Középkori településeink helyeiről előkerült tárgyi emlékek, levél tári adatok hűen igazolják, hogy a magyar népnek kedvelt foglalkozása volt a fazekasság, agyagművesség. Veszprém megyében, ahol Herend fekszik, még ma is lépten-nyomon bukkannak elő az e tájon rendkívül erősen képviselt agyagipar emlékei. A nagy jövő előtt álló magyar kerámiaművészetet azonban a másfél-százados török uralom fejlődésében megállította. A török uralom alól felszabadult ország évszázadokon át Habsburg-megszállás alá került, amely az össz-monarchia gazdasági érdekeit elő-térbe helyezve, Magyarország iparosodását akadályozta. A magyar porcelánművészet megalapozásáért vivott küzdelemből egyedül Herend került ki győztesen. A herendi gyár 1828 körül már létezett, működése Sting) Vince nevéhez fűződik, aki Fischer Mórnak adta át az üzemet. 1839-ben elindított tőkebefektetése új vérkeringést adott a gyárnak. Hamarosan minőség és festett disz szempontjából teljesen kielégítő árut tudtak előállítani, s rövid idő alatt szorosan felzárkózott a bécsi gyár mögé. Így aztán az ismeretlen herendi porcelán megjelenése az 1842-es Első Magyar Iparmű Kiállításon a meg-lepetés erejével hatott. E sikeres szereplése megalapozta a gyár hite-lét és új erőt adott arra, hogy igényesebb termelésre térjen át, amelyet a kínai porcelán soha el nem múló szépsége és az európai porcelán művészet fénykorából származó formák és díszítések kép-viseltek: Meissen, Sevres, Capo di Monte és Bécs. Különösen a kínai porcelán művészet egyéni átérzése és fejlesztése a múlt század közepén szereztek világhírnevet Herendnek a különböző világkiállításokon.