és a szakoktatásban is elsősorban Max Weber, Émile Durkheim és általában a szociológia „alapító atyái” kerülnek terítékre, ha a polgári szociológia általános elméleteiről esik szó. Kevésbé ismert, hogy az empirikus szakszociológiák hosszú uralma után az elmúlt évtizedekben a szociológia történetében is egyfajta fordulat következett be. Fokozatosan teret nyertek azok a próbálkozások, amelyek általános társadalomelméleti megfontolások alapján a meglévő tényanyag szintézisét célozták meg. Ezek közül mutatnak be néhányat kötetünk tanulmányai. Azokkal az elméleti szintézisekkel – Alfred Schütz tudásszociológiai-fenomenológiai indíttatású elméletével, valamint Talcott Parsons és Niklas Luhmann funkcionalizmusával és szociológiai rendszerelméletével – foglalkoznak a kötet szerzői, amelyeknek felismerései, igényessége a hazai kutatásokra és a szociológiai megismerés alapjait feszegető próbálkozásokra is megtermékenyítően hathatnak.
-
Moralisták és terroristák
01 500 FtNincs az eszmetörténetnek olyan eredendően izgalmas korszaka, melyet ne lehetne a kötelező olvasmányok unalmába fullasztani. Elég „elvonatkoztatni” a problémáktól, az élő ellentmondásoktól, s máris a halott problémátlanság és dogmatikus ellentmondásmentesség – Goethével szólva – „kripta-doha” csapja meg az olvasót. Jelen kötet kísérletet tesz arra, hogy a francia felvilágosodás és forradalom korszakát eszmei kortársunkként mutassa be. Ám nem az esetleges történelmi analógiákban rejlik a francia felvilágosodás eszmevilágának igazi időszerűsége, hanem kritikai szellemében. A francia felvilágosodás világtörténelmileg visszavonhatatlanul felállította az Ész ítélőszékét minden világi és egyházi hatalom, minden emberellenes dogma és tudathasadásos tekintély megítélésére, s ezzel kivívta – Kant szavaival – „az emberiség szellemi nagykorúságát.” Az emberiséget szellemi kiskorúságban tartó tekintélyuralmak elleni harc pedig fontos része annak a küzdelemnek, melyet Marx általános emberi emancipációnak nevezett.
-
Mózes – Michelangelo Mózese
0800 FtNem könnyű vállalkozás elvitatni egy néptől azt a férfit, akit legnagyobb fiának tisztel, különösen, ha az ember maga is ehhez a néphez tartozik. De nem lehet olyan érv, mely rábírhatna, hogy állítólagos nemzeti érdekeket elébe helyezzek az igazságnak, és különben is, a tények felderítése, megvilágítása csak haszonnal járhat. Mózes, az ember, a zsidó nép szabadítója, törvényhozója, és vallásalapítója, olyan régmúlt idők alakja, hogy vele kapcsolatban okvetlenül felmerül a kérdés: vajon történelmi alak volt-e, vagy csupán a monda szülötte? Ha valóban élt, ez az időszámításunk előtti XIII., talán XIV. században lehetett, nincs más adatunk róla, mint a szent könyvek és a zsidók írásba foglalt hagyománya. Ha tehát nem is tudjuk teljes biztonsággal eldönteni a kérdést, a történetírók nagy többsége mégis amellett foglalt állást, hogy Mózes valóban élt, és a személyéhez fűződő kivonulás Egyiptomból valóban megtörtént. Joggal állítják, hogy Izrael népének későbbi története érthetetlen volna, hogyha ezt a feltevést nem fogadnók el. A mai tudomány általában sokkal óvatosab lett és sokkal kíméletesebben bánik a hagyománnyal, mint a történelmi kritika kezdeti időszakában. Előrebocsátom, hogy nem vagyok műértő, hanem laikus. Gyakran észrevettem, hogy egy műalkotás tartalma jobban vonz formai és technikai sajátosságainál, amelyeknek pedig a művész elsőrendű fontosságot tulajdonít. A művészet számos eszköze és egynémely hatása iránt tulajdonképpen hiányzik belőlem az igazi megértés. Mindezt meg kell mondanom, hogy biztosítsam a magam számára e kísérletem elnéző megítélését. Ámde művészi alkotások, kiváltképp költemények és szobrok mindig is erős hatást gyakorolnak rám, a festmények némileg ritkábban. Az ilyen művek arra indítottak, hogy megfelelő alkalmakkor hosszan elidőzzem előttük, próbálván a magam módján megragadni őket, azaz érteni akartam, hogy miben áll hatásuk. Ott, ahol ezt nem tehetem, például a zene esetében, csaknem képtelen vagyok élvezni a művet. Racionális vagy talán analitikus hajlamom berzenkedik ellen, hogy valaminek a hatása alá kerüljek, és közben ne tudjam, hogy mi hat rám, mi az, ami elragad.
-
Novellák
0800 FtA novellák Örkény jellegzetes groteszk, ugyanakkor mélyen emberi látásmódját tükrözik, finom humorral és társadalomkritikával átszőve. A kötetben szereplő írások a hétköznapi élet abszurditásait és emberi drámáit elevenítik meg.
-
Önéletrajz
03 000 Ft,- Mi bírta rá önt erre a kalandra? Az önéletírás nyugati szokás. Nem tudok róla, hogy Keleten bárki is megírta volna az élettörténetét, hacsak olyan ember nem, aki nyugati hatás alá került. És mit fog megírni? Tegyük fel, hogy holnap elveti azokat az elveket, melyeket ma vall, vagy tegyük fel, hogy a jövőben felülbírálja mai terveit: nem valószínű-e, hogy félrevezeti azokat az embereket, akik magatartásukat az ön kimondott vagy leírt szavainak tekintélyéhez igazítják? Nem gondolja-e, hogy jobb lenne, ha nem írna semmiféle számadást az életéről, vagy legalább későbbre halasztaná a még írását?
Ez az érvelés elgondolkodtatott. De célom nem az, hogy igazi önéletírást adjak. Csupán annyi a szándékom, hogy elbeszéljem ama számtalan alkalmat, midőn próbát tettem az Igazsággal, s mivel életem nem egyéb, mint e próbálkozások egymásutánja, e történet valóban olyan, mintha önéletírás volna. De nem bánom, ha minden lapja csupán az igazsággal való próbálkozásaimról fog szólni, semmi másról. Azt hiszem, vagy legalábbis abban a hitben ringatom magam, hogy az olvasó hasznát fogja látni, ha összefüggően elbeszélem mindeme próbálkozásaimat. Politikai tapasztalataimat immár nemcsak India ismeri, hanem bizonyos mértékig az egész »civilizált« világ. Számomra ezek a tapasztalatok nem sokat érnek: így aztán még kevesebbet számít nekem a mahátmá cím, melyet politikai szereplésemnek köszönhetek. E cím gyakran okozott fájdalmat nekem, és egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor azt lehetett volna mondani, hogy jóleső bizsergéssel tölt el. Ellenben szívesen elbeszélném szellemi téren szerzett tapasztalataimat, melyeket egyedül én ismerek, s melyekből a politikai téren végzett tevékenységhez szükséges erőt merítettem. Ha valóban szellemi tapasztalatokról van szó, kérkedésnek nincs helye. Az ilyen tapasztalatok csupán az alázatot erősíthetik bennem… Ha szenvedélyek nélkül és alázatosan tudok beszélni róluk, sok más útkereső ember meríthet belőlük erőt a továbbhaladáshoz.” -
Öngyógyító kiskert
01 600 FtA német szerző nevét már minden vegyszer nélkül gazdálkodó magyar kertész ismeri, de könyvéből nem jutott mindenkinek. Ezzel az új kiadással szeretnénk a hiányt pótolni, és újabb híveket toborozni a vegyes kultúrát kedvelők táborába. A szerző több évtizedes tapasztalatait adja át, ő nemcsak az elő- és utónövényekkel használja ki a területet, hanem az egyes sorokat, sőt egy sorban lévő zöldségféléket is váltva ülteti, gyógy- és fűszernövényekkel tarkítja a veteményeskertet. Mindezt azért teszi, mert a növények egymást védhetik a kártevőktől, elriasztják illatukkal, jótékonyan hatnak egymás növekedésére, sőt a termés ízének kialakításában is közreműködhetnek.
-
Ostorhegyes
02 000 Ft„A fogathajtás a mai formájában zsenge leánykorú, még nincs húsz éves”. Egyike tehát a legfiatalabb sportágaknak. S ez a rövid idő egyértelműen magyar sikersorozatot hozott. Ezért „nekünk magyaroknak már-már nemzeti ügy a fogathajtó sport… Szilvásváradon… olyan nyomasztó volt a világhegemóniánk, hogy arról már-már csak szemlesütve illik beszélni. De ezt említve önkéntelenül is felmerül a kérdés: mi az oka ennek, milyen magyarázatot adnak erre az illetékes szakemberek, a sportág művelői, vezetői? E könyvben megpróbáljuk megkeresni a választ a kérdésre, mégpedig indirekt módon. Előbb áttekintjük a lovaskocsizás történetét, a fő súlyt a magyar kocsizásra helyezve. A második részben pedig rövid, villanásszerű portrékat adunk azokról, akiknek eredményei emelték a magyar fogathajtó sportot arra a rangra, amelyen ma áll” – írják a szerzők könyvükről.
-
Öt évszázad fekete krónikája
01 200 Ft1676. június 8-án a városbíró elfogatta Deutschler Mihály huszonhat éves, nős, nicki jobbágyot. Különféle bűncselekményekkel vádolta, amelyek között a legsúlyosabb az volt, hogy előző napon megtámadta Ernest Katalin tizennyolc éves hajadon leányt, aki vasárnap a reggeli mise után a Lővér erdőbe ment epret szedni. Deutschler a leányt a cserjék közé hurcolta, ahol az kiáltozni kezdett: „Názáreti Jézus, jöjj segítségemre és ne hagyja el!” Deutschler durván ráripakodott: „Hallgass, te szentségtelen kurva, vagy megöllek!” A leány ennek ellenére sem hagyta abba a kiáltozást, de közben könyörgött Deutschlernek: „Csak az életemet és a becsületemet hagyd meg, odaadom neked mindenemet az utolsó ingig.” A könyörgés mit sem használt, a férfi egy ronggyal betömte a leány száját, földre teperte és megerőszakolta. A bíróság egyhangúan fővételre ítélte. Utána mások elrettentéséül holttestét kerékre kötözték.
-
Palacsinták könyve
0800 FtA könyvben szereplő 222 recept minden alkalomra szolgál ötlettel. Egy-egy palacsinta kostolót kínál más népek konyhájából. Színes képekkel illusztrált könyv.
-
Rockszámla
01 000 FtTizenöt-huszonegynéhány évnyi ismeretségek alapján ültünk le a szakma legjelesebbjeivel. Számukról csak annyiban lehet vitatkozni, amennyiben még többen vannak. Amiről beszélnek, velük történt, olyan felnőtt emberekkel, akiket az ország ismer, s akik az életüket tették fel egy reménykeltő ügyre. Milliók számára egyedül ők jelentették a kultúrát, s így váltak ismertté. A rockzene magyar személyiségei, számtalan eredménnyel és díjjal. Letéteményesek. Véleményük perdöntő, annak ellenére, hogy a dologról mások mit is gondolnak, vagy állítanak…Mert véleménye lehet bárkinek, de valaki közérzetét más nemigen fogalmazhatja meg. Talán csak magyarázhatja…
-
Sikaszói fenyőforgácsok
08 000 FtKönyvecskémet kezébe véve arra gondoljon az olvasó, hogy itt üldögélünk ketten, májusi hóhullásban a Hargita térdén, ő azt kérdi: mi újság errefelé, én meg az alkalom szabta lehetőség szerint szólok erről-amarról, aminek értelmét közös gond, együtt viselt aggodalom, közös reménység adja. Atomizálódásra hajlamos létünkben, ahogy tudós nyelven mondják, a megosztott gond embert, emberhez közelít…
-
-