-
Az én vasutam
0Nem az én gyermekkorom játékai közül maradt rám ez a vasúti kép, hanem Édesapámtól. Ő, aki 1901-ben született, még az első világháború előtt kapott egy „Laterna magica”-ának becézett vetítőgépet, mely a diapozitív vetítés ősének tekinthető. A keskeny üvegtáblákra festett, helyesebben matricával felhordott ábrákat lassan lehetett végigtolni a vetítő fénye előtt. És így a vásznon megannyi érdekesség elevenedett meg: mesék, hősök, állatok, idegen tájak, hajók és mint a fennmaradt példa mutatja a vasút is. Az ábrázolt vonat az 1874-ben született Nagyapám gyermekkorának vasútját eleveníti meg. Ezt a képet egy kisebb készletből sikerült egyedüliként megőriznem. Kopott, nekem mégis nagyon kedves gyermekkori emlékem. Mutatkozik rajta az emeletes állomásépület (jellege szerint német), és a régi kocsikból álló rövid személyvonat. A személykocsik közé sorolt, jól megrakott nyitott teherkocsi nem annyira vegyesvonatra, inkább a rajzoló naivitására utal. A mozdony még a 19. század közepének műszaki szintjét tükrözi, hiszen a mozdonyvezetőt még sátor (konyha) sem védi. Alagút természetesen hozzátartozik a kor vasúti fogalmához, csak úgy mint az őr egy szokatlan jelzőtárcsával. Két kutya is mutatkozik a képen, létük úgy tűnik, nemcsak Jókai Mór „Gazdag szegények” című regényében kötődött a vasúthoz.