-
A bölcselet elemei
06 500 Ft„Egyébként csak bevezetést akartam adni;kulcsot a bölcselet műhelyébe és némelyeknek talán a bölcsesség szentélyébe is. Faxit deus.”
-
-
-
-
-
-
-
-
-
A lélek útjai Istenhez (Itinerarium mentis in Deum)
010 000 Ft„A lélek útjai Istenhez” ennek a könyvecskének a címe. Szent Ferenc Atyánk tanított meg rá, hogy minden teremtményben Istent keressük, s minden dologban az Isten képmását lássuk. Ha valaki, a Naphimnusz költője s a teremtés dalnoka értett ahhoz, hogyan lehet a gyarló teremtmények lépcsőjén Istenhez emelkedni. Amit Szent Ferenc a maga életében megvalósított és fiaiban sürgetett, ahhoz írt útikalauzt Szent Bonaventúra a középkor tudományos nyelvén. A világ az ő szemében csak lépcső és zarándokút Isten felé, akiben egyedül nyugszik meg a lélek s találja meg a békét.
-
-
-
-
-
-
A parasztéletforma csődje
0800 FtNagyon mélyről indultam el. Apám kulcsár volt József kir. herceg alcsúti uradalmában. Ez olyan botosispán-féle állásnak felel meg: már nem cseléd és még nem gazdatiszt. A pusztán, ahol laktunk – Göböljárás a neve, – a béresek, kocsisok, tehenesek, és főleg a parancsolok „Kúcsár úr”-nak szólították. Engem is csak egyszerűen „Kúcsár” Imrének hívtak. Ugyanígy a két öcsém „Kúcsár” Endre és „Kúcsár” László voltak. Apám állása tehát több volt mint egyszerű foglalkozás: sajátságos fogalom volt az, mely mindnyájunkra kiterjedt és amely a cselédek szemében egy másik világot jelentett. De csak látszatra.
-
A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere
04 000 Ft„Ha az előszónak, mint mondani szokták, a könyv keletkezése történetét kell tartalmaznia, nekem ebben csaknem életem felét kell leírnom, mert több mint huszonhárom év mult el azóta, hogy az első kétség támadt bennem a közgazdaságtan uralkodó elméletének helyessége iránt, s amióta azon fáradozom, hogy tévedéseit és ezek okait felfedjem. Valóban sajnálatraméltó volnék, ha végül is az derülne ki, hogy e hosszú időn át csak agyrémek után futottam, mert sem erőimnek túlbecsülése, sem túlzott becsvágy nem vezetett, amikor ily magas célt tűztem magam elé és oly állhatatosan követtem. Az első alkalmat erre hivatásom adta, majd sorsom ösztönzött ellenállhatatlan erővel, hogy a kétség és vizsgálódás megkezdett útját folytassam. Német kortársaim bizonyára emlékeznek arra, hogy Németország jólétében 1818-ban mily süllyedés következett be. Abban az időben kellett közgazdasági előadásaimra előkészülnöm. Megtanultam, miként mások, mindazt, amit e tárgyról gondoltak és írtak, de nem elégített ki, hogy az ifjúságot csak e tudomány jelenlegi állásáról tájékoztassam, hanem meg akartam tanítani arra is, hogy miként lehet Németország jólétét, műveltségét és hatalmát közgazdasági úton növelni. Az elmélet a szabadkereskedelem elvére utalt. Ezt az elvet mindenképen észszerűnek és a gyakorlat által is igazoltnak láttam, ha figyelembe vettem a francia belső vámok felfüggesztéséinek és a három szigetország egyesítésének hatását. Ámde a szárazföldi zárlat bámulatos hatása és megszüntetésének pusztító következményei még túlságosan közel voltak ahhoz, hogy azokat figyelmen kívül hagyhattam volna… „
-
A renaissance
01 800 FtRészlet: A kilencedik és tizedik század folyamán a régi Gallia területe gyilkos és pusztító barbár betörések színhelye lett. Egyik vad horda a másikat követte, mint a vihartól felkorbácsolt tenger tajtékzó hullámai. Délfranciaországot szaracén hadak lepik el és a magyarok átlépik a frank birodalom keleti határait. A hullámok hátán érkező normannok az ország közepéig nyomulnak, »kalózmódra úszván az óceánon«.
-
-
A rutének (ruszinok)
02 400 FtBonkáló Sándor A rutének című 1940-ben megjelent monográfiája 1989-ig indexen volt, Kárpátalján fellelhető példányait elkobozták és elégették. A szlavista részletesen foglalkozik a ruszinok Kárpátaljára történt betelepítésével, s egyúttal cáfolja a szovjet történettudománynak azt az állítását, hogy a rutének őslakók, és Kárpátalja a Kijevi Nagyfejedelemséghez tartozott. Megismerkedhetünk e kis szláv népcsoport történetével, többnyelvű irodalmával, az ukránoktól eltérő szokásaival, kultúrájával, vallásával, hagyományaival, nyelvével.
-
-
-
Adalékok Moldva történetéhez
04 000 FtA munka nem szórakoztató olvasmánynak iródott. Olyan magyar olvasóknak van szánva, kik Moldva élete után különösebben érdeklődnek, de sem a latin, sem a német, sem a román nyelvet nem ismerik annyira, hogy a Román Akadémia kiadásában, 1895-ben meg- jelent Codex Bandinus eredeti latin szövegét, vagy annak részleges román fordítását nehézség nélkül megérthetnék, sem Bécsbe nem juthatnak el, hogy az ottani nagyszerű Hadi Levéltár gyönyörű térképanyagát és az azokhoz járó térképleírást eredményesen olvashatnák.
-
-
Ami a történelemből kimaradt
01 500 FtSokan fordultak hozzám, magyarázzam meg, hogy mi maradt ki a történelemből és ha tényleg kimaradt valami, akkor honnan tudhatom azt én. Mások úgy vélték, hogy a történelemből kimaradt cím nem megfelelő, mert szerintük nem a történelemből, hanem csak az azzal foglalkozó tudományágból, a történelemtudományból maradhattak ki adatok. Tény, hogy a történelemből semmi sem maradt ki, mert ami kimaradt, az nem történelem, hanem költői, vagy politikai álom, amihez jelen műnek semmi köze nincs. Itt csupa valóságot igyekeztem felsorolni és azokat is lehetőleg olyan sorrendben, hogy a munka ne váljék unalmassá a művelt rétegek előtt. Különös rendszert az elhelyezésben nem kerestem, de nehéz is lett volna találni, mert a tények olyan különböző vonatkozásúak, hogy azokat csoportosítani, rendszerbe foglalni szinte lehetetlen lett volna. Legfőbb igyekezetem az volt, hogy olyan, nem szigorúan történelmi adatokat írjak le, amelyek mindenkit egyformán érdekelnek és amikről eddig alig, vagy csak sok munka után, találhattak leírást. Tekintettel az anyag hatalmas voltára, amire egyébként munkám közben jöttem csak rá, mindazt. „Ami a történelemből kimaradt” című könyvemből kimaradt, igyekezni fogok egy minél hamarabb összeállítandó második kötetben nyilvánosságra hozni.
-
Ausztria… és soha többé… (Tiltólistás kötet)
04 000 FtElső kiadás. A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-II.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
-
-
Az európai élet fejlődése
01 800 FtRészlet: Az Európa-név, amely a görögöktől ered, eleinte csak az Ázsiával szomszédos délkeleti területeket jelentette, azután kiterjesztették a Földközi-tenger északi partjának országaira, majd az óceánnal szomszédos országokra, végül pedig a Közép és a Kelet országaira is, abban a mértékben, ahogy ezek összeköttetésbe kerültek a Földközi-tenger világával. Egyszerűen földrajzi elnevezés volt, amely semmiféle gondolatát se foglalta magába a lakosok közösségének.
-
-
-